Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne elégedj meg hamis segítséggel!

2020. augusztus 18. 03:00 - Lencsés Tamás

pexels-johannes-rapprich-1482927.jpg

„Azok, akik mihaszna bálványokat imádnak, elfordulnak Istentől, aki irgalmat kínál nekik” (Jón 2,9 CEV fordítás).

Amikor bajban vagyunk, gyakran érezzük a kísértést, hogy találjunk valami gyors segítséget, vagy legalábbis valamit, amely enyhíti a feszültségünket

Az ember családja darabokra hullhat. Csődbe mehet anyagilag. Karrierje vagy egészsége tönkre mehet. Ezzel a sarokba szorított érzéssel minden elképzelhetőt megtesz, hogy megoldja a problémáját. Mindent megpróbál, kivéve azt, hogy az Isten segítségét kérje.

El kell utasítanunk minden olyan próbálkozást, ami hamis megoldásra sarkall minket, és ehelyett Isten segítségéhez kell fordulnunk.

Jónásnak volt ideje ezen gondolkodni, amikor bennrekedt egy nagy hal hasában. Ő így imádkozott: „Azok, akik mihaszna bálványokat imádnak, elfordulnak Istentől, aki irgalmat kínál nekik” (Jón 2,9 CEV fordítás).

Manapság már nem faragunk bálványokat, ennek ellenére mégis köztünk vannak. Van, aki saját autóját bálványozza, mások otthonaikat vagy ruháikat imádják. Előfordul az is, hogy az emberek a szerencsét, a jólétet vagy a hírnevet bálványozzák. Bármi, amit Isten fölé helyezünk, az bálvány.

Az egyetlen megoldás problémáinkra Isten kegyelme. Bármikor, amikor valami máshoz fordulunk, akkor bálványt faragunk magunknak.

Évekkel ezelőtt a családom nyaralni volt, és mivel szeretek megismerni különböző kőzeteket és ásványokat, bementünk egy üzletbe, ahol mások által gyűjtött kőzeteket árultak. Egy teljes részleg állt rendelkezésre olyan kvarckristályoknak, amelyek állítólag mindenféle problémára megoldással bírtak. Például az egyik kristály leírása alapján megelégedést és magabiztosságot nyújt vásárlójának, vagy egy állítólagos védőpajzsot képes létrehozni. Olyan kristály is előfordult, amely valamiféle lelki intuíciót nyújt birtoklójának.

De tudtam, hogy a kristályok nem fognak segíteni nekem ezek közül egyikben sem.

Valójában a kristályok és a róluk tett ígéretek Pál levele a rómaiakhoz 1. fejezetének 25. versére emlékeztettek: „Ők az Istenről szóló igazságot hazugságra cserélték fel, és inkább a teremtményt imádták és szolgálták, mint a Teremtőt” (Róm 1,25 NIV fordítás).

Amikor azt választod, hogy valami másban hiszel, mint abban, hogy Isten fogja megoldani a problémáidat, akkor egy élettelen tárgyba veted a bizalmad. Inkább egy teremtett dolgot szolgálsz, mint magát a Teremtőt.

Amikor Jónás az óceán fenekén egy nagy halban volt, akkor nem egy bálványhoz fordult. Istenben bízott, hogy segít neki. És Isten beváltotta a reményeit.

Isten meg fogja tenni ugyanezt érted is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen bálványokat találsz a leginkább kísértőknek, hogy „imádd” azokat, amikor reménytelenséget érzel?
  • Mi a legnehezebb rész abban, hogy feladd a bálványaidat?
  • Mely bálványok látszanak a leggyakoribbnak a környezetedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.11.)

Szólj hozzá!

Van valami más Krisztuson kívül, ami az életedet irányítja?

2020. május 07. 03:00 - gabormel

20200507.jpg

„Minden szabad nekem, de nem fogok semminek a rabjává válni” (1Kor 6,12 ESV fordítás).

A döntéshozatallal kapcsolatosan a Biblia tele van bölcsességekkel. Pál első levele a korinthusiakhoz 6. fejezetének 12. verse ezt írja: „Minden szabad nekem, de nem fogok semminek a rabjává válni” (ESV fordítás).

Annak eldöntésére, hogy beengedj-e valamit az életedbe, használd a „függőség-tesztet”. Kérdezd meg magadtól: „Lehetséges, hogy mostantól ez fogja az életemet irányítani és uralni? Lehet, hogy a rabjává válok, vagy függő leszek majd tőle?”

Nem számít, hogy mennyire szórakoztató valami, ha függsz tőle, ártalmas a számodra.

Miért olyan fontos ez? Azért, mert bármi is uralja az életedet, az végül isteneddé válik. És az első parancs Isten Tízparancsolatában az, hogy „Nincsenek más isteneid előttem” (2Móz 20,3 NIV fordítás).

Isten tudta, hogy mennyire könnyű eljutni oda, hogy más dolgokat imádunk, és tudta, hogy bálványok rabjává válhatunk.

Mik a bálványok? Valószínűleg arra gondolsz, hogy azok olyan kis kőszobrok, amelyeket régen az emberek a polcra helyeztek és imádtak. Azonban az embereknek ma is vannak bálványaik. Lehet, hogy az autód gyártóját, a ruhád márkáját vagy az irodádat imádod.

Nem beszélve arról, hogy még milyen sok más dolognak is a rabjai lehetünk: a szexnek, a pénznek, az internetnek. A lista végtelen.

Honnan tudhatod, hogy függővé váltál? Honnan tudhatod, hogy valaminek az uralma alá került az életed, és már nem vagy független tőle? Kérdezd meg magadtól: „Mire gondolok a legtöbbet? Amikor egyedül vagyok, hol jár az eszem?”

A legtöbbünknek nehéz őszintének lenni azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyek az életünket uralják. Ha azt gondolod: „ez nem az, amitől függök, ez nem lehet az”, akkor valószínűleg pont azzal küzdesz.

Pál első levele a korintusiakhoz 6. fejezet 12. versének egy másik fordítása ezt írja: „Megtehetek bármit, amit akarok, ha Krisztus nem mondja, hogy ne tegyem, azonban ezek közül néhány dolog nem jó nekem. Még ha meg is tehetek valamit, nem vagyok hajlandó megtenni, ha úgy gondolom, hogy az úgy meg tud ragadni, hogy nem tudom könnyen abbahagyni, amikor akarom” (TLB fordítás).

Pál elhatározta, hogy nem engedi, hogy Krisztuson kívül bárki vagy bármi más irányítsa az életét. Jézus az egyetlen, aki méltó erre a te életedben is. Ha bármi más foglalja el az ő helyét, az végül uralni fogja az életed, és tönkreteszi azt. De amikor Krisztus irányít, ő bátorít, képessé tesz dolgokra, és erőt ad neked. 

A következő alkalommal, amikor el akarod dönteni, hogy valami a megfelelő helyen van-e az életedben, használd a „függőség-tesztet”!

Krisztus az egyetlen, aki méltó arra, hogy függj tőle.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a különbség aközött, hogy Krisztus, vagy más irányítja az életed?
  • Mikor függtél valami vagy valaki mástól, mint Krisztustól? Mi lett az eredménye?
  • Az utóbbi időben mire fordítod az idődet, az energiádat és a gondolataidat? Használd a „függőség-tesztet”, hogy el tudd dönteni, engeded-e, hogy ezek a dolgok bálványoddá váljanak.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.30.)

Szólj hozzá!

Amikor bálványokat állítasz, olyanná válsz mint ők

2018. június 24. 03:00 - Lilla:)

„Akik bálványokat állítanak, olyanná válnak mint ők. Épp úgy, mint azok, akik hisznek bennük." (Zsoltárok 115:8., GW fordítás)

A tegnapi áhítatban említettem, hogy mindenki hisz valamiben. Még a jó dolgokat is – mint a házasságunk, családunk, szolgálatunk a gyülekezetben – képesek vagyunk bálványokká alakítani.

Azonban ha Istenen kívül másba vetjük bizalmunkat, annak pusztító hatása lehet az életünkre. Ha azt gondoljuk, hogy akivel vagyunk, vagy amit teszünk teszi teljessé az életünket, akkor nagy csalódást fogunk végül okozni magunknak. A Biblia emlékeztet minket Jeremiáson keresztül: „Akik bálványokat állítanak, kiábrándulnak." (Jeremiás 10:14., GNT fordítás).

Mi viszont folyton ezt csináljuk a karrierünkkel, kapcsolatainkkal, bankszámlánkkal. Úgy teszünk, mintha ezek az általunk létrehozott dolgok adnának értelmet az életünknek.

Amikor pedig ezt tesszük, csak a bukás felé irányítjuk magunkat. A Biblia azt mondja: „A szegény, becsapott bolond... olyanban bízik, ami egyáltalán nem segíthet rajta. Mégsem képes választ találni arra, hogy 'Ez a bálvány, amit a kezemben tartok, hamis?'" (Ézsaiás 44:20., NLT fordítás).

Bizony, ezek a bálványok hamisak. Sajnos a bálványok nem csak csalódást okoznak, hanem meg is kötöznek.

A Biblia azt mondja: „Akik bálványokat állítanak, olyanná válnak mint ők. Épp úgy, mint azok, akik hisznek bennük." (Zsoltárok 115:8, GW fordítás). Bármit is tarts a legtöbbre az életedben, olyanná fogsz válni. Ha a pénzt becsülöd, anyagiassá válsz. Ha az élvezeteket helyezed előtérbe, hedonista leszel. Ha a munkát értékeled, akkor pragmatikussá válsz. Ha mindezek elé helyezed Jézust, akkor keresztény leszel.

Ha tehát tönkretesz minket az, hogy bármi mást Jézus elé helyezzünk, akkor mégis miért csináljuk?

Olyan istent akarunk, akit irányíthatunk, képesek lehetünk vezetni. Ha a pénz az istenünk, úgy érezzük, hogy nálunk van a kormány. Ha más emberek az isteneink, irányíthatjuk őket. Ettől jobban érezzük magunkat.

Istent viszont nem kontrollálhatjuk. Ő azt mondja: „Ne szoríts vissza! Ne próbálj az életstílusodhoz alakítani! Ne próbálj irányítani!"

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Hogyan veszed észre, ha valaki bálványokat állít az életében, amik ráadásul uralkodnak is rajta?
  • Hogyan válhatnak még az egészséges dolgok is az életünk uraivá?
  • Mi kell ahhoz, hogy ki tudd adni a kezedből az irányítást és ne legyen bálvány az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.17.)

Szólj hozzá!

Ne csak megszabadulj a dolgaidtól - add el őket!

2016. július 30. 03:00 - Á. Bözse

 "Szabaduljatok meg minden bálványtól." (Ezékiel 20:7, TLB fordítás)

Ha adósságspirálba kerültél, meg kell, hogy szabadulj néhány dolgodtól. Sőt, kiárusítást kell tartanod még ezen a héten, ha még fizetsz is a raktározásukért. Amikor annyi mindened van, hogy be sem fér a házadba, az problémát jelent. Azért fizetsz bérleti díjat, hogy megőrizz dolgokat? Inkább add el őket!

kacatok.jpg

Ha adósságod van, nem tudsz megtakarítani, nem tudsz tizedet adni és nem tudod fizetni az adókat és hitelből élsz, akkor végig kell nézned a dolgaidat és meg kell kérdezned, mitől tudnál megszabadulni.

Talán azt mondod: "De Rick, ezeket már egyszer kifizettem! Miért adjam el őket?" Az egyik ok, amiért el kéne adnod az, hogy így nem kell fenntartani azokat. Soha nem aggódtam életem során a hajókon megtelepedő élősködő kagylók miatt. Miért? Mert nincs hajóm. Ha szeretnék egy hajót, akkor kibérelek vagy kölcsönkérek egyet. Nem kell, hogy valami a tiéd legyen ahhoz, hogy élvezhesd az előnyeit.

Ha megnézed, amid van, és úgy döntesz, hogy egyiktől-másiktól soha nem lennél képes megválni, vagy ha valamelyikre Isten már azt mondta, hogy add oda, de te nem tudtad megtenni, akkor tudd meg, hogy nem te birtoklod azt a dolgot, hanem az birtokol téged! A saját tulajdonod megszállottja vagy.

Erre egy szó is van: bálvány. Bálvány lehet Istenen kívül bármi, ami nélkül nem tudsz élni. A Biblia azt mondja: "Szabaduljatok meg minden bálványtól." (Ezékiel 20,7, TLB fordítás)

De ne csak úgy egyszerűen szabadulj meg tőle, hanem inkább add el! Ez az egyik leggyakorlatiasabb lépés, amit megtehetsz, hogy kijuss az adósságból és megváltoztasd a pénzügyeidről való gondolkodásmódodat -  és így tisztelheted Istent azzal is, ahogyan elköltöd a pénzt, és azzal is, hogy megtakarítasz.

Beszéljetek róla

  • Melyik tulajdonodban lévő dolgot értékeled többre, mint a kapcsolataidat?
  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz ezen a héten, hogy kitakarítsd a felesleges tárgyakat az életedből?
  • Hogyan tud egy kiárusítás segíteni abban, hogy megváltozzon a pénzügyeidről való gondolkodásod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.23.)

Szólj hozzá!

Amikor bálványokat készítesz, olyanokká leszel, mint azok

2015. november 28. 03:00 - Babacson

"Hozzájuk hasonlóak lesznek a készítőik és mindazok, akik bennük bíznak!" (Zsoltárok 115:8, GW fordítás)

A tegnapi áhítatban már említettem, hogy mindenki bízik valamiben. Még a jó dolgokat is, mint például a házasságunkat, családunkat vagy a gyülekezeti szolgálatunkat is képesek vagyunk bálványozni.

Azonban, ha Istenen kívüli dolgokba helyezzük a bizalmunkat, annak pusztító hatása lehet az életünkre. Ha azt gondoljuk, hogy az, hogy kivel vagyunk vagy, hogy mit csinálunk teljesen betölti majd az űrt az életünkben, akkor kemény csalódásra kell felkészülnünk. A Biblia felhívja a figyelmünket Jeremiás próféta könyvében arra, hogy "Akik bálványokban bíznak, mind ostobák!" (Jeremiás 10:14, GNT fordítás)

Mégis ezt tesszük a karrierünkkel, a kapcsolatainkkal és a bankszámlánkkal is. Úgy teszünk, mintha ezek a készített dolgok adnának értelmet az életünknek.

Amikor pedig ezt tesszük bukásra ítéljük magunkat. A Bibliában azt olvassuk, hogy "Bizony, megcsalt szíve vezeti félre azt, aki hamuban gyönyörködik, s fatuskót imádja! Ezért nem mentheti meg lelkét, ezért nem veszi észre, hogy amit istenként imád: puszta hazugság!" (Ézsaiás 44:20, NLT fordítás)

Ó, igen, azok a bálványok hazugságok. Sajnos a bálványok nem állnak meg rögtön, ahogy csalódást okoztak. Egy idő után rabszolgájukká tesznek minket.

Az Igében azt olvassuk, hogy "Hozzájuk hasonlóak lesznek a készítőik és mindazok, akik bennük bíznak." (Zsoltárok 115:8, GW fordítás) Bármi is legyen, amit leginkább becsülsz az életben, olyanná fogsz válni. Ha a pénzt értékeled, végül anyagiassá válsz. Ha az élvezeteket hajhászod, hedonistává válsz. Ha a munkát értékeled túl, pragmatistává válsz. Ha mindenek felett Jézust Krisztust becsülöd, kereszténnyé válsz.

Tehát, ha a más dolgok első helyre helyezése megkötöz, akkor miért tesszük?

Egy olyan istent akarunk, melyet irányítani tudunk. Vezetni akarjuk őt. Ha a pénzt tesszük istenünkké, úgy érezzük irányítani tudjuk. Ha más embereket teszünk isteneinkké, vezetni akarjuk őket. Jobban érezzük magunk ettől.

Istent azonban nem irányíthatjuk. Ő azt mondja, hogy "Ne fokozz le engem. Ne próbálj beilleszteni engem az életviteledbe. Ne próbálj irányítani."

Beszéljetek róla

  • Miként volt másoknál látható, hogy bálványokat hoztak létre, amik végül eluralkodtak rajtuk?
  • Hogyan válhatnak egészséges dolgok bálványokká az életünkben?
  • Minek a vezetését kell elengedned az életedben, hogy az ne legyen bálvánnyá?

 
*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.11.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása