Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hogyan segítsünk valakinek megtalálni a reményt és a gyógyulást? 2. rész

2018. szeptember 02. 03:00 - FodorImi

„Ne fáradjunk meg a jó cselekvésében, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.” (Galata 6:9 – NIV fordítás)

Éreztél már úgy valakivel kapcsolatban, hogy reménytelen eset? Úgy, hogy az a személy sosem fog Jézushoz jönni? Lehet, hogy ez egy alkoholista rokon, egy kábítószerfüggő szülő, vagy egy önmagáról gondoskodni képtelen szomszéd volt – valaki sérülésekkel, rossz szokásokkal, halogatással, amely távol tartotta ezt a személyt Isten megismerésétől.

Az igazság az, hogy senki sincs olyan távol, hogy Jézus ne érné el.

Tegnap beszéltem a kiscsoportok fontosságáról, hogy segítenek a „reménytelen” embereknek gyógyulást találni. A Lukács 5-ben leírt történet a férfiakról, akik béna barátjukat Jézushoz vitték, hogy gyógyítsa meg, bemutatta nekünk a kiscsoportok három jellemzőjét; Isten hogyan használja mások által reménytelennek tekintett emberek gyógyítására. Ma pedig meg fogunk nézni további négyet:

Állhatatosság: Mindannyian elbátortalanodunk, mikor megpróbáljuk elérni az evangéliummal a családunkat, barátainkat, ismerőseinket. De ne adjuk fel! Lukács 5-ben a barátok nem hagyták, hogy a nehézségek elbátortalanítsák őket. Nem törődtek vele, hogy köztük és Jézus között nagy sokaság volt. Galata 6:9 azt mondja: „Ne fáradjunk meg a jó cselekvésében, mert a megfelelő időben aratni fogunk, ha nem adjuk fel.”

Újszerű megközelítés: A barátok mertek másképpen tenni valamit. Igazán innovatív dolog volt felmenni a tetőre, megbontani azt és leereszteni a beteget Jézushoz. Képzeljétek el micsoda felfordulást okoztak! A misszió mindig ilyen rendetlenséggel jár, mert belevonja az embereket. A kiscsoport, amelyik nem akar „kilépni a dobozból”, nem akarja bepiszkolni magát, az nem tud a gyógyulás eszköze lenni.

Együttműködés: Nyilvánvaló, hogy ezek a férfiak együtt dolgoztak, hogy barátjukat Jézushoz vigyék. Egyetlen embernek túl nagy feladat lett volna. Ugyanígy van a kiscsoportokkal is. Az emberek gyorsabban jönnek Jézushoz, ha egy támogató kiscsoportban tehetik. Egy támogató közösség erőteljes bizonyságtétel Istenről.

Áldozat: Gondoltál már arra, hogy az események után vajon ki fizette ki a tetőt? Azt gondolom, hogy a barátok. Nem csak szétbontották, aztán úgy hagyták, hogy valaki más majd helyreállítja. Akár idő, pénz, erőfeszítés vagy bármi más, annak mindig ára van, hogy valakit Jézushoz vigyünk. Lukács 16:9 azt mondja: „Használjátok fel a világi erőforrásokat mások javára és szerezzetek barátokat. Aztán mikor a vagyon elmúlik, ők fognak üdvözölni titeket az örök hajlékokban.” (NLT fordítás). A kiscsoportoknak késznek kell lenni áldozatot vállalni, ha a gyógyulás eszközei, hajóerői akarnak lenni a világban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Írj le egy esetet, mikor a szolgálatod zűrössé vált és fel akartad adni.
  • Milyen módokon bátoríthatják a kiscsoport tagjai egymást, mikor a nehézségek elbátortalanítják őket?
  • Kik azok az életedben, akiknek bizonyságot tettél, vagy kiknek a megtéréséért imádkozol Istenhez? Hogyan segíthet téged a kiscsoportod a bizonyságtételedben az ilyen barátok felé? 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2018.08.26.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása