Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amíg te várakozol, Isten munkálkodik

2015. október 18. 03:00 - Lilla:)

"Bízom az ÚR Istenben, hogy megment engem és várom válaszát az imáimra." (Mikeás 7:7, CEV fordítás)

waiting-410328_1280.jpg

A Biblia többször említi, hogy az életünk különböző szakaszokból áll. Az egyik ilyen szakasz, amelyről Isten újra és újra beszél: a várakozás szakasza.

Míg te várakozol, Isten munkálkodik. Ne gondold, hogy a várakozás szakasza azt jelenti, hogy Isten nem csinál semmit. Ő azért visz keresztül téged ezen, hogy ez idő alatt jóra fordítsa a körülményeidet.

Az életben sok időt fogsz várakozással tölteni. Ha nem találod ki, hogy hogyan bízzál Istenben a várakozás alatt, akkor sok időt fogsz eltölteni azzal, hogy nem bízol Istenben.

Isten sosem rohan. Ő örökkévaló! Ő figyel; dolgozik. Figyeli, hogy hogyan és mikor fogsz benne bízni. Erre azt mondhatod, "Mikor Uram? Mikor fog végre megtörténni?" Isten pedig ezt mondja: "Rám bízhatod ezt."

A várakozással az a probléma, hogy a mi emberi természetünk és kultúránk azt mondja, "Nem várj! Szerezz meg mindent minél hamarabb."

Ezt közvetíti a kultúránk, viszont ez gátolja, hogy Isten megáldhassa az életünket, mivel pont a várakozás időszakaszán keresztül érkezik az áldása. A Prédikátorok 3:11-ban azt olvassuk, hogy "[Isten] mindennek meghatározta a maga idejét." (TEV fordítás)

Lehet, hogy épp a várakozás idejét éled. Talán azért, hogy befejezd az iskolát. Talán azért, mert egy férfi vagy nő lép be az életedbe. Talán azért, hogy megházasodj, vagy babát vársz. Lehet, hogy ideges vagy amiatt, hogy milyen lassan zajlanak a dolgok. Mindannyian átmegyünk ezen.

A Bibliában van egy ígéret, ami nem csak azt mondja el, hogy Isten dolgozik, hanem azt is, hogy hogyan dolgozik, neked pedig a várakozás ideje alatt ezt kell szem előtt tartanod: "Én vagyok az ÚR, amikor pedig itt az ideje én gyorsan teljesítem ezeket a dolgokat." (Ézsaiás 60:22, NCV fordítás)

Így dolgozott Isten akkor is, amikor Jézus erre a világra küldte. A világ évezredeket várt Jézus első eljövetelére. Ő pedig pont a megfelelő időben érkezett.

Már 2000 éve várjuk, hogy Jézus újra eljöjjön. Mikor jön el újra? Pont a megfelelő időben - az Isten által elrendelt időben fog eljönni.

Ezt el kell fogadnod a várakozás ideje alatt és emlékezz, hogy ez csak lassítás, nem pedig megtagadás. Amikor úgy gondolod, hogy Isten azt mondja "nem," lehet, hogy igazából azt mondja, "Még nem. Bízol bennem továbbra is?"

A Mikeás 7:7-ben azt olvassuk, hogy "Bízom az ÚR Istenben, hogy megment engem és várom válaszát az imáimra." (CEV fordítás)

Ez az a fajta hit, amit Isten megáld.

Beszéljetek róla:

  • Miben vársz jelenleg Istenre? Mi a válaszod a várakozás idejére?
  • Miben láttad Isten munkáját az életedben, amikor az ő időzítésében kellett bíznod és nem a sajátodban?
  • Mit tehetsz azért, hogy lelassítsd az életedben a dolgokat, hogy türelmet és bizalmat tanulhass?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 10. 11.)

Szólj hozzá!

Isten alkotott, hozzá tartozol

2015. szeptember 30. 03:00 - Habakuk

"Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben...” (Lukács 1:46-47, NIV kiadás)

crying_out1.jpg

Amikor tervezésről van szó, sok keresztény ateistaként viselkedik. Tudják, hogy Jézus megmentette őket, de nem igazán bíznak benne. Azt hiszik, hogy úgy tervezhetik az életüket, ahogy akarják. De az a helyzet, hogy Isten teremtett mindenkit, és mindenkivel megvan az egyedülálló célja is. Mindenkinek egy különleges életutat szánt.

Istennek terve volt Máriával. Kiválasztotta, és arra teremtette, hogy Isten Fiának édesanyja legyen. Mit válaszolt erre Mária? Nem mondta hogy: ,,Megvan a saját tervem az életemmel. Túl elfoglalt vagyok. Azt kell tennem, ami nekem a legjobb.” Nem így volt. Mária megértette, hogy Istennek célja van az életével, és kész volt megtenni azt, amit Isten tőle kért.

Mária dicsőítő énekkel válaszolt: "Mária pedig ezt mondta: Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben...” (Lukács 1:46-47, NIV kiadás) Mária megértette, hogy Isten az ő Ura és Megváltója, készen állt buzgón cselekedni az Ő akaratát. Rábízta az életét Istenre, még úgy is, hogy tudta, hogy senki nem fogja neki elhinni azt, amit az angyaltól hallott.

Elhiszed azt, hogy Isten egy különleges célra teremtett téged? A Bibliában azt olvassuk, hogy ,,Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten! Ő alkotott minket, az övééi vagyunk: az Ő népe és legelőjének juhai.” (Zsoltárok 100:3, NCV fordítás)

Isten teremtett téged. Ő alkotott és formált téged és hozzá tartozol. Isten terve az életedre sokkal jobb mindennél, amit valaha is el tudnál képzelni. Ha tehát valakinek kezébe helyeznéd az életedet, nincs jobb a teremtődnél, akinek célja van életeddel.

Beszéljetek róla:

  • Milyen terveket szőttél magadnak? Hogyan mutatják ezek meg Istenbe és az Ő tervébe vetett bizalmadat?
  • Ha igazán megbíznál Isten neked szánt céljában, miben változna az imaéleted? Miben változna a kapcsolatod más emberekkel? A világi eseményekről alkotott nézeted?
  • Tölts el néhány percet azzal, hogy leírsz egy saját dicsőítő éneket, ami megmutatja Istennek, hogy az Ő akaratát akarod követni és készen állsz betölteni azt a célt, amit Isten neked szán.


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.09.23.)

1 komment

Hagyd, hogy Isten mondja meg, mennyit adakozz

2015. szeptember 14. 03:00 - Lilla:)

"Tiszteld meg az Urat azzal, hogy bevételedből először neki adsz,  és ő megtölti csűrjeidet búzával és árpával, boros hordóid pedig csordultig lesznek a legjobb borokkal." (Példabeszédek 3:9, TLB fordítás)

Adakozhatsz ésszel, és adakozhatsz kinyilatkoztatás alapján. Ha a hit emberévé akarsz válni, meg kell tanulnod kinyilatkoztatás alapján adni. Amikor az eszeddel adsz, azt mondod: "Ennyi, amit józan megfontolás alapján adni tudok." Ehhez nincs szükség hitre.

Amikor kinyilatkoztatás alapján és szívből adsz, ezt mondod: "Istenem, mennyit akarsz rajtam keresztül adni? Mekkora összeggel kapcsolatban tudok bízni benned ebben az esetben?"

A feleségem, Kay és én nagyon sokszor megtapasztaltuk, hogy Isten megpróbálja a hitünket az adakozás terén még akkor is, amikor anyagilag nehezebb helyzetben vagyunk. Az egyik legjobb példa az, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet épületére 1993-ban. Addig egy sátorban jöttünk össze, és eldöntöttük, hogy gyűjtést rendezünk egy épületre. Az emberek ilyenkor vállalnak egy bizonyos összeget, és azt három év alatt fizetik be adományként a gyülekezetnek. Kay és én imádkoztunk ezzel kapcsolatban, és a döntésünk az összeggel kapcsolatban egyáltalán nem tűnt józan döntésnek. Igazából több volt, mint amit megengedhettünk magunknak, de bíztunk Istenben, hogy ő majd előteremti.

Aztán egyik nap az I. Krónikák 29-ben arról olvastam, hogyan sikerült 400 millió dollárnak megfelelő adományt összegyűjteni a jeruzsálemi templom felépítésére. Isten azt kérte Dávidtól, hogy a nyilvánosság előtt jelentse be, mennyit ad, hogy mindenki tudja, ő is hoz áldozatot, mint mások.

És Isten így szólt hozzám is: "Rick, azt akarom, hogy jelentsd be az adományod. Ez kihívás lesz mások számára." Én viszont nagyon nem szerettem volna ezt megtenni, mert azt gondoltam, az emberek ezt félreértenék. De mivel Isten mondta, és mivel azt akartam, hogy Isten áldása legyen azon az épületen,  megtettem. Kiálltam a gyülekezetem elé az egyik vasárnap és ezt mondtam: "Nem tudom, hogy honnan fog előteremtődni a pénz, de mi úgy döntöttünk, hogy 100.000 dollárt adunk a három év alatt erre a célra. Kérlek imádkozzatok értem."

Egy hónappal később, amikor közeledett a hétvége, amikor be kellett adnunk a vállalt felajánlásunkat, még mindig nagyon izgultam. Nem tudtam hogyan, de bíztam abban, hogy Isten valahogy előteremti majd azt a pénzt. És pénteken felhívtak a Zondervan Kiadótól. Azt mondták: "Rick, szeretnénk ha írnál egy könyvet  Céltudatos gyülekezet címmel. Szerintünk a könyved best seller lesz, úgyhogy előre fizetnénk 150.000 dollárt."

Amikor pár nappal később kiálltam a gyülekezetem elé és elmondtam, hogy mi történt, hatalmas  öröm volt. Mindenki elkezdett ugrálni, kiáltozni, táncolni, énekelni. Sokan sírtak. Én is, és Kay is. Ez volt életem egyik legnagyobb élménye - és majdnem elmulasztottam a saját makacsságom miatt. Nem láthattam volna meg, hogy milyen megbízható Isten, ha nem álltam volna ki mindenki elé, hogy megmutassam, hiszek Isten kinyilatkoztatásában. Ez egy olyan lecke volt, amit sosem felejtek el.

"Tiszteld meg az Urat azzal, hogy bevételedből először neki adsz, és ő megtölti csűrjeidet búzával és árpával, boros hordóid pedig csordultig lesznek a legjobb borokkal." (Példabeszédek 3:9, TLB ford.)

Beszéljetek róla

  • Gondold át, hogy mi motivál, amikor adakozol! Az eszeddel adsz, vagy a szíveddel?
  • Hogyan jelenti ki neked Isten, hogy mennyit adakozz?
  • Milyen félelmek tartanak vissza az adakozástól akkor, amikor rosszak az anyagi körülményeid?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 09. 07.)

Szólj hozzá!

Hinned kell, mielőtt megláthatod

2015. szeptember 09. 03:00 - Robin85

“A hit annak a biztos tudata, hogy amiben reménykedünk meg is fog történni; bizonyosságot ad azokról a dolgokról, melyeket nem látunk." (Zsidókhoz írt levél 11:1, NLT kiadás)

believe2.jpg

A hit a jövőt ábrázolja. Elhinni valamit, mielőtt azt meglátnád. A Zsidókhoz írt levél 11:1-ben azt olvassuk, hogy “A hit annak a biztos tudata, hogy amiben reménykedünk meg is fog történni; bizonyosságot ad azokról a dolgokról, melyeket nem látunk." (NLT fordítás)

Sokan mondják, hogy "Hiszem, ha látom!" Isten azt mondja, hogy pont az ellentéte igaz: "Akkor fogod látni, ha először elhiszed." Nagyon sok dolog van az életben, amiben először hinni kell és csak utána látható meg.

Az 1960-as években az oroszok kiküldték az első asztronautát az űrbe. Körberepülte a földet, majd amikor visszatért, egy sajtótájékoztatón a következőket mondta: "Kerestem a Mennyországot, és kerestem Istent, de nem találtam sehol. Ezért, Isten nem létezik." A Kommunisták, akik ateista diktatúrát folytattak azt mondták: "Most már tudományos bizonyítékunk van arra, hogy nincs Isten." Úgy hat hónappal később, John Glenn kiment az űrbe, háromszor körberepülte a Földet a Geminivel, visszajött, majd ő is tartott egy sajtótájékoztatót. Azt mondta, hogy "Mindenhol Istent láttam! Láttam a dicsőségét a galaxisban. Láttam a pompáját az univerzumban. Láttam a fenségét a csillagokban."

Melyiknek volt igaza? Mindkettőnek. Jézus azt mondta: "Amíg nem születsz újjá, nem láthatod meg az Isten Királyságát." (János 3:3) Mielőtt az életedben megtörténne a lelki átalakulás, a tudatod beszűkült állapotban van, hogy láthasd annak a lehetőségét, hogy mire képes Isten az életedben.

Wernher von Braun, a nukleáris megmozdulások atyja azt mondta: "A történelemben soha nem jött létre nagyszerű eredmény, hit nélkül." A hit miatt tervez egy építész házat, mert először el kell hinnie, hogy meg lehet csinálni. A hit miatt gyakorol és vállalja a megmérettetést egy olimpiai atléta, mert hiszi, hogy elérheti a célt. A hit miatt dolgozik a szobrász vagy egy festő, mert hiszi, hogy meg tud festeni egy képet, vagy ki tud faragni egy szobrot. A hit miatt tartja lehetségesnek egy tudós, hogy embert küldhet a Holdra. Valakinek el kell hinnie, mielőtt megláthatod. Ez az élet egyik örökérvényű igazsága.

Beszéljetek Róla

  • Mit gondolsz, mit szeretne Isten elvégezni az életedben?
  • A hit hogyan kellene, hogy befolyásolja a célkitűzéseidet?
  • Mit gondolsz, miért akarja Isten hogy higgyünk, ahelyett, hogy csak megmutatná az eredményt mielőtt hinnénk?

 
*(Daily Hope by Rick Warren 2015.09.02.)

Szólj hozzá!

Bőven vess, hogy bőven arathass!

2015. szeptember 08. 03:00 - FodorImi

"Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy gazdagon megáldjon titeket, hogy mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." (2 Korinthus 9:6-8, NIV fordítás)



Mikor adakozol, két alapelvre kell emlékezned, ezek pedig a 2 Korinthus 9:6-8 igeszakaszon alapulnak:
"Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten”. Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy gazdagon megáldjon titeket, hogy mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre." (NIV fordítás)

Ez a vetés és aratás törvénye: Amit vetsz, azt fogod aratni – akár jót, akár rosszat. Amit elültetsz, azt kapod vissza. Ez igaz a pénzre és igaz minden másra is. Ha kritizáló vagy, az emberek téged is kritizálni fognak. Ha pletykálkodsz, tippelj, mi lesz? Mások is pletykálni fognak rólad. Ha sértődékeny vagy, az emberek is megsértődnek rád.

Amire szükséged van, adj többet belőle, és még többet fogsz visszakapni. Több energiára van szükséged? Kezdj el edzeni! Több megerősítést, biztatást szeretnél kapni az életedben? Add ugyanezt. Kezdj el más embereket bátorítani, erősíteni!

Ha fogsz egy gabonamagot, és elülteted a földbe, egy magot kapsz vissza? Nem! Én már vetettem kukoricát a kertemben. Mikor egy magot elvetsz a földben, nem egy magot kapsz vissza. Felnő egy szár, rajta egy csomó kukoricacső, és rajtuk kukorica magok ezreit kapod. Amikor egy avokádó magot ültetsz el, az nagy fává nő. Egy avokádót kapsz vissza? Nem. Több ezret. Mindig többet kapsz vissza, mint amennyit beleteszel.

A másik alapelv, hogy a vetés és aratás között mindig időkülönbség, késés van. Mikor elvetsz egy magot a földben, másnap már megkapod a kukoricacsövet? Természetesen nem. Egyik évszakban vetsz, és másik évszakban aratsz. Ugyanez igaz az adakozásra is. Mikor más embereknek adsz, Istennek adsz. Odaszánod az életed, de már másnap learathatod az eredményét? Nem. Van egy várakozási idő, mire Isten megadja az aratást. Miért? Mert Isten próbára teszi a hitedet, hogy lássa, hogy bízol-e benne a vetés és aratás közötti várakozási időszakban.

Mialatt vetsz és várakozol, bízhatsz benne, mert Isten kiárasztja a kegyelmét, hogy „minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekedetre.”

Beszéljetek róla:

  • Hogyan vethetsz bőven, és hogyan vethetsz szűken?
  • Mi akadályoz meg abban, hogy bízz Istenben, amíg vársz az aratásra?
  • Mit tegyél, amíg vársz az adakozásod eredményére?


*(Daily Hope by Rick Warren - 2015.09.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása