Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Békességgel az aggodalom ellen

2014. november 27. 03:00 - FodorImi

 

„Lábaitokon viseljétek a békesség evangéliumát, amely segít erősen megállnotok.” 
(Efézus 5: 16 – NCV fordítás)


Egy-egy probléma könnyen a Sátán támadásainak céltáblájává tesz. Nem számít, hogy Istennel, egy másik emberrel vagy éppen önmagaddal kerülsz konfliktusba: ez az állapot kinyitja az ajtót a Sátán számára, hogy széttépjen téged.

Így csupán gyerekjáték lesz a számára, hogy legyőzzön téged. Egy konfliktus életed minden területét felnyitja a Sátán támadása előtt.

Ugye, nem akarjuk ezt! Ezért van az, hogy az országok vezetői feltétlenül el akarják kerülni, hogy az országuk több fronton háborúba keveredjen. Ha harcolsz magaddal, másokkal vagy Istennel, akkor nem tudsz harcolni az ellen is, amit a Sátán tesz a világban. Nem tudsz hatékonyan harcolni többfrontos háborúban, soha nem is lehet!

Bármekkora is legyen a probléma, amellyel küzdesz, segítség után kapkodsz benne, mint mikor csúszós homokba süppedve keresel szilárd talajt, hogy megvethesd a lábad.

Ezért sürgeti Pál a hívőket: „Lábaitokon viseljétek a békesség evangéliumát, amely segít erősen megállnotok.”  (Efézus 5: 16 – NCV fordítás)

A római katonák a cipőjük talpán bakancsszegeket viseltek. Ezek a kicsi szegek segítették őket, mint ma a stoplik a futball játékosokat, hogy jobb fogást találjanak a cipőjükkel. Ezek nélkül a katonák elcsúszhattak, eleshettek volna a harc közben. Nem lettek volna képesek megállni, megtartani a helyüket.

Ha nem éled meg az evangéliumból fakadó békességet, el fogsz csúszni, el fogsz esni az életutadon. A békesség három különböző aspektusáról ír Pál: békesség önmagaddal, békesség másokkal és békesség Istennel. Ezt hívják megbékélésnek, és erre szükséged van az életed minden területén. Ha úgy ébredsz reggelenként, hogy békességben vagy önmagaddal, másokkal és Istennel, akkor szilárdan, erős lábakon fogsz állni. Képes leszel ellenállni a Sátán támadásainak.

A Sátán az aggódáson keresztül próbálja támadni a békességedet. Aggódhatunk bármi felől: aggódhatunk a jövőnkön, aggódhatunk a pénzügyeinken vagy aggódhatunk a kapcsolataink miatt. Gyakran aggódunk azon, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ha aggódunk, az azt jelenti, hogy valamelyik területen megsérült, elromlott a békességünk. Sokszor mindegyik területen rosszul működik.

Ez azt jelenti, hogy mezítláb vagy, és nem engeded, hogy Isten Igéjének a békessége uraljon.

A Biblia azt mondja: „Nagy békességük van azoknak, akik szeretik törvényedet, nem botlanak meg azok” (Zsoltárok 119:165) Más szavakkal: minél jobban szeretem a Bibliát és engedelmeskedek neki, annál kevésbé botlok el amiatt, amit mások mondanak. Minél jobban szeretem Isten Igéjét, annál kevésbé botlok el amiatt, ami történik velem. Minél jobban szeretem Isten Igéjét, annál kevésbé zavarja bármi az Istennel való járásomat.

Hidd el, amit Isten Igéje mond rólad, másokról és ami a legfontosabb, Istenről!

Hidd el, mert az Isten Igéjének való engedelmesség hozza el számodra a békességet. Hidd el, mert Jézus is ezt tette. Hidd el, mert amit Isten Igéje mond rólad és a körülötted levő világról, az igaz!

Beszéljetek róla:

  • Jelenleg mi a legnagyobb aggodalmad?
  • Mit mond Isten Igéje arról, ami felől aggódsz most?
  • Hogyan tudsz bízni Istenben, hogy Ő megsegít téged abban, ami felől aggódsz?
  • Életedben milyen kapcsolatoknak van szüksége gyógyulásra?

(Daily Hope by Rick Warren – 2014.11.20.*)

Szólj hozzá!

A kapcsolat helyreállítására figyelj, ne a vitás kérdésre

2014. augusztus 06. 03:00 - sema22

"Mert egy Isten van, és egy közbenjáró van Isten és az emberiség között, az ember Krisztus Jézus" (1Timóteus 2:5, NIV fordítás)

Amikor konfliktushelyzetben vagy, fontosabb, hogy helyreálljon a jó viszonyod a másik emberrel, mint az, hogy megoldást találj a problémára. A kettő között nagy különbség van. Az első esetben egy jó és békés viszony kialakítására törekszel a másik emberrel, míg a másik esetben inkább a probléma vagy a vita részleteit boncolgatod.

A vitás kérdések minden részletét valószínűleg úgysem lehet teljesen rendezni, mert mindig lesznek olyan dolgok, amivel kapcsolatban nem fog két ember teljesen egyetérteni.  A földön nincs még egy olyan személy, aki veled mindenben tökéletesen egyetértene, így aztán soha nem lehet a problémákat tökéletesen megoldani. 

Lehetséges jó viszony és szeretetteljes kapcsolat teljes egyetértés nélkül? Természetesen igen.  Megtanulhatod, hogy lehet valakivel nem egyetérteni anélkül, hogy megsértenéd a másikat - ezt hívják bölcsességnek. Ha tudsz jó kapcsolatban lenni valakivel anélkül, hogy azonos véleményen lennél vele, akkor bölcsességre tettél szert.

Az egyik legjobb dolog, amit tehetsz az életeddel az, hogy hidakat és nem falakat építesz. Amikor ez emberek közötti békességre törekszel, akkor vagy leginkább Jézushoz hasonló. Amikor hidakat és nem falakat építesz, akkor viselkedsz leginkább úgy, mint Ő. Jézus valójában ezért jött. Az Ő szolgálata a békéltetés szolgálata volt. Isten azért küldte Őt a Földre, hogy megbékítsen minket Önmagával, hiszen az ember konfliktusban áll Istennel.

Más emberekkel sem tudsz békességben élni addig, amíg nem vagy békességben Istennel. És lehet, hogy a saját lelkedben is ezért nincs békesség. Először Istennel kell békét kötnöd, azután pedig megtapasztalhatod Isten békességét is.

Az első lépés tehát az, hogy békesség kell, hogy költözzön a szívedbe, és ez úgy lehetséges, hogy beengedned a Békesség Fejedelmét oda. 

Most mondd el a következő imát Istennek:

"Istenem, te tudod, milyen konfliktus van az életemben. Bele vagyok fáradva, békességet szeretnék, és másokkal is békességben szeretnék élni. Ezért ma a te békességedet kérem. Megnyitom az életemet előtted amennyire csak tudom. Űzd ki a haragot, és töltsd be az életem szeretettel, türelemmel, örömmel és békességgel. Jöjj, és áraszd ki az életem minden területére a te békességedet, hogy hidakat és ne falakat építsek. Add, Uram, hogy kezdeményező legyek és ne másokra várjak. Kérlek, mutasd meg a megfelelő időt és helyet, és adj bátorságot, hogy be tudjam ismerni, mennyiben vagyok én is felelős a konfliktusért. Kérlek, hogy segíts alázatosnak maradni. És kérlek add, hogy ne embereket hibáztassak, hanem a probléma megoldását tartsam szem előtt. Kérlek, segíts, hogy a másik ember szemszögéből is tudjam látni a dolgokat, hogy az igazságot mondjam, és a probléma megoldására törekedjek, ne másokat hibáztassak. Segíts, hogy az legyen a célom mindig, hogy a jó kapcsolat helyreálljon köztem és más emberek között, és ne a problémák vagy viták apró részleteire figyeljek. Jézus nevében kérlek. Ámen. "

 (Daily Hope by Rick Warren, 2014. 07. 30.)

Szólj hozzá!

A boldogság a békességből és az alázatból fakad

2014. június 12. 03:00 - Robin85

“Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Filippi 2:6-8)

A boldogság a békességből fakad és a békesség pedig alázatból. Ha egy alázatos személy szeretnél lenni, meg kell tanulnod feltenni magadnak a kérdést: “Mit tenne Jézus?”. Mit tenne Jézus ezzel a problémával kapcsolatban? Mit tenne Jézus azért, akinek fájdalma van? Mit tenne Jézus az irodában? Mit tenne Jézus a focipályán? Mit tenne Jézus a házasságodban?

Tedd fel ezt a kérdést, és mindig kapni fogsz egy alázatos választ, ami békességet és boldogságot teremt, nehézségek, legyőzöttség, keserűség és megbántottság helyett.

Tehát mit is jelent úgy viselkedni mint Jézus? Filippi 2 három példát mutat be nekünk:

Ne követeld azt, amit úgy gondolsz, hogy megérdemelsz. A Filippi 2:6-ban ezt olvassuk: “Mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel”.

Észrevetted, hogy mennyire kultúra-ellenes, hogy feladd a jogaidat valamivel kapcsolatban? Igen, vannak jogaid, de van egy jobb út a szükségeid betöltésére, ahelyett hogy a jogaidat követeled. Lehetsz tapintatos anélkül hogy önmagadat feladnád, és lehetsz megértő követelőzés nélkül.

Keress lehetőségeket arra, hogy másokat szolgálhass. A Filippi 2:7 ezt írja: “hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult”.

Ha olyanná akarsz válni mint Jézus, meg kell tanulnod szolgálni másokat.

Tedd azt, ami helyes, még ha fájdalmas is. A Filippi 2:8-ben ezt olvassuk: megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”

Jézus a tökéletes példa az alázatra, és Isten neki adta a világegyetem legnagyobb megtiszteltetését. Isten kitünteti a te alázatodat is, amikor Jézus példáját követve ezt a három dolgot teszed.

Beszéljetek róla

  • Mik a lehetséges módjai annak, hogy tapintatos legyél önfeladás nélkül egy kapcsolatban?
  • Hogyan tudnál szolgálni valaki felé anélkül, hogy megkérnének rá?


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.06.05.)

Szólj hozzá!

Gyere haza, Isten békét ad neked

2013. december 25. 03:00 - FHanna

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mt 11,28)

1_1.jpg

Hova mész békességért, ha Isten nincs az életedben, ha nem kapcsolódsz hozzá percről percre? Jézus Krisztusnak egy hihetetlen ajánlata van számodra. Azt mondja, "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek."

Szeretem ezt az igeverset, mert pont az ellentétéről beszél annak, amit az emberek gondolnak, hogy mit válaszolna nekik Isten. Azt hiszik, ha Isten azt akarja, hogy jöjjenek haza ezen a karácsonyon, akkor azt fogja mondani, "Jöjjetek hozzám és én szabályokat adok nektek. Jöjjetek hozzám és vallást adok nektek. Jöjjetek hozzám és szertartásokat adok nektek." De Isten semmi ilyesmit nem mond. Azt mondja, "Jöjjetek hozzám és megnyugvást adok nektek."

Azért vagy mindig ilyen fáradt és feszült, mert a saját erődből próbálod élni az életed. Isten nem ezt szánta neked.

A Biblia azt írja, "Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézs 40,29)

Ha egy kicsit szomorú vagy, egy kicsit mérges, egy kicsit fáradt, egy kicsit aggódsz most az ünnepek alatt, gyere haza Istenhez. Ő alkotott téged, ő formált téged, látta életed minden pillanatát, ő az aki mindent tud rólad, mégis szeret, aki megbocsát és azt mondja, "Gyere haza, én békét és erőt adok neked." Mikor ezt megteszed, megérzed majd az igazi békességet.

Beszéljetek róla:

  • Mi felől aggódsz mostanában, amit le kell tenned Isten elé?
  • Mit gondolsz, mit jelent Isten békéjét elfogadni?
  • Hogy redukálhatnád a minimumra a feszültséget és stresszt most karácsonykor? Mit kell elengedned, hogy ezt meg tudd tenni?

(Daily Hope, by Rick Warren, 2013.12.18)

Szólj hozzá!

Az engedelmesség békességhez vezet

2013. december 15. 03:00 - angie.keyr

"Semmiért se aggódjatok; helyette imádkozzatok minden dologgal kapcsolatban. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett. Ekkor meg fogod tapasztalni Isten békességét, ami felülmúlja mindazt, amit értelmünkkel fel tudunk fogni. Az ő békessége fogja megőrizni szíveteket és elméteket a Jézus Krisztusban való életetek során." (Filippi 4:6-7, NLT fordítás)

22 2013.12.15.jpg

Ha úgy érzed, nagyon nehéz döntened és össze vagy zavarodva, akkor valószínűleg önmagadba vagy belemerülve és nem Isten hangjába. A Biblia azt mondja: "Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene." (1Korinthus 14:33) Ő nem kelt zavart bennünk. Tehát ha összezavarodva érzed magad most, akkor nem Isten hangja beszél hozzád az életedben.

Ha szülő vagy és megkéred a gyermekeidet, hogy tegyenek meg valamit, szeretnéd hogy összezavarodva vagy nyomás alatt érezzék magukat? Nem. Azt szeretnéd, hogy megértsék, mit kell tenni, és úgy is tegyenek. Isten, az Atya ugyanezt szeretné tenni értünk, és ezt várja el tőlünk is.

Az egyetlen alkalom, amikor "jogosan" vagy nyomás alatt az, amikor Isten szól hozzád, hogy mit csinálj, de te egyfolytában nemet mondasz. Ilyenkor a nyomás elkezd fokozódni. De mindig békességed lesz, ha igent mondasz arra, amit Isten kér tőled.

Sátán bele akar űzni és hajszolni minket bizonyos dolgokba, Isten azonban az Ő irgalmasságával és könyörületességével akar minket magához vonzani. Sátán a bűn vagy veszélyes dolgok iránti vágyakozást akarja felkelteni bennünk, és így akarja irányítani az életünket. Isten azonban a mi Jó Pásztorunk, és Ő önmaga és a békesség felé szeretne vonni minket.

Peter Lord pásztor szokta mondta régebben, hogy "annak, amit Isten nekünk akar mondani,  90 százaléka biztatás." Ha tehát csak negatív üzeneteket kapsz Istentől, akkor valami nincs rendben. Probléma van a köztetek levő kommunikációval.

Ha úgy érzed, hogy Isten mondott neked valamit, amit meg kell tenned, de csak egyre nyugtalanabb vagy miatta, akkor valami nincs rendben.

A Biblia azt mondja: "Semmiért se aggódjatok; helyette imádkozzatok minden dologgal kapcsolatban. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett. Ekkor meg fogod tapasztalni Isten békességét, ami felülmúlja mindazt, amit értelmünkkel fel tudunk fogni. Az ő békessége fogja megőrizni szíveteket és elméteket a Jézus Krisztusban való életetek során." (Filippi 4:6-7, NLT fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Mi az a döntés, ami miatt most nyugtalan vagy ideges vagy? Úgy érzed Isten mondta, hogy ezt kell tenned?
  • A Filippi 4:6-7 szerint mit kellene tenned?
  • Mi az, amiben nem engedelmeskedtél Istennek? Mi volt a következménye?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.08)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása