Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az egész Biblia Jézushoz vezet

2017. február 12. 03:00 - csmsdvd

És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve [Jézus] elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. (Lk 24:27 RÚF)

Egyedül Isten állíthatta össze a Bibliát. 66 könyvet tartalmaz, 1600 éven keresztül írta 40 szerző és egyetlen témája van.

Az egységesen egy témája lévén tudhatjuk, hogy a Biblia Isten szava. A Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig a Biblia az Isten megtartó emberszeretetéről szól. Jézus a főszereplője.

Az hogy a Bibliának csak egy témája van tulajdonképpen egy csoda. Egy témája lenne, ha csak egy ember írta volna. A Koránt egy ember írta, Mohammed. Konfucius beszélgetései és mondásai is Konfuciustól származnak. Buddha tanításai is Buddhától valók. Ezért természetes az elvárás, hogy ezek egységesek.

Ezekkel ellentétben a Bibliát 40 különböző ember írta, három kontinensen, különböző időszakokban és különböző életszakaszokban. Ők mind ugyanazt a történetet írták: Jézus történetét. Proféták és költők, uralkodók és királyok, hajósok és katonák ugyanazt a történetet írták. Bizonyosakat lakásokban, másokat börtönökben és megint másokat hajókon. Nem is lehetett volna sokszínűbb alkotói csapatot összehozni.

A történet mindig ugyanarról szól.

Képzeljétek el, hogy adok 50 embernek egy-egy papírlapot és azt mondom nekik, hogy tépjék, szakítsák különböző formákra, de azt nem mondom meg, mire fogom használni. Mi az esélye annak, hogy úgy rakjam össze, hogy az Egyesült Államok térképe jöjjön ki belőlük. Ennek valószínűsége parányi lenne. Ha ezt meg tudnám tenni, mindenki azt gondolná, hogy valami csalás van benne.

Ez a Biblia összeállításának a csodája.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az Újszövetség Jézusról szól az Ószövetség pedig Izráelről. De ez nem igaz. A Bibliában olvassuk Lk 24:27 szerint: “És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve [Jézus] elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.” Az Újszövetséget akkor még meg sem írták!

A leírások, a metaforák, az analógiák és a látomások – az elejétől a végéig – minden Isten embermentő tervéről szól és az örökkévaló testvéri közösségépítéséről. Minden Jézussal kezdődik. Minden könyvben őt láthatod.

Ez egy csoda.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan látod viszont az egység tiszteletét, csodálatát az egységes Bibliában?
  • Ha a Bibliát egy mondatban kéne összefoglalnod, mit mondanál?
  • Milyen módon tudnád a Bibliát számodra még személyesebbé tenni?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.05.)

Szólj hozzá!
Címkék: Biblia Jézus

Több mint 300 bibliai prófécia szól Jézusról

2017. február 11. 03:00 - Szíj Melinda

„Soha nem származott prófécia emberektől. Ehelyett a Szentlélek adománya volt, minthogy az emberek Isten irányítása alatt beszéltek” (2 Péter 1:21 GW fordítás).

bible-sunset-2_fulfilled_prophecies.jpg

A Biblia a történelem legolvasottabb könyve. Emellett a legkeresettebb és a legtöbb nyelvre lefordított írás is a világtörténelemben.

…és még annál is több: Isten szava is egyben – Isten valóságos ihletése. Ahogyan 2 Timóteus 3:16 fogalmaz: „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (NIV fordítás).

Mindez azt jelenti, hogy a Biblia nem pusztán csak szép eszmék tárháza, hanem Isten hozzánk intézett Igéje. Az egyik ok, amiből tudhatom, hogy a Biblia igaz és hiteles, hogy ezer és ezer olyan prófécia található meg benne, amely a történelem során már beigazolódott; illetve még ezután fog valóra válni. A Biblia minden egyes jövendölése már vagy pontosan úgy vált valóra, ahogyan azt Isten előre kijelentette, vagy majd valamikor a jövőben fog bekövetkezni.  

A Biblia több mint 300 próféciát említ csak magáról Jézusról – és valamennyit évezredekkel a születése előtt jegyezték fel. A Biblia megjövendölte, mikor, hol és miként fog világra jönni. Nem manipulálhatta saját születését előre, csak hogy beteljesítse e próféciákat.

A Biblia azt is megírta előre, hogyan fog Jézus meghalni. Évezredekkel Jézus halála előtt Dávid az egyik zsoltárban körvonalazta Jézus halálát a kereszten. Nem használta a „keresztre feszítés” szót, mivel akkoriban még nem volt ismert ez a kifejezés. Hosszú idővel azelőtt, hogy a rómaiaknak egyáltalán eszébe jutott volna embereket keresztre feszíteni, Dávid már írásba foglalta azt.

Egyedül csak Isten lehetett mindennek tudója.

Mi a valószínűsége annak, hogy ha én 300 jóslatot fogalmazok meg rólad, azok mindegyike be is teljesül? Annyira mérhetetlenül nagy, hogy nem tudnád számszerűsítve kifejezni. Könnyebb abban a hitben élni, hogy a Biblia próféciái véletlenek voltak, mintsem hinni, hogy Isten maga tervezte el azokat.

A Biblia ezt mondja: „Soha nem származott prófécia emberektől. Ehelyett a Szentlélek adománya volt, minthogy az emberek Isten irányítása alatt beszéltek” (2Péter 1:21 GW fordítás). 

A bibliai időkben senki nem akart próféta lenni. Az volt a  törvény Izraelben, hogy Isten prófétája minden időben 100%-osan igazat kellett hogy szóljon. Ha csak egyszer is tévedtél, hamis prófétaként tekintettek rád, és halállal lakoltál volna. Jobb tehát, ha beigazolódik, amit a próféta mond!

Márpedig a bibliai próféciák – egytől egyig – beigazolódtak. Bízhatsz a Bibliában, mert amit a Biblia jövendöl, az valóra válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A bibliai próféciák mellékesnek illetve jelentéktelennek tűnhetnek az életedben. Mit gondolsz, Isten miért várja tőled mégis, hogy tanulmányozd, értelmezd őket és foglalkozz velük?
  • Hiszel benne, hogy a Biblia igaz? Hogyan tart fogva a kétség attól, hogy meghalld, amit Isten akar mondani neked?
  • Hogyan hasznosítod a Bibliát a mindennapjaidban? Csak arra használod, hogy bátorságot meríts belőle, vagy eszközöd is a magad feddésére, megjobbítására és az önnevelésre?

* (Daily Hope by Rick Warren - 2017.02.04)

Szólj hozzá!

Hogyan találjunk valódi békét ezen a karácsonyon? (Harmadik rész)

2017. január 01. 03:00 - K. Juc

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11:28, NIV-fordítás)

tumblr_static_beautiful-fairy-lights-winter-favim_com-275869-2665.jpg

Gondolom, hallottál már „a békességről, amely mindenféle értelmet meghalad”, de valószínűleg még sosem élted át.

Ettől függetlenül, számodra is elérhető. Az elmúlt pár napban megnéztünk három kulcsfontosságú lépést, amely segít igazi és tartós békességre találnunk idén karácsonykor.

  • Először is, tisztánlátásra van szükségünk.
  • Azután arra, hogy a hozzáállásunk alázatot fejezzen ki.

Végül, de nem utolsósorban pedig, számítanunk kell arra, hogy Jézus segíteni fog nekünk.

Isten az irányában támasztott elvárásunk szerint cselekszik az életünkben. Ez a hit szerepe.

Jézus a békesség Fejedelme. Azért jött a Földre, hogy békességet hozzon. Egyetlen mondatban összefoglalja, hogyan hozza el a békességet. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11:28, NIV-fordítás) Ha igazán megérted ezt a mondatot, le fog csökkenni a stresszszinted.

Jézus olyan megnyugvást ígér, amely túltesz mindenen, amit korábban megtapasztaltál. Ez sokkal erőteljesebb a fizikai megnyugvásnál; lelki megnyugvást jelent. A legnagyobb gondot ugyanis nem a túlfeszített izmaid jelentik, hanem sokkal inkább a túlhajszolt elméd és a leterhelt szellemed. Szükséged van arra, hogy megpihenj az aggódástól, a feszültségtől, a bűntudattól és a félelemtől.

Erre a békességre nem úgy teszel szert, hogy Tahiti felé veszed az irányt, mivel a gondodat oda is magaddal vinnéd.

Akkor találsz a békességre – a megnyugvásra, amelyre az elcsigázott lelkednek szüksége van –, amikor Jézushoz jössz. Ez hitbeli lépés, amely megmutatja Jézusnak, hogy számítasz a segítségére.      

Ez Isten útja, ahhoz a békességhez, amely sosem múlik el.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szerinted mit jelent olyan békességet találni, amely „mindenféle értelmet meghalad”?
  • Mi tart vissza attól, hogy Istenhez fordulj, amikor békességre van szükséged?
  • Az életedben mivel kapcsolatban érzed, hogy megnyugvásra lenne szükséged? 


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.25.)

Szólj hozzá!

Rendezd a sorsod, hogy segíthess másoknak is benne

2016. augusztus 02. 03:00 - mintyovanviki

"Csak emberként halhatott meg, és csak a halállal törhette meg az ördög erejét, aki birtokolta a halál hatalmát. Csak így szabadíthatta meg mindazokat, akik a haláltól való félelem rabszolgaságában élték életüket." (Zsidókhoz írt levél 2:14/b-15., NLT fordítás, második kiadás)
Az egyik dolog, amiért Jézus a Földre jött hozzánk az, hogy elvegye a haláltól való félelmünket. Hogyan? Úgy, hogy meghal értünk a kereszten és feltámad, hogy megmutassa számunkra - van élet a halál után.
A Biblia azt mondja a Zsidókhoz írt levél 2:14-15.-ben: "Csak emberként halhatott meg, és csak a halállal törhette meg az ördög erejét, aki birtokolta a halál hatalmát. Csak így szabadíthatta meg mindazokat, akik a haláltól való félelem rabszolgaságában élték életüket." (Zsidókhoz írt levél 2:14/b-15., NLT fordítás, második kiadás)
Isten meg akarja törni a haláltól való félelmed. Isten azt szeretné, hogy ahelyett, hogy a földi fájdalmaidra figyelsz, Őrá és a Menny reménységére tekints. Szeretné ha segítenél azoknak, akik ugyanerre vágynak.
Amikor valaki haldoklik, bátorítanod kell, hogy azt tegye, amit Dávid is tett: "...a halál csapdái meredtek rám. Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez."(Zsoltárok 18:6/b-7/a). Voltál már te is így? Kiáltottál már az Úrhoz az ő kegyelméért és elfogadtad a megváltásra vonatkozó ajánlatát? Nem ajánlhatod másnak azt, amit még te sem szereztél meg! Ha nem rendezted még a megváltásod kérdését, akkor az örök életedet kockáztatod.
Ha ma meghalnál, teljesen biztos vagy benne, hogy a Mennybe kerülnél? Ha nem vagy benne biztos, vagy a válaszod "nem", most rögtön rendezned kellene ezt a kérdést, hogy biztos lehess a halál utáni életedben és meg tudd mutatni a Menny reménységét barátaidnak.
Mondd el ezt az imát ma: "Drága Atyám! Te vagy az Isten, én nem. Elküldted Jézust, hogy legyen a Megváltóm, ezért meg kell hogy meneküljek. Szükségem van a megbocsátásodra azokban a dolgokban, amiket elrontottam az életben. Szükségem van arra, hogy egy új kezdetet adj az életemnek. Szükségem van a segítségedre, hogy megismerhessem az életem célját. Kapcsolatot szeretnék kezdeni veled. Arra kérlek, hogy jöjj az életembe! Meg akarok tanulni bízni benned. Meg akarok tanulni szeretni téged. Meg akarok tanulni szeretni másokat, úgy ahogy azt te elvárod tőlem. Tehát ma alázatosan, őszintén és egyenesen arra kérlek téged, hogy ments meg, ahogy beléd helyezem bizodalmam. Jézus nevében imádkozom. Ámen"
* (Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.26.)
Szólj hozzá!

Mi a te ítéleted?

2016. március 28. 03:00 - Bolbásné Viola

"Pilátus megkérdezte tőlük: ‘Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?’" (Márk 15:12, NIV fordítás)

verdict.jpg

2000 évvel ezelőtt történt egy esemény a Közel-Keleten, amely örökre megváltoztatta a világot. Emiatt az esemény miatt oszlott ketté a történelem. Amikor dátumot írunk, minden alkalommal Jézus Krisztus feltámadása a kiinduló pontunk.

Mit jelent ez számunkra a mai napon? Egy értelemben azt, hogy Jézus Krisztus tárgyalása még ma is folyik. Mindazok szívében és elméjében tárgyalás alatt áll, akik még nem ismerték el Őt a világ Megváltójaként, Isten Fiának.

Jézus hazug volt, őrült, vagy Úr?

Jézus azt állította magáról, hogy Ő a világ Megváltója. János 12:47-ben feljegyezték, amint ezt mondta: "Nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem." Néhányan azt állítják: "Hiszem, hogy Jézus egy jó tanító volt." De nem lehetett csupán egy jó tanító, mert egy jó ember nem mondta volna, hogy "Én vagyok Isten és Én vagyok az egyetlen út a Mennybe", hacsak nem ez az igazság.

Szóval, mi a te ítéleted?

  • Jézus vajon az, akinek mondja magát? Ő Isten? Vagy inkább őrült, esetleg hazug?
  • Ha Ő az, akinek mondja magát, akkor mikor fogod elkezdeni követni azt, amit az életeddel kapcsolatban mond?

Ma te ülsz az ítélőszékben, ahol Jézus Krisztus felől dönthetsz. Pont úgy, ahogy Pilátus kérdezte: "Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak neveznek?" neked azt is el kell döntened, hogy vajon Ő az volt-e, akinek mondta magát.

Beszéljetek róla:

  • Miért fontos engedelmeskedned, ha egyszer már elfogadtad Jézus Krisztust Megváltódként?
  • Mi tartja vissza az embereket attól, hogy elfogadják Jézust, mint Urat és miért inkább ahhoz ragaszkodnak, hogy hazug volt, vagy magáról a kérdésről tudomást sem vesznek? 
  • Ha valaki megkérdezné, hogy miben különbözött Jézus más jelentős vallási vezetőktől, akkor hogyan válaszolnál?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.03.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása