Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Siess engedelmeskedni Isten parancsainak

2022. augusztus 20. 03:00 - Lencsés Tamás

Késedelem nélkül sietek engedelmeskedni parancsaidnak.” (Zsolt 119,60 GNT fordítás)

Tegnap arról értekeztünk, hogy mit jelent „Isten Lelkében járni”. Néha Isten lelke azt mondja neked, hogy lassan haladj. Máskor pedig gyorsan kell, hogy cselekedj. Ma két olyan esetről fogok beszélni, amikor gyorsan kell cselekedned.

Először is, gyorsan kell cselekedned, amikor Isten azt mondja neked, hogy tegyél meg valamit.

A Biblia teli van az élethez szóló instrukciókkal. A Biblia ezeket parancsoknak nevezi, és Isten azt akarja, hogy engedelmeskedj nekik.

A szülők gyakran adnak utasításokat a gyermekeiknek. Ha a gyermek azt válaszolja, hogy „gondolkodni fogok rajta”, akkor a gyermek nem engedelmeskedik.

Ugyanez igaz Istenre és rád is. Amikor Isten azt mondja neked, hogy tegyél meg valamit, elvárja, hogy gyorsan engedelmeskedj.

Márk evangéliuma első fejezetének 17. versében Jézus azt mondja két halásznak: „kövessetek engem”. Arra kérte őket, hogy hagyjanak fel a foglalkozásukkal. Ez igen nagy dolog volt.

Mi volt a válaszuk? „Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt”. (Mk 1,18)

Amikor Isten arra kér, hogy tegyél meg valamit, azt akarja, hogy cselekedj azonnal.

A Zsoltárok könyvében ez áll: „Késedelem nélkül sietek engedelmeskedni parancsaidnak.” (Zsolt 119,60). Amikor az engedelmességről van szó, a sietség jó dolog.

Másodszor: gyorsan cselekedj, amikor Isten Lelke arra emlékeztet, hogy bocsánatot kell kérned vagy felajánlanod.

A bűntudathoz vagy nehezteléshez ragaszkodni olyan, mintha mérget innál. Élve felfalhat téged. Jézus így mondja ezt a Máté evangéliumának 5. fejezetében található 23. és 24. versben: „Amikor tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb testvéreddel, és akkor térj vissza, és vidd fel ajándékodat!”

Még az Istent megszólító imádságod sem lehet kifogás arra, hogy késleltesd a megbocsátást vagy a bocsánatkérést. Ha valami nincs rendben közted, és egy másik ember között, akkor most van itt az ideje, hogy helyrehozd.

Amikor Isten azt mondja, hogy tegyél valamit, vagy amikor ki kell békülnöd valakivel, ne késlekedj. Itt az ideje, hogy gyorsan cselekedj.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit mondott neked Isten, amit ma meg kell tenned?
  • Melyik embernek kell megbocsátanod?
  • Kinek a megbocsátását kell keresned?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.13.)

Szólj hozzá!

Kapaszkodj erősen Isten Igéjébe!

2019. október 20. 03:00 - FodorImi

dh_1.jpg

„Ragaszkodjatok erősen az élet igéjéhez!” (Fil 2,16 NLT fordítás).

Isten sok csodálatos dolgot ígért számodra, ha elmélkedsz az Igéjén, aztán pedig alkalmazod annak igazságát az életedben.

Hogyan kell elmélkedni? Ha tudsz aggódni, akkor már azt is tudod, hogyan kell elmélkedni. Az aggódás az, amikor veszel egy negatív gondolatot, és erről gondolkozol újra, meg újra, meg újra. Másrészről viszont, amikor veszel egy szakaszt a Szentírásból, és erről gondolkozol újra, meg újra, meg újra: ez az elmélkedés.

Ha csupán akkor hallgatod az Isten Igéjét, amikor elmégy a gyülekezetbe, akkor gyengén rögzül az Ige, és könnyen kiesik az elmédből.

A 119. Zsoltár 16. verse azt mondja: „Törvényed boldoggá tesz engem, soha nem feledkezem meg Igédről” (GW fordítás). Akarsz boldog lenni? Isten alapelveinek követése eredményez boldogságot, és akkor fogsz emlékezni ezekre az elvekre, ha memorizálod őket, elmélkedsz rajtuk, és alkalmazod azokat.

Ezen felül pedig a 119. Zsoltár 35. verse azt mondja: „Add meg nekem, hogy parancsolataid ösvényén járjak, mert itt találom meg a boldogságom” (NLT fordítás). Rendszerint mindenféle rossz helyeken keressük a boldogságot. Isten azonban azt mondja, hogy a boldogság az ő parancsainak útján található.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi vonja el a figyelmedet attól, hogy Isten Igéjén elmélkedj?
  • Ki az az életedben, aki segíteni tud, hogy memorizáld a Szentírást? Hogyan segíthetitek egymást ebben az egészséges szokásban?
  • Hogyan tapasztaltad meg a boldogságot Isten igazságainak és utasításainak követése által?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.13.)

Szólj hozzá!

Hogyan segítik egymást a családtagok a fejlődésben?

2019. május 16. 03:00 - daniella_89

“Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétek. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (János 13:14-15 NLT fordítás, második kiadás).

6a3022ba46445a0c2deb7eb671169329.jpg

Egy nagyszerűen működő család - legyen az biológiai, örökbefogadó, vagy gyülekezeti család - egyik jellemzője, hogy segítik egymást a fejlődésben. Hogyan is kell ezt csinálni? 

Az emberek fejlődését, növekedését kétféleképpen mozdíthatjuk előre, illetve kétféleképpen akadályozhatjuk. Ezek érvényesek az élet minden területén.

Segíthetjük egymást:

  1. Példamutatással. Jézus is így járt a tanítványai előtt. János 13:14-15 azt mondja, „Mivel megmostam a lábaitokat, ti is mossátok meg egymás lábait. Követendő példát adtam elétek. Tegyetek úgy, ahogyan én is tettem veletek” (NLT, második kiadás). Gyermekeidnek nem szentbeszédre van szükségük, hanem Jézus példáját szeretnék meglátni életedben.

  2. Beszélgetésekkel. Ha a gyermekeiddel nem vitatod meg a valós problémákat, nem fognak fejlődni. Sajnálatos módon beszélgetéseink nagy része a napirend, az étkezés vagy a házi feladat megtárgyalására korlátozódik és nem esik szó arról, ami valóban fontos az életben.

A Biblia azt mondja Mózes ötödik könyve 6:7-ben, „Tanítsd gyermekeidet Isten parancsolataira és beszélj azokról, amikor otthon vagy, vagy sétára mész, esti lefekvés idejekor és felkeléskor is ez legyen az első dolgod” (TLB fordítás).

Hadd osszak meg veled két olyan utat, ami nem segíti az emberek fejlődését:

  1. Kritizálás. A zsörtölődés nem használ. Az ítélkezés sem használ. A kritizálás és panaszkodás teljesen hatástalan arra, hogy egy ember megváltozzon. Miért? Mert amikor kritizálsz valakit, arra a rosszra fókuszálsz, amit meg akarsz változtatni, nem pedig arra, amit el akarsz érni.

Az Efézusiakhoz írt levél 6:4 mondja, Apák, ne ingereljétek haragra gyermekeiteket, hanem az Úr útmutatása szerint neveljétek és fegyelmezzétek őket!”

  1. Összehasonlítgatás. Mindenki egyedi. Nincs senki a világon olyan, mint te! Ezért sohasem működik az összehasonlítgatás. Inkább, megöl minden kapcsolatot. A Biblia azt mondja, „Mindenki vizsgálja meg saját cselekedeteit, és ne hasonlítgassa magát másokhoz. Ekkor lehet csak büszke magára, azért amit tett” (Galatabeliekhez írt levél 6:4, NCV fordítás).

A Biblia 58-szor is elmondja: szeressétek egymást. Törődjetek egymással. Imádkozzatok egymásért. Bátorítsátok egymást. Segítsétek egymást. Igazítsátok útba egymást. Támogassátok egymást. Ez az Isten szerinti út. Az Új Testamentum azt mondja, "bátorítsátok egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan azt teszitek is" (1Thesszalonika 5:11 NIV fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez

  • Gondolj azokra a beszélgetésekre, amiket a családoddal folytattál tegnap és ma. Beszéltetek olyan dolgokról, amik valóban fontosak az életben?
  • Mi volt az, amiben legutóbb kiigazítottad a gyermekedet? Hogyan mutatsz példát a mindennapokban a helyes életre, a rossz példa helyett?
  • Összehasonlítás és kritizálás helyett, hogyan tudnád elősegíteni családtagjaid épülését?

 *(Daily Hope by Rick Warren – 2019.05.09. ford: kennedymárti, daniella_89)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása