„Bármit is tesztek, dolgozzatok rajta teljes szívetekből, mintha az Úrért és nem emberekért dolgoznátok!” (Kol 3,23 GNT).
Jézus azt mondta, a legfőbb parancsolat, hogy „szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből” (Mk 12,30 NLT).
Ahogy tanultuk, Isten azt szeretné, ha mindannyian növekednénk mindezeken a területeken. Viszont azt is tudja, hogy valamennyien valamelyik területen erősebbek vagyunk. Azaz Isten úgy teremtett, hogy természeted szerint inkább beszélő (szív), érző (lélek), gondolkodó (elme) vagy cselekvő (erő) legyél.
Ebben az áhítatban arra helyezzük a hangsúlyt, hogyan szeretheted Istent teljes erődből.
A cselekvők Istent erőből szeretik. Energikus tettre készek, akik teljesítők, beteljesítők, munkások. Ők következetesen viszik előre a dolgokat, gyakorlatban is megvalósítják a feladatokat.
Mi a cselekvők célja az életben? Azért vannak itt, mert a világnak szüksége van hozzájárulásra – és a cselekvők képesek elvégezni a feladatokat. Kezdeményezők, energikusak, mozgásban vannak, ösztönöznek, hajtják a megvalósítást. Gyakorlatilag ők Jézus szolgáló kezei és lábai a világban.
Mindannyiunknak vannak hibái, és a cselekvők számára ez a túlterhelés. A cselekvők folyton dolgoznak. Nehezükre esik megállni, és gondolkozni vagy érezni. Folyton elfoglaltak.
A 127. zsoltár 2. verse mondja: „Haszontalan korán kelni és későn ágyba menni, és nyugtalan ujjaid csontig dolgoztatni. Nem tudod, hogy ő élvez pihenést adni azoknak, akiket szeret?” (The Message). Ha cselekvő vagy, ez jó Ige lenne, hogy a fürdőszobai tükörre tedd. Isten azt akarja, hogy szerettei megfelelő pihenést kapjanak.
Amikor hívő leszel, a múltadat megbocsájtják, célod lesz az életre, és otthonod lesz a mennyben. Viszont van valami, ami nem változik, amikor Krisztushoz jössz: a személyiséged nem változik. Isten nem lassítja le a cselekvőt, amikor hozzá jössz. Csak megváltoztatja az irányultságodat. Valójában fel akar hatalmazni téged. Emlékezz rá, hogy a személyiségedet tőle kaptad.
Pál levele a kolosséiakhoz 3. fejezetének 23. verse jó tanácsot ad a cselekvők számára: „Bármit is tesztek, dolgozzatok rajta teljes szívetekből, mintha az Úrért és nem emberekért dolgoznátok!” (GNT).
Ha Isten cselekvőnek teremtett, akkor arra akar használni téged a világban, hogy elvégezz dolgokat. Viszont nem szánt arra, hogy mindent te végezz el, és soha nem kellene megpróbálnod a saját erődből megtenni.
Az rendben van, ha néha kevesebbet teszel – persze nem Istennek, hanem hogy valamelyik területen tegyél kevesebbet, hogy így több időd legyen azt tenni, ami a leginkább számít.
Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
- Miképpen szereted Istent az erőddel?
- A 127. zsoltár azt mondja, hogy Isten élvez pihenést adni azoknak, akiket szeret. Hogyan élted meg Isten pihentetését?
- Ha te inkább cselekvő vagy, milyen téren szükséges kevesebbet tenned, hogy így több időd legyen azokra a dolgokra, amelyek a számítanak?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.05.06.)