Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Félsz az elutasítástól? Emlékezz, Istennek kedves vagy!

2012. július 20. 03:00 - zsoltaros

„Mert nem az a megbízható ember, aki önmagát ajánlja, hanem az, akit az Úr ajánl” (2Kor. 10:18).

jesus_hug.jpg

Talajt vesztünk, mert bűnösök vagyunk. Minél többet vétkezünk, annál inkább el is bizonytalanodunk. Valaki közömbösnek mutatkozik irántad egy partin, és te máris úgy érzed, hogy senki sem kedvel. Pedig talán csak annyi történt, hogy valaki éppen nem vett észre. Ha a látásodat a félelmeid befolyásolják, ilyen könnyen sebezhető vagy.

Amíg a félelmeink lencséjén át érzékeljük az életet, nem vesszük észre mások fájdalmát sem. A magunk félelmeivel vagyunk elfoglalva. Ilyenkor elszalasztjuk a szolgálat lehetőségeit is. A magunk körül forgásban az önsajnálatunk folyton erősödik, pedig érzékelnünk kellene mások szenvedését is. Hogyan leszünk készek az áldozatvállalásra, amit Jézustól tanultuk, ha az elutasítástól való félelmeink kelepcéjében vergődünk?

Isten kijelentett igazságát veti meg, aki a csalódástól így retteg. Ő teremtett annak, aki vagy. Jézus Krisztusban a magáévá fogadott. „Őbenne választott ki minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretet által” (Ef. 4:1).

Az Isten előtti elfogadhatóságunk oka nem az tehát, amit mi tettünk (hogyan is felelhetnénk meg a tökéletes Isten elvárásainak?), hanem amit Jézus Krisztus tett velünk. Meghalt helyettünk a kereszten. Bűnünk büntetését magára vállalta, és most a szeretetével átölel bennünket. Amikor Isten ránk tekint, ezt mondja: „Jézus munkáját látom rajtad, és rá való tekintette elfogadlak téged is.” Csak annyi a dolgom, hogy elfogadjam, amit Krisztus tett értem és alárendeljem magamat akaratának.

Isten mindent tud rólad, és mégis szeret. Nem csodálatos ez? Bármit is gondolnak rólad mások, Isten soha nem utasít el.  A Biblia így mondja ezt: „Ha apám és anyám elhagynának is, az Úr magához fogad engem” (Zsolt. 27:10).

Egyesek még felnőtt korukban is szüleik jóváhagyása után epekednek. Ha annak a hiányában nőttél fel, ha elutasítást kaptál tőlük, ez már nem a te problémád. Nekik lennének tennivalóik. Az a szülő, aki elutasítja gyermekét, Isten teremtményét utasítja el, viselkedésével azt fejezi ki, mintha Isten hibázott volna.

Úgyhogy ez nem a te bajod, hanem az övék. Tanulj meg együtt élni a ténnyel, hogyha eddig nem tették meg, talán sohasem lesznek képesek rá. A boldogságodat egyébként sem befolyásolhatják már; nem másoktól függ az. Isten azt mondja, történjen bármi – Ő gondot visel rólad.


Beszélgessünk ezekről!

  • Megfigyeltem, hogy még a csoportos beszélgetésekben is a leggyakrabban felvállalt félelem az elutasítástól való rettegetés. Vajon, miért van ez így?
  • Isten ránk bízta az Örömhír terjesztését, de mi gyakran elmulasztjuk attól tartva, hogy mit gondolnak rólunk mások. Beszélgessünk az ilyen félelmek mibenlétéről, és arról, hogyan szabadulhatunk meg tőlük! 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.13)

Szólj hozzá!

Imalépések: Az önmarcangolástól a bizakodásig

2012. június 13. 03:00 - szateri

"Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön. Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez az Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg." (Róma 3,23-24. Egyszerű fordítás)

prayer3.jpg

Az elmúlt néhány napban azt tanulmányoztuk, milyen biblikus úton lehet eljutni az önmarcangolástól az Istennek tetsző bizakodásig. Úgy gondolom, ez elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy az életünkre nézve gyógyító erejű döntéseket tudjunk hozni. Ezért ma egy imában szeretnélek vezetni téged.

Talán egészen mostanáig önmarcangolásban éltél a bűntudat, a magaddal szemben támasztott irreális elvárások, vagy mindkettő miatt. A Biblia erre azt mondja: "Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön. Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez az Isten ajándéka, amit Jézus Krisztusban kaphatunk meg." (Róma 3,23-24.)

Szeretnéd, ha lehullanának rólad ezek a terhek? 

Akkor imádkozz velem: "Jézus Krisztus, kérlek, bocsáss meg nekem azokért a dolgokért, amik nem voltak helyénvalók az életemben. Kérlek, segíts megbocsátanom saját magamnak, és egyenesen, bizakodva előre nézni ahelyett, hogy szégyenkezve, lehajtott fejjel járjak. Amikor eszembe jutnak a korábbi bukásaim, kérlek, segíts, hogy ne visszajöjjek hozzád megbocsátásért könyörögni, hanem emlékezzek, hogy már megbocsátottál. Mindig, mikor ez az emlék visszajön, a bűntudat helyett szeretnék, Uram, hálát érezni irántad. Amikor újra eszembe jut ez az emlék, indítson dicsőítésre, és arra, hogy azt kiáltsam: 'Milyen hatalmas Isten vagy! Megbocsátottál! A te kegyelmed trófeája vagyok.'"

"Uram, kérlek, segíts megnyugodni a te kegyelmedben, és megérteni, hogy te nem tökéletességet vársz el tőlem. Szeretném letenni a bűntudat igáját, és fölvenni a kegyelemét. Segíts, hogy meg tudjam szüntetni a negatív hozzáállást az életemben. Most már tudom, hogy amikor önmagamat vádolom, azzal a te döntésedet vonom kétségbe, hiszen te teremtettél olyannak, amilyen vagyok, ahogy kinézek, amilyen képességekkel és tehetséggel bírok vagy nem bírok. Azért teremtettél, hogy önmagam legyek." 

"Kérlek, segíts a gondolataimat a pozitív dolgokra irányítani, és mindennap olvasni Bibliát, memorizálni belőle, elmélyedni benne. Istenem, segíts úgy döntenem, hogy ne akarjak mindenkinek megfelelni. Tudom, hogy lehetetlen, és csak frusztrációt hoz az életembe. Add, hogy tudjak helyette arra figyelni, hogyan teljesíthetem a te akaratodat. Segíts engedelmeskednem azokban a dolgokban, amikben te kérted."

"Köszönöm, Atyám, hogy a te kegyelmed által kiléphetünk az állandó bűntudat és az irreális elvárások mókuskerekéből – azokból a dolgokból, amik egyre többet és többet követelnek tőlünk. Add, hogy meg tudjunk nyugodni és azokat a dolgokat elvégezni, amik igazán számítanak. Jézus nevében könyörgöm. Ámen." 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 06. 06.)

Szólj hozzá!

A bűntudat és a maximalizmus lerombolja a bizalmadat

2012. június 07. 03:00 - kohutnemarti

 

"Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt." (1Ján 3:21)

Bizonyára észrevetted, hogy a bizalmad hullámzó. Olyan, mint az apály-dagály jelenség. Nagy változások történnek benne egyik napról a másikra – egyik nap fent, másik nap lent vagy. Mi okozza ezt?

Részben abból fakad ez, ami benned zajlik. A Biblia tanítja, “ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt” (1Ján 3:21). Amikor szembesülünk az élet fájdalmaival, szokásaival és csalódásaival, fontos, hogy lépjünk ki az önvád alól, és lépjünk be abba a hitből fakadó bizalomba, hogy Isten megbocsát nekünk.


Mi okozza az önvádat?

Megoldatlan bűntudat. Dávid király írta, „Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett.“ (Zsoltárok 32:3). (angolból fordítva: “Volt idő, amikor nem akartam beismerni, milyen bűnös vagyok. De az őszintétlenségem nyomorulttá tett, és napjaim megteltek csalódottsággal.”)

Ez egy feliratra emlékeztet engem, amit az egyik nap láttam: “A tiszta motor több erőt termel.” Ez az emberekre is igaz. Sir Arthur Conan Doyle, aki a Sherlock Holmes novellákat írta, egyszer megtréfált 12 kiváló angol úriembert. Küldött mindannyiuknak egy névtelen levelet a következő üzenettel: "Minden kiderült. Menekülj, amint lehet!" 24 órán belül ezek közül a férfiak közül 8 elhagyta az országot! A bűntudat lerombolja a bizalmadat.

Irreális elvárások. Ez maximalizmusként is ismert - az érzés, hogy hibátlannak, tökéletesnek kell lennem; mindenkinek meg kell felelnem; mindig többet kell tennem; nem engedhetem meg magamnak, hogy pihenjek.

Ha maximalista vagy, a kedvenc kifejezésed a "Nekem kellene..., Nekem muszáj..., Nekem illene..., Nekem kell...". Mindig többet akarsz tenni.

Ha átlagember vagy, 3 dolog szerepel a "napi tennivalók" listádon, és abból egyet elintézel, egyet félbehagysz, és a harmadikról egyszerűen elfeledkezel. Hazamész, ledőlsz este, és jól érzed magad.

Ha maximalista vagy, 29 dolog szerepel a "napi tennivalók" listádon. Ezek közül 28-at elvégzel, majd hazamész, és egy csődtömegnek érzed magad! A Biblia ezt mondja: "Látom, hogy vége lesz mindennek, ami megvan, de a te parancsolatod végtelen." (Zsolt 119:96) (angolból fordítva: "Még a tökéletességnek is megvannak a korlátai, de Isten parancsainak nincsenek korlátai.")

Mind a bűntudat, mind a maximalizmus bizalomhiányt okoz az életünkben. Holnap jobban megnézzük, hogyan cserélhetjük fel a vádat bizalommal.

Beszéljünk róla

  • Mi az a dolog, amit ma meg kellene vallanod Istennek, majd el kellene engedned?
  • Ha maximalista vagy, hogyan befolyásolja ez a bizalmadat?



Daily Hope by Rick Warren, 2012. 05. 31.

Szólj hozzá!

Mit teszel azzal az álommal, amit Isten álmodott meg számodra?

2012. június 06. 03:00 - jletti

"Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, kétlelkű és minden útján állhatatlan ember." (Jak. 1: 6-8) (angolból fordítva: "...de amikor kéred Őt, fontos, hogy hited egyedül Istenben legyen. Ne inogj meg, mert azok, akiknek a lojalitása megoszlik, olyan ingatagok, mint a tenger hulláma, amit fúj és dobál a szél... lojalitásuk megoszlik Isten és a világ között, és bizonytalanok mindenben, amit tesznek.")

Amikor Isten ad neked egy álmot, mindig döntés előtt állsz: kezdesz-e valamit azzal az álommal, amit Tőle kaptál? Semmi sem fog történni azzal az álommal mindaddig, amíg te föl nem ébredsz és teszel érte, hogy az megvalósuljon.

A Jakab levél 1. része arra tanít minket, hogy a hinni szó egy ige - aktív, és nem passzív ige. Cselekvést jelent. A döntéshozás is hozzátartozik a hitben való növekedéshez. A hited "izmait" használod ilyenkor.

Isten tervét remekül szemléltetik a légtornászok: megkapaszkodnak a hintába és meglendítik  magukat, majd megragadják a feléjük közeledő másik hintát, hogy azzal átlendüljenek a  túloldalra. De egy adott pillanatban épp semmibe sem kapaszkodnak. A másodperc tört részéig a levegőben vannak.

Voltál már olyan helyzetben, hogy otthagytad az állásodat egy másikért, és közben semmi nem volt? Mintha 50 méter magasan lennél a föld felett, és nem lenne alattad védőháló, nincs mibe kapaszkodni.

Hogyha nem engeded el magad, és nem ragadod meg Isten elképzelését az életedre nézve, akkor vissza fogsz térni oda, ahonnan indultál, mintha hintáznál. Aztán egyre lassabban lendülsz, míg végül a hinta megáll veled együtt, és te ott lógsz a levegőben. Innen már csak egy út van: lefelé!

Isten döntés elé állít téged az álmaiddal kapcsolatban, hogy a hited növekedjen azáltal, hogy elfogadod Isten álmát az életedre nézve.

Beszéljetek róla
 

  • Mikor állított Isten téged legutóbb döntés elé?
  • Jelenleg milyen döntés előtt állsz?


(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 05. 30.)

Szólj hozzá!

Hagyd el a kétségeidet, hogy Isten használni tudjon!

2012. május 31. 03:00 - szateri

"Aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember." (Jakab 1,6-7.)

 
 
Két olyan dolog van, ami önmagadban való kételkedéshez vezethet:
 
1. Mikor a képességeidet másokéhoz hasonlítgatod, akkor kételkedni kezdesz bennük. Ahelyett, hogy Istenre tekintenél, állandóan a körülötted élőkkel foglalkozol. Azt gondolod, nekik több tehetségük van, jobbak a képességeik, iskolázottabbak, tapasztaltabbak. Abban a pillanatban, hogy elkezded magad másokhoz hasonlítani, a szíved meg fog telni kételkedéssel.  
 
A Biblia azt mondja, hogy butaság másokhoz mérni magunkat (2Korinthus 10,12.) Isten nem akarja, hogy bárkihez hasonlítsd magadat. Arra vágyik, hogy egyedi legyél. Azt szeretné, hogy önmagad légy. 
 
2. A múltbeli bukásaidon való gondolkodás szintén ahhoz vezet, hogy kételkedni kezdj magadban. Amikor a régi bukásaidra emlékezel, az olyan, mintha elindítanál egy filmet az agyadban, ami kizárólag a hibáidról szól, és ezt a filmet újra meg újra lejátszanád. Halálra kínoz, és te is utálod csinálni. 
 
Isten nem akarja, hogy a múltadra koncentrálj. Ha a múltbeli hibáid vannak a középpontban, akkor nem boldogulsz a jeleneddel, Isten pedig nem fog tudni használni a jövődben. Isten azt kéri, hogy felejtsd el a múltat. 
 
Ne hagyd, hogy a múltad miatti kétségek vagy bűntudat visszatartson Isten szolgálatától, hiszen ő azt mondja neked: Nem érdekel a múltad. Használni akarlak!
 
 
Beszéljünk róla!
 
  • Naponta hányszor hasonlítod magad másokhoz abban, hogy mid van, mit értél vagy nem értél el, vagy hogy nézel ki?
  • Mire szeretnéd, ha Isten használná mindezt az elvesztegetett időt?
 
Daily Hope by Rick Warren, 2012. 05. 24.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása