Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Lásd meg a szavak mögött az érzelmeket!

2020. október 09. 03:00 - ReveSz

man in black jacket standing beside body of water during sunset

„Legyetek egymással együttérzők! Szeressétek egymást mint testvéreket! Legyetek lágyszívűek, és őrizzétek meg az alázatos hozzáállást!” (1Pt 3,8 NLT fordítás).

Amit az emberek mondanak egy beszélgetés alatt, az közel sem olyan fontos, mint amit éreznek. Sok esetben mondhatunk valamit, de közben teljesen mást érezhetünk.

Ha jó hallgatóvá válsz, akkor keresztül kell tudnod látnod az emberek szavain, még akkor is, hogyha támadásnak érzed azokat a szavakat. Az emberek csak bántanak és bántanak, és a szó hatékony eszköz erre. Amikor valaki csak feleslegesen járatja a száját, vagy éppen védeni akarja magát, az legtöbbször azért van, mert félnek, nem érzik magukat biztonságban, vagy csalódottak.

És tudod mit? Amikor megérted, milyen érzések lehetnek egy ember szavai mögött, sokkal könnyebb arra figyelni, hogy mit is akarnának valójában mondani. Sokkal nehezebb rokonszenvesnek találni a másikat, amikor azt gondolod, hogy az az ember egy számodra nem kedves dolgot mond, mert rosszindulatú vagy aljas.

A szavak csak úgy magukban nem mutatják meg mindig a teljes képet. Gyakran figyelned kell az emberek kifejezésére is. Figyelned kell arra, hogy a másik miket tapasztalt már meg. Meg kell kérdezned, hogy az adott személynek az adott téma miért olyan fontos. Figyelj a fájdalmára, és értsd meg, hogy annak a fájdalomnak néha semmi köze hozzád! Némely fájdalom olyan mély, hogy elhomályosítja az ember másokkal való kommunikációját. A szavak ilyenkor néha álarcot képeznek a valódi érzéseket eltakarva.

Szeretettel hallgatni a másikat azt jelenti, hogy az emberek szavai mögé kell tudnod látni, hogy valójában mit is éreznek.

„Legyetek egymással együttérzők! Szeressétek egymást mint testvéreket! Legyetek lágyszívűek, és őrizzétek meg az alázatos hozzáállást!” (1Pt 3,8 NLT fordítás).

Amikor alázatos vagy, olyankor nyitott tudsz lenni új ötletekre. Amikor szereted a másikat, és egyetértésre törekszel, akkor nem vágsz vissza. Ha egy ember mérges rád, tudod, hogyan nézz túl a haragján, és kérdezd meg: „Mitől félnek? Miért aggódnak, és mitől tartanak? Mi bántotta meg őket?”

Az embereket nem fogod tudni mindig eléggé ismerni ahhoz, hogy megtudd, mik is lehetnek pontosan az érzéseik. Amikor ez történik, meg kell nekik adnod az ártatlanság vélelmét. Barátságosnak és kedvesnek kell lenned, mintsem oda mondani az utolsó szót. Kegyelmesnek kell lenned az emberekkel, mintsem a te nézőpontodat kifejteni vagy arra törekedni. 

Még ha durva szavakat is kapsz, a jó hallgató mindig a szeretetet választja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a különbség a szimpátia és az empátia között? Mi a nehezebb, valakit szimpatikusnak találni, vagy empatikusnak lenni vele?
  • Annak érdekében, hogy valakinek a szavai mögött megláthasd az érzéseit, milyen jellemző dolgokat kell kifejlesztened magadban, hogy jó hallgató válhasson belőled? 
  • Mit jelent valakinek oda adni az ártatlanság vélelmét?

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.02.)

1 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Varga Zoltan 2021.02.04. 14:00:35

szeretnénk havi támogatást igényelni számla fizetésekre ..ill. ha lehet ,szertnénk kérni feleségemnek MILLGAMMA TABLETTÁT, VAN EGY NYAKI GERINCSÉRVE ,NEM BIR JOBB KEZÉRE FOGNI ,SOKAT VAN BETEGEN!!én sipoly miatt nem emelhetek lágyrészen van
41 EZER FT FIZETÉST KAPOK VÉRREHAJTÓ VON FIZETÉSEMBÖL... CSILLA 37 EZER FTOT KAP ,,, TAPPÉNZEL 30 EZER KÖRÜL KAP... KÉREM SEGITESENK HA LEHET HAVI TÁMOGATÁSSAL SZÁMLA FIZETÉSRE,,,MELLÉKELEM BETEGSÉGEIMRÖL PAPIROKAT,,, LEVONÁST
VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15 3636 70 5189043 vargáné szűcs csilla erste bank 116 00006 00000000 2576 6862
süti beállítások módosítása