Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az isteni célok reményt adnak, hogy kitarts

2022. január 06. 03:00 - daniella_89

i_runner_ce_l_hanno_piu_sviluppato_jpg_1200x675_q85_crop_subsampling-2_upscale.jpg

„Még nem értem el a célom, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott engem, így továbbra is futok és küzdök, hogy elnyerjem a díjat.” (Fil 3,12 CEV)

Tegnap megvizsgáltuk néhány okát annak, hogy miért szükséges célokat kitűzni. Ma folytatjuk, és megnézünk további három okot, hogy miért annyira fontos a célok meghatározása, hogy még Jézus is tűzött ki maga elé célokat.

1. Azért kell célokat kitűznöd, mert ezek reményt adnak, hogy tudj tovább menni, és kitarts.

Jób ezt mondta: „Milyen erőm maradt, hogy tovább tudjak reménykedni? Milyen célom van, ami miatt meg akarnám hosszabbítani az életem?” (Jób 6,11 GW) Szükséged van célra, hogy tovább tudj menni.

Egy célnak nem kell nagynak lennie ahhoz, hogy motiváljon. Például, ha műtéted volt, felgyógyuláskor lehet az első célod az, hogy fel tudj ülni az ágyadban, azután az, hogy felállj, majd később az, hogy kisétálj a nappaliba.

Ezek kicsi célok, de mind fontosak, mert onnan, ahol most vagy, nem egyetlen hatalmas ugrással jutsz el oda, ahol lenni szeretnél. Egy célnak nem kell nagynak lennie ahhoz, hogy fontos legyen. Egy kisebb cél is tud bátorítani arra, hogy tovább menj.

2. Azért kell célokat kitűznöd, mert ezek építik a jellemed.

Életed legnagyobb eredménye nem az elért teljesítményed, hanem sokkal inkább az, ami benned történik aközben, hogy a célod felé haladsz.

Istent sokkal inkább érdekli a jellemed, mint a teljesítményed. Miközben te a célodon dolgozol, Isten rajtad dolgozik. Ő a jellemedet építi, mert ez az, ami az örökkévalóság számára megmarad.

Ezért mondja Pál a Filippi 3,12-ben: „...továbbra is futok és küzdök, hogy elnyerjem a díjat.” Energiát, erőfeszítést és odaszántságot igényel, hogy elérd a célod; az eredmény pedig az, hogy egyre jobban hasonlóvá válsz Krisztushoz.

3. Azért kell célokat kitűznöd, mert a jó célokért jutalom jár.

A Példabeszédek 11,27 ezt mondja: „Ha a céljaid jók, tisztelni fognak.” (GNT) Amikor jó célra szánod oda az életed, az megbecsülést hoz és értéket teremt a földön. A jó célokért járó igazi jutalmat azonban az örökkévalóságban fogjuk megkapni.

A Biblia a következőt mondja az 1Korinthus 9,25–26-ban: „Minden sportoló fegyelmezett a felkészülésében. Ők egy mulandó díjért fáradoznak, mi azonban egy örökkévaló díjért. Ezért úgy futok, hogy minden lépésemnek célja van.” (NLT).

Pál elszántan és céltudatosan tűzött ki célokat. Neked is ilyennek kell lenned, hogy elnyerd a díjat, amit Isten készített számodra a mennyben.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha ma lehangoltnak vagy kedvetlennek érzed magad, tűzz ki néhány új célt. Mi az, ami motiválni és bátorítani tud, miközben a célod felé haladsz?
  • Mit tudtál meg magadról aközben, hogy egy célod elérésén fáradoztál? És mit tudtál meg Istenről?
  • Hogyan tükrözik a céljaid azt, amiben reménykedsz, illetve azt, amit Istentől vársz, hogy benned és rajtad keresztül elvégezzen? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.30.)

Szólj hozzá!

A hit segít a céljaidra fókuszálni

2022. január 05. 03:00 - Erika1832

arrow-2886223_1920.jpg

„Tudjátok, hogy Isten bármit megcselekedhet – minden elképzeléseteket, gondolatotokat, kéréseteket, sőt legmerészebb álmaitokat is felülmúlva!” (Ef 3,20 The Message)

Tudjuk, hogy fontos, hogy legyenek céljaink, mivel a Bibliában is azt látjuk, hogy Jézusnak is voltak kitűzött céljai. Gyakran nyilvánosan meg is fogalmazta, hogy szolgálatának mi lesz a következő lépése.

Miért kell célokat kitűznöd magad elé? A mai üzenetben ennek három okát szeretném megismertetni veled, majd holnap további hármat említek.

Tűzz ki célokat, mert ez szellemi felsősséged!

Ha nincsenek céljaid az életedben, akkor az azt jelenti, hogy engeded, hogy mások irányítsák az életedet. Amikor nem határozod meg előre, hogy mi a fontos neked, akkor hagyod, hogy mások határozzák meg helyetted. Így végül elvesztegetheted az életedet, mert nem határoztad meg, hogy Krisztus követőjeként hogyan akarsz fejlődni.

A Biblia azt mondja, hogy ahhoz, hogy szellemileg érett legyél, célokat kell kitűznöd magad elé, és igyekezned kell azokat megvalósítani és folyamatosan szem előtt tartani.

Még nem értem el a kitűzött célomat, és nem vagyok tökéletes. De Krisztus megragadott engem. Ezért tovább futok, és küzdök, hogy a kitűzött díjat elérjem. A kijelölt cél felé futok, hogy a díjat, a mennyei elhívást  megnyerhessem. Ez az a díj, amit Isten kínál azért, amit Jézus Krisztus tett. Mindannyiunknak, akik érettek vagyunk, ugyanígy kell gondolkoznunk.” (Fil 3,12.14–15. CEV)

Tűzz ki célokat, mert ezek a hited megnyilvánulásai!

Ha hiszel Jézus Krisztusban, és van egy célod, azzal azt fejezed ki, hogy hiszed, hogy Isten azt akarja, hogy azt elérd egy adott időre. Hiszel abban, hogy Isten azt megcselekszi az életedben.

De a célok nem csak a hited megnyilvánulásai, hanem növelik is a hitedet. Minél nagyobb a célod, annál inkább nő a hited, és ez tetszik Istennek.

Pál levele az efezusiakhoz 3. fejezetének 20. verse ezt mondja: „Tudjátok, hogy Isten bármit megcselekedhet – minden elképzeléseteket, gondolatotokat, kéréseteket, sőt legmerészebb álmaitokat is felülmúlva!” (The Message)

Tűzz ki célokat, mert akkor tudod fókuszálni az erődet és az energiádat!

Az eredményes élet kulcsa az, hogy egy bizonyos célra fókuszálunk. Ha az erődet vagy az energiádat sok dologba fekteted bele, akkor az nem lesz olyan eredményes. Az egy célra fókuszált élet hatékony, és képes megváltoztatni a világot.

Nincs időd mindenre. De van egy jó hírem: Isten nem várja el, hogy mindent csinálj. Krisztus követőjeként a hatékony élet kulcsa az, hogy azt tesszük, ami igazán fontos, a többit pedig elfelejtjük. Ha kitűzöl egy célt, az segít abban, hogy a lényegre fókuszálj.

„Nem céltalanul futok. Úgy küzdök, mint egy ökölvívó, aki üt valamit, és nem csak a levegőt vagdossa.” (1Kor 9,26 NCV)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A célkitűzéseid hogyan tükrözik azt, hogy mit gondolsz Istenről?
  • A családodban tűztök ki célokat közösen? Miért fontos ez egy családban?
  • Milyen nem igazán fontos dologra fordítasz időt és energiát?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.29.)

Szólj hozzá!

Megáldja-e Isten a céljaidat?

2022. január 03. 03:00 - csmsdvd

galambok.jpg

„Amikor esztek, isztok, vagy bármi mást tesztek, mindig Isten tiszteletére tegyetek!” (1Kor 10,31 CEV)

Lényeges, hogy céljaid legyenek. Ellenben Isten nem fog minden általad felállított célt megáldani.

Honnan tudod majd megkülönböztetni? Tedd fel a következő kérdéseket magadnak:

Isten dicsőségét szolgálja-e a célom?

Milyen célok válnak Isten felragyogtatására? Minden olyan cél, ami által növekszik hitem benne, erősíti az őiránta való függőségem, hogy jobban szerethessem és jobban szeressek másokat, hogy szolgáljam őt és hogy szolgáljak másokat.

A Biblia azt mondja Pál első levele a korinthusiakhoz 10. fejezetének 31. versében: „Amikor esztek, isztok, vagy bármi mást tesztek, mindig Isten tiszteletére tegyetek!” (CEV) Még a hétköznapi dolgokat is lehet Isten dicsőségére végezni.

Isten dicsőségére a szemetet is ki lehet vinni. A mosogatást is lehet Isten dicsőségére végezni. Lehet az unalmas munkahelyi feladatot is úgy végezni, hogy Isten dicsőségét szolgálja: „Bármit tesztek, teljes szívetekből végezzétek úgy, mintha az Úrnak tennétek, és nem az embereknek” (Kol 3,23 GNB)

Amennyiben szeretnéd, hogy életed tiszteletet hozzon Istennek, akkor olyan célokat válassz, ami a legjobbat hozza ki belőled Isten felragyogtatására!

A célomat a szeretet vezérli?

Isten nem áld meg semmilyen célt, amit a kapzsiság, irigység, bűntudat, félelem vagy büszkeség motivál. Viszont tiszteli azt a célt, ami azt szeretné megmutatni, mennyire szereted őt és mennyire szeretsz másokat. Az élet arról szól, hogy tudunk-e szeretni.

Miért olyan fontos, hogy céljaid szereteten alapuljanak? Mert ha szeretet nélkül tűzöl ki célokat, akkor az embereket úgy kezeled, mint egy projektet. Áthaladsz csak rajtuk, hogy elérd a célodat, lehet az családtag, barát vagy munkatárs. Isten azt mondja: „Rosszul, nagyon rosszul csinálod. Nem a teljesítmény számít, hanem a kapcsolatok. Minden arról szól, hogy hogyan tudsz szeretni!”

A Biblia szerint: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14). Életed legfontosabb célja az kell legyen, hogy hogyan tudod szeretni a családodat, a szomszédjaidat és azokat, akiket nehéz szeretni. Ez tesz Istenhez hasonlatossá, mert Isten szeretet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az idei évre milyen célokat fogsz meghatározni? Hogyan állják meg helyüket, ha felteszed a mai két kérdést?
  • Hogyan változik meg a hozzáállásod a mindennapi szolgai munkához, ha már tudod, hogy azt is lehet Isten tiszteletére végezni?
  • Gondoltál már arra, hogy a céljaid hogyan hatnak a többi emberre? Ha másokat is figyelembe veszel, hogyan változnak meg a céljaid?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.27.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az őszinte imádság átlag feletti élethez vezet

2021. szeptember 21. 03:00 - Lilla:)

man-1868418_1920.jpg

„[Isten] mérhetetlenül többet képes tenni mindennél, amit kérünk vagy elképzelünk, az ő ereje szerint, amely bennünk munkálkodik” (Ef 3,20 NIV).

Isten azt szeretné, hogy a lehető legteljesebb életet éld. Nem akarja, hogy középszerű életed legyen – álmok és célok nélkül. Ahogy tegnap olvastuk, Isten azt akarja, hogy nagy célokkal és növekvő hittel rendelkezz.

Ő azt is szeretné, hogy őszintén imádkozó életet élj.

Jabécnak őszinte imaélete volt. Ez volt a titka annak, hogy elérte az álmait. Így imádkozott: „Bárcsak megáldanál engem, és kiterjesztenéd területeimet! A te kezed legyen velem, és oltalmazzz meg a bajtól, hogy ne érjen fájdalom!" (1Krón 4,10 NIV). Aztán pedig a vers folytatódik: „És Isten teljesítette a kérését.”

Tisztában vagy vele, hogy Istennél nem tudsz túl nagyot kérni vagy túl nagyot álmodni? A Biblia azt mondja: „[Isten] mérhetetlenül többet képes tenni mindennél, amit kérünk vagy elképzelünk, az ő ereje szerinte, amely bennünk munkálkodik” (Ef 3,20 NIV). Haladj előre, és terjeszd ki képzeleted határait a legnagyszerűbb dolog irányába, ami valaha megtörténhet veled – aztán pedig vedd észre, hogy Isten még ennél is tovább mehet!

Jabéc tudta ezt Istenről, ezért három dologért imádkozott:

Jabéc imádkozott Isten erejéért. „Bárcsak megáldanál engem!” Talán azt mondod: „Nem kérhetem Istentől, hogy áldjon meg engem. Ez önző dolog.” Azonban Isten szerint az ő áldását kérni teljesen rendben van. Ő nem egy nagy rendőr az égben, aki arra vár, hogy valami rosszat tégy, hogy megbüntethessen. Ő meg akar áldani téged.

Jabéc imádkozott Isten jelenlétéért. „A Te kezed legyen velem!” Isten jelenlétét kérte. Jabéc tudta, hogy ha több földje és nagyobb területe lesz, akkor többet is várnak majd tőle és nagyobb felelőssége lesz. Tudta, hogy mindehhez szüksége lesz Isten segítségére.

Jabéc imádkozott Isten védelméért. „Oltalmazzz meg a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! Miért nem a konkrét védelemért imádkozott? Mert tudta, hogy minél sikeresebb az ember, annál több kritika éri. Ugyanez igaz a keresztény életre is: minél közelebb vagy Istenhez, minél erősebb hitű kereszténnyé válsz, annál jobban fog kísérteni az ördög.

Mit akarsz, mit tegyen Isten a te életedben? Segítsen egy problémával kapcsolatban? Kérd tőle! Segítsen néhány célod megvalósításában? Kérd tőle!

Először is, legyen olyan motivációd céljaidhoz és álmaidhoz, ami összhangban van Istennel! Másodszor, imádkozz azért a három dologért, melyekért Jabéc is: Isten erejéért, jelenlétéért, védelméért! Végül pedig csak figyeld, hogyan válaszol Isten az imáidra!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Előfordul, hogy úgy érzed, nem kérheted Isten áldását? Miért érzel így?
  • Milyen gyakran állsz meg és imádkozol Isten jelenlétéért? Miért olyan fontos a jelenléte?
  • Miből veszed észre, hogy minél közelebb kerülsz Istenhez, a Sátán annál jobban kísért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.09.14.)

(NIV: Az angol New International Version bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

A missziói parancs nem csak javaslat

2021. július 04. 03:00 - Lilla:)

jesus-4779543_1920.jpg

„Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,18–20).

Az egész világnak szüksége van Jézusra!

Jézus nagyon tisztán és érthetően elmondta ezt újra és újra, és Máté evangéliuma 28. fejezetének 18–20. versében pedig elhívja követőit a feladatra a missziói paranccsal: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”

Mi a feladatod? „Menj!”

Ez nem egy javaslat. Ez nem egy lehetőség. Ha Jézus gyermeke vagy, akkor Isten számít arra, hogy útra kelsz.

Mit kell tenned? Menj, és tedd tanítvánnyá az embereket! Jézus tanítványa az, aki megteszi azt az öt dolgot, amiért a földre kerültünk: ismeri és szereti Istent, növekszik a lelki érettségben, szolgálja Istent, hírdeti az örömhírt és teljes szívével dicsőíti Istent.

Ki adott erre felhatalmazást? Nem valamelyik kormány vagy politikai szervezet, hanem Jézus.

Mi a felelősséged? El kell menned, és tanítvánnyá kell tenned az embereket néhány országban? Nem. Minden nemzetben. Azok a nemzetek is beletartoznak ebbe, akik nyíltan ellenségei a kereszténységnek? Igen. Azok az országok is, ahol politikai zavargások vannak? Igen. Egyetlen terület sem képez kivételt.

Mit jelent ez számodra? Ha az egész világnak szüksége van Jézusra, akkor neked hírdetned kell az örömhírt mindenkinek.

Ha ismernéd a gyógymódot az Alzheimerre, az AIDS-re vagy a rákra, megbocsáthatatlan lenne, ha nem adnád ezt közre.

Neked azonban valami sokkal hatalmasabb van a birtokodban, mint betegségek ellenszere. Te ismered a gyógymódot az emberi szívre és az emberiség leghatalmasabb szükségére. Mindenkinek a Megváltóra van szüksége. Megbocsátásra szomjaznak. Arra van szükségük, hogy megbocsássák múltjukat, célja legyen életüknek, és otthonuk legyen a mennyben. Ezt nem tarthatod vissza tőlük. Ezt el kell mondanod nekik.

János evangéliuma 3. fejezetének 17. versében azt olvassuk: „Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.”

Én olyan akarok lenni, mint Jézus. Azt szeretném, ha te is olyan lennél, mint Jézus. Ne aggódj a politikai hovatartozásod miatt vagy azért, hogy hogyan boldogulsz majd az életben! Azzal foglalkozz, hogy hírdesd ezt az örömhírt!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha Isten téged nem arra hívott el, hogy elköltözz egy másik országba, és hirdesd ott az örömhírt, akkor milyen más módon tudnád világszerte támogatni az ő munkáját?
  • Mit gondolsz, a szomszédaid és a kollégáid hogyan éreznének, ha megtudnák, hogy ismered az örök élet titkát, de nem osztottad meg velük?
  • Az áhítatban idézett missziói parancs melyik része ad számodra bátorságot, amikor félsz vagy idegeskedsz az örömhír hírdetésekor?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.06.27.)

1 komment
süti beállítások módosítása