Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Engedd el!

2024. július 12. 03:00 - Anika Enikő


„amikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél. (1Péter 2,23)

Ha valaki megsebzett, akár fizikailag, akár érzelmileg, akkor valamiben döntened kell: arra használod az energiádat, hogy a seb begyógyuljon, vagy arra, hogy bosszút állj?

Mindkettőt nem teheted meg.

Jézus elszenvedte a fájdalmat és az erőszakot is. Amikor keresztre feszítették, mindenféle módon sérüléseket okoztak neki – a lábán, a kezén és a fején. A római katonák 40 ütéssel megkorbácsolták a hátát. Töviskoronát húztak a fejére. Aztán nagy szögekkel felszegezték a keresztre.

De természetesen Jézus legmélyebb sebei nem a fizikaiak, hanem az érzelmiek voltak. Elárulták, megtagadták és megalázták őt.

A Bibliában Péter 1. levelének 2. részében a 23. vers mégis azt mondja: „amikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél.“. Jézus millió angyalt küldhetett volna, hogy harcoljanak érte, amíg a kereszten volt - de nem tette.

A Mennyei Atyjára bízta az ügyet. Azt mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34). Nem engedte, hogy a fájdalom megkeserítse őt.

Ahhoz, hogy túljuss az életedben történő fájdalmakon és bántalmazásokon, meg kell bocsátanod azoknak, akik bántalmaztak téged! Ha harag van a szívedben, akkor soha nem leszel jól. A saját érdekedben, el kell engedned az elégtételhez való jogodat!

Attól nem leszel jobban, ha bosszút állsz. Ha sikerülne is kiegyenlítened a számlát, az nem venné el a fájdalmadat.

Megérdemli a megbocsátásodat az, aki megbántott? Nem. De, te sem érdemled meg Isten megbocsátását. Saját magad miatt bocsáss meg másoknak, nem őmiattuk.

Abban biztos lehetsz, hogy Isten látta, ami veled történt. A Biblia azt mondja Pál Apostolnak a Rómaiakhoz írott levelében, a 12. fejezet 19. versében: „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.”.

Isten látta, mi történt, amikor megsérültél, és ugyanúgy sírt, mint amikor a Fiát keresztre feszítették. Az elégtétel, a bosszúállás Isten felelőssége – nem a tiéd. Aki megbántott, nem fogja megúszni.

Azonban, amikor te megbocsátasz, akkor felszabadulsz, és így nem fogsz - teljesen értelmetlenül - szenvedni másvalaki bűnei miatt.

A Biblia azt mondja a Zsidókhoz írott könyv 12. fejezetének a 15. versében: „a keserűség … felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön.”. A harag, a sértettség, a megbántódás egy méreggel teli tabletta, amit nem kell lenyelned. Választhatod azt is, hogy boldog és felszabadult leszel.

Szóval mit választasz?

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Miért nehéz megbocsátani annak, aki megbántott téged?
  • A saját életedben milyen fájdalmat okozott neked az a neheztelés, amikor nem voltál hajlandó megbocsátani?
  • Van valaki, akinek meg kell bocsátanod? Mi akadályoz meg ebben?

Isten megbocsájtja a bűneidet

Bűneid elválasztanak Istentől, és csupán az Isten kegyeleme engedi meg, hogy visszatalálj a vele való helyes kapcsolatba.

A Biblia azt mondja, hogy: "Kegyelemből üdvözültetek, hit által - és ez nem magatoktól van, hanem Isten ajándéka -, nem pedig cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék" (Ef 2,89).

Ha készen állsz békét kötni Teremtőddel, akkor imádkozz eképpen:

“Drága Jézus! Nem akarom, hogy a jövőben a bűneim elválasszanak tőled. Megígérted, hogy ha hiszek benned, akkor minden bűnért, amit valaha is elkövettem, megbocsátasz. Megtudom, hogy mi az életem célja és egy napon befogadsz mennyei örök otthonodba.
Megvallom, bűnös vagyok, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom a bűnösségemet és bízom benned, megmenekülök. Hiszek neked, amikor azt mondod, hogy az üdvösségemet kegyelemből, hit által, és nem cselekedetek által kapom meg. Uramként fogadlak be életembe. Ma életem minden részét átadom a te vezetésednek.

Azért a célért akarok élni, amire te teremtettél, és az életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy téged szolgáljalak önmagam helyett. Rád bízom életemet, kérlek ments meg és fogadj be családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha ennek az imának az elmondásával fogadtad be Jézust a szívedbe, akkor kérlek, hogy küldj egy [angol] emailt a Rick@PastorRick.com emailcímre, hogy tudjak erről, mert szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, melyek segítenek Jézussal járni az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.05)

Szólj hozzá!

Mondd el Istennek!

2024. július 11. 03:00 - Anika Enikő

"Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. (Jakab 5,16 NIV)

Mindannyian különböző módon reagálunk a rejtett sebekre. Vannak, akik lepleznek és színészkednek. Mások állandóan dühösek. Vannak, akik kábítják magukat szerekkel vagy alkohollal. Megint mások úgy próbálnak elmenekülni a fájdalom elől, hogy cserélgetik partnereiket. Mégis a lehető legrosszabb válasz az életedben lévő rejtett sebekre az, ha hallgatsz és befogod a szádat. Ez olyan, mintha elővennél egy szódásüveget és felráznád; s egy napon egyszer csak kidurransz! Soha nem fogsz túllépni, és nem leszel túl a sebzettségeden, amíg nem nézel szembe az érzéseiddel és nem beszélsz róluk Istennel.

A rejtett sebeid bepalackozása kimerít. A Biblia azt mondja: „Amikor magamban tartottam a dolgokat, legbelül gyengének éreztem magam. Egész nap nyögtem” (Zsoltárok 32,3 NCV).

Ha érzelmi energiádat a múltra fordítod, akkor a jelenben és mára csak kevés marad. Amikor a sok időt sajnálkozással és haraggal töltöd, és azon elmélkedsz, hogyan tudnál bosszút állni azokon az embereken, akik megbántottak téged –, akkor elfogy az energiád, hogy itt, a mostban a fontos dolgokkal törődj.

Istennek van válasza a fájdalmadra; a megvallás, a megbánás, a gyónás a válasz. Be kell ismerned a fájdalmadat. Minden más, csak egy eredménytelen próbálkozás arra, hogy elfelejtsd mindazt, ami bánt. Meg kell engedned és be kell ismerned a fájdalmadat Istennek, saját magadnak, és egy másik személynek, akiben megbízol.

Sokan úgy akarnak túllépni a fájdalmukon, hogy beismerik azt Istennek és maguknak, és kihagyják az egyenletből a harmadik személyt. Sok szerencsét! Ez soha nem fog így működni.

A fájdalmad megvallása mások előtt elengedhetetlen. Egyedül nem leszel jól, és nem gyógyulsz meg. Jakab levele 5.részében, a 6. vers ezt mondja: „Valljátok meg bűneiteket egymásnak, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok” (NIV).

Nem szükséges, hogy egy pásztor, egy pap vagy egy terapeuta legyen az, akinek beismered, elmodnod, vagy megvallod mindazt, ami bánt. Elég, ha engedelmeskedsz a Jakab levelében található versnek. Csak egy barát kell mindehhez.

Nyisd meg a rejtett fájdalmad egy ilyen barátnak. Mondd el neki, mi fáj; és ahogy bevallod ennek a személynek, Istennek és magadnak, talán rátalálsz arra a rég elveszett energiára, amelyről álmodoztál.

Mert a dolgok feltárása a gyógyulás kezdetét jelenti.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van-e a múltadban olyan titok, amit nehezen engedsz el?
  • Miért ijesztő néha nyíltan beszélni Istennel egy fájdalmas emlékről? Miért nehéz nyíltnak lenni önmagaddal egy fájdalmas emlék kapcsán? Miért nehéz nyitottnak lenni másokkal egy fájdalmas emlék kapcsán?
  • Kinek tudnál megnyílni a múltad fájdalmával kapcsolatban?

 

Daily hope by Rick Warren, 2024.07.04

Szólj hozzá!

A remény miért nem ugyanaz, mint az optimizmus?

2024. július 10. 03:00 - Mapetso

cheese-cake-7878989_640.jpg"Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket." Róm 8,28 (NLT fordítás)

Az élet sokszor hoz olyan dolgokat, amelyeket nehéz "megemészteni", mint például egy betegség, egy munkahely elvesztése, vagy egy barát vagy családtag halála. Ezek a pirulák keserűek és gyakran lenyeléskor fulladozunk tőlük.

De megnyugtatlak: Isten akkor is valami jóra készül az életedben, ha te nem látod. Isten aktívan dolgozik azon, hogy jót hozzon ki abból, ami benned vagy körülötted történik. Ahhoz, hogy a nehéz idők közepette is kitarts a reményben, jegyezd meg ezt az igazságot!

A Biblia ezt így mondja: "Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket." (Róm 8,28 NLT fordítás).

A Biblia nem azt mondja, hogy életed minden történése jó lesz. Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Hanem azt mondja, hogy amikor az egész életedet összerakod, akkor minden egyes darabja a javadra áll majd össze. Mintha egy tortát készítenénk: lehet, hogy nem tetszik külön az egyes hozzávalók íze, de amikor az egész összeáll, nem tudunk ellenállni neki. Isten egy elképesztően finom tortát akar sütni az életedből is, és ehhez még az élvezhetetlen és keserű elemeket is fel akarja használni.

Isten nem ígéri, hogy minden úgy fog összeállni, ahogyan te szeretnéd, vagy hogy minden történetnek happy endje lesz. Mint ahogy nem minden üzleti döntésből fogsz egymillió dollárt keresni. Nem minden házaspár, aki összeházasodik, él boldogan, minden pillanatban. Nem is lesz minden gyerek focicsapat-kapitány.

Ehelyett az igevers arra emlékeztet bennünket, hogy teljes bizalommal lehetünk a világegyetem Főtervezője iránt, hogy "mindent úgy intéz, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgáljon". (Vegyük észre, hogy ez az ígéret "azoknak szól, akik szeretik Istent", nem pedig azoknak, akik még nem ismerik Istent.)

A remény nem ugyanaz, mint az optimizmus. Nem az a hit, hogy valami, ami rossz jóvá alakul. Hanem az abszolút bizalom abban, hogy az életed minden részének végül lesz értelme, függetlenül attól, hogy az örökkévalóságnak ezen az oldalán hogyan alakul.

A mi nézőpontunkból az élet tűnhet időnként zűrzavarosnak. De Isten látószöge a mennyből nem azonos a miénkkel.

El sem tudod képzelni, milyen jót tartogat Isten a jövődre nézve. Isten azt ígéri: "Jó terveim vannak veled, nem pedig olyan terveim, amelyek ártanak neked. Reményt és jó jövőt adok neked" (Jer 29,11 NCV fordítás).

A jövőd Isten kezében van - és ennél jobb hely nincs is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad, hogy Isten egy rossz tapasztalatot a te vagy egy ismerősöd javára fordított? 
  • Hogyan példázza Jézus kereszthalála, hogy Isten jót munkált egy rossz helyzetben? 
  • Gondolj az életedre úgy, mint egy tortára. Melyik "hozzávaló" íze keserű most számodra ebből a tortából? Tölts el néhány percet arra kérve Istent, hogy segítsen bíznod abban, hogy Ő még a keserű hozzávalókból is jót - egy szép, ízletes tortát - hoz Neked.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.03)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Hol találunk valódi reményt?

2024. július 09. 03:00 - Mapetso

submarine-168884_640.jpg"Isten, a remény forrása, töltsön el titeket örömmel és békességgel a belé vetett hitetek által. Akkor a Szentlélek ereje által túláradtok majd a reménységtől." Róm 15,13 (GW fordítás)

A második világháború végén egy amerikai tengeralattjáró visszatért a Virginia állambeli Newport News-i kikötőbe. Ahogy beérkezett, valami szörnyűség történt, és a tengeralattjáró süllyedni kezdett. A parti őrséget azonnal kiküldték a legénység megmentésére, és búvárok úsztak le a tengeralattjáróhoz. Ahogy közeledtek, hallották, hogy egy matróz kalapáccsal morze-jeleket kopogtat a hajótesten. Egy kérdés volt: "Van remény?"

Ez az élet alapvető kérdése: van-e remény?

Emberek ezrei teszik fel minden nap, ezerféleképpen:

  • Amikor valaki az orvosi rendelőben ül és a vizsgálati eredményekre vár.
  • Amikor valaki egy hónapokig tartó terápia ellenére sem jut eredményre.
  • Amikor valaki egy könyvelővel beszélget, mielőtt a csődbíróságra menne.
  • Amikor egy család megtudja, hogy eltűnt a gyermekük.

Az ember 40 napot kibír élelem nélkül és körülbelül három napot víz nélkül. Nyolc percig is el lehet lenni levegő nélkül. De egy másodpercet sem tölthetsz el remény nélkül. Ez életünk alapvető része. Ha a remény eltűnik, vége van az életnek.

Mivel a mai társadalmunkban annyira kevés remény van, az emberek simán bedőlnek mindenféle átverésnek. Olyan hamis reményekben bíznak, mint az asztrológia, a nagy vagyon, a kuruzsló gyógymódok vagy a biztos karrier. Ezek a hamis remények elkerülhetetlenül csalódást okoznak. Valójában semmi sem okoz nagyobb csalódást, mint a hamis remény.

Hová fordulhatsz tehát, hogy valódi reményt találj? A Biblia azt mondja: fordulj Istenhez!

A Rómaiakhoz írt levél 15. fejezetének 13. versében a Biblia ezt írja: "Isten, a remény forrása, töltsön el titeket örömmel és békességgel a belé vetett hitetek által. Akkor a Szentlélek ereje által túláradtok majd a reménységtől" (GW fordítás).

Isten a reménység egyetlen olyan forrása, ami soha nem fog csalódást okozni. Amikor belé helyezed a hitedet, ő olyan örömöt, békességet és reményt ad, amely túlcsordul.

Ilyen reményre van szükséged.

Isten mindig ott van. Ott van a múltadban, jelenedben és jövődben. Veled van a jó helyeken. Veled van a rossz helyeken is.

Ő mindenhol ott van. És soha, de soha nem vagy egyedül. Ahol Isten van, ott van a remény is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Mikor tapasztalod meg a legnehezebben Isten jelenlétét életedben?
  • Hogyan ad reményt a kétségbeesés közepette Isten állandó jelenlétének tudata?
  • Hogyan tudsz bátorítani egy másik embert emlékeztetve őt Isten jelenlétére?

Hol is találhatunk olyan reményt, amely nem okoz csalódást?

Isten bebizonyította az irántad érzett szeretetét Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: "Mert Isten így szerette a világot: Egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Ján 3,16 CSB).

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd azzal, hogy elimádkozod ezt az egyszerű imát:

"Drága Istenem, nem akarom, hogy a bűneim többé elválasszanak Tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, megbocsátasz nekem minden rosszat, amit valaha is elkövettem, és befogadsz a családodba, és egy napon a mennybe viszel, hogy veled éljek az örökkévalóságig.

Jézus, megvallom bűneimet, és hiszem, hogy Te vagy a Megváltóm. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség kegyelemből, a hit által jön, és nem az én tetteim által. Kérlek, hogy jöjj be az életembe, mint az én Uram. Ma átadom neked az életemet.

Úgy akarok élni, ahogyan Te teremtettél engem - békében és megnyugodva -, és életem hátralévő részét arra akarom használni, hogy Téged szolgáljalak. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha éppen most imádkoztál Jézus elfogadásáért, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.02)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A méltánytalanságban tekints Jézusra

2024. július 08. 03:00 - csmsdvd

20240701.png

Akik az Úrhoz kiáltanak, azokat meghallgatja, és kimenti őket minden bajból (Zsolt 34,18)

Manapság sok helyről lehet hallani: Az emberek alapvetően jók és önzetlenek. A környezetük az, ami az emberek szívét a rossz felé fordítja.

Sajnos, ez az elmélet egyszerűen nem egyezik azzal, amit emberi természetként látunk. Ha valaha is voltál kisgyerekek között, akkor megérted. Önző természettel születnek. Az olyan mondatok, mint „Etess meg!”, „Gondoskodj rólam!” , és „Én vagyok a figyelem középpontjában” inkább szabály, mint kivétel.

Az emberi igazságtalanság az egész világon és a saját közösségeinkben is lerombolja azt a tévhitet, hogy az emberek alapvetően mind jók. Ha magunkra vagyunk hagyva, akkor elnyomunk másokat, felhalmozzuk az élelmünket, és általában sokkal többet gondolunk magunkra, mint bárki másra.

Ilyenkor úgy tűnik, mintha Isten ránézne az általa teremtett emberiségre, és azt mondaná: "Oké, azt hiszitek, hogy alapvetően jók vagytok? Azt hiszed, hogy az emberi természet alapvetően önzetlen? Hátralépek, és hagyom, hogy az emberi természet a maga útján haladjon a világban. Majd meglátjátok, mi történik, ha én nem vagyok képben."

Ami igaz a gyerekekre és általában a társadalomra, az igaz a mai életünkre is. Veled és velem állandóan igazságtalanul bánnak. De van itt valami, amire talán még nem gondoltál: Te is időnként igazságtalanul bánsz az emberekkel, és én is.

A hajlamunk arra, hogy igazságtalanul bánjunk egymással, nem lepi meg Istent. Sőt, ez mutatja, miért van szükségünk Jézusra.

A valóság az, hogy Isten nélkül az emberek embertelenül bánnak egymással. A világban ez az igazságtalanság és a méltánytalanság lényege, a zsarnokoskodó diktátoroktól a nyomasztó szegénységen át a faji feszültségekig a közösségeinkben.

Egy napon Isten a bolygó minden emberét meg fogja ítélni a másokkal szemben elkövetett igazságtalanságokért. Mivel Isten igazságos, következménye kell legyen annak, ahogyan másokkal bánunk.

Ez azt jelenti, hogy kegyelemre van szükségünk. Mindannyian voltunk már igazságtalanok másokkal. Nem csak az igazságtalanság áldozatai vagyunk. Mi vagyunk az elkövetők is.

Ez az igazságtalanság mutatja meg, hogy szükségünk van Jézusra. Istennek nem kellett volna kereszthalálra küldenie Fiát, ha az emberek általában jók lennének. A világunkban tapasztalható hatalmas igazságtalanságok világossá teszik, hogy az emberek nem képesek önmaguktól erkölcsös életet élni.

Legközelebb, amikor igazságtalanul bánnak veled, legyen ez egy emlékeztető: Minden embernek ezen a bolygón - beleértve téged és engem is - szüksége van Jézusra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Általában hogyan kezeled, ha igazságtalanul bánnak veled?
  • Mit gondolsz, miért ragaszkodnak az emberek ahhoz, hogy alapvetően mindannyian jók vagyunk?
  • Hogyan segít ez az áhítat megválaszolni a kérdést: „Miért engedi meg Isten, hogy a jó emberekkel rossz dolgok történjenek?”

Mától követed-e Jézust?

Isten jóságát Fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította be. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Jn 3,16-18)

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, hogy beteljesíti az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd azzal, hogy ezt az egyszerű imát imádkozod:

Drága Istenem!

Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye bűneimet, és hogy feltámasztottad őt az életre. Szeretnék Jézusban, mint Megváltómban bízni, és a mai naptól kezdve őt követni, mint Urat. Vezesd életemet, és segíts, hogy a te akaratodat cselekedjem. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.07.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása