Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bízz Isten szeretető gondoskodásában

2013. május 25. 03:00 - Lilla:)

"Ne aggódjatok semmiért; ehelyett mindennel kapcsolatban imádkozzatok; mondjátok el Istennek a szükségeiteket, és ne felejtsétek el megköszönni, amikor válaszol. Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, ami messze csodálatosabb annál, mint amit emberi elme képes megérteni." (Filippi 4:6-7, LB fordítás)

Nem létezik problémák nélküli élet. Ezért meg kell tanulnod békességben élni a problémák közepette is, máskülönben soha nem lesz békességed - ez biztos. Jön egy probléma, megbirkózol vele, de egyből egy másik jön a helyére.

De miért követi egyik probléma a másikat az életünkben?

Ennek három oka van:

Első, hogy Ádám is beleharapott az almába, és ezzel nagyon elrontotta a dolgokat. Ő és Éva engedtek a kísértésnek, beengedték a bűnt a világba, és mi mindannyian ennek a következményeit viseljük. Egy bukott világban élünk.

Második, hogy van egy ellenségünk, akinek a neve Sátán. Tönkre akarja tenni az elménket, a családunkat, az egészségünket, az anyagi helyzetünket - főleg, ha Krisztus követői vagyunk, és helyesen próbálunk cselekedni.

Mindezek tetejében, elkövetjük a saját hibáinkat is. A problémák és a fájdalmak többsége az életünkben a rossz döntéseinkből fakadnak. A rossz döntésekért meg kell fizetni a büntetést.

Néha viszont az életünkben lévő fájdalmakért senkit nem lehet okolni. Néha azért van egy bizonyos probléma, hogy Isten munkája láthatóvá váljon az életünkben. Tekintet nélkül arra, hogy miért vannak - akár a bukott világ, akár Sátán, akár mi magunk miatt - megoldatlan, megváltoztathatatlan, megmagyarázhatatlan és általunk nem befolyásolható problémáink,  mindig ugyanaz kell, hogy legyen a válasz: bízzunk Isten szeretetteljes gondoskodásában.

A Filippi 4:6-7 ezt mondja: "Ne aggódjatok semmiért; ehelyett mindennel kapcsolatban imádkozzatok; mondjátok el Istennek a szükségeiteket, és ne felejtsétek el megköszönni, amikor válaszol. Ha ezt teszitek, meg fogjátok tapasztalni Isten békességét, ami messze csodálatosabb annál, mint amit emberi elme képes megérteni." (NLT fordítás)

Ez az út vezet a békességhez. Bármilyen helyzetben is vagy, bízz Isten szeretető gondoskodásában.

Beszéljünk róla:
- Milyen példát tudnál mondani az életedből arra, hogy Isten a küzdelmeidet arra használta fel, hogy másokat saját magához vigyen közelebb?
- Hogy reagálnak mások, amikor látják, hogy nehéz körülmények között is meg tudod őrizni a békességedet?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 05. 18.)

Szólj hozzá!

Fogadd el, amin nem tudsz változtatni!

2013. május 24. 03:00 - rorsy

"Megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudom, hogyan kell élni, ha szinte semmim sincs, vagy ha megvan mindenem. Megtanultam a titkát annak, hogyan kell élni, akár tele a gyomrom, akár üres, akár bőségben vagyok, akár szűkölködöm. Mert mindenre képes vagyok Krisztus által, aki erőt ad nekem." (Fil 4:11-13, NLT fordítás)

nick.jpg

Ha azon gondolkodsz, amit nem tudsz megváltoztatni, nem fog békét hozni az életedbe. Attól, hogy megsértődsz vagy keserű leszel olyasmi miatt, amin nem tudsz változtatni, még nem lesz békességed. Ha bűntudatot érzel amiatt, amin már nem lehet változtatni, akkor sem lesz békességed.

Csak egy dolog van, ami békességet fog hozni az életedbe: fogadd el azt, amit nem tudsz megváltoztatni.

Amikor Pál a Filippi levelet írta, Rómában volt éppen börtönben, és várta a kivégzését. A Filippi 4:11-13-ban írja ezeket a szavakat: "Megtanultam, hogy elégedett legyek azzal, amim van. Tudom, hogyan kell élni, ha szinte semmim sincs, vagy ha megvan mindenem. Megtanultam a titkát annak, hogyan kell élni, akár tele a gyomrom, akár üres, akár bőségben vagyok, akár szűkölködöm. Mert mindenre képes vagyok Krisztus által, aki erőt ad nekem. "(NLT)

Pál valószínűleg meg akarta változtatni a körülményeit, és szemrehányást tehetett volna volna Istennek azért, ami történik vele. Ehelyett azonban bízott Istenben azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket nem tudott megváltoztatni, és úgy döntött, hogy Istennek adja a dicsőséget.

Ami állandóan feszültté és idegessé tesz bennünket az életben, az az, hogy mindig mindenre magyarázatot akarunk kapni. Amikor valami elromlik az életünkben, ezt mondjuk: "Miért történik ez, Istenem? Miért engedted ezt meg?"

3 dolgot kell megértened:

1.)  Isten nem tartozik neked magyarázattal semmiért. Isten jó és igazságos, és Ő érti azokat a dolgokat is az életünkben, amit mi nem. Neked csak azt kell mondanod, hogy: "Oké, Uram, rendben van."

2.) Még ha Isten meg is magyarázná, hogy miért történnek a dolgok úgy, ahogy történnek, valószínűleg te nem értenéd meg, mert Isten útjait mi nem tudjuk megérteni.

3.) A magyarázat egyébként sem hozna békességet. A magyarázatok sohasem kielégítőek.

Az egyedüli, ami megnyugvást hozhat, az Isten jelenléte az életünkben - nem Isten válasza vagy magyarázata, hanem a gondoskodása, a törődése és a vigasztalása. Ne kutass tovább az után, amire igazán nincs is szükséged, és ne próbálj változtatni olyan dolgokon, amelyeket nem tudsz befolyásolni.

Ha így teszel, akkor békességed lesz!


Beszéljünk róla:

-Mik azok a körülmények az életedben, amelyeket megpróbáltál megváltoztatni, de inkább Istennek kellene átadnod?
- A "miértek" helyett, mit kellene kérned Istentől ahhoz, hogy békességed legyen?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 05. 17.

Szólj hozzá!

A békesség nem jelenti azt, hogy problémák nélkül élsz

2013. május 23. 03:00 - Mike Zsuzsi

"Egy ajándékot hagyok itt nektek - a lélek és a szív békességét. A béke, amelyet én adok, egy olyan ajándék, amelyet a világ nem tud adni. Tehát ne nyugtalankodjatok és ne féljetek." János 14:27 NLT fordítás

Mindenki azt gondolja, hogy tudja, mi a lelki nyugalom titka - vagy legalábbis azt akarják, hogy te ezt gondold, azért, hogy majd megvedd a terméküket. Láttam egy parfüm hirdetését a minap, aminek Peace (béke) a neve. Ezt hirdette: "Viseld ezt, hogy nyugalmat érezz." Nos, ha ez ilyen egyszerű lenne, az jó volna. Csak befújod magad egy kis parfümmel, és békességed lesz. 

A lelki nyugalom annyira fontos az életben, hogy az emberek szinte bármit megtennének azért, hogy megtalálják. Egzotikus helyekre utaznak méregdrága pénzen, agypusztító drogot szippantanak az orrukon keresztül, New Age módszerekkel kísérleteznek, egyszóval mindenféle dolgot kipróbálnak. 

Az az igazság, hogy ezen a világon csak nagyon kevesen vannak békességben önmagukkal. A legtöbb ember rengeteg stresszt, aggodalmat, feszültséget cipel. Lelkipásztorként észrevettem, hogy három dolog van, ami el tudja rabolni a békességünket:

  1. Amikor nem tudjuk befolyásolni a körülményeket - Életed nagy részét nem te irányítod. Órákon át ülsz egy forgalmi dugóban, és lekésel egy fontos eseményt. Egy pár mindent megtesz, hogy babájuk legyen, mégsem sikerül. Amikor ezek a kisebb vagy nagyobb dolgok megtörténnek velünk, frusztráltak leszünk és elveszítjük a lelki békességünket.
  2. Amikor az emberek nem változnak - Az emberek természetükből fakadóan ellenállnak a változásnak. Zokon veszik, amikor megpróbáljuk megváltoztatni őket.  A leggyorsabb módja annak, hogy elveszítsük a lelki békénket az, ha valaki mást próbálnunk megváltoztatni, ugyanis a legtöbb ember egyszerűen nem fog megváltozni.
  3. Amikor a problémák megmagyarázhatatlanok - Tudjuk, hogy az élet nem igazságos. Nincs mindenkinek boldog élete. A dolgok nem mindig alakulnak jól. És ez még nehezebb akkor, ha nem tudjuk, hogy miért. Amikor nem tudjuk a miértre a választ, hajlamosak vagyunk aggódni, idegeskedni, és ilyenkor feszültek leszünk és elvesztjük a békességünket. 

Isten lelki nyugalmat ígért, mert ez az életed egyik alapvető szükséglete. Isten héber nevei közül az egyik az, hogy Jahve Shalom. A "Shalom" békét jelent. A "Jahve Shalom" jelentése pedig ez: "Én vagyok a békesség Istene". Jézus azt mondja a János 14:27-ben: "Egy ajándékot hagyok itt nektek - a lélek és a szív békességét. A békesség, amelyet én adok, egy olyan ajándék, amelyet a világ nem tud adni. Tehát ne nyugtalankodjatok és ne féljetek." (NLT fordítás)

Ha Isten azt mondja, hogy "Felajánlom nektek a békesség ajándékát", az úgy is van. Ezért nem tudsz megdolgozni, nem tudod kiérdemelni, és nem tudsz küzdeni vagy könyörögni sem érte.

A békességnek semmi köze sincs a problémamentes élethez. Ez egyszerűen egy ajándék, amit el kell fogadnod, és ez ma is elérhető számodra.

Beszéljünk róla:

  • Melyek azok az általad nem befolyásolható körülmények, amelyek mostanában elrabolták a békességedet?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy problémáink legyenek?
  • Mit eredményez az, ha békés életet élünk?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 05. 16.

Szólj hozzá!

Isten békessége legyőzi aggodalmainkat

2013. május 13. 03:00 - zsófi68

"Álljatok meg tehát...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef 6,14-15)

A konfliktus könnyen a Sátán támadásainak céltáblájává tesz. Mindegy, hogy Istennel, másokkal vagy önmagaddal kerülsz konfliktusba, könnyen teret ad az örödgnek, hogy darabokra szedjen.

Tervei könnyű prédájává válsz. Életed minden területén támadható leszel az ördög által.

Ezt nem akarhatod. Hisz egy ország pusztulása is bekövetkezhet, ha több fronton kell háborúznia. Ha te magaddal küzdesz, másokkal, vagy Istennel, nem küzdhetsz egyidejűleg a Sátán ellen is. Hatékonyan nem lehet több fronton is harcolni. Nem is várhatja el tőled senki.

Minden szintű konfliktus oda vezet, hogy nem találsz támaszra, szilárd talajra, mintha futóhomok szippantana be.

Ezért sürget minden hívőt Pál: "Álljatok meg tehát...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef 6,14-15)

A római katonák sarujának talpán bakancsszegek voltak. Ezek a kis szegek segítségével jobban fogták a talajt, csakúgy, mint a focisták a stoplis cipőjükkel. Ezek nélkül a katonák elcsúsztak volna egy csatában. Nem tudtak volna biztosan állni a talajon.

Te is elcsúszol és félresiklasz az élet útján, ha nem viseled a "békesség evangéliumának hirdetését". Pál a békesség három területéről beszél: békesség önmagaddal, másokkal és Istennel. Erre a megbékélésre életed minden területén szükséged van. Ha minden reggel úgy ébredsz, hogy békében állsz magaddal, Istennel és másokkal, erős lábakon állsz. Az ördög támadásait képes leszel állva kivédeni.

Békességedet az ördög az aggódáson keresztül próbálja támadni. Mindenen tudunk aggódni. Aggódhatunk a jövőnk miatt. Aggódhatunk a pénzügyeink miatt. Aggódhatunk a kapcsolataink miatt. Gyakran azért is aggódunk, hogy mit gondolnak rólunk mások. Valahányszor aggódunk, az előbb említett valamelyik területen nem működik békesség. Valójában, a legtöbb esetben, mindegyik területen megromlott a békesség.

Azt is jelenti ez, hogy saruk nélkül állunk - nem hagyjuk, hogy Isten evangéliumának békessége irányítson.

A Biblia azt írja: "Nagy békessége van azoknak, akik szeretik törvényedet; semmi sem sérti meg őket." (Zsolt 119,165 NLT fordítás) Más szóval, minél inkább szeretem és engedelmeskedem a Bibliának, annál kevésbé bánthat, amit mások mondanak. Minél inkább szeretem Isten szavát, annál kevésbé bánthat, ami történik velem. Minél jobban szeretem Isten szavát, annál kevesebb dolog háborítja Istennel járt utamat.

Válaszd a hitet Isten Igéjében, amit rólad, másokról, és főként, amit Istenről mond.

Válaszd a hitet, mert Isten Igéjének engedelmeskedni békességet hoz. Válaszd a hitet, mert Jézus is azt tette. Válaszd a hitet, mert amit Isten Igéje mond rólad és a világról körülötted, az igaz.

Beszéljetek róla

  • Mi most a legnagyobb aggodalmam?
  • Mit mond Isten Igéje arról, ami miatt aggódom?
  • Hogyan bízhatok Istenben, hogy segítsen abban, amin aggódom?
  • Milyen kapcsolatomnak kell begyógyulnia?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.05.06.)

Szólj hozzá!

A földi béke azzal kezdődik, hogy befogadod Krisztust

2013. január 02. 03:00 - FHanna

"Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat." (Lukács 2:14)

Az évnek ez az időszaka arra tanít, hogy békélj meg Istennel. Itt az idő, hogy találkozz Ővele: "ideje, hogy keressétek az URat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét." (Hóseás 10:12b)

Isten nem csak azt szertné, hogy békében légy vele, azt szeretné, hogy békességben és jóakarattal legyél más emberekkel is.

Az ünnepek sokkal inkább a konfliktusokkal kezdenek megtelni, mint harmóniával. Minden családnak vannak nehézségei: féltékenység, neheztelés, harag és félreértések.

A Biblia azt mondja, "Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől." (1János 1:7)

Mikor Krisztus van benned és bennem, akkor Krisztus nem veszekedhet Krisztussal. Nem lehet békességünk a Földön, míg nem a Békesség Fejedelme uralkodik minden ember szívében. Ezért kell megbékélnünk Istennel és a többi emberrel.

Ez azonban azzal kezdődik, hogy Jézust a saját szívedbe fogadod: "Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát" (Galaták 4:4a)

Ez azt jelenti, hogy Jézus jöttének időzítése nem volt véletlenszerű, mert "megvan az ideje minden dolognak az ég alatt" ("Minden, ami történik a világon, Isten időzítése szerint történik - TEV fordítás)  (Prédikátor 3:1)

Ne pocsékold el ezt az időszakot. Itt az ideje, hogy Istenhez fordulj. Isten azt mondja: "ideje, hogy keressétek az URat, míg majd eljön, és hullatja rátok az igazság esőjét." (Hóseás 10:12b)

Beszéljetek róla:

  • Kinek kéne levelet írnod, felhívnod vagy meglátodatnod, hogy elindítsd a megbékélést?
  • Van valaki, akinek meg kell bocsátanod? Van valaki, akitől bocsánatod kell kérned?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.12.26.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása