Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A megbocsátottak bocsássanak meg

2018. szeptember 17. 03:00 - FAmelita

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." (Kolossé 3:13)

forgive-fight-anger-stubborn-1598x900.jpg

Mutatsz az emberek felé kegyelmet? Ez az amit Isten elvár tőlünk, de nem mindig egyszerű megtenni, mert oly sokszor önmagunkra fókuszálunk.

Egyszerűbb néha önzőnek lenni, mint irgalmasnak. A lassú kasszást a boltban a napod 5 perces megszakításának látod, ahelyett, hogy azt az embert látnád, aki lehet, hogy a munkájáért küzd, vagy lehet, hogy pár perce kapta élete legrosszabb hírét.

A küszködő családtagodról azt gondolod, hogy leszív, ahelyett, hogy meglátnád a helyzete reménytelenségét. Az embert, aki beorrolt eléd az autópályán, a Sátán megtestesülésének látod, ahelyett, hogy meglátnád azt a bunkót, akinek Isten szeretetére van szüksége.

Mi mindannyian bunkók vagyunk, akiknek Isten szeretetére van szüksége. Ezért jött Jézus Krisztus erre a világra. És hogy kegyelmet gyakorolni azért kell, hogy emlékezzünk arra, amit Isten tett értünk. Isten alapvetően abban mutatta meg kegyelmét, hogy megbocsátott nekünk. És alapvetően megbocsátásban szeretné ha gyakorolnánk  a kegyelmet.

A Kolossé 3:13 azt mondja: Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is."

Gyakran kérdeznek engem: „Hogyan találhatom meg a megbocsátáshoz szükséges erőt? Bennem ez nincs meg.” Bennem sincs meg! Az egyetlen mód, ahol ezt megtalálom, ha visszaemlékszem, hogy Jézus megbocsátott. Amikor emlékszem erre, akkor az erőt és kegyelmet ad, hogy meg tudjak bocsátani másoknak.

Clara Barton-t, az Amerikai Vörös Kereszt alapítóját egyszer egyik barátja egy kifejezetten kegyetlen dologra emlékeztette, amit valaki elkövetett ellene évekkel azelőtt. Mivel nem emlékezett rá, a barátja rákérdezett: „Nem emlékszel?”. És az ő híres válasza az volt: „Nem, világosan emlékszem arra, hogy elfelejtettem."

Neked mit kell elfelejtened? Ha nem bocsátasz meg, akkor nem fogod élvezni Isten vízióját az életedre, mert a meg nem bocsátás miatt a múltban fogsz ragadni. A saját érdekedben meg kell bocsátanod, és utána tovább kell lépned az életedben. A megbocsátás nem azt mondja, hogy amit valaki elkövetett az jó. Egyszerűen azt jelenti, hogy elengeded a dühöt és a fájdalmat és odaadod Istennek, hogy az Ő terveit tudd megvalósítani.

Amikor ez lehetetlennek tűnik és úgy érzed, hogy valakivel nem tudsz kegyelmes lenni, akkor csak emlékezz egy dologra: Jézus megbocsátott neked. Az Isten kegyelmére való emlékezés ad erőt ahhoz, hogy irgalmasak legyünk és másoknak megbocsássunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan érinti a másik embert és hogyan érint téged amikor megbocsátasz?
  • Mit kell elengedned ahhoz, hogy Isten segítségével meg tudj bocsátani, és kegyelmet tudj mutatni a másiknak?
  • Hogyan tart távol a célod beteljesítésétől a harag és a keserűség?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.10.)

Szólj hozzá!

Bocsáss meg másoknak, mert neked is szükséged van a megbocsátásra

2018. július 11. 03:00 - Tomes Lívia

megbocsatas.jpg

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." (Máté 6:14-15 NIV fordítás)

A megbocsátás egy kétirányú út.  Ne várd el másoktól, hogy megbocsássanak neked, ha te nem akarsz megbocsátani nekik.

Jézus ezt így mondja: „Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6: 14-15).

Ez egy alapvető bibliai igazság. Azt aratod, amit vetsz.

Egyszer egy férfi ment John Wesley-hez és azt mondta, „Én sohasem fogok annak az embernek megbocsátani”. Wesley azt mondta neki: „Akkor én remélem, hogy Ön soha sem vétkezett. Mert amikor Ön nem bocsát meg, felégeti azt a hidat, amin Önnek kell áthaladni.” Amikor te nem bocsátasz meg másoknak, úgy állítod be a helyzetet, hogy majd neked sem fognak megbocsátani. Mert Isten azt mondja, hogy a jövőben neked is szükséged lesz a megbocsátásra.

Amikor azt hallom, hogy valaki nem tud megbocsátani, úgy gondolom, hogy az az ember nem értette meg, hogy mi a megbocsátás. Ha te megérted, mit jelent megbocsátani, biztosan képes leszel meg is tenni. Sok mítosz áll az utunkba, melyek miatt nem vagyunk hajlandóak megbocsátani. Például, itt van három nagy tévhit a megbocsátással kapcsolatban:

A megbocsátás nem egyenlő:

  1. a megbántás komolyságának lekicsinylésével. A megbocsátás egy óriási dolog! Megbocsátani valakinek nem azt jelenti, hogy az okozott sérelem nem fáj.
  2. a bizalom azonnali helyreállításával. A bizalom újraépítéséhez bizonyos időre van szükség. Ha az emberek megsértenek téged újra és újra, a Biblia azt mondja, köteles vagy megbocsátani nekik, de nem vagy köteles azonnal bízni bennük.
  3. a kapcsolat változtatás nélküli folytatásával. A megbocsátás nem ugyanaz, mint a kapcsolat újraegyesítése. A megbocsátás az, amit te reagálsz a megbántásra. Ahhoz viszont, hogy a kapcsolat újra felépüljön, a bántónak három dolgot meg kell tennie: megbánni, ahol lehetséges kárpótolni, és újraépíteni a bizalmat egy bizonyos időn belül.

Itt az ideje megbocsátani azoknak, akik megbántottak téged. Neked is szükséged lesz mások megbocsátására a jövőben. Ne tartsd vissza azt, amire hamarosan neked is szükséged lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Rick lelkész azt mondja, három dolog van, ami nem egyenlő a megbocsátással. Melyiket nehéz elhinni?
  • Hogyan válik könnyebbé megbocsátani másoknak, ha megérted, hogy neked is szükséged lesz a megbocsátásra a jövőben?
  • Kinek kell ma megbocsátanod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.04)

Szólj hozzá!

Engedd el azt a vágyad, hogy bosszút állj

2017. július 19. 03:00 - magyarosijulia

„Soha ne állj bosszút magadért. Engedd át Istennek, hiszen Ő azt mondta, hogy megfizet azoknak, akik megérdemlik." (Róma 12:19a TLB fordítás)

nebula-2273069_1280.jpg

Az igazi megbocsátás alapja az, hogy lemondasz a bosszúhoz való jogodról. A Biblia azt írja a Róma 12:19-ben: „Soha ne állj bosszút magadért. Engedd át Istennek, hiszen Ő azt mondta, hogy megfizet azoknak, akik megérdemlik." (Róma 12:19a TLB fordítás).

Azt mondhatod: Ha lemondok arról a jogomról, hogy bosszút álljak valakin, aki megbántott, akkor az igazságtalan! Igazad van, valóban igazságtalan! De mondta-e valaki, hogy a megbocsátás igazságos? Igazságos volt-e, hogy Jézus Krisztus mindent megbocsátott, amit tettél, és szabadon mehetsz tovább? Nem! Nem szeretnénk, hogy Isten igazságos legyen velünk szemben. Azt akarjuk, hogy Isten kegyelmes legyen velünk. Mindenkivel szemben igazságot akarunk, magunknak pedig bocsánatot.

Az igazság az, hogy az élet nem igazságos. A megbocsátás sem igazságos. Kegyelem a neve, és Isten megmutatta neked. Egy napon majd Istené lesz az utolsó szó. Ki fogja majd egyenlíteni a számlát. Kijavítja majd a rosszat. Engedd át az igazságszolgáltatást Istennek. Fókuszálj a megbocsátásra, hogy békesség legyen a szívedben és tudd folytatni az életed.

Ha nem így teszel, belezuhansz a keserűség csapdájába. A neheztelés és a keserűség hiábavaló érzelmek. Tulajdonképpen, az orvosok azt állítják, hogy ezek a legegészségtelenebb érzelmek. Elevenen felemésztenek, akárcsak a rák. Mind az a neheztelés és keserűség azok felé, akik bántottak a múltban nem fogja megváltoztatni a múltat, és semmiképp sem fogja megváltoztatni a jövőt. Csak arra elég, hogy tönkretegye a mai napot.

Amikor ragaszkodsz a nehezteléshez, megengeded a múltadban levő embereknek, hogy ma is bántsanak. Ez nem túl okos dolog! A múltadban levő emberek már a múltban vannak. Nem bánthatnak tovább, hacsak nem ragaszkodsz a bántáshoz. Inkább engedd el azt a vágyadat, hogy bosszút állj vagy igazságossá tedd a dolgokat. Hagyd Istenre!

A Biblia azt írja: „Vigyázzatok, hogy mindenki válaszoljon az Istentől kapott kegyelemre, mert ha nem teszitek, könnyen felszökken bennetek a keserűség lelke, amely nem csak önmagában rossz, de mások életét is megmérgezheti." (Zsidó 12:15 Phillips).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen múltbeli bántalmat nem tudsz elengedni?
  • Mit tudnál tenni ma, hogy tovább haladj a bántódástól?
  • Hogyan láttad valaki életében a keserűség hatását érzelmi, fizikai és szellemi vonatkozásban?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.12.)

Szólj hozzá!

Miért bocsáss meg?

2016. június 27. 03:00 - Babacson

"Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát." Máté 18:27 NIV fordítás

Isten igéje elmondja, hogy miért kell elengednünk a sérelmeinket és neheztelésinket, meg kell szabadulnunk tőlük, mintsem hogy folyton újra gondolnánk.

Három indok van a megbocsátásra.

1. Mert Isten megbocsát neked. Máté 18-ban Jézus elmeséli egy király történetét, aki megbocsát a szolgájának. A 27 versben azt mondja: "Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát." (NIV) Ahogyan a király eltörölte szolgája adósságát, Isten elküldte Jézus Krisztust, hogy kifizesse a tiéd. Mindenért, amit valaha rosszul tettél már megfizették az árát. Jézus kapta az ütéseket, ő fizette meg a büntetésed. Elvette a sérelmeidet és megfizette a bűn zsoldját. Jézus Krisztus az összes bűnödért meghalt. 

2. Mert a neheztelés önkínzás. Önmagadnak okozott seb. Valahányszor neheztelsz, az jobban fáj neked, mint annak a személynek aki ellen keserű érzéseid vannak. Valójában, amíg te évekkel ezelőtt történt dolgok miatt zaklatod fel magad, addig a másik személy már régen elfelejtette. A múltad a múltad marad és nem tud többé ártani neked, hacsaknem tovább ragaszkodsz hozzá. 

3. Mert megbocsájtásra van szűkséged minden nap. A Biblia világosan tanít arról, hogy nem kaphatjuk meg azt, amit mi nem vagyunk hajlandóak adni. Megbocsátást szeretnél? A Biblia azt mondja, megbocsátónak kell lenned. 

A megbocsátás egy élet stílus, nem egy olyan dolog, amit egyszer kell megtenned, az életed során minden nap szűkséged van rá. Megbocsátást kell kérned, el kell fogadnod Istentől és másoktól is és megbocsátást kell adnod, folyamatosnak kell lennie. Élvezni és alkalmazni kell.

Beszéljetek róla: 

  • Ki az a személy, aki egyből eszedbe jut, ha a legnagyobb sérelmedről kérdeznek?
  • Annak fényében, hogy mit tett Isten érted és megbocsátott neked, ki az akinek meg kell bocsátanod ma?
  • Van egy külön idő a mindennapjaidban, amit az Istennek töltött időre szánsz megbánásban, közösségben és Biblia tanulmányozásban? Hogyan tudnád ezt a legfontosabbá tenni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2016.06.23.)

Szólj hozzá!

Nem kell együtt élned a bűntudattal

2015. november 23. 03:00 - sema22

"Az az ember, aki nem hajlandó beismerni a hibáit, sosem lehet sikeres. De ha megvallja és elhagyja őket, új esélyt kap." (Példabeszédek 28:13, TLB fordítás)

guilt.jpg

Isten mindig kész új esélyt adni neked. Keresztyén hitünknek ez az egyik alappillére. Mindannyian voltunk már felelőtlenek. Mindannyian szúrtuk már el. A Biblia azt mondja: "Nincs ember a földön, aki csak jót cselekedne, és soha ne vétkezne." (Prédikátor 7:20, NLT fordítás)

Isten nem akarja, hogy a felelőtlen döntéseid miatti súlyos bűntudat terhe alatt kelljen élned az életedet. A bűntudat lerombolja az önbizalmadat, tönkreteszi a kapcsolataidat, a múltad fogságában tart, és az egészségedre is káros. Néhány éve olvastam egy tanulmányt, amely szerint a kórházban fekvő emberek 70%-a hazamehetne, ha tudná, hogyan nyerhet feloldozást a bűnei alól. 

Isten ennél sokkal-sokkal jobb életet szán neked. Senki nem szeretne együtt élni a bűntudattal, és mondok egy nagyon fontos igazságot, amihez mindig ragaszkodhatsz: nem is kell.

Isten azt szeretné, ha ígéretben és reményben élnél. Isten még az ostoba döntésekből is tud jót kihozni, ha azokat átadjuk neki.

Hogyan lehet ezt megtenni?

Ismerd be Isten előtt, hogy hibáztál. Nem fogja meglepni, sem megváltoztatni a rólad alkotott véleményét. Remélem, még ma megteszed ezt. Ha így cselekszel, Istentől jó dolgokra számíthatsz.

  1. Isten azonnal megbocsát: abban a pillanatban, ahogy átadod a bűnöd Istennek, ő megbocsátja.
  2. Isten bocsánata ingyenes: nem kell megkeresned az árát, és nem tudod kiérdemelni.
  3. Isten bocsánata tökéletes: teljesen tisztává tesz a bűntől.

Ha a bűntudat és a szégyen bemocskolt, valószínűleg állandósulni fognak a problémáid. Azt mondod majd magadnak, hogy mivel elbuktál, rossz ember vagy. És mivel rossz embernek tartod magad, előre borítékolod, hogy újra el fogsz bukni. Ez egy ördögi kör, amiből gyakran úgy tűnik, hogy nincs szabadulás - a magunk erejéből semmiképp. 

Szükséged van erős támaszra. Szükséged van Megváltóra. Szükséged van Jézusra.

Beszéljetek róla: 

  • Mit tapasztaltál, milyen hatással van a bűntudat az emberekre fizikailag, mentálisan, érzelmileg és lelkileg?
  • Mi tart vissza attól, hogy bocsánatot kérj Istentől?
  • Ma miért kell bocsánatot kérned? 


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.11.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása