Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ne elégedj meg hamis segítséggel!

2020. augusztus 18. 03:00 - Lencsés Tamás

pexels-johannes-rapprich-1482927.jpg

„Azok, akik mihaszna bálványokat imádnak, elfordulnak Istentől, aki irgalmat kínál nekik” (Jón 2,9 CEV fordítás).

Amikor bajban vagyunk, gyakran érezzük a kísértést, hogy találjunk valami gyors segítséget, vagy legalábbis valamit, amely enyhíti a feszültségünket

Az ember családja darabokra hullhat. Csődbe mehet anyagilag. Karrierje vagy egészsége tönkre mehet. Ezzel a sarokba szorított érzéssel minden elképzelhetőt megtesz, hogy megoldja a problémáját. Mindent megpróbál, kivéve azt, hogy az Isten segítségét kérje.

El kell utasítanunk minden olyan próbálkozást, ami hamis megoldásra sarkall minket, és ehelyett Isten segítségéhez kell fordulnunk.

Jónásnak volt ideje ezen gondolkodni, amikor bennrekedt egy nagy hal hasában. Ő így imádkozott: „Azok, akik mihaszna bálványokat imádnak, elfordulnak Istentől, aki irgalmat kínál nekik” (Jón 2,9 CEV fordítás).

Manapság már nem faragunk bálványokat, ennek ellenére mégis köztünk vannak. Van, aki saját autóját bálványozza, mások otthonaikat vagy ruháikat imádják. Előfordul az is, hogy az emberek a szerencsét, a jólétet vagy a hírnevet bálványozzák. Bármi, amit Isten fölé helyezünk, az bálvány.

Az egyetlen megoldás problémáinkra Isten kegyelme. Bármikor, amikor valami máshoz fordulunk, akkor bálványt faragunk magunknak.

Évekkel ezelőtt a családom nyaralni volt, és mivel szeretek megismerni különböző kőzeteket és ásványokat, bementünk egy üzletbe, ahol mások által gyűjtött kőzeteket árultak. Egy teljes részleg állt rendelkezésre olyan kvarckristályoknak, amelyek állítólag mindenféle problémára megoldással bírtak. Például az egyik kristály leírása alapján megelégedést és magabiztosságot nyújt vásárlójának, vagy egy állítólagos védőpajzsot képes létrehozni. Olyan kristály is előfordult, amely valamiféle lelki intuíciót nyújt birtoklójának.

De tudtam, hogy a kristályok nem fognak segíteni nekem ezek közül egyikben sem.

Valójában a kristályok és a róluk tett ígéretek Pál levele a rómaiakhoz 1. fejezetének 25. versére emlékeztettek: „Ők az Istenről szóló igazságot hazugságra cserélték fel, és inkább a teremtményt imádták és szolgálták, mint a Teremtőt” (Róm 1,25 NIV fordítás).

Amikor azt választod, hogy valami másban hiszel, mint abban, hogy Isten fogja megoldani a problémáidat, akkor egy élettelen tárgyba veted a bizalmad. Inkább egy teremtett dolgot szolgálsz, mint magát a Teremtőt.

Amikor Jónás az óceán fenekén egy nagy halban volt, akkor nem egy bálványhoz fordult. Istenben bízott, hogy segít neki. És Isten beváltotta a reményeit.

Isten meg fogja tenni ugyanezt érted is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen bálványokat találsz a leginkább kísértőknek, hogy „imádd” azokat, amikor reménytelenséget érzel?
  • Mi a legnehezebb rész abban, hogy feladd a bálványaidat?
  • Mely bálványok látszanak a leggyakoribbnak a környezetedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.11.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása