Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Minden keresztyén szolgáló

2021. december 18. 03:00 - magyarosijulia

11005-giving-heart-hands-gettyimages-coffeekai.jpg

"Isten alkotása vagyunk, akiknek új életet adott Krisztus Jézusban; előre eltervezte, hogy ezt az életet azzal töltsük, hogy segítünk másokon.” (Ef 2,10 TLB fordítás)

Isten nem azért tett a világba, hogy csak önmagadnak élj. Azt akarja, hogy tedd jobbá a világot.

A Bibliában Pál levele az efezusiakhoz 2. fejezetének 10. verse azt írja: „Isten alkotása vagyunk, akiknek új életet adott Krisztus Jézusban; előre eltervezte, hogy ezt az életet azzal töltsük, hogy segítünk másokon.” (TLB)

Van is egy szó erre a típusú életmódra: a szolgálat. Minden keresztyén szolgáló. Nem minden hívő lelkipásztor, de minden hívő szolgáló. Ez azt jelenti, hogy hozzájárulsz az élethez felhasználva talentumaidat és ajándékaidat, és hogy olyan vagy, aki ad, és nem olyan, aki elvesz.

A Biblia tanítása szerint szeretnünk kell egymást, törődnünk kell egymással, imádkoznunk kell egymásért, bátorítanunk, segítenünk, pártolnunk és támogatnunk kell egymást. És mindezt folyamatosan. Így szolgálja minden hívő a többi hívőt Isten családjában. Így tervezte meg ezt Isten.

Az igazság az, hogy nem mindig könnyű úgy szolgálni Istent, hogy másokat szolgálunk. Időnként elcsüggedünk. Mit tehetsz, amikor érzed, hogy elcsüggedsz? Emlékezz két dologra!

Először is, emlékezz arra a jutalomra, amit kapni fogsz, és ami egy egész örökkévalóságon át fog tartani. A Biblia azt írja, hogy Isten „nem felejti el, hogy mennyire keményen dolgoztatok érte, és hogyan mutattátok ki iránta való szereteteteket azáltal, hogy törődtetek más hívőkkel” (Zsid 6,10 NLT). Ő meg fogja jutalmazni ezt az örökkévalóságban.

A második dolog, amire emlékezz, hogy Isten felhasználja életed minden apró dolgát. Semmi sem jelentéktelen, amikor Istent szolgálod, semmi se hiábavaló. „Buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy semmi sem hiábavaló, amit az Úr szolgálatára tesztek.” (1Kor 15,58 GNT)

Ne veszítsd szem elől az életed lényegét! Kezdd el betölteni a életfeladatodat azáltal, hogy másokat szolgálva éled életed!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan jellemeznéd magad: inkább adni vagy kapni szoktál Isten családjában?
  • Miért nehéz sokszor másokat szolgálni?
  • Mi az a látszólag kicsi vagy jelentéktelen dolog, amit Isten kér tőled, hogy szolgálatként megtedd, amivel kapcsolatban meg kell változtasd jelenlegi hozzáállásod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.11.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az elköteleződéseid formálják életedet

2021. július 27. 03:00 - ReveSz

man making clay pot

„Mivel körülöttünk minden el fog pusztulni, gondoljátok meg, hogyan éltek! Szánjátok oda magatokat Istennek, és őt szolgáljátok!” (2Pt 3,11 LTB).

Az elköteleződéseid mindennél jobban formálják életedet. Az elköteleződéseid fejleszthetnek vagy elpusztíthatnak. Akárhogy is, de meghatároznak téged.

Mondd el, mi iránt vagy elkötelezett, és én megmondom, milyen lesz az életed 20 év múlva. Azzá fogsz válni, ami iránt elkötelezett vagy.

Az elköteleződés az a pont, ahol a legtöbb ember elvéti Istennek az ő életére vonatkozó célját. Sokan félnek bármiért is kötelezettséget vállalni, ezért csak sodródnak életükben. Mások fél szívvel vagy kétes értékek mellett kötelezik el magukat, ami csalódottsághoz és középszerűséghez vezet. Megint mások teljes mértékben elkötelezik magukat, de világi célok mellett, például, hogy gazdaggá vagy híressé váljanak, azonban legvégül csalódottak és keserűek lesznek.

Minden döntésednek örökké tartó következményei vannak, tehát dönts bölcsen! „Mivel körülöttünk minden el fog pusztulni, gondoljátok meg, hogy hogyan éltek! Szánjátok oda magatokat Istennek, és őt szolgáljátok!” (2Pt 3,11 LTB).

Az első bölcs döntés, amit meg kell hozz: Krisztus követése. Akkor, amikor meghozod ezt a döntés, még nem kell előre tudnod döntésed minden következményét. Egyszerűen csak válaszolj Krisztus hívására, és kötelezd el magad mellette!

Azután majd Jézust követve vállald fel azokat a dolgokat, amik szent és istenfélő életet építenek! Akkor leszel hasonló Krisztushoz, ha Krisztushoz hasonló kötelezettségeket vállalsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az elkötelezettségeid alapján mit feltételeznek rólad az emberek?
  • Mi tart vissza attól, hogy elkötelezd magad olyan dolgok mellett, amik segítenek Krisztushoz hasonlóvá válni?
  • Péter második levele 3. fejezetének 11. verse hogyan befolyásolja kötelezettségvállalásaidat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.20.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni néhány betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelenti. A napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információ található.)

Szólj hozzá!

Tudjuk, hogyan végződik a történet

2021. július 06. 03:00 - daniella_89

51arblsss2l_ac_sl1001.jpg"Hirdetni fogják az Isten királyságáról szóló jó hírt az egész világon, minden nemzetnek. Azután jön el a vég" (Mt 24,14 NCV fordítás).

A történelem befejezése elkerülhetetlen.

Hiszem teljes szívemből. Ez egy megmásíthatatlan tény. Befejezett. Elvégeztetett. Nincs több kétség. Elolvastam az utolsó fejezetet.

Isten igéje elmondja nekünk, hogyan lesz vége. Egy nap Isten mindent befejez itt a Földön, és elviszi a gyermekeit a Mennyországba, hogy mindörökre vele legyenek. A Biblia azt mondja: "Hirdetni fogják az Isten királyságáról szóló jó hírt az egész világon, minden nemzetnek. Azután jön el a vég" (Mt 24,14 NCV fordítás)

Valami nagyon fontosat fogok elmondani neked: mi nem próbálunk meg királyságot felállítani itt a Földön. A Mennyei Királyságot próbáljuk meg benépesíteni. Szeretnénk, ha minden barátunk és mindenki más is velünk lehetne a Mennyországban. Az a célunk, hogy bevigyünk embereket Isten Királyságába, hogy vele lehessenek az örökkévalóságban.

Hogyan szerzünk Istennek dicsőséget? Ő akkor dicsőül meg, ha szeretjük Őt teljes szívünkből. Akkor dicsőül meg, ha szeretünk más embereket Isten családjában. Akkor dicsőül meg, ha szeretjük a nem rokonszenves embereket is. Azzal is őt dicsőíthetjük, hogy megosztjuk az Örömhírt mindenkivel. Dicsőítjük őt, mikor bízunk benne olyan problémákban, amiknek a megoldásához csoda kell. Istennek adunk dicsőséget, mikor tudjuk, és bízunk abban, hogy a vég elkerülhetetlen, és Ő győz.

Úgy hangzik ez, mint ami alapján te is élni akarod az életedet? Ha igen, mondd el ezt az egyszerű imádságot ma:

"Drága Jézus Krisztus, szeretnék része lenni annak, amit Te a világban teszel. Hiszem, hogy használni szeretnél. Szeretnék visszatérni az első szerelmemhez: Hozzád. Szeretnék a kezeid és lábaid lenni a 21. században. Segíts hinnem, és a te hited szerint élnem. A Te nevedben imádkozom. Ámen."

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mi az, ami meg kellene változzon az életedben, ha elhiszed, hogy Isten már megírta a történet végét, és Ő győz?
  • Milyen látszólag lehetetlen problémában vagy helyzetben van szükséged arra, hogy bízz Istenben?
  • Kivel tudod ma megosztani az evangéliumot, hogy csatlakozhasson Isten Királyságába?

 

Nem számít, mit tettél, hogy hol voltál, Isten szeretné, ha egy napon csatlakoznál hozzá az Ő örökkévaló Királyságában. Igen - van egy kész helyed Isten örök családjában, amely vár rád. A meghívás áll, az ajtó tárva-nyitva. Csak hidd-, és fogadd el!

Készen állsz? Itt egy imádság, amivel elkezdheted: "Drága Istenem, tudom, hogy mikor meghalok, számot fogok adni neked az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, a saját tervem szerint éltem, nem pedig a Tied szerint. Szeretnék megváltozni mostantól. Szeretnék elfordulni a bűneimtől, és odafordulni Hozzád.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon mindazért a rosszért, amit tettem, és hogy így nem kell megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásod. Tudom, hogy csak a te kegyelmed menthet meg, Uram. Soha nem tudnék elég jó lenni, hogy bekerüljek egy tökéletes helyre.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnömet. Te tettél elfogadhatóvá arra, hogy bejussak a Mennyországba, és alázattal kérlek, hogy ments meg engem. Hiszek benned, Jézus. Hiszem, hogy megtartod az ígéreted, és megmentesz azonnal, biztosan, teljesen és örökérvényűen. Tudom, hogy ha elhagyom ezt a Földet, a Te Királyságodhoz fogok csatlakozni. Jézus nevében, Ámen."

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek, írd meg nekem a Rick@PastorRick.com címre. Szeretnék küldeni számodra néhány segédanyagot a Jézussal való utazásod kezdetéhez.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.29.)

1 komment

Építsd az életed arra, ami örökké meg fog maradni!

2021. április 17. 03:00 - ReveSz

man on grass field looking at sky

„Mert a figyelmünket rögzítjük, de nem azokra a dolgokra, amelyek láthatók, hanem azokra, amelyek nem láthatók. Ami látható, csak egy időre marad meg, de ami nem látható, örökké megmarad” (2Kor 4,18 GNT).

A legtöbb ember ritkán méri fel az értékeit, vagy kérdőjelezi meg érzékeléseiből eredő következtetéseit, amíg nem kerül krízishelyzetbe.

Amikor mély fájdalmaid vannak, akkor kezded el megvizsgálni, hogy mire alapozod az életed. Lehet, hogy rájössz, hogy úgy élted az életed, hogy jól érezd magad, hogy jól nézz ki vagy hogy gazdagságot és hatalmat halmozz fel. A krízishelyzet ösztönösen segít felismerni, hogy az életnek ennél többnek kell lennie.

De nincs okod várakozni egy krízishelyzetig az értékeid felméréséhez. Ehelyett állj meg ma, és fontold meg, hogy mit kellene értékelned! Kezdd azzal, hogy felteszed magadnak ezt a meghatározó kérdést: Mi fog megmaradni?

Úgy tűnik, a világ azt értékeli, ami itt és most történik. Az az üzenet, hogy a holnap nem számít. A jövő év nem számít. Hogy mi lesz ezer év múlva, nem számít. Az örökkévalóság és a menny nem számít. Élj a mának!

A Biblia valami mást mond: „A világ és annak kívánságai elmúlnak, de bárki, aki Isten akaratát cselekszi, örökké él” (1Jn 2,17 NIV).

Gondold át, mi történik, amikor kísértésbe esel! A kísértés nem csak a jó és a rossz közötti harcot jelenti vagy azt, hogy mi a legjobb és mi a legrosszabb.

A kísértés mindig egy harc a most és a később között: Azt teszem, amit Isten szeretne, és később élvezhetem ennek az előnyeit; vagy azt teszem, amit én akarok, és most élvezem az előnyeit?

A Biblia azt tanítja nekünk, hogy „Mert a figyelmünket rögzítjük, de nem azokra a dolgokra, amelyek láthatók, hanem azokra, amelyek nem láthatók. Ami látható, csak egy időre marad meg, de ami nem látható, örökké megmarad” (2Kor 4,18 GNT).

Akár krízisben vagy, akár nem, szánj egy kis időt arra, hogy felmérd, hogy mire van alapozva az életed! Válaszd azt, hogy Isten igazságára építed az életed! Ez örökké fog tartani, és sosem fogsz csalódni benne.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj vissza arra, amikor az életed éppen egy krízishelyzetben volt! A hiábavaló dolgokra építetted az életed vagy Isten igazságára? Mit tanított neked az a időszak?
  • Mire építed ma az életed? Szükséged van korrigálásra ahhoz, hogy az életedet Isten igazságára építsd?
  • Milyen dolgok szoktak elterelni attól, hogy a figyelmedet rögzítsd „azokra a dolgokra, amik nem  láthatók”?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.10.)

Szólj hozzá!

Isten veled szeretné tölteni az örökkévalóságot

2021. április 11. 03:00 - Anika Enikő

20210421.jpg

„Ha pedig Isten Szelleme, aki feltámasztotta Jézust a halálból bennetek lakik, akkor aki Krisztus testét feltámasztotta a halálból, a ti halandó testeteket is fel fogja támasztani, a bennetek lakó Szent Szellem jelenlétével” (Róm 8,11 GNT).

Isten soha nem ígérte meg, hogy az élet igazságos lesz, ugyanis egy megtört bolygón élünk. A menny az a hely, ahol minden Isten szerint történik. Az élet itt a földön nem így működik. De nem csak az az élet, ami ezen a földön történik.

A földön eltöltesz 60, 80 vagy lehet, hogy 100 évet; az örökkévalóságban pedig trilliókat. Ha a hiteted Jézusba vetetted, a Biblia azt mondja, hogy az örökkévalóságot Istennel fogod tölteni a mennyben.

Az egyik legfontosabb oka a keresztényeknek arra, hogy örülniük lenne az, hogy Isten örök életet adott nekünk.

A Biblia ezt ígéri: „“Ha pedig Isten Szelleme, aki feltámasztotta Jézust a halálból bennetek lakik, akkor aki Krisztus testét feltámasztotta a halálból, a ti halandó testeteket is fel fogja támasztani, a bennetek lakó Szent Szellem jelenlétével” (Róm 8,11 GNT).

Az örökkévalóság csodálatos lesz. Milyen lesz a menny? Újra találkozol azokkal, akiket szeretsz, jutalmakban részesülsz, megpihensz, és olyan dolgokért leszel felelős, amiket szeretsz.

És ahogy Pál első levele a korinthusiakhoz 15. fejezetének 42. verse mondja, új testet fogsz kapni, még akkor, ha a földi testedet el is temetik, Isten fel fogja támasztani, hogy vele éljen örökké.

Isten azért teremtett téged, mert családot akar, és az örökkévalóságot a családjával akarja tölteni. Veled és velem akarja tölteni az örökkévalóságot. Ez az igazság valódi örömöt hozhat neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg életmódodat az a tudat, hogy az örökkévalósághoz képest az élet rövid?
  • Mit gondolsz, hogy jelenleg miért élsz itt a földön, ha Isten azt akarja, hogy a családja vele legyen a mennyben?
  • Mit teszel céljaid eléréséért?

A Húsvét ígérete: nincs kárhoztatás azoknak, akik Krisztushoz tartoznak

Isten csodálatos örökkévalóságot készített a családjának a mennyben; ám a Biblia azt mondja, hogy csupán úgy lehet a mennybe jutni, ha Istenben bízol az ő a Fiában, Jézus Krisztus által. Nem szerezheted meg Isten szeretetét, és nem dolgozhatsz meg azért, hogy a mennybe menj. A Biblia a következőt mondja: „Kegyelem által szabadultatok meg a hiten keresztül – és ez nem magatoktól van, ez Isten ajándéka –, nem cselekedetek által, szóval senki sem dicsekedhet” (Ef 2,8–9 NIV).

Ha még nem bíztál meg Jézusban, és még nem követed őt, miért várnál tovább? Ha készen állsz arra, hogy átlépd ezt a vonalat, és meghozod a döntést, hogy hiszel Jézus Krisztusban és követed őt, akkor imádkozz ekképpen:

„Atyám! Azt ígéred, hogy ha hiszek Jézusban, akkor megbocsátod a bűneim. Kérem, hogy bocsásd meg bűneimet most. Tudom, hogy bűnös vagyok, és hogy csupán te törölheted el az összes olyan dolgot, amit rosszul tettem.

Jézus Krisztus! Hiszem, hogy azért haltál meg hogy megfizess a bűneimért. Hiszem, hogy akkor újra feltámadtál megtörve a halál hatalmát azért, hogy örök életem legyen veled a mennyben. Köszönöm, hogy megváltottál engem, és köszönöm, hogy nem kell megkeresnem, nem kell kiérdemelnem, és nem kell megdolgoznom az üdvösségemért. Csupán annyit kell tennem, hogy elfogadjam ezt; elfogadjam a tőled jövő kegyelmi ajándékot.

Hátat fordítok ma a bűneimnek, és arra kérlek, hogy költözz a szívembe és az életembe. Bízni akarok benned, és követni akarlak téged mint Uramat és Megváltómat.

Az életem hátralévő részét arra szeretném használni, hogy téged szolgáljalak. Köszönöm, hogy szeretsz engem. Köszönöm, hogy megváltottál engem, és köszönöm, hogy befogadtál a családodba. A te nevedben imádkoztam. Ámen.”

Ha most mondtad el ezt az imát, és befogadtad Jézust, akkor kérlek, hogy írj egy email a Rick@PastorRick.com címre, hadd tudjak róla. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot a Jézussal való utazásod kezdetéhez.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.04.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása