Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Hihetsz a Bibliában

2023. június 11. 03:00 - Szíj Melinda

profeta.jpg

„Sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek."

(2 Péter 1,21).

A Biblia a történelem legolvasottabb könyve. Emellett a legkeresettebb és a legtöbb nyelvre lefordított írás is a világtörténelemben.

Sőt még annál is több: Isten szava is egyben – Isten valóságos ihletése. Ahogyan Pál második levele Timóteushoz fogalmaz a 3. fejezet 16. versében: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre.”

Mindez azt jelenti, hogy a Biblia nem pusztán csak szép eszmék tárháza, hanem Isten hozzánk intézett Igéje. Az egyik ok, amiből tudhatom, hogy a Biblia igaz és hiteles, hogy ezer és ezer olyan prófécia található meg benne, amely a történelem során már beteljesedett. Igen a Biblia minden egyes jövendölése már vagy pontosan úgy vált valóra, ahogyan azt Isten előre kijelentette, vagy majd valamikor a jövőben fog bekövetkezni. 

A Biblia több mint 300 próféciát említ csak magáról Jézusról – és valamennyit évezredekkel a születése előtt jegyezték fel. A Biblia megjövendölte, mikor, hol és miként fog világra jönni. Nem manipulálhatta saját születését előre, csak hogy beteljesítse e próféciákat.

A Biblia azt is megírta előre, hogyan fog Jézus meghalni. Évezredekkel Jézus halála előtt Dávid az egyik zsoltárban leírja Jézus halálát a kereszten. Nem használta a „keresztre feszítés” szavakat, mivel akkoriban még nem volt ismert ez a kifejezés. Hosszú idővel azelőtt, hogy a rómaiaknak egyáltalán eszébe jutott volna embereket keresztre feszíteni, Dávid már írásba foglalta azt.

Egyedül csak Isten lehetett mindennek tudója.

Mi a valószínűsége annak, hogy ha én 300 jóslatot fogalmazok meg rólad, azok mindegyike be is teljesül? Annyira mérhetetlenül kicsi, hogy nem tudnád számszerűsítve kifejezni. Több hit kell ahhoz, hogy úgy gondold, a Biblia próféciái véletlenek voltak, mintsem hinni, hogy Isten maga tervezte el azokat.

A Biblia ezt mondja: „sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (2Péter 1,21).

A bibliai időkben senki nem akart próféta lenni. Az volt a  törvény Izraelben, hogy Isten prófétája minden jövendölése 100%-osan be kell, hogy teljesedjen. Ha csak egyszer is tévedtél, hamis prófétaként tekintettek rád, és halállal lakoltál volna. Jobb tehát, ha beigazolódik, amit a próféta mond!

Márpedig a bibliai próféciák – egytől egyig – beigazolódtak. Bízhatsz a Bibliában, mert amit a Biblia jövendöl, az valóra válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A bibliai próféciák mellékesnek illetve jelentéktelennek tűnhetnek az életedben. Mit gondolsz, Isten miért várja tőled mégis, hogy tanulmányozd, értelmezd őket és foglalkozz velük?
  • Hiszel benne, hogy a Biblia igaz? Hogyan tart fogva a kétség attól, hogy meghalld, amit Isten akar mondani neked?
  • Hogyan hasznosítod a Bibliát a mindennapjaidban? Csak arra használod, hogy bátorságot meríts belőle, vagy eszköze a feddésnek, megjobbításnak és az nevelésnek is az életedben?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.04.)

Szólj hozzá!

Hogyan memorizálod a Szentírást?

2023. június 10. 03:00 - Lencsés Tamás

„Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.”

(Zsolt 119,11)

Amennyiben Jézus erős és érett követőjeként akarsz növekedni, akkor meg kell jegyezned a részleteket Szentírásból! Isten Igéje az igazság, és ha elülteted a szíved talajába, az a növekedés erőteljes eszköze.

A Zsoltárok könyve 119 fejezetének 11. verse szerint: „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Isten Igéjének a szívedbe zárása, másszóval megjegyzése, segít megtörni a bűn mintáit az életedben, és fejlődni a hitedben.

Amennyiben még soha nem tanultál meg a részleteket Szentírásból, ez talán ijesztő lehet. Azonban meg tudod csinálni! Talán azt gondolod, hogy nem vagy elég okos, vagy talán korábban is voltak gondjaid a memorizálással. Íme néhány egyszerű lépés, amit követve még ma elkezdheted memorizálni Isten Igéjét:

1. Válassz ki egy verset, amely megszólít téged. Ne azért válassz egy verset, mert úgy gondolod, hogy meg kell jegyezned. Jegyezd meg, mert szeretnéd. Mert hiszel benne, hogy változást hoz az életedben.

2. Mondd el a szöveg előtt és után a szentírási hivatkozást. Például a mai verssel kapcsolatban ezt mondanád: "Zsoltárok könyve 119,11: „Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." Zsoltárok könyve 119,11. Néha a hivatkozást a legnehezebb megjegyezni. Ezért, ha hangosan kimondod a vers előtt és után, könnyebb lesz.

3. Olvasd fel hangosan a verset, és olvasd fel többször is. Sokan arra emlékeznek, amit mondanak, nem pedig arra, amit olvasnak. Ahogy hangosan kimondod a verset, rögzíted az elmédben.

4. Jegyezd meg pontosan. Ne próbáld megváltoztatni a Szentírást, mielőtt megtanulnád. Tanuld meg úgy, ahogy a Bibliában van.

5. Kezdd azzal, hogy hetente egy verset memorizálsz. Idővel lehet, hogy hetente két verset is meg tudsz tanulni, de kezdd lassan. Ahogy egy korábbi áhítatban említettem, ha hetente egy verset memorizálsz, akkor egy év alatt 52 verset fogsz megjegyezni! Amennyiben hetente kettőt memorizálsz, az egy év alatt több mint 100 vers lesz. Nagyon sok igazságot és bölcsességet hordozol majd a szívedben és az elmédben, hogy később felidézhesd.

Ismerek olyan embereket, akik egész könyveket memorizáltak a Bibliából. Ők nem zsenik. Egyszerűen csak elhatározták, hogy memorizálják, versről versre.

 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mi a stratégiád a Szentírás memorizálására? Működik? Meg kellene változtatnod valamit azon, ahogyan Isten Igéjét memorizálod, hogy hatékonyabb legyen?
  • Ki az, aki veled együtt tudja a Szentírást memorizálni, és ki segít Téged számonkérni?
  • Milyen verset szeretnél megjegyezni ezen a héten?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.06.03.)

1 komment

Miért fontos a Szentírás memorizálása?

2023. június 09. 03:00 - gerbeaud

"De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete." (Jakab 1,25)

Ha komolyan gondolod, hogy szellemileg erős és érett akarsz lenni, a legjobb szokás, amit kialakíthatsz, az a Szentírás memorizálása. Sőt, a Biblia a Jakab 1,25-ben azt mondja, hogy ez egyike annak a négy szokásnak, amely áldott élethez vezet: "De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete".

Íme a négy szokás, amit ebben az igeszakaszban találsz:

  • Olvasd a Bibliát"Aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele,"
  • Tanulmányozd a Bibliát"és megmarad mellette,"
  • Emlékezz a Bibliára"úgyhogy nem feledékeny hallgatója,"
  • Válaszolj a Bibliára"hanem tevékeny megvalósítója..."

Még ha nem is szoktál memorizálni, ez egy olyan készség, amit megtanulhatsz; egy izom, amit erősíthetsz. Ténylegesen az Igék megtanulása más területeken is erősebb emlékezőképességet fog eredményezni az agyadban - ezt garantálom. Ezt számos tanulmány kimutatta.

Miért fontos a Szentírás memorizálása?

Mert így Isten Igéje mindig nálad lesz. Amikor kísértésbe esel, általában nincs nyitva vagy melletted a Biblia. Amikor tanúságot teszel valakinek, aki nem ismeri Jézust, aki stresszben van, vigasztalásra van szüksége, vagy válságban van, általában nincs ott a közelben Biblia. Szükséged van Isten Igéjére a fejedben, hogy emlékezz rá, és át tudd ismételni, amikor szükséged van rá.

Elmélkedhetsz az Igén, bárhová is mész. Ha megjegyeztél Igéket, akkor gondolhatsz rá, amikor este lefekszel, vagy amikor egy találkozóra mész. Amikor a Szentírás egy memorizált részletére gondolsz, akkor meditálsz rajta. És a jólét és a siker egyetlen ígérete, amelyet Isten ad nekünk a Bibliában, azt mondja, hogy az Igéjén való elmélkedés a kulcs: "Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz" (Józsué 1,8).

Kezdd el a Szentírás memorizálását még ma! Válassz hetente egy verset. Egy év alatt 52 igeszakaszt fogsz megjegyezni. Két év múlva több mint 100 igeszakaszt fogsz fejből tudni. Ahogy Isten Igéjét a szívedbe rejted, úgy fogod észrevenni, hogy egyre inkább azzá a személyiséggé válsz, akivé Isten akarja, hogy válj.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen változtatásokra van szükséged ahhoz, hogy rendszeresen olvasd és tanulmányozd a Bibliát?
  • Már tudod, hogy milyen módon tanulsz és memorizálsz a legjobban. Milyen eszközök, taktikák vagy emberek segíthetnek neked a Szentírás memorizálásában?
  • Hogyan reagálsz, amikor Isten bizonyos helyzetekben eszedbe juttatja a Szentírást? Hogyan kellene reagálnod?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.06.02.)

Szólj hozzá!

Itt az ideje, a talajgondozásnak

2023. június 08. 03:00 - Erika1832

"szantas01.jpgLegyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket."
(Jakab 1,19-21)

Minden kertészkedő tisztában van vele, hogy ha ugyanazt a magot három különböző helyre ülteti, ennek három különböző eredménye lesz. Az egyik helyen óriási paradicsomot kaphat. A másik helyen kis paradicsomot kaphat. És lehet, hogy a harmadik helyen ki se kel az elültetett mag. Mi okozza ezt az eltérést? Nem a mag felelős ezért, hanem a talaj, amibe került. A talajt elő kell készíteni az ültetéshez.

Ugyanez a helyzet akkor is, amikor Isten Igéjét hallod. A szívednek fel kell készülnie az Igére.

Az istentisztelet nagyszerű példa erre. Ha későn kelsz, nehezen találsz parkolóhelyet, és emiatt ingerülten rohansz be az összejövetelre, és valószínűleg nem fogod meghallani Isten hangját! A szíved nincs felkészülve Isten Igéjének befogadására.

Ezért fordulhat elő, hogy két személy elmehet ugyanarra az istentiszteletre, ülhet egymás mellett, és hallhatja ugyanazt a Szentírást felolvasva és ugyanazt a prédikációt hirdetve. Az egyikük úgy fog kisétálni az összejövetelről, hogy azt gondolja, Isten valóban szólt hozzá, a másik pedig egyáltalán nem fog semmit sem kapni az istentiszteleten. Az egyik ember szíve fel volt készítve, a másiké pedig nem.

A Biblia azt mondja: "legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket." (Jakab 1,19-21).

A Szentírás azt tanítja, hogy ahhoz, hogy a szíved felkészült legyen Isten Igéjének befogadására, négy hozzáállásra van szükséged:

Maradj csendben. Ha beszélsz nem hallod meg Istent.

Nyugodj meg. Istent nem lehet siettetni. Ha ideges vagy, nem fogod meghallani őt. A Biblia azt mondja: "Légy nyugodt, és tudd, hogy én vagyok az Isten". Az én fordításomban ez így hangzik: "Ülj le, és légy csendben".

 Légy tiszta. Mielőtt találkozhatnál Istennel, meg kell vallanod neki a bűneidet, és kérned kell, hogy bocsásson meg neked.

Légy alázatos! Állj készen arra, hogy bármit megtegyél, amit Isten az Igéből mond neked. A gőgös hozzáállás nem fog működni.

Legközelebb, amikor Isten Igéjével fogsz időt tölteni - akár a gyülekezetben, akár az otthoni csendes idődben -, előbb készítsd elő a szívedet. Meg fogsz lepődni, mekkora különbséget fog ez jelenteni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz elég nyugodtnak és csendesnek lenni ahhoz, hogy meghalljuk Istent? Mit tehetsz azért, hogy minimalizáld a zavaró tényezőket, hogy jól tudj figyelni?
  • Milyen bűn tart vissza attól, hogy meghalld Isten hangját ma?
  • Milyen új szokások segíthetnek felkészíteni téged és a családodat arra, hogy az istentiszteleten vagy bármikor meghalljátok Istent?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.01.)

1 komment

Tégy jót azokkal, akik szembeszállnak veled

2023. június 07. 03:00 - Anita.B

pexels-luis-quintero-1759525.jpg

“Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket;  áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket!  Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!”

Lukács 6,27-29

Amikor üldöznek, zaklatnak vagy ellenállással nézel szembe, áldással kell válaszolnod.

Jézus azt mondja a Lukács 6,27-29-ben, “Nektek pedig, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket! Aki arcul üt téged, tartsd oda annak arcod másik felét is, és aki elveszi felsőruhádat, attól alsóruhádat se tagadd meg!” 

Ki csinálja ezt? Valójában nem sokan. De ez az a fajta válasz, ami megkülönbözteti a Keresztényeket — hiszen ez nem természetes, nem népszerű és nem is könnyű.

Nagyon sok bátorság kell ezekhez a dolgokhoz! Bárki megtorolhatja amit tettek vele, vagy válaszolhat valami gonosz dolgot. De nagy bátorság szükséges ahhoz, hogy áldással válaszoljunk.

Isten azt akarja, hogy szeresd ellenségeidet, tégy jót azokkal, akik gyűlölnek téged, áldd meg azokat, akik átkoznak, imádkozz azokért, akik bántanak és fordítsd oda a másik arcodat is. Ez könnyű? Nem. De ez a tanúságtétel legerősebb formája — és csak úgy tudod megtenni, ha betelsz Isten szeretetével.

A Komornyik című film azt mutatja be, hogy a Szabadságlovasok, akik a Polgárjogi Mozgalom idején harcoltak a rasszizmus ellen az Egyesült Államok déli részén, hogyan képezték ki az embereket, hogy ne vágjanak vissza, ha megütötték, leköpték, átkozták, vagy lökdösték őket, vagy amikor az emberek ételekkel dobálták. Ez az erőszakmentes álláspont felvételének egy intenzív jelenete.

Ahogy néztem a jelenetet, könnyek kezdtek potyogni az arcomon. Azt gondoltam, “Ez a fajta ember akarok lenni Jézus számára. Ilyen bátor akarok lenni. Bátor szívet akarok, ami nem enged a rosszba, bármit dobjanak is rám. És szeretettel akarok válaszolni.”

Ha elutasítod a megtorlást, és ehelyett szeretettel válaszolsz a munkahelyeden vagy valakinek, aki nem kedvel téged, Istennek örömöt okozol. És áldott leszel.

Jézus azt mondja, “Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben(Mt 5,10-12).

Jézus kifizette az árat érted. És azt mondja, hogy az ő követésének is ára van, amit meg kell fizetned. Ha Keresztény vagy, a Földön való népszerűség nem garantált — de a mennyei jutalmad igen.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan reagálsz a Jézus Krisztusért való szenvedés gondolatára? A válaszod hogyan befolyásolja a sértések vagy rosszallások kezelését?
  • Miért a szeretetben való reakció és nem a megtorlás a Krisztusról szóló tanúságtétel legerősebb formája?
  • Hogyan láthatsz életeket megváltozni azáltal, hogy szereted az ellenségeidet, imádkozol a bántalmazókért és odatartod a másik orcádat is?

Hol töltöd az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben, az ő Fián, Jézus Krisztuson keresztül. Nem érdemelheted ki a mennybe vezető utat, “Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezdd ezzel az imával:

“Drága Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha elhibáztam, megbocsáttatik, megtudom életem célját, és egy nap befogadsz mennyei, örök hajlékodba.

Bevallom, vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet és, hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban és a mai naptól fogva Uramként követni őt. Vezesd életemet és segítsd teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad ezt az imádságot, hogy befogadd Jézust, akkor írj nekem egy e-mailt (angolul) a rick@PastorRick.com címre és tudasd velem. Szeretnék néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek elindulni a Jézussal közös utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.31.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása