"Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!"  (Zsolt 116,10)

Tudtad, hogy reménytelenséged beismerése Isten előtt a hited kinyilvánítása is lehet? Amikor Dávid bízott Istenben, ugyanakkor kétségbesett volt, ezt írta: "Hittem, ha így szólok is: Igen nyomorult vagyok!" (Zsolt 116,10)

Ellentmondásnak tűnik: Istenben bízom, ugyanakkor nyomorult vagyok. Dávid nyílt őszintesége valójában mély hitéről árulkodik. Először is hitt Istenben. Másodszor hitte, hogy Isten meghallgatta imádságait. Harmadszor pedig hitte, hogy Isten akkor is szeretni fogja, ha kimondja amit érez.

Összpontosíts arra, ki is valójában Isten – az Ő soha nem változó természetére. A körülményeid és az érzéseid ellenére merj rátámaszkodni Isten változhatatlan jellemére. Emlékeztesd magad arra, amit tudsz, hogy  örökké igaz Istenről: Ő jó, szeret engem, velem van, tudja min megyek keresztül, gondot visel rám, és terve van az életemre nézve. Raymond Edward mondta: „Soha ne kételkedj a sötétség idején abban, amit Isten mondott neked a világosságban!”

Amikor Jób élete szétesett, és Isten is csendben maradt, Jób még mindig talált okot arra, hogy dicsőítse az Urat:

    - mert Ő jó és szerető Atya. (Jób 10:12)
    - mert Ő mindenható. (Jób 42:2; 37:5,23)
    - mert Ő az életem minden apró részletét számon tartja. (Jób 23:10; 31:4)
    - mert Ő mindent az ellenőrzése alatt tart. (Jób 34:13)
    - mert terve van az életemre nézve. (Jób 23:14)
    - mert Ő fog megmenteni engem. (Jób 19:25)

Bízz benne, hogy Isten megtartja, amit ígért. A szellemi kiszáradás ideje alatt is Isten ígéreteire kell támaszkodnunk, nem pedig az érzéseinkre, és egyben fel kell ismernünk, hogy Ő a szellemi érettség egy magasabb szintjére akar eljuttatni bennünket. Az a barátság, amely csupán érzelmeken alapul, valójában sekélyes.

Ne légy gondterhelt a gondok között. A körülmények nem befolyásolják Isten jellemét. Isten kegyelme most is teljes erejével árad rád: Ő ma is érted él és cselekszik, még ha te nem is érzed. Bizonyító körülmények hiányában is kitartott Jób Isten szava mellett. Ezt mondta, „Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát” (Jób 23:12 Károli)

Ez az Isten szavába vetett bizalom segített Jóbnak, hogy hűséges maradjon, amikor ennek már semmi értelme sem maradt. Hite erős volt a fájdalmak közepette:

„Isten megölhet engem, de én bízom benne mindvégig” (Jób 13:15, eredeti szöveg alapján, CEV)

"Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" Jób1,21

Amikor még „újszülött” keresztények vagyunk, Isten gyakran megerősít érzelmeinken keresztül és gyakran megválaszolja a legéretlenebb és legönzőbb imáinkat is, csakhogy tudjuk, Ő valóban létezik. A hitbeli fejlődés során azonban, Isten fokozatosan megvonja tőlünk ezeket az élményeket.

Isten mindenütt jelenvalósága valamint jelenlétének megnyilvánulása két különböző dolgot jelent. Az egyik tény, a másik gyakran egy érzés. Isten mindig jelen van, akkor is, ha nem vagyunk ennek tudatában, és ez a jelenlét sokkal mélyebb, minthogy csupán puszta érzésekkel mérni lehetne.

Isten szeretné, hogy érezzük jelenlétét, de sokkal fontosabb számára hogy bízzunk benne, minthogy érezzük Őt. Hit – és nem érzések - által lehet neki tetszeni.

Hitünket leginkább azok a helyzetek fogják megpróbálni, amikor életünk darabjaira hullik, és Istent sehol nem találjuk. Ez történt Jóbbal is. Egyetlen nap alatt elveszítette mindenét –  családját,megélhetését, egészségét, és minden vagyonát. S ami a legelkeserítőbb: Isten nem szól hozzá harminchét fejezeten át!

Hogyan lehetséges Istent dicsőíteni, amikor értetlenül állunk életünk eseményei előtt és közben hallgat az Isten? Hogyan maradhatunk kapcsolatban vele egy válsághelyzetben, amikor nem kommunikál velünk? Hogyan emeljük a tekintetünket Jézusra, amikor könny áztatja szemünket? Úgy, hogy ugyanazt tesszük, amit Jób is tett: „…azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!"

Mondjuk el Istennek őszintén, hogyan érezzük magunkat! Öntsük ki a szívünket előtte! Pakoljuk ki minden érzésünket! Jób is ezt tette: „Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel." Jób 7,11

Istenhez kiáltott, amikor Ő távolinak tűnt: "Mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban;" Jób 29,4

Isten képes megbirkózni haragunkkal, félelmeinkkel, bánatainkkal, zavarodottságainkkal és kérdéseinkkel.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 10.)