Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A kulcs a kiegyensúlyozott élethez: Jézus

2020. augusztus 22. 03:00 - Anika Enikő

„Keressétek először az Isten országát és az ő akaratát, majd minden más szükségetek is betöltődik” (Mt 6,33 NCV fordítás).

Ha valóban kiegyensúlyozott életet szeretnél élni, akkor csupán egyetlen egy ember van a történelemben, akit mintaként magad elé állíthatsz, és ő Jézus. Ha ő áll az életed középpontjában, akkor az életed kiegyensúlyozottabb lesz.

Gondolj úgy az életedre, mintha ez egy kerék lenne. A keréknek a központja a kerékagy. Az életed minden küllője, amelyek a kapcsolataidat jelentik, a családodat, a munkádat, a céljaidat, ebből a középpontból ered. Mi mindannyian egy bizonyos középpont köré építjük az életünket. A kérdés az, hogy mi is ez a középpont. A családod jelenti a középpontot, a munkád vagy a pénz?

Vagy Jézus?

Honnan tudhatod meg, hogy mi köré építed az életedet? Vess egy pillantást azokra a dolgokra, amikről és amikre a leggyakrabban gondolsz. Ezek azok, amik vezetnek és motiválnak téged.

Az életed középpontja kritikus tényező a kiegyensúlyozott élet kialakításához. A szilárd középpont szilárd élethez vezet. A gyenge, laza középpont gyenge élethez vezet. Amikor az emberek azt mondják nekem, hogy az életük szétesett, akkor számomra ez azt jelenti, hogy hiba van a középpontban, és Isten helyett valami más foglal ott helyet.

A középpont nem csupán megteremti a stabilitást, hanem irányítja, és befolyással bír minden másra az életünkben. Bármi is az, amit az életed középpontjába helyezel, az képezi és adja az erődnek a forrását is. A kerék ereje mindig a közepéből kifelé fordul, soha nem fordítva.

Tedd Jézust az életed középpontjába, és ő gondoskodni fog a stabilitásról, az irányításról és a szükséges erőről. A Biblia ezt mondja: „Keressétek először az Isten országát és az ő akaratát, majd minden más szükségetek is betöltődik” (Mt 6,33 NCV fordítás).

Amikor úgy döntesz, hogy Jézust teszed az életed középpontjába, akkor minden más terület, a család, a munka, a célkitűzések egyensúlyt fognak találni benne. Isten vezetni fogja az életedet, hatással lesz rá, megerősíti és stabillá teszi.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:
  • Ha úgy tekintesz az életedre, mintha az egy kerék lenne, akkor mi lenne a középpontban?
  • Mik a legnagyobb zavarok, amelyek visszatartanak a kiegyensúlyozott élettől?
  • Mit gondolsz, hogy mi jelenti a legnagyobb akadályt arra nézve, hogy Jézust tedd az életed középpontjába?
*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.15.)
Szólj hozzá!

Miért kell néha keresztülmenni a tűzön?

2020. május 21. 03:00 - gabormel

20200521.jpg

„Megtisztítottalak, de nem úgy, mint ahogy az ezüstöt tisztítják, hanem a szenvedés kohójában finomítottalak” (Ézs 48,10 NLT fordítás).

Mi az, ami leköt téged? Mi tart vissza attól, hogy olyanná válj, amilyennek Isten szeretne látni?

Isten a megpróbáltatásaidat is fel tudja használni arra, hogy eltávolítsa életedből mindazt, ami visszatart.

Senki sem szereti azokat a stresszes időszakokat, amikor a határidők túl gyorsan jönnek egymás után, vagy amikor az elvárások elérhetetlennek tűnnek. De Isten néha tüzet hoz az életedbe, hogy elégesse azokat a dolgokat, amik leláncolnak. Még akkor is bíznod kell Istenben, ha fájdalmakon mész keresztül.

Isten így szól Ézsaiás könyve 48. fejezetének 10. részében: „Megtisztítottalak, de nem úgy, mint ahogy az ezüstöt tisztítják, hanem a szenvedés kohójában finomítottalak” (NLT fordítás).

Nem valószínű, hogy szó szerint tüzes kemencén fogsz keresztül menni, de nagyon sokszor fogod megtapasztalni a szenvedés kohóját. Isten megígéri, hogy ezzel a tűzzel, megtisztít téged.

Hasonlóan az ezüsthöz és aranyhoz, mint amikor ezeket felhevítik, és kiégetik belőlük az összes szennyeződést. Ezután már csak 100% tiszta arany vagy ezüst marad.

Ha azt kérdezed egy ezüstművestől, hogy miről lehet felismerni a tiszta ezüstöt, azt fogja válaszolni: akkor, amikor meglátod a tükörképedet az üstben.

Isten akkor tudja, hogy megtisztultál, amikor a saját tükörképét látja benned, mert egyre jobban hasonlítasz Jézus Krisztusra.

Csak a tűz képes arra, hogy ezt megtegye az életeddel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a tisztító célú megpróbáltatások, amelyen Isten átvezet téged? Hogyan alakítottak ezek Jézushoz hasonlóvá?
  • Szenvedésünk közepette könnyebb elfordulni Krisztustól, mint hagyni, hogy az Jézushoz hasonlóvá alakítson. Miért van ez így?
  • Miért fontos másoknak is látni, hogy a megpróbáltatások miatt jobban függünk Isten erősségétől, mint a sajátunktól?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.14.)

Szólj hozzá!

Isten terve jó, de nem mindig kényelmes

2019. december 31. 03:00 - magyarosijulia

20191231.jpg

„József elment a galileai Názáretből a Júdeában lévő Betlehembe [...] József azért ment oda, hogy bejegyezzék Máriával. Máriát Józsefnek ígérték feleségül, és áldott állapotban volt. Amíg Betlehemben voltak, eljött az idő, hogy Mária megszülje gyermekét" (Lk 2,4–6 GW fordítás).

Istennek jó terve van az életeddel, ez a terv a javadat szolgálja, és ez egy szeretettel teli terv. Viszont ez nem jelenti azt, hogy fájdalommentes, és azt sem, hogy mindig kényelmes lesz.

Ez különösképpen igaz volt Jézus születésekor is. A körülmények aligha voltak kedvezőek Mária és József számára. A Biblia leírja, hogy „Abban az időben, Augustus császár rendeletet adott ki népszámlálásra az egész Római Birodalomban [...] József elment a galileai Názáretből a Júdeában lévő Betlehembe [...] József azért ment oda, hogy bejegyezzék Máriával. Máriát Józsefnek ígérték feleségül, és áldott állapotban volt. Amíg Betlehemben voltak, eljött az idő, hogy Mária megszülje gyermekét" (Lukács 2,1.4–6 GW fordítás).

Mária és József épp megpróbált felkészülni arra, hogy Isten Fiának a szüleivé lesznek, amikor meghallották, hogy a császár népszámlálást rendelt el, és hogy mindenkinek vissza kell térnie a szülővárosába.

Nézzük meg ezt a helyzetet egy másik nézőpontból: ha holnap a kormány egy ilyen rendeletet adna ki, és minden embernek vissza kellene utaznia egyszerre a szülővárosába, teljes káosz lenne. Egyetlen repülőn, vonaton vagy autóban sem lenne szabad hely, és minden autópálya zsúfolásig megtelne. Hihetetlenül idegesítő és kényelmetlen lenne ez a helyzet.

Most képzelj el egy ilyen utazást kilenc hónapos terhesen. Képzeld el, mennyire kényelmetlen lenne szamáron utazni egy másik városba úgy, hogy bármelyik percben megszülethetik a kisbaba. Ráadásul, amikor Mária megérkezett Betlehembe, egyedül kellett megszülnie gyermekét az édesanyja vagy egy bába segítsége nélkül egy istállóban, egy csomó állat között.

Jézus születésekor egyetlen körülmény sem volt kedvező, de mindegyik része volt Isten tervének. Már jóval korábban megírták, hogy Jézus Betlehemben fog megszületni. Mindazok a kellemetlenségek, amelyek által eljutottak Betlehembe, részei voltak a Mária és József számára elkészített nagyobb tervnek, amely sokkal jobb volt, mint amit ők valaha is meg tudtak volna álmodni.

József és Mária bízott Istenben a kényelmetlenségek és félelmeik közepette is.Ugyanígy te is bízhatsz Istenben, hogy nagyon sok dolog, amit tesz vagy megenged az életedben azért van, mert ő tud mindent a legjobban. Lehet, hogy néhány kényelmetlen dolgot használ fel arra, hogy eljuttasson oda, ahol lenned kell. Ő mindig a te javadra munkálkodik és azon, hogy véghez vigye céljait az életedben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen kényelmetlenségeket használt már fel Isten arra, hogy eljuttasson oda, ahol lenned kellett?
  • Mit gondolsz, milyen jellemvonásokat akar kifejleszteni benned Isten, amikor akadályokkal és kényelmetlenségekkel kell szembenézned?
  • Tudod, hogy Istennek milyen célja van veled, vagyis, hogy miért teremtett erre a világra? Hogyan gondoskodott a szükségeidről azért, hogy megvalósulhasson az ő célja veled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.24.)

1 komment

Isten a nehézségeken keresztül teszteli hitedet

2019. december 13. 03:00 - Erika1832

20191212.jpg

„Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Voltak már életedben olyan napok, amikor semmi sem ment jól?

Egyszer hallottam egy férfiról, akinek a lakását elárasztotta a víz, mert a fölötte lévő lakásban eltört egy cső. Főnöke tanácsára elhatározta, hogy bérel egy szivattyút, de nem sikerült elmennie érte, mert kocsijának leengedett a kereke. Miután kicserélte a lapos kereket, bement a lakásába, hogy felhívja egyik barátját, de kisebb áramütés érte a vonalas telefonjától. Ettől megijedt, és kiszakította a telefont a falból. Ez idő alatt, a víz megrekedt az ajtajánál, így egy szomszédnak kellett berúgnia a lakás ajtaját, hogy közlekedni lehessen. Miközben ez történt, valaki ellopta a kocsiját, amelyben már alig volt üzemanyag. Így pár tömbbel arrébb meg is találta a kocsit, amit azonban magának kellett eltolnia a legközelebbi benzinkútig. Amikor hazaért, holtan találta négy kanáriját, amelyek a lakásában lepotyogó vakolat miatt pusztultak el. Miután még meg is csúszott a nedves szőnyegen, és csúnyán megsérült a farokcsontja, ez a férfi azon kezdett el töprengeni: "lehet, hogy Isten holtan akar látni, csak elhibázta?”.

Még akkor is, ha soha nem volt ilyen rossz napod, valószínűleg már felfedezted, hogy az élet tele van problémákkal, feszültséggel és stresszel.

Tudtad, hogy a Biblia azt mondja, nem kellene meglepődnünk az élet problémáin? Azt mondja: „Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Ha hívő vagy, akkor semmi sem jön életedbe véletlenül. Az Atya mindenről tud. A Biblia nem azt mondja, hogy minden jó. De ahogyan a rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 28. versében olvashatjuk: „Isten akarata szerint, minden úgy alakul, hogy javára váljon azoknak, akik Isten szeretik, és az ő elhívása szerint élnek“ (NLT fordítás) – még a nehézségek, a sértések és a zavarások is. Mindezeknek célja van.

Amikor ilyen helyzetben vagyunk, többnyire nem vesszük észre, sőt utólag sem akarjuk belátni, hogy minden problémánknak nagyobb célja van: Isten azért hagyja, hogy bizonyítsuk hitünket.

Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy válaszolj a nehézségekre? Jakab levele 1. fejezetének 2–3. verse szerint: „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása állhatatosságot eredményez.

Isten arra használja a nehézségeket, hogy tesztelje hitedet és arra, hogy növekedj a hitben, amikor folyamatosan örvendezel, valamint, hogy megtartsd pozitív hozzáállásod, ha rosszul mennek a dolgok.

Amikor nehézségek közepette is hálás és pozitív maradsz, és bízol Istenben, akkor növekszik a hited.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Lehet, hogy a te életedben most nem állnak jól. a dolgok. De mennyire vigasztal meg az a tudat, hogy Isten minden rosszat felhasznál arra, hogy jóra fordítsa azt?
  • Vágysz arra, hogy növekedj a hitben? Miért igen vagy miért nem?
  • Milyen bizonyságot tesz a világnak, amikor a keresztények megpróbáltatásaik közepette örvendeznek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.06.)

Szólj hozzá!

Isten a nehézségeken keresztül teszteli hitedet

2019. december 12. 03:00 - I. K.

20191212.jpg

„Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Voltak már életedben olyan napok, amikor semmi sem ment jól?

Egyszer hallottam egy férfiról, akinek a lakását elárasztotta a víz, mert a fölötte lévő lakásban eltört egy cső. Főnöke tanácsára elhatározta, hogy bérel egy szivattyút, de nem sikerült elmennie érte, mert kocsijának leengedett a kereke. Miután kicserélte a lapos kereket, bement a lakásába, hogy felhívja egyik barátját, de kisebb áramütés érte a vonalas telefonjától. Ettől megijedt, és kiszakította a telefont a falból. Ez idő alatt, a víz megrekedt az ajtajánál, így egy szomszédnak kellett berúgnia a lakás ajtaját, hogy közlekedni lehessen. Miközben ez történt, valaki ellopta a kocsiját, amelyben már alig volt üzemanyag. Így pár tömbbel arrébb meg is találta a kocsit, amit azonban magának kellett eltolnia a legközelebbi benzinkútig. Amikor hazaért, holtan találta négy kanáriját, amelyek a lakásában lepotyogó vakolat miatt pusztultak el. Miután még meg is csúszott a nedves szőnyegen, és csúnyán megsérült a farokcsontja, ez a férfi azon kezdett el töprengeni: "lehet, hogy Isten holtan akar látni, csak elhibázta?”.

Még akkor is, ha soha nem volt ilyen rossz napod, valószínűleg már felfedezted, hogy az élet tele van problémákkal, feszültséggel és stresszel.

Tudtad, hogy a Biblia azt mondja, nem kellene meglepődnünk az élet problémáin? Azt mondja: „Ezen örvendeztek, noha most, mivel így kellett lennie, egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltónak bizonyuljon a dicséretre, a dicsőségre és a tisztességre” (1Pt 1,6–7).

Ha hívő vagy, akkor semmi sem jön életedbe véletlenül. Az Atya mindenről tud. A Biblia nem azt mondja, hogy minden jó. De ahogyan a rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 28. versében olvashatjuk: „Isten akarata szerint, minden úgy alakul, hogy javára váljon azoknak, akik Isten szeretik, és az ő elhívása szerint élnek“ (NLT fordítás) – még a nehézségek, a sértések és a zavarások is. Mindezeknek célja van.

Amikor ilyen helyzetben vagyunk, többnyire nem vesszük észre, sőt utólag sem akarjuk belátni, hogy minden problémánknak nagyobb célja van: Isten azért hagyja, hogy bizonyítsuk hitünket.

Mit gondolsz, Isten hogyan akarja, hogy válaszolj a nehézségekre? Jakab levele 1. fejezetének 2–3. verse szerint: „Mindig örömnek tartsátok, testvéreim, ha különféle kísértésbe estek, hiszen tudjátok, hogy a hitetek megpróbálása állhatatosságot eredményez.

Isten arra használja a nehézségeket, hogy tesztelje hitedet és arra, hogy növekedj a hitben, amikor folyamatosan örvendezel, valamint, hogy megtartsd pozitív hozzáállásod, ha a dolgok rosszul mennek.

Amikor nehézségek közepette is hálás és pozitív maradsz, és bízol Istenben, akkor növekszik a hited.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Lehet, hogy a dolgok nem állnak most jól az életedben. De mennyire vigasztal meg az a tudat, hogy Isten minden rosszat felhasznál arra, hogy jóra fordítsa azt?
  • Vágysz arra, hogy növekedj a hitben? Miért igen vagy miért nem?
  • Milyen bizonyságot tesz a világnak, amikor a keresztények megpróbáltatásaik közepette örvendeznek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.05.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása