Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A tanítható Lélek három hatása

2017. július 23. 03:00 - Anika Enikő

“Aki semmibe veszi a fegyelmezést, csupán önmagának árt; aki pedig hallgat a helyesbítésre az értelmessé válik.” ( Példabeszédek 15:32, GNT fordítás)

Amikor azt tanulod, hogyan legyél alázatos, akkor hajlandónak kell lenned arra, hogy figyelj, tanulj és növekedj abban, hogyan legyél nyitott, illetve vevő mások  javaslataira és kiigazításaira. Hisz nem tudsz mindent, és nem is tehetsz úgy, mint ha mindent tudnál!

Íme néhány ok, amiért tanítható és alázatos lelkűnek kell lenned:

  1. Szerethetőbb leszel.

A Biblia a Példabeszédek 15:12-ben ezt mondja: “ A felfuvalkodott emberek nem szeretik, ha helyreigazítják őket; soha nem kérnek tanácsot a bölcsebbektől.” (GNT fordítás). Lehet, hogy félsz megmutatni, hogy nem sok mindent tudsz, de szerethetőbb leszel, ha nyitott vagy a tanításra.

  1. Bölcsebb leszel.

A Példabeszédek 15:32 ezt mondja: “Aki semmibe veszi a fegyelmezést, csupán önmagának árt; aki pedig hallgat a helyesbítésre az értelmessé válik.” (GNT fordítás). Az alázatos emberek mindig tanulnak, mert nyitottak a kiigazításra. Mindenki tudatlan; csak különféle témákban. Ezért jobb kettőnek, mint egynek. Nincs időd arra az életben, hogy mindent személyes tapasztalat által tanulj meg. Bölcsebb, ha mások tapasztalataiból tanulunk. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha megtanulunk kérdéseket feltenni és kérdezni.

  1. Kevesebb lesz a konfliktusod.

A Példabeszédek 13:10 ezt mondja: “A büszkeség vitatkozásba torkollik." Ez az első igevers amit Kay és jómagam megtanultunk kívülről házasságkötésünk után. Tulajdonképpen a nászutunkon memorizáltuk ezt, mert szükségünk volt erre ott. Bármikor, amikor vitatkozásra kerül a sor, tudnod kell, hogy a büszkeség kezdi felütni mocskos fejét. Ám amikor alázattal közelíted meg a helyzetet, akkor a kapcsolataidban kevesebb konfliktusod lesz.

Számos esetben, amikor az alázatosságra kerül a sor, Isten azt akarja, hogy a gyerekekhez legyünk hasonlókká. Hogy miért? Azért, mert a gyerekek taníthatók;  ők nyitottak arra hogy tanuljanak és vágynak arra, hogy tanuljanak és nem védekezőek. Nem mondják ezt: “ Nem kell megtanulnom járni vagy nincs szükségem arra hogy megtanuljak beszélni vagy semmit nem tudsz nekem tanítani az olvasásról. ”

Van választásod : Megalázod magad, vagy arrogánsan büszke tagadásban élsz? Tanítható, vagy elérhetetlen maradsz? Isten érted van és támogatni fog téged, amint az alázatosságot tanulod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor valaki megpróbál kijavítani téged, általában hogyan reagálsz arra? A reakcióidból miként nyilvánul meg az alázatos lelkület?
  • Gondolj egy nézeteltérésre valakivel. Hogyan nyilvánult meg az alázat köztetek?
  • Miért fontos a folyamatos tanulás?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.16.)

Szólj hozzá!

Itt az ideje újraértelmezni a hibákat

2016. augusztus 07. 03:00 - csmsdvd

"Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik az oltalmat talál." (Példabeszédek 29:25)

04_19_2016_elle.jpg


A Sátán kedvenc eszköze, amikor a hitedet meg akarja gyengíteni, a hibázástól való félelem. Istent azonban nem tudod szolgálni, ha folyamatosan rettegsz attól, hogy az emberek mit gondolnak rólad. Tovább kell lépned. A Példabeszédek 29:25-ben úgy olvassuk, hogy "Az emberektől való rettegés csapdába ejt, de aki az Úrban bízik, az oltalmat talál."

Hogyan szabadulhatsz meg a hibázás félelmétől?

Egyik útja, hogy újraértelmezed a hibáidat. Mi a hiba? A hiba nem az, ha nem éred el célod. A hiba az, ha nincs célod. A hiba nem az, ha nem találsz célba. A hiba az, ha nincs céltáblád. A hiba nem az, ha elesel. A hiba az, ha nem akarsz felállni. Addig nem hibázol, ameddig nem adod fel. Amennyiben valamit az Isten dicsőségére próbálsz tenni, az egy jó dolog. A hiba az, ha nem teszel semmit és nem érsz el semmit. Hibázol, ha nem próbálkozol.

Egy másik útja annak, hogy a hibáktól ne rettegj az, hogy sose hasonlítsd magad másokhoz. Mindig fogsz olyan valakit találni, aki nálad jobban végzi dolgát, és emiatt elveszted a kedved. Olyat is fogsz találni, aki nem végzi a dolgát olyan jól, mint te, és akkor teljesen eláraszt saját büszkeséged. Mindkettő felborítja az életedet. Az elkeseredés és a büszkeség eltántorít az Isten által kijelölt cél szolgálatától.

A Bibliában a Galaták 6:4-ben azt olvassuk, hogy: "Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval."

Észrevetted, hogy a Biblia szerint van jogos büszkeség is? Van egy egészséges büszkeség és van egy túlfűtött büszkeség. A rossz fajta büszkeség a következő esetekben jöhet elő: X-nél és Z-nél ám jobb vagyok! Az egészséges büszkeség ilyenformán hangzik: Istenem büszke vagyok arra, amit teszel a családomban, a munkámban, az életemben, a hitem útján. Ez egy példa egy jófajta büszkeségre.

Amikor a Mennyországba jutsz, Isten nem azt fogja kérdezni: Miért nem voltál ennél és ennél jobb? Azt fogja kérdezni: Miért nem az voltál, akinek teremtettelek?

Engedd el a hibázástól való félelmed, mert mindent, amit hittel, Istenért teszel, az jó, függetlenül az eredményektől.

Beszéljetek róla:

  • Annak félelme, hogy mások mit gondolnak, hogyan tartott vissza attól, hogy a hit útján előrehaladj?
  • A céljaid eléréséhez mennyire használod talentumaidat, képességeidet?
  • Milyen félelmek tartottak távol álmaid és céljaid beteljesítésétől? Mit gondolsz, Isten a kudarcok által mire szeretne tanítani?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.31.)

Szólj hozzá!

Óvakodj a farizeusok kovászától!

2016. július 15. 03:00 - Bolbásné Viola

„Ezután otthagyta a farizeusokat, beült a csónakba, és elindult a tó túlsó partjára.  A követői eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal; csupán egyetlen kenyér volt velük a csónakban. Jézus figyelmeztette őket, ’Vigyázzatok! Óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!’ ’Biztosan azért mondta ezt, mert nincs kenyerünk!’ – tanakodtak egymás között a követői.” (Márk 8:13-16, NCV fordítás)

A kovász a Bibliában gyakori hasonlat a büszkeségre és arroganciára. Miért? Amikor élesztőt teszel a tésztába, mit tesz vele? Megkeleszti, és ha túl sokat teszel bele, felfújódik tőle.

A sütéshez nincs szükséged túl sok élesztőre. Ha kenyeret sütsz, nem öntesz bele egy csészényit, csak egy csipetnyit. Ugyanígy van a büszkeséggel is. Nem kell túl sok belőle ahhoz, hogy elhatalmasodjon és átvegye az irányítást, és mindenféle bajba sodorjon.

Nemrégiben Kayjel, a feleségemmel volt egy kis vitánk, amit mi csak „szeretet meccs”-nek hívunk. A vita után ezt írtam a naplómba: „Amikor elönt a büszkeség, aránytalanul felfújom a dolgokat.”

Mindannyian ezt tesszük. Amikor büszkeség van benned, túlságosan felfújod a dolgokat. A kicsi dolgok hirtelen nagyon felidegesítenek. Ha bármikor ez történik, akkor tudd, hogy a büszkeség az oka. Bárhol is látsz konfliktust a világban, ott mindig a büszkeség van a háttérben.

Mit gondolsz, mi történik, amikor tele vagy büszkeséggel, amikor benned is van a farizeusok kovászából? Olyankor az élet dolgait nem tudod tisztán látni. Amikor büszke vagy, nem látod meg, hogy Isten éppen mit cselekszik az életedben.

Isten azt akarja, hogy óvakodj a „farizeusok kovászától” azért,  hogy még  közelebbről követhesd  őt és megértsd, hogyan tesz csodákat az életedben. Ő ebben a pillanatban is munkálkodik, akkor is, ha ezt most még nem látod.

Beszéljetek róla:

  • Előfordult már, hogy a büszkeség hatással volt a kapcsolataidra? Hogyan?
  • Volt már olyan, hogy a büszkeség visszatartott a szellemi-lelki növekedéstől? Hogyan?
  • Hogy néz ki a büszkeség a te életedben? Miként tartott vissza téged attól, hogy meglásd Isten tervét az életedre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.08.)

Szólj hozzá!

Válaszd a jobb életet

2014. december 31. 03:00 - Lilla:)

"Figyelj! Az ajtód előtt állok és zörgetek. Ha meghallod a hangom és kinyitod az ajtót, bejövök és együtt vacsorázunk." (Jelenések könyve 3:20, CEV fordítás)

Amikor gyerek voltam, anyukám sokszor csinált spagettit. Azt hittem, ez a legjobb étel a világon! Aztán felfedeztem a hamburgert. A jó helyett egy még jobbat találtam. A spagetti jó volt, de a szaftos hamburger sokkal jobb.

Úgy gondolhatod, most jó életed van. Ha azonban lehetne sokkal jobb is az életed, nem érdekelne a dolog?

Sajnos valami távol tart minket attól, hogy megragadhassuk ezt a jobb életet, és ez a valami az, hogy teljesen irracionálisan úgy gondoljuk, hogy jól boldogulunk saját erőnkből is.

A Zsoltárok 10:4 ezt mondja: "A bűnös emberek túl büszkék. Nem keresik Istent; a gondolataikban nem jut hely Istennek." (NCV)

Ahogy a fogadós is az első karácsonyi történetben (Lukács 2.), mi sem gondoljuk, hogy szükségünk lenne még valakire. Azt gondoljuk, megvan mindenünk, ami csak kell.

Az ilyen önelégültséggel csak egy gond van: nem veszed észre, mire teremtett Isten. Isten teremtett Téged, és azért, hogy kapcsolatban legyél vele. Sosem fogod betölteni azt a minden elképzelésednél nagyobb és fontosabb életcélt, amit Ő szánt neked, hacsak nem vagy állandó kapcsolatban Istennel, az igazi erőforrásoddal.

A jó hír azonban az, hogy még nem túl késő. Lehet vele kapcsolatod, nem számít, mi történt a múltban, nem számít hányszor utasítottad el korábban.

Isten ezt olyan egyszerűvé tette, hogy bárki megértheti: be kell Őt hívnod a szívedbe.

Jézus ezt mondta: "Figyelj! Az ajtód előtt állok és zörgetek. Ha meghallod a hangom és kinyitod az ajtót, bejövök és együtt vacsorázunk." (Jelenések könyve 3:20, CEV ford.)

Jézus zörget az ajtódon. Ragadd meg a jobb életet, és engedd be Őt oda. Legyen Ő a "Főnök" az életedben.

Ez mindent meg fog változtatni.

Beszéljetek róla:

  • Milyen módon tart távol a büszkeséged attól, hogy megtapasztalhasd a jobb életet, amit Isten szánt neked?
  • Mik azok a jó dolgok az életedben, amik túl zsúfolttá teszik azt ahhoz, hogy Jézussal is lehessen kapcsolatod?
  • Mit jelent az, ha az életed valamelyik részén van egy "főnök", aki irányít? Mit jelent az, ha Jézus a Főnök az életedben ?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.12. 24.)

1 komment

Óvakodj a Farizeusok kovászától!

2014. július 06. 03:00 - Habakuk

,,Ezzel otthagyta őket, visszament a bárkába és elindult a tó túlsó partjára. A tanítványok eközben elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Csupán egyetlen kenyér volt velük a bárkában. Jézus figyelmeztette őket: „Vigyázzatok! Tartsátok magatokat távol a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!” „Biztosan azért mondta ezt, mert nincsen kenyerünk”- tanakodtak egymás között a tanítványok’’.  (Márk 8:13-16)

A Bibliában, a kovász gyakran a büszkeség és az arrogancia metaforája. Miért? Amikor beteszed az élesztőt a tésztába, mit csinál? Felfújja, felpuffasztja, és ha túl sokat teszel bele, akkor felrobban.

Amikor sütsz, nincs szükséged sok élesztőre. Ha kenyeret készítesz, ne önts hozzá egy csésze élesztőt.  Csak egy csipetnyire van szükséged. Csak úgy mint az élesztőnél, nem kell  hogy sok büszkeséged legyen hogy gyorsan túl tedd magad ezen, és hogy belemenj mindenféle problémába.

Mostanában a feleségem, Kay és én köztem olyan dolog történt amit veszekedésnek mondanál. Mi ezt „Szerelmi csatának” nevezzük. A vitatkozás után leírtam ezt a naplómba. „amikor tele vagyok büszkeséggel, felfújom a dolgokat.”

Mindannyian ezt csináljuk. Amikor megtelsz büszkeséggel, felfújod a dolgokat.

Hirtelenjében, a kis dolgok is igazán idegesítővé válnak. Amikor ez megtörténik tudd, hogy a büszkeséggel van dolgod. Bárhol találkozhatsz konfliktussal a világban, a büszkeségnek mindig köze lesz hozzá.

Amikor megtelsz büszkeséggel, és nálad van farizeusok kovásza, mit tehetsz? Akkor nem lehet az életet tisztán látni. Amikor büszke vagy nem láthatod, amit Isten tesz az életedben.

Isten azt szeretné, hogy óvakodj a „farizeusok kovászától”, így szorosabban követheted Őt és megértheted, hogyan tesz csodát az életedben.

Beszéljetek róla:

  • Lehetséges, hogy a büszkeségnek hatása van a kapcsolataidra? Hogyan?
  • Lehetséges, hogy a büszkeség nem engedi, hogy lelkileg fejlődj? Hogyan?
  • Hogy néz ki a büszkeség az életedben?

 

Szólj hozzá!
Címkék: büszkeség
süti beállítások módosítása