Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha szeretnéd hallani Isten hangját, maradj figyelmes!

2024. október 12. 03:00 - Krisztina Ivanyina

Istenre hangolva – hogyan nyilatkoznak meg az egyes szeretetnyelvek az Istennel  való kapcsolatunkban? - Mindset Pszichológia

Szólj hozzá!

Várj, amíg Isten válaszol imáidra!

2024. október 11. 03:00 - Krisztina Ivanyina

5 idézet a Bölcsesség könyvéből, amely útmutatást adhat számunkra is – 777

„Ha tudni akarod, mit akar tőled Isten, kérdezd meg tőle, és ő szívesen elmondja. . . Ha nem kérdezel hittel, ne várd az Úrtól, hogy határozott választ adjon.”

(Jak 1,5-8 TLB fordítás)

Isten irányítani akar téged az életben, de ehhez két dologra van szükség: segítséget kell tőle kérned, és a megfelelő hozzáállással kell kérned. Hittel kell kérned tőle, bízva benne, hogy megadja a választ.

Az „Élő Biblia”  Jakab levele 1. fejezetének 5.-től 8. versét így fogalmazza meg: „Ha tudni akarod, hogy Isten mit akar tőled, kérdezd meg tőle, és ő szívesen elmondja. . . Ha nem kérdezel hittel, ne várd az Úrtól, hogy határozott választ adjon.”

Kértél már valamit Istentől úgy, hogy nem számítottál rá, hogy megkapod? Isten a hited szerint munkálkodik az életedben. Hit által élni azt jelenti, hogy várod, hogy Isten válaszoljon az imáidra.

Elvárod, hogy megoldást nyújtson, és betartsa ígéreteit. Arra számítasz, hogy rajtad keresztül akarja megvalósítani akaratát. És elvárod tőle, hogy mindent megadjon, ami ehhez kell.

Olyan gyakran mondjuk: „Istenem, kérlek, vezess engem!” és útmutatást nem várva elsétálunk. Azonnal nekilátunk a probléma megoldásának. Mondhatjuk, hogy azt akarjuk, hogy Isten adjon nekünk bölcsességet, és segítsen meghozni a helyes döntést, de valójában nem várjuk el tőle. Úgy gondoljuk, minden rajtunk múlik.

Isten megígérte, hogy bölcsességet ad – ha megvárod ezt. A bölcsesség azt jelenti, hogy az életet Isten szemszögéből látjuk. A bölcsesség az a képesség, hogy úgy döntsünk, ahogyan Isten dönt.

Gondolj csak bele - Isten soha nem hoz rossz döntést! Soha nem hibázik. Azt ígéri, ha megbízol benne, és hallgatsz rá, ő vezetni fog. De először hittel kell kérned.

Nem számít, hogyan érzed magad, és nem számít, hogy milyen az életed, Isten veled van, és nem ellened. Ő egy jó Isten, és biztos lehetsz benne, hogy a javadra munkálkodik. Rábízhatod a jövődet, mert nálad jobban tudja, mi a legjobb neked.

Amikor ez az igazság lesz imáid alapja, akkor imáid erőteljesek, szenvedélyesek és céltudatosak lesznek!

Mindezek tudatában mit gondolsz, mit fog tenni Isten az életedben? Milyen nagy dolgokat szeretnél kérni tőle, ismerve az igazságot az Ő jó szándékáról? Ha Isten jósága az, amiben hiszel, mit remélsz, hogy Isten majd elvégez rajtad keresztül?

Kérd tőle hittel!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kértél már úgy valamit Istentől, hogy nem számítottál rá, hogy megkapod? Mit kértél? És hogyan válaszolt Isten?
  • Mit szoktál csinálni, miközben arra vársz, hogy Isten válaszoljon az imádra?
  • Mit kérsz ma Istentől hittel, és várod, hogy válaszoljon?

Követed ma Jézust?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Kegyelemből üdvözültetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem tettek által, hogy senki ne dicsekedhessen” (Ef 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, mondd el ezt az imát:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, minden, amit valaha elrontottam, megbocsátást nyer, megtudom életem célját, és egy napon befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

„Megvallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek tőled. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad elején.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2024.10.04)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kerülj közelebb Istenhez, hogy szenvedélyesebbé válj!

2024. május 29. 03:00 - FodorImi

ai-generated-8533800_1920.jpg

„Nézd, az ajtó előtt állok és kopogok. Ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, akkor bemegyek, és együtt eszünk.”
Jelenések 3,20 (GW fordítás) 
 

Isten adott neked szívet és szenvedélyeket, vágyakat és álmokat is helyezett beléd. De ha ezek nem az Ő irányítása alatt állnak, akkor rosszul használhatod, rossz irányba terelheted vagy elvesztegetheted őket az életedben.

Szerte a világon szenvedélyes emberek millióinak van olyan érdeklődési köre, álmai és ambíciói, amelyeket rosszul, célt tévesztve használnak. Ez összetöri Isten szívét. És ezek az emberek a tehetségük és a szenvedélyük ellenére is boldogtalanok. Amikor a szenvedélyed rossz irányt vesz, rossz dologra irányul vagy célt téveszt, akkor az boldogtalanná tesz.

Néhányan közületek most talán ezt gondolják: „Én nem igazán érzek szenvedélyt semmi iránt”. Tudjátok, mit jelent ez? Azt jelenti, hogy eltávolodtál vagy elszakadtál Istentől. Mert olyan nincs, hogy kapcsolatban vagy Istennel, de hiányzik belőled a szenvedély! Amikor Istennel szoros kapcsolatban állsz, az olyan, mintha rá lennél kötve a 220 voltos feszültségre! Szenvedélyes leszel!

Isten szenvedélyes Isten, és vannak érzelmei. Neked is azért vannak érzelmeid, mert az Ő képmására vagy teremtve. Isten örökké tartó szeretettel szeret téged, és féltékeny, amikor azt látja, hogy valami más miatt elhanyagolod Őt. De bármit is tettél, Isten mindig szeretni fog téged. Ez a szenvedély!

Amikor naponta időt töltesz Istennel és szoros kapcsolatban vagy vele, akkor az nem fordulhat elő, hogy ne lobbanjon fel benned szenvedély. A szívedben elkezdesz úgy érezni a világ iránt, ahogyan Isten. Úgy fogsz érezni, ahogy Ő érez. Ez azért van, mert ahhoz válunk hasonlóvá, akivel együtt töltjük az időnket.

Szeretnéd, ha több energiád lenne? Szeretnéd, ha több lenne benned a dinamizmus, a lendület és a lelkesedés? Elmondom, honnan szerezheted meg. A lelkesedés görög megfelelője, az enthusiasmus, az entheos szóból származik, amelynek jelentése: Istenben van, Istennel van tele (en - benne; theos - Isten).  Ha tehát Istennel leszel tele, akkor tele leszel lelkesedéssel!

Minél közelebb kerülsz Istenhez, annál több energiád, életerőd és szenvedélyed lesz az életben. Minél távolabb kerülsz Istentől, annál inkább unottá, közönyössé és apatikussá válsz.

Hogy megnyitod-e a szívedet Isten felé, azt te döntöd el. A Jelenések könyve 3. fejezetének 20. versében Jézus ezt mondja: „Nézd, az ajtó előtt állok és kopogok. Ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, akkor bemegyek, és együtt eszünk.” (GW fordítás)

Jézus Krisztus már régóta ott áll és kopogtat az életed ajtaján. Ő azonban egy úriember, és nem fogja betörni az ajtót. Neked kell kinyitnod!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Azok az emberek és dolgok, akikkel, illetve amivel időt töltesz, hogyan tesznek még inkább vagy még kevésbé szenvedélyessé Isten iránt?
  • Mi iránt van benned szenvedély? Hogyan hozhat ez a szenvedély dicsőséget Istennek?
  • Hogyan tudnád megváltoztatni az időbeosztásodat úgy, hogy minden nap elsőbbséget kapjon az Istennel való csendes időtöltés?

 *(Daily Hope by Rick Warren,  2024.05.22.)

Szólj hozzá!

Kerülj közelebb Istenhez, hogy szenvedélyesebbé válj!

2024. március 19. 03:00 - Anika Enikő

 door-8453898_1920.jpg

„Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel 3,20 – GW fordítás)

Isten megteremtette a szívedet elhelyezve benne szenvedélyeket, vágyakat, és álmokat; ám amíg a szíved nincs az Ő irányítása alatt, mindezek tévesen, rossz célra, hibásan lesznek használva és eltékozolva vannak jelen az életedben.

A világ minden táján milliónyi szenvedélyes ember van, telve érdeklődési körökkel, álmokkal és törekvésekkel, melyekkel visszaélnek és amelyek bemocskolódtak; és ezektől megszakad az Isten szíve. És ez az, amiért ha félretesszük tehetségeiket és a szenvedélyességüket, ezek az emberek boldogtalanok. Mert amikor a szenvedéllyel visszaélnek, akkor nyomorultul érezzük magunkat.

Néhányan lehet azt gondoljátok, hogy: „Én nem igazán érzem, hogy szenvedélyes lennék most." Tudod, hogy ez mit is jelent valójában, ugye? Azt jelenti, hogy nem vagy kapcsolatban Istennel. Ha kapcsolódva vagy Istenhez, akkor nem lehetsz szenvtelen. Amikor összhangban vagy vele, akkor fel vagy villanyozva és az olyan, mint amikor egy eszköz be van dugva a 220-ba. Szenvedélyessé válsz!

Isten szenvedélyes Isten. Az egyetlen oka, hogy vannak érzéseink, mert az Ő képére lettünk teremtve. Isten érzelmes. Isten féltékennyé válik, amikor azt látja, hogy bármi más fontosabb, és róla nem veszünk tudomást. Isten örökké tartó szeretettel szeret bennünket; eltekintve attól, hogy mit tettünk; ő mindig szeretni fog minket. Ez a szenvedély!

Amikor nap mint nap időt töltesz Istennel és összekapcsolódsz vele, akkor szenvedélyes leszel; Isten szívén át kezded látni  a világot és az ő szíve lesz úrrá benned. Úgy kezdesz érezni, ahogy Isten is. Olyanná leszel, mint akivel időt töltesz és ez egész mássá tesz.

A kamaszok erre a bizonyítékok. Ha egy fásult és közönyös csoportba behelyezel egy kamasz gyereket, akkor heteken belül ő is olyanná válik. Hogy miért? Olyanná leszel, mint akivel időt töltesz és ez egész mássá tesz.

Szeretnéd, ha több energiád lenne az életben? Több lelkesedésed és ‘nosza, rajta’ hozzáállásod a dolgokhoz? Hadd mondjam meg, hol találhatod meg. A lelkesedés szó az görög ‘en theos’ szóból ered, ahol az ‘en’ azt jelenti, hogy ‘valamiben’ és a ‘theos’ Istent jelent. Amikor ‘en theos’-ossá válsz, akkor lelkes leszel. Minél közelebb vagy Istenhez, annál több lesz az energiád, az  életerőd, és szenvedélyességed. Minél távolabb kerülsz tőle, annál unalmasabb és közönyössé válsz az életben. Meg kell nyitnod a szíved Jézusnak.

A Jelenések könyve 3. rész 20. versében Jézus ezt mondja: „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” Jézus Krisztus ott áll az életed ajtaja előtt és kopog, már hosszú ideje; ám ő úriember. Nem fogja betörni az ajtót; neked kell kinyitnod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Azok az emberek és dolgok, akikkel és amikkel az idődet töltöd, miként tesznek téged szenvedélyessé, illetve szenvtelenné?
  • Mi az, ami szenvedéllyel tölt el? Hogyan szerez ez dicsőséget az Istennek?
  • Hogyan kellene úgy beosztanod az idődet, hogy napi szinten tudj csendességet tartani és időt tölteni Istennel?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.12.)

Szólj hozzá!

A rugalmas emberek tudják, hogyan kell elcsendesedni

2023. december 21. 03:00 - managercoach.hu

„Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott. (Mk 1,35)

 A stressz elleni küzdelem kulcsa az, amit sok keresztény a legritkábban tesz: minden mást kizárva időt tölteni Istennel. Márpedig ez a szokás elengedhetetlen a rugalmas lélek kialakításához és a krónikus stressz kezeléséhez.

Az ima nagyszerű stresszoldó. Egy feszültség-kieresztő kamra, ahol kiengedheted azt a stresszt, ami a látszat fenntartásából és mások elvárásainak való megfelelésből keletkezett. Itt leteheted terheidet, és elismerheted, hogy egyedül nem tudod hordozni őket. Az ima emlékeztet arra, hogy Isten bármikor készen áll és hajlandó is segíteni minden stresszes dologban, ami az életedben jelentkezik.

Hogyan alakítod ki azt a szokást, hogy önmagadban időt töltesz Istennel? A szokások gyakorlással és ismétlésekkel alakulnak ki. Addig nem lesz szokás, amíg nem csinálod újra és újra és újra, míg végül rendszeressé és maradandóvá nem válik.

Jézus is kifejlesztett lelki szokásokat. A Bibliában, Lukács evangéliumának 22. fejezetében, a 39. versben az áll, hogy Jézusnak szokása volt elhagyni Jeruzsálemet, átkelni a völgyön az Olajfák hegyére és ott imádkozni. A Márk evangéliumában, az 1. fejezet 35. verse pedig ezt mondja: „Nagyon korán, amikor még sötét volt, felkelt, és félrevonult egy lakatlan helyre, és ott imádkozott."

Jézus meg volt győződve arról, hogy bármennyire is elfoglalt, szüksége van az egyedül Istennel eltöltött időre azért, hogy imádkozzon. A te életedben létezik ilyen idő? El szoktál csendesedni Isten előtt, hogy elmélkedhess Igéjén és megújulhass? Ha rugalmas emberré akarsz válni, akkor ki kell alakítanod az Istennel való időtöltés szokását!

Miközben Jézusról terjedt a hír, és emberek hatalmas tömegei összegyűltek, hogy hallják beszédét, Jézus szokásává tette, hogy egyedül tölt időt Istennel. A Biblia azt mondja: „nagy sokaság gyűlt össze, hogy hallgassák, és meggyógyítsa őket betegségeikből. Ő azonban visszavonult a pusztába, és imádkozott.” (Lk 5,15-16). Ha még Jézus is úgy érezte, hogy gyakran ott kell hagynia a tömeget, és egyedül kell maradnia Istennel, akkor mit gondolsz, nekünk mennyivel nagyobb szükségünk van erre?

Mivel a zaj gyakran okoz stresszt, a reggelt kezd Istennel, nem pedig a telefonoddal, a tévével, a rádióval vagy a közösségi médiával. Csendesítsd le belül magad, légy csendben, és légy nyitott arra a munkára, amit Isten szeretne elvégezni benned! Tedd szokásoddá, hogy elmélkedsz az Ő Igéjén, és időt töltesz vele!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan kell megváltoztatnod azt, ahogyan a lelki szokásokról vagy lelki fegyelmezettségről gondolkozol azért, hogy motiváltabban gyakorold őket?
  • Mi akadályozza meg, hogy tested és elméd lecsendesedjen és csendben maradj Isten jelenlétében?
  • Gyakran nem vagyunk hajlandóak megtenni azokat a nagyobb lépéseket, hogy jobban igyekezzünk elcsendesedéseket csinálni. Neked mik ezek a nagy lépések?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.12.14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása