Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három kérdés, ami segít kezelni az érzéseidet

2015. január 26. 03:00 - Robin85

“Mostantól fogva, tehát, Isten akarata által irányítva kell leélnetek a hátralevő földi életeteket és nem emberi kívánságok szerint." (1 Péter 4:2 TEV fordítás)

A Biblia azt mondja az 1 Péter 4:2-ben: Mostantól fogva, tehát, Isten akarata által irányítva kell leélnetek a hátralevő földi életeteket és nem emberi kívánságok szerint." (TEV fordítás)

Mik azok az emberi kívánságok? Az érzéseid és a vonzalmaid. Most, hogy Krisztus-követővé váltál, az életedet Isten akaratának kellene irányítania és nem annak, ahogyan éppen érzel.

Engedd meg, hogy mutassak neked három kérdést, amit feltehetsz magadnak, amikor azt akarod kideríteni, hogy miként kellene kezelni az érzéseidet. Amikor haragszol vagy dühös vagy, esetleg felzaklattak - bárhogy is érzel - tedd fel magadnak ezt a három kérdést:

  1. “Mi az igazi ok, amiért így érzek?” A válasz lehet félelem vagy aggodalom.Lehet, hogy azzal van összefüggésben, amit valamikor évekkel ezelőtt az apád mondott neked, és amikor ezt a férjedtől hallottad, az összes apáddal szemben felgyülemlett haragodat ráborítottad.
  2. "Ez valójában igaz?" Igaz az amit abban a pillanatban érzel? Van egy hely a Bibliában, amikor Illés annyira elkeseredett, hogy elment Istenhez és így panaszkodott: "Isten, én vagyok az egyetlen Izráel egész nemzetében aki megmaradt, hogy téged szolgáljon." Erre Isten kihívás elé állította őt, ezt válaszolva neki:"Most viccelsz velem? Itt van ez a sok ember aki még szolgál engem. Úgy viselkedsz mintha te lennél az egyetlen aki helyesen akarsz cselekedni az egész világon! Nem, Ez nem igaz."
  3. "Amit érzek az segít vagy árt nekem?" Meg fogod kapni, amit szeretnél ha továbbra is így érzed magad? Nagyon sok érzésre azt gondoljuk, hogy természetesen van jelen, de valójában önpusztítóak ránk nézve.

Tegyük fel, hogy bemész egy étterembe és a kiszolgálás rendkívül lassú. Hosszasan várod, hogy kiszolgáljanak, erre bejön egy pár 15 perccel utánad és hamarabb kapják meg amit rendeltek. Fokozatosan elkezd zavarni a helyzet, amíg azt nem érzed, hogy valami elkezd előtörni belőled.

Mi a valódi oka annak, hogy ebben a pillanatban így érzel? Hát az, hogy éhes vagy!

Ez igaz? Igen. Felzaklattad magad, mert a kiszolgálás lassú. De ebben a helyzetben az amit érzel segít vagy ártani akar neked? Jobb kiszolgálást fogsz kapni, ha megharagszol a pincérre? Biztos, hogy nem.

A zsörtölődés működik? Működött valaha is? Ha valaki elmondja neked, hogy mi az amit rosszul csinálsz, az segít akarni a változást? Nem! Az összes amit tehet az, hogy védekezővé válsz.

Amikor felteszed magadnak ezt a három kérdést, jobban meg tudod fogni miért érzed magad úgy ahogy és mit kell tenned annak érdekében, hogy megoldd a helyzetet.

Ezt az érzelmeid kezelésének hívják.

Beszéljetek Róla

  • Mit gondoltok miért nehéz néha beismerni, hogy az érzés amit épp érzünk, valójában nem igaz?
  • Gondolj egy mostanában átélt tapasztalatodra amikor haragudtál vagy felzaklatott valaki. Mit gondolsz, miben változhatott volna meg ennek az esetnek a kimenetele, ha felteszed magadnak ezt a három kérdést?
  • Mit gondolsz, mit jelent Isten akaratának irányítása alatt lenni?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.19.)

Szólj hozzá!

Gyere haza, otthon ünnepelve várnak

2015. január 09. 03:00 - angie.keyr

"Énekelj Istennek, mondj dicséreteket nevének, emeld fel Hozzá éneked, mert az Ő neve Úr! (Zsolt 68:4 ESV fordítás)

Vissza akarsz térni Istenhez? Akkor először eleged kell legyen a bűneidből, aztán be kell vallanod őket, és felajánlanod az életed áldozatul. Mindezek után pedig ünnepelsz!

A tékozló fiú történetében fontos észrevennünk az apa válaszát: "Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta... Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk..." (Lk 15:20a, 22-23)

A tékozló fiú apja olyan, mint a te mennyi Atyád. Mindegy mit tettél, ha hazajössz Istenhez, Ő körülölel szeretetével. A legjobbat adja, és azt mondja "Minden megbocsátva! Hozzátok a köpenyt, a cipőket! Ünnepeljünk, mert az én gyermekem visszatért hozzám!"

Ünneplésre jössz haza, nem ítéletre, és Isten azt akarja, hogy csatlakozz hozzá az ünneplésben, ahogy dicsőíted Őt.

Azzal ünnepled meg a saját átváltozásodat, hogy egyszerűen azt mondod: Köszönöm Istenem. Köszönöm a kegyelmedet, a szeretetedet, jóságodat. Hozzád szálljon a dicséret!

A Biblia azt mondja a Zsolt 68:4-ben: "Énekelj Istennek, mondj dicséreteket nevének, emeld fel Hozzá éneked, mert az Ő neve Úr! (ESV fordítás)

A változás érdekében szükséges hogy énekelj a gyülekezetben. Meg kell ünnepelned amit Isten tett az életeddel, és meg kell ezt köszönd énekben. Talán vannak közöttetek olyanok, akik úgy érzik, az éneklés nem az erősségük, és soha nem találják el a megfelelő hangnemet.

De a Biblia nem azt mondja, hogy szépen énekelj. Azt mondja, hogy énekelj örömmel! Ezt meg tudod tenni te is! Mindenki tud örömteli hangokat kiadni.

Énekelj Istennek - nem csak azért, aki Ő, hanem a változásért is, amit az életedbe hozott!

Beszéljetek róla:

  • A földi édesapáddal való tapasztalataid alapján milyen reakciót vársz Istentől, amikor elrontasz valamit?
  • Mi tart vissza attól, hogy énekben dicsérd Istent?
  • Mit jelent örömteli hangokat kiadni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.02)

Szólj hozzá!

Túl elfoglalt vagy, hogy találkozz Jézussal?

2014. december 16. 03:00 - mintyovanviki

„Légy nyugton az Úr jelenlétében és várd türelmesen, hogy cselekedjen!” (Zsoltárok 37:7 NLT fordítás)

Az egyetlen oka annak, hogy sok ember sohasem hallja Isten szavát az, hogy soha nem lassítanak le eléggé ahhoz, hogy Isten beszélni tudjon hozzájuk. A sietség az imádság halála! Le kell lassítanod! Csendben kell lenned! És csendben kell várnod!

A Zsoltárok 37:7 azt mondja: „Légy nyugton az Úr jelenlétében és várd türelmesen, hogy cselekedjen!” (NLT fordítás)

Az egyetlen útja, hogy ezt meg tudd tenni az, ha korábban felkelsz, ami azt jelenti, hogy 30 perccel korábban kell lefeküdnöd. Szóval az eldöntendő kérdés a következőképpen néz ki: Kivel akarsz időt tölteni, Jézussal vagy a TVvel? Ez a te választásod! Mivel korábban kelsz fel, ezért több időt tudsz spórolni és Istennel kezdheted a napodat.

Nincs olyan éjszakai TV műsor, ami megváltoztatná az életedet! Egyszerűen nem létezik! De a reggeli 30 perces Istennel töltött idő meg fogja változtatni az életedet!

Ha azt mondom neked, hogy holnap reggel 4 órakor az angol királynő, az USA elnöke és a pápa mind személyesen szeretnének veled találkozni, valószínűleg nem is mennél ágyba ma éjjel. Megfürödnél – valószínűleg kétszer is megfürödnél! Felkeresnél egy éjjel-nappali szépségszalont, vennél egy új ruhát és kicsípnéd magad. A megbeszélt találkozó előtt 30 perccel már ott lennél.

Az Univerzum alkotója szeretne veled találkozni holnap reggel! Nem szükséges kiöltöznöd. Nyugodtan lehetsz a pizsamádban. Nem szükséges elhagynod a házadat. De egy meghatározott időpontot el kell tervezned. Ez azt jelenti, hogy abba kell hagynod azt amit éppen csinálsz, hogy el tudd kezdeni azt, amit Isten szeretne tenni. Ha a gyertyát mindkét végén égeted, nem vagy annyira ragyogó mint ahogyan azt gondolod magadról. El kell döntened mi fontosabb számodra: egy újabb 30 perces éjszakai TV műsor vagy az Istennel töltött idő minden reggel.

Egy napon Isten meg fogja kérdezni tőled: "Melyiket választottad?”

Beszéljetek róla:

  • Milyen változásokat vettél észre az életedben, amikor rendszeres, értékes csendességet tartottál?
  • Kit vagy mit választhatnál az Istennel töltött időn felül?
  • Milyen változtatásokat szükséges tenned a napirendedben, hogy az Istennel töltött időt válaszd bármi más helyett?

* (Daily Hope by Rick Warren 2014.12. 09.)

 

Szólj hozzá!

Ne hagyd, hogy legyőzzenek a félelmeid

2014. november 30. 03:00 - angie.keyr

Aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít. 2 Kor 1:11

Isten vigyáz rád, úgyhogy ne higgy a félelmeidnek. Ez döntés kérdése, bízz Istenben, ne hagyd, hogy legyőzzenek a félelmeid.

A 2 Korinthus 1:10 azt mondja: "Aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít"

Isten azt ígéri a követőinek, hogy bármi is történjék, ő azon munkálkodik, hogy jót hozzon ki belőle - ha szeretjük és követjük őt. Ha hívő vagy, azt mondja a Biblia, hogy minden ami veled történik, az jó célt szolgál az életedben. Nem minden dolog jó, de jó célt szolgál.

Ez azt jelenti, hogy nem kell a félelmeinkre hallgatnunk. Nincs nehézség, dilemma, veszteség vagy katasztrófa egy hívő életében, amiből ne tudna Isten végül valami jót kihozni. Nincs miért félni a jövőtől.

A félelmeid felfedik, hogy hol nem bízol Istenben. Ma írj egy listát a félelmeidről, és kérd Istent, hogy segítsen megmutatni, hogy miért vannak ezek az életedben. Aztán kérd, hogy bizalommal helyettesítse a félelmeidet.

A következő lépés fontos: várd el Istentől, hogy elkezdjen segíteni neked bízni. Aztán figyeld, hogyan segít.

Beszéljetek róla:

  • Milyen félelmeidet ismerted fel?
  • Miért van az, hogy egyes területeken bízol Istenben, más területeken pedig nem?
  • Mikor láttad Istent érvényesülni, amikor azt hitted, hogy nem fog cselekedni?

(Daily hope by Rick Warren, 2014.11.23)

Szólj hozzá!

Isten szava irányjelző tábla az életedre

2014. szeptember 06. 03:00 - Lilla:)

"Minden írás Istentől származik és hasznos arra, hogy megtanítsa mi igaz és mi rossz az életünkben. Helyreigazít minket, amikor rosszak vagyunk és tanít minket, hogy a jót cselekedjük." (2. Timóteus 3:16, NLT)

Egyik este azután, hogy egy lelkipásztor konferencián tanítottam, a családom kitalálta, hogy 21 óra körül menjünk le a tengerpartra - ez jellemző a Warrenekre. Tehát elmentünk a Capistrano partra, szórakoztunk az óceánban és csak jól éreztük magunkat. Aztán valamelyikünk észrevette ezt a kis jelet a homokban, ami azt mondta: "A víz szennyezett. Maradj kinn!" Ez a jel egy határvonalat jelez és nagyon tisztán kimondja: "Ne merészeld még a lábujjadat se betenni ebbe a vízbe!"

Miért lett kihelyezve ez a jel? Hogy tönkretegye a szórakozásunkat? Hogy egy nagy tivornyává változtassa az életemet? Nem! Az egészségem érdekében volt ott. Hogyan is kellene reagálnom az ilyen fennhatóságokra?

Elutasíthatom és azt mondhatom: "Ez egy hülye jel! Jobban tudom én, szóval szépen megyek tovább és akkor is a vízben játszom."

Vagy mondhatom azt is: "Ez a jel már lejárt. Ez máskor volt érvényes egy másik korban és rám abszolút nem vonatkozik, mert már lejárt. Ebben biztos vagyok."

Vagy mondhatom azt is: "Ez a jel nem igazán azt jelenti, ami rá van írva. Amikor azt mondja 'Maradj kinn' az csak valakinek az értelmezése. Én úgy értelmezem, hogy 'Menj tovább előre'!"

Vagy mondhatom azt is: "Biztos vagyok benne, hogy Isten azt akarja, hogy figyelmen kívül hagyjam ezt a jelet, mert azt szeretné, hogy jól szórakozzam."

A Bibliában Isten mond olyan dolgokat, mint "Ne szeretkezz házasság előtt." Erre mondhatod azt, hogy "Már lejárt lemez. Ez rossz. Nem tetszik. Ez a te értelmezésed," de attól még mindig ez az igazság. Miért volt felállítva ez a jel a parton? Azért hogy ne betegedjek meg, ne kerüljek veszélybe, megóvjon esetleg a haláltól. A saját érdekemben volt ott.

A Biblia tele van mindenféle szabállyal és paranccsal. Miért? Mert Isten szerető Isten. Amik a Bibliában vannak, nem azért vannak, hogy megkeserítsék az életed; azért vannak, hogy megvédjenek. A te egészséged érdekében vannak ott. A te jóléted érdekében vannak. Egy szerető Isten, aki többet tud mint te, szabályokat adott az életedre vonatkozóan. Ha figyelmen kívül hagyod őket, csak megsérülsz.

A Biblia mondja: "Minden írás Istentől származik és hasznos arra, hogy megtanítsa mi igaz és mi rossz az életünkben. Helyreigazít minket, amikor rosszak vagyunk és tanít minket, hogy a jót cselekedjük." (2. Timóteus 3:16, NLT) Isten szava irányjelző az életedre.

Valójában, stresszoldó ha Isten szavának fennhatósága alá helyezed az életed, mert ha nincs határok közé szorítva, mindenféle zavaró véleményre hallgatni fogsz. Egyik nap így döntesz, másik nap úgy és egy nap már dönteni se tudsz majd, a döntésképtelenség pedig stresszhez vezet. Azonban ha úgy döntesz, hogy Isten szava lesz meghatározó az életedben, az megkönnyíti a döntéshozatalt.

Beszéljetek róla:

  • Hogy tudnád leírni a Bibliához való hozzáállásodat?
  • Mi bizonyítja, hogy a te életed Isten fennhatósága alatt van?
  • Mondj el egy példát arra, amikor Isten vezetését követted, az ő Szavából, és ennek következményeként felszabadultál a stressz és nyomás alól!

    (Daily Hope by Rick Warren, 2014. 08. 30.)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása