Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Gyötrelmeimmel miért forduljak Istenhez

2017. március 20. 03:00 - csmsdvd

"Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra" (2Tim 1:12)

Amikor valami nagyon értékessel rendelkezel, ami ritkaság, drága, vagy egy örökség része, és biztosan tudni szeretnéd, hogy nem lopják el, nem törik el, nem ég el, beviszed a bankba és egy páncélszekrénybe, széfbe teszed.

Isten azonban még a széfnél is jobban megőrzi azt, amit rábízol. Számíthatsz rá. Ő már bizonyított. Nagyon kevés emberre bízhatod így a dolgaid. Viszont bármit, amit Istenre bízol, ő gondoskodik róla.

Most akkor mit is bízhatsz Istenre? Elmondom: mindent, amiért aggódsz. Bármi, amiért aggódsz, nyugtalankodsz, tedd bele Isten szeretet széfjébe.

Az aggódás gyakorlatilag ateizmus, mert úgy hat mintha nem lenne mennyei Atyád, aki szeret téged, és akiben bízhatsz, olyan mintha lelki-árva lennél. Az aggódás hitetlenség, azt bizonyítja, hogy nem hiszel annak a 6000 isteni  ígéretnek, ami a Bibliában található.

Legnehezebben akkor tudsz dolgokat Isten széfjébe tenni, amikor gyötrődsz. Amikor szenvedsz, amikor Istenben sem tudsz bízni. Vissza akarod venni, magadnál akarod tartani.

Pál tudta ezt, de azt is tudta, amikor kínlódsz, pont az az idő, amikor legjobban Istenre szorulsz. Emiatt mondta: "Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset megőrizze arra a napra" (2Tim 1:12)

Van, amikor olyan emberekkel beszélek, akik azt mondják: Félek Krisztusnak adni az életem, mert bizonytalan vagyok, hogy meg tudom-e tartani ígéretem.

Őszintén kimondom: nem tudod megtartani ígéreted. Összezavarodsz. Szerencsére szabadulásod nem ahhoz kötött, hogy megtartod-e ígéreted. Azon alapul, hogy Krisztus megtartja ígéretét, törődik azzal, amit érte teszel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit tesz az aggódás az életedben?
  • Mit gondolsz, időnként miért könnyebb magadban gyötrődni, mint Istennek átadni?
  • Mi szükséges ahhoz, hogy Istenre hagyatkozz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.13.)

 

 

Szólj hozzá!

Kiben bízhatsz?

2017. március 19. 03:00 - Szíj Melinda

„Mert az Úr igéje igazságot hordoz, és mindenben bízhatunk, amit Ő cselekszik” (Zsoltárok 33:4 NLT fordítás, második kiadás).

merleghinta.jpg

Az élet nagy kérdéseinek egyike: „Kibe veted a bizodalmad?” Erre a kérdésre adott válaszod fogja meghatározni, hogy boldog vagy nyomorult leszel-e, sikeres, vagy kudarcot vallasz, kezdesz-e valamit az életeddel vagy elfecséreled azt.  

Vegyük sorra a lehetőségeket. A Kongresszusra rábíznád magad? Minden bizonnyal nem. Az ő szavahihetőségük nem csekély kívánnivalót hagy maga után mostanság. Esetleg a médiába veted a bizalmad? Miért tennéd, amikor sohasem tudhatod, hogy az igazat mondják-e? Netán egy népszerű vélemény az, ami élvezi a bizalmad? Nem túl bölcs megfontolás, ha csakhamar felülírhatja egy másik vélemény.  

Magadra hagyatkozva önmagadban bízol? Ez valójában megint csak nagy szamárság, mert az érzelmek hazudnak. Ha az érzéseid vezérelnek, akkor egész hátralévő életedben más emberek és saját hangulatváltozásaid függésének leszel kitéve.

Ha életed és jövőd valakire vagy valamire is bízni szeretnéd, jobban teszed, ha olyas valakit választasz, aki szíve mélyén a te legjobb érdekeidet tartja szem előtt, mindent tud, tökéletes és sohasem fog hazudni neked. Ezek a kitételek egyvalakire korlátozzák lehetőségeidet – Istenre.

Soha nem lesz senki, aki mindig az igazat mondaná neked, mert az emberek árnyalják, megszűrik az igazságot, és úgy fordítják a szót, hogy az kellemesen hangozzék. Nem fogják azt mondani, amit hallanod kéne. Pedig amit hallanod kellene, az az igazság, mert ez az az igazság, ami felszabadít. A hazugságok rólad, másokról, a világról és arról, hogy milyen is az élet valójában, csak fogságban tartanak.

Hogy kiszabadulhass, mindenképpen szükséged van az igazságra. Mint már számtalanszor elmondtam, az igazság fel fog szabadítani, ám először nyomorulttá tesz. Nem szeretünk az igazsággal szembesülni. Nem akarjuk hallani, hogy életünk folyamán a legtöbb bajt rossz döntéseinkkel mi magunk hoztuk a fejünkre. Nem akarjuk hallani, hogy saját önfejűségünk, önzésünk és megbízhatatlanságunk az okozója sok feszültségnek az életünkben, pedig ez az igazság.

A Zsoltárok 33:4 így fogalmaz: „Mert az Úr igéje igazságot hordoz, és mindenben bízhatunk, amit Ő cselekszik” (NLT fordítás, második kiadás).

Isten kimondta, és ezzel eldőlt – akár hiszed, akár nem. Isten nem vár az állásfoglalásodra, míg kigondolod, mi a jó és mi a rossz. Ha Isten mondja, akkor színigaz.

Bízhatsz Istenben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit bízol Isten gondjaira a mai napon?
  • Miért könnyebb elhinni gyakran a többi embertől vagy médiától hallott hazugságokat, mint bízni Isten igazságában?
  • Elfogadod Isten Igéjének egészét mint alapigazságot? Miért vagy miért nem?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.03.12.) 

Szólj hozzá!

Az Istennek való engedelmesség kockázatvállalással jár

2017. február 05. 03:00 - Abidzsil

,,Miután Heródes meghalt, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban, és ezt mondta: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert azok, akik a gyermek életére törtek, meghaltak." (Máté 2:19-20, NIV fordítás) 

Biztosan nem volt könnyű Józsefnek Egyiptomba menni a családjával, de képeld csak el, milyen félelmetes lehetett engedelmeskednie Isten parancsának, hogy térjen vissza Izraelbe. Ez olyan volt, mint visszamenni az oroszlán szájába. Elindult Máriával és Jézussal oda, ahol fia élete veszélyben volt. De mivel József bízott Istenben és abban, amit mondott, vállalta a kockázatot és elment, mert tudta, az a legjobb hely számukra.

A Biblia ezt mondja: ,,Még akkor is, amikor félek, benned bízom!” (Zsolt. 56,3 CEV ford.) Figyeljük meg, hogy az igeversben az áll, hogy ,,még akkor is, amikor félek’’, és nem az, hogy ,,még akkor is, ha félek”. Talán félelem nélküli életet szeretnénk ezen a világon, de ez csak a Mennyben valósul majd meg. Ebben az életben mindannyian szembenézünk különböző félelmekkel.

Vannak nagyobb és vannak kisebb félelmeink. Félünk a jövőtől, hogy mi fog történni a munkánkkal vagy a családunkkal, de kisebb dolgoktól is félünk, például hogy vajon megfelelően beszéltünk-e valakivel, hogy jól sikerült-e egy előadásunk, vagy akár egy telefonhívástól.

Minden egyes ilyen helyzetben döntést kell hoznod: engeded, hogy a félelem uraljon, vagy hiszel és vállalod kockázatot, mert tudod, van egy Istened, aki szeret téged.

A hittel vállalt kockázat jelentheti azt, hogy olyan helyre mész, ahol azelőtt sosem voltál, vagy megbocsátasz egy olyan személynek, akinek azt hitted, nem fogsz tudni megbocsátani. Jelentheti esetleg azt is, hogy felmondasz a munkahelyeden.  Hittel vállalt kockázat lehet az is, hogy imádkozol valamiért vagy valakiért, vagy hogy egy adott helyzetben úgy döntesz, bízol Istenben és Őrá bízol egy olyan kapcsolatot vagy helyzetet, amit eddig te tartottál kézben.

Milyen (Jézuséhoz hasonló) kockázattal kapcsolatban mondja neked Isten, hogy vállald hitből?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az a kockázat most az életedben, amit halogatsz, és hitre lenne szükséged, hogy vállalni tudd? 
  • Mit szeretne Isten, hogy mivel helyettesítsd a félelmed?
  • Mit tanultál meg Istenről, amikor korábban kockázatot vállaltál? Hogyan bátorít ez most téged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.29.)

Szólj hozzá!

Úgy engedelmeskedsz Istennek, hogy megbízol benne

2017. február 03. 03:00 - kennedymárti

„De [József] nem érintkezett addig feleségével, habár házasok voltak, amíg Mária életet nem adott fiának. És József Jézusnak nevezte el a gyermeket.” (Máté 1:25, NIV fordítás)

A mai üzenet szerzője Tom Holladay, aki a Saddleback Gyülekezetben tanít.

Sok ember jó abban, hogy hezitálás nélkül, azonnal megragadjon egy ajánlkozó lehetőséget. Egyből fejest ugranak a kihívásokba, azonban nem állhatatosak, meglankadnak. Mások viszont kitartóak, de több időbe telik, míg elérik a céljukat.

Ahhoz, hogy azt az izgalmas életet élhesd hitben járva, amit Isten eltervezett számodra, mindkettőben jónak kell lenned: tettre késznek és megfontoltnak is. S mindkettő kitartó hitet követel meg.

József nem értette annak a jelentőségét, hogy Jézus szűztől szülessen; nem tudta befogadni az értelme, hogy Jézus maga Isten lesz a földön egy halandó emberi testbe zárva. De jól tudta, Isten mit jelentett ki neki, tehát József kitartóan bízott benne. Egy frissen házasodott férfi volt, akinek nem adatott meg még a nászút öröme sem és közel sem volt olyan a házassága, ahogyan eltervezte, de ő mégis állhatatosan Istenre hagyatkozott.

Mit teszel, ha az életedben nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan eltervezted vagy szeretted volna?

Mindig fellelkesülök, amikor olvasom Pál levelét a 2Korinthus 4:8-ban, „Meg vagyunk próbálva életünk minden területén, ennek ellenére sem omlunk össze és nem csüggedünk. Elbizonytalanodunk, mert nem tudjuk, miért történnek meg velünk ezek, de nem adjuk fel és nem hátrálunk ki a próbákból.” (TLB fordítás).

Nem tudom, miért diagnosztizálnak embereket áttétes rákbetegséggel. Nem tudom, egyes gyermekek miért lázadnak annyira szüleik ellen. Nem tudom, miért történik olyan sok minden, ami nem lenne indokolt. Éppen ezért bátorító hallani a hit egyik legnagyobb emberét, amint azt mondja, „Nem tudom, miért történnek meg velem ezek, de úgy döntöttem, nem adom fel.”

Olyan jó tudni, hogy bízhatunk Istenben, aki olyan dolgokat tud, amikről nekünk nincs tudomásunk. Azt ígérte, hogy egy nap mindent helyreállít és összegyűjti mindazokat, akik kitartanak mellette.

Addig pedig kétféleképpen élheted az életed. Élhetsz úgy, hogy azt hiszed, Isten magyarázattal tartozik neked a cselekedeteiért vagy belátod, hogy Isten csodálatos ajándékokat helyezett el az életedben.

Ha azzal az érzülettel éled az életed, hogy Isten magyarázattal tartozik neked, végül arra fogsz ráébredni, hogy folyamatos keserűség hatja át az életed. Isten nem tartozik neked elszámolással semmiért.

Nem tartozik neked semmivel, mégis mindent neked adott. A saját fiát adta érted. Az örök élet ajándékát adta neked. Azt az ígéretet adta neked, hogy vele töltheted az örökkévalóságot. Ezek az igazán fantasztikus ajándékok.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Istenre bízod azokat a dolgokat, amelyeket nem értesz? Hogyan nyilvánul meg ez az életedben?
  • Milyen nagyszerű ajándékokat kaptál Istentől?
  • Hogyan segítenek ezek az Istentől kapott ajándékok emlékezni arra, hogy bízz benne?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.27.)

Szólj hozzá!

Bibliai engedelmesség: szeretet + bizalom + cselekvés

2017. február 01. 03:00 - K. Juc

„Ha szerettek engem, tartsátok meg a parancsaimat!” (János 14:15, NIV fordítás)

Mindannyian ismerjük a karácsonyi történetet. De belegondoltál már abba, hogy milyen lehetett József helyében lenni? Itt ez a férfi, aki rájött, hogy a menyasszonya terhes, ráadásul azt állítja, hogy meglátogatta egy angyal és közölte vele, hogy Isten fiát hordozza. És azt akarta, hogy József ezt el is higgye neki! 

József világa egy pillanat alatt a feje tetejére állt. Az életének nem így kellett volna alakulnia. Ennek így nem volt semmi értelme.

Ismered az érzést? Lehet, hogy hirtelen rosszra fordul a pénzügyi helyzeted, vagy elbocsátások várhatóak a munkahelyeden, vagy éppen most kaptál hírt egy családtagot érintő egészségügyi problémáról. Hogyan fogod kezelni? Mit teszel, ha az életedben bizonyos történéseknek semmi értelmét nem látod?

József úgy döntött, hogy megteszi, amire Isten kérte, és ez mindent megváltoztatott. Úgy döntött, hogy engedelmeskedik Istennek, annak ellenére, hogy nem értette mi történik körülötte.

Manapság az engedelmesség szóhoz negatív jelentés társul. Úgy tekintünk rá, mint egy kikényszerített és akaratunk ellenére meghozott döntésre: hogy a büntetéstől való félelmünk miatt olyat tegyünk, amit nem akarunk.

De Isten Szavában nem ilyennek látjuk az engedelmességet. A Bibliában a következőket jelenti: szeretet + bizalom + cselekvés.

Szeretettel kezdődik, ahogy Jézus is szól erről János 14:15-ben: „Ha szerettek engem, tartsátok meg a parancsaimat!” (NIV fordítás). Az engedelmesség abból ered, hogy tudod, Isten szeret téged, te pedig viszonozod a szeretetét.

Sokan azt gondolják, hogy az engedelmesség lényege, hogy félünk Istentől. De Isten azt szeretné, ha úgy látnánk a felé való engedelmességet, mint egy szeretetkapcsolatot. Ha bízol abban, amit Isten mond neked, és elhiszed, hogy szeret téged, akkor ez cselekvéshez fog vezetni.

Mindháromnak meg kell lennie, mert a cselekvés szeretet nélkül csak gépies vallási gyakorlat. A szeretet cselekvés nélkül pedig pusztán üres beszéd.

József az Istennel való kapcsolata miatt tudta elfogadni azt, amit Mária és az angyal mondott neki. Tudta, hogy Isten szereti őt, és ő is szerette Istent. Megbízott benne és úgy döntött, hogy megteszi, amit Isten kért tőle. Emiatt József élete még mindig hatással van emberek életére.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miként tapasztaltad meg az előnyeit annak, amikor kis dolgokban engedelmeskedtél Istennek?
  • Hogyan tudod megvalósítani a gyermekeiddel való kapcsolatodban az Istennel való kapcsolatodat (amelyet a szeretet hajt és ami engedelmességhez vezet)?
  • Miért olyan fontos a bizalom egy szeretetkapcsolatban? 


*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása