Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten helyet készít neked

2025. december 07. 03:00 - gerbeaud

"Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek."
(János 14,2-3)

Bármit is élsz át, bármilyen nehézségekkel vagy csalódásokkal is szembesülsz, hálás lehetsz azért, hogy a fájdalom nem tart örökké. Isten otthont készített neked a mennyben! Ez az élet több, mint ami itt van.

Több mint 50 évvel ezelőtt, amikor Kay és én eljegyeztük egymást, én Los Angeles megyében éltem, ő pedig északabbra, Fresnóban. Tudtam, hogy meg kell teremtenem a menyasszonyomnak egy helyet, ahol együtt élhetünk, miután összeházasodtunk. Nem volt sok pénzem. De találtam egy nagyon klassz kis lakást – ami az 1970-es években halványzöld szőnyeget és barnás narancssárga berendezési tárgyakat jelentett. Az eljegyzésünk hónapjai alatt jártam a bolhapiacokat és a garázsvásárokat, hogy megtaláljam a lakás berendezéséhez a legszebb darabokat, mert azt akartam, hogy a lehető legszebb legyen, amennyire csak a pénztárcám engedte.

"Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta" (Máté 25,34).

Ez hosszú idő a berendezésre! Isten a világ teremtése óta készíti elő a mennyországot.

Az élet több, mint ami itt és most van, és egy napon Isten számot fog vetni és helyrehozza a rosszat. Ez nem a történet vége!

A mennyország gyönyörű, élvezetes, pihentető és kiteljesítő lesz. De a legjobb az, hogy Jézussal leszünk – vele fogunk sétálni, beszélgetni és az ő lábainál ülni. János 14,2-3-ban ezt mondja: "Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek".

Micsoda hihetetlen ígéret! Örökre Jézussal lehetünk. Isten családot akart, ezért minket választott, és helyet készít nekünk. Ha Jézusban hiszel mint Megváltódban és életed Urában, akkor ez az ígéret neked szól.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Az, ahogyan elképzeled a mennyországot, lelkesít-e arra, hogy egy nap ott lehess Istennel, vagy éppen ellenkező hatást vált ki belőled? Mit kell változtatnod az örökkévalóságról alkotott elképzeléseden?
  • Mit árul el Isten jelleméről, hogy mennyországot készít számunkra?
  • Miért akarja Isten, hogy kitartásod növekedjen, amíg arra vársz, hogy beléphess mennyei otthonodba?

(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.30.)

Szólj hozzá!

Jézus tanítványai szeretik őt és az egyházat

2025. november 04. 03:00 - BlaZsu

 

„Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
(János 13,35 GNT)

kezek_1.png

Ha Jézus tanítványa vagy, nem szeretheted csak Őt, az egész családját szeretned kell.

Jézus azt mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (János 13,35 GNT fordítás).

Az, hogy Jézus követője vagy, nem egy lökhárítómatricával, pólóval vagy más szimbólummal bizonyítható. Az, hogy Jézus tanítványa vagy, azzal bizonyítható, hogy szereted az összes többi tanítványt – hogy szereted Isten egyházát. Mintha Jézus azt mondaná: „Ha az én tanítványom akarsz lenni, nem csak engem kell szeretned, hanem mindenkit, aki hozzám tartozik!”

Talán hallottál már ilyen kijelentést valakitől: „Szeretem Jézust, csak az egyházat nem szeretem.” Ezt soha nem lenne szabad hallanod olyasvalakitől, aki Jézus tanítványa! Krisztus az egyházért halt meg. Valójában ez az egyetlen dolog ezen a bolygón, ami örökké fennmarad. A mennyországot Isten családja fogja benépesíteni, ezért ha ma megtanuljuk szeretni a tanítványokat, az segít felkészülni a jövőre.

A Biblia egyértelműen fogalmaz a többi keresztény iránti szeretet kötelességéről: „Aki azt mondja: „szeretem Istent”, a testvérét viszont gyűlöli, az hazudik, hiszen hogyan szerethetné Istent, akit sohasem látott, ha nem szereti a testvérét, akit lát?” (1János 4,20 NLT fordítás).

Ha szeretjük Isten családjának többi tagját, akkor közösséget alkotunk. És a közösségen keresztül történik a lelki növekedés; egyedül nem lehet lelki érettségre jutni.

Van egy kifejezés, amely újra és újra megjelenik a Bibliában: „egymást”. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy szeressük egymást, törődjünk egymással, segítsünk egymásnak, szolgáljuk egymást, üdvözöljük egymást és imádkozzunk egymásért. Az egyik feladatunk ezen a bolygón az, hogy segítsünk egymásnak Isten családjában.

Lehet, hogy minden nap keresztény podcastokat hallgatsz vagy keresztény könyveket olvasol, de ez nem segít a növekedésben – csak több tudást ad. Akkor fejlődsz, amikor megtanulod szeretni Istent és a felebarátodat, mint önmagadat.

Ez az, ami megkülönbözteti a Jézussal való kapcsolatot a vallástól. A vallás gyakran azt tanítja, hogy el kell szigetelned magad az emberiségtől, hogy szentebb legyél. Ez azonban ellentétes azzal, amit Jézus tanított. Jézus elment a piacra, esküvőkre, vendégségbe. Tudta, hogy Isten és mások szeretete a növekedés kulcsa -  nem tudsz szeretni másokat, ha nem vagy közöttük!

Isten a szeretetünket azzal méri, hogy mennyit vagyunk hajlandók feláldozni más hívőkért az ő családjában. A Biblia így fogalmazza ezt meg János első levelének 3. fejezetében, a 16. versben: „Abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk; ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Készítsetek listát arról, hogyan kapcsolódtok Krisztus testéhez – a gyülekezetben, a munkahelyen, a szomszédságban, a családban és máshol. Ha nincs sok kapcsolatotok, hogyan tudnátok több kapcsolatot kialakítani ezen a héten?
  • Láttatok-e keresztényeket, akik áldozatos szeretetet mutattak egymás iránt?
  • Ki az a tagja Isten családjának, akit nehezen tudsz szeretni? Mi az a gyakorlati módszer, amellyel mégis szeretni tudod azt a személyt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a "Rövidítések - Angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Légy részese annak, ami maradandó!

2025. június 03. 03:00 - gerbeaud

"Istené a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen." (Ef 3,21, GNT fordítás)

Soha nem fogod megtalálni a beteljesedést az életben, amíg nem kezdesz Isten országában, Isten erejéből és Isten dicsőségére élni.

Isten dicsőségét úgy tudod megmutatni, ha megosztod Jézus örömhírét mindenkivel, és csatlakozol Isten családjához.

A második korinthusi levél 4. fejezetének 15. verse szerint: „Mert minden értetek van, hogy a kegyelem sokasodjék, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségére”(NLT fordítás). Isten nem azt kéri, hogy az embereket egy valláshoz vagy egy gyülekezeti épülethez vezesd el. Arról beszél, hogy az embereket egy személyhez - Jézushoz - kell vezetni. Minden alkalommal, amikor megosztod a hitedet, dicsőséget szerzel Istennek.

Nemcsak az hoz dicsőséget Istennek, ha megosztod másokkal Jézus üzenetét, hanem az is, ha csatlakozol az ő családjához. Isten családját egyháznak hívják.

"Istené a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen." (Ef 3,21, GNT fordítás)

A Biblia azt mondja, hogy egy napon új ég és új föld lesz. Az egyetlen dolog, ami az örökkévalóságig megmarad, az az ő egyháza.

Ezer év múlva, ha a Föld még mindig forog, nem lesz Microsoft vagy hollywoodi jelenet. A legtöbb ország nem is fog létezni, mert egyetlen földi királyság sem tart örökké. Még a ma szeretett dolgok közül is sok minden eltűnik majd.

De Isten családja még mindig létezni fog. Isten népe megmarad. Isten egyháza megmarad. Ez az egyetlen dolog, ami megmarad!

Találnod kell egy helyi gyülekezetet, lelki családot, ahol szeretnek téged, és segítenek neked növekedni a bibliai igazságban és ismeretben. Szükséged van egy lelki családra! Szükséged van egy olyan helyre, ahol adhatsz és megoszthatod a talentumaidat, és részesülhetsz mások szeretetéből és képességeiből. Szükséged van egy olyan helyre, ahová elvihetsz valakit, hogy hallja a Jézusról szóló örömhírt.

Nem kérek elnézést azért, hogy ezt mondom neked:egy lelki családhoz való csatlakozás lehet a legjelentősebb dolog, amit életedben teszel. Hogy miért? Mert az egyház - Isten családja - minden mást túl fog élni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Meg kell-e változtatnod a prioritásaidat ahhoz, hogy örökkévaló perspektívád legyen, amely arra az egyetlen dologra összpontosít, ami maradandó?
  • Ha nem vagy tagja egy helyi gyülekezetnek, milyen lépéseket tehetsz ebbe az irányba?
  • Ha egy helyi gyülekezet tagja vagy, hogyan használod az ajándékaidat és a képességeidet arra, hogy másokat szolgálj az egyházban és a közösségedben?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.05.27.)

 

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Krisztus Testében fontos helyed van

2025. május 08. 03:00 - Krisztina Ivanyina

„Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,4-5)

Akkor lesz az elmúlhatatlan élet a ...

Az egyház gyakran úgy szerepel a Bibliában, mint „Krisztus teste”. Jézus Krisztus azt akarja, hogy mi is folytassuk azt, amit akkor tett, amikor fizikai testben itt volt közöttünk. Most mi vagyunk Krisztus teste itt a földön.

A Biblia azt mondja: „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,4-5).

Krisztus testében - Isten családjában - mindenkire szükség van. Mindannyian részei vagyunk, és csak együtt tudjuk teljessé tenni.

Ez olyan, mint egy kirakójáték. Amikor kirakójátékkal játszol, és hiányzik egy darab, mi tűnik azonnal a szemedbe? Az az egyetlen hiányzó darab!

Így van ez Krisztus testével is. Mindenkire szükség van. Mondhatod: „Én csak egy lábujjköröm vagyok Krisztus testében.” Vesztettél már el lábujjkörmöt? Ha igen, akkor tudod mi történt, amikor egyszer egy 5 kilós súlyt ejtettem az egyik lábujjkörmömre. Lehet, hogy csak egy apró része a testemnek, de körülbelül hat hónapig folyamatosan érzékeltem.

Soha ne keverd össze a szembetűnő és a fontos dolgokat. Valami lehet szembetűnő, de egyáltalán nem fontos. Az orrom szembetűnő. Jól kiemelkedik. De nem fontos. Elveszíthetném az orromat, és boldogan leélhetném az életemet. Feltűnő, de nem igazán fontos.

Azonban vannak bennem igazán fontos dolgok, például a májam, a szívem és a tüdőm. Nem szembetűnőek, de ha elveszíteném őket, meghalnék – mert fontosak.

Lehet, hogy nem érzed magad kiemelkedőnek Krisztus testében, de fontos vagy. Krisztus testében sok rész van, és mindenkire szükség van. Mindannyiunknak van dolgunk!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen módokon tett téged Isten Krisztus testének fontos részévé – még akkor is, ha nem vagy annak szembetűnő része?
  • Gondolj egy olyan alkalomra, amikor elszakadtál Krisztus testétől! Milyen hatással volt ez az életedre?
  • Gondolj egy olyan ismerősödre, aki fontos, de nem tűnik ki Krisztus testéből! Hogyan tudod bátorítani ezt a személyt a hitében ma?

Isten azt akarja, hogy része légy örök családjának!

Isten azért teremtett téged, hogy szeressen, és az egyik hely, ahol ez a legtisztábban látható, a kereszt. Jézus halála és feltámadása által Isten lehetővé tette számodra, hogy része légy örökkévaló családjának.

Nem számít, mit tettél, vagy hol voltál, van helyed Isten örök családjában, ami készen áll és vár rád. A meghívás él, csak hinned kell, és részesülsz benne.

Készen állsz? Akkor mondd el ezt az egyszerű imát:
„Drága Istenem, tudom, hogy amikor meghalok, számot fogok adni az életemről. Tudom, hogy vétkeztem ellened, és a saját tervem szerint éltem, nem a tiéd szerint. Azt akarom, hogy ez megváltozzon, most azonnal. El akarok fordulni a bűneimtől és feléd akarok fordulni.

Köszönöm, hogy elküldted Jézust meghalni mindenért, ami rosszat tettem, hogy ne nekem kelljen megfizetnem a büntetést. Tudom, hogy nem érdemlem meg a megbocsátásodat. Tudom, hogy csak a kegyelmed által üdvözülhetek.

Jézus, köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy magadra vetted minden bűnömet. Te fizettél meg az én bűneimért, és ezzel elfogadhatóvá tettél a mennyország számára. Elfogadlak téged Uramnak és Megváltómnak. Hiszem, hogy betartod az ígéretedet, hogy azonnal, biztosan, teljesen és örökké megmentesz. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem. Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni az utadon Jézussal.

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.05.01.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Miért fontos, hogy legyen egy gyülekezeti családod?

2022. szeptember 09. 03:00 - gerbeaud

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13,35)

A Biblia szerint a gyülekezeti otthon nélküli keresztény olyan, mint egy szerv test nélkül, a juh nyáj nélkül, vagy a gyermek család nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Pál az efezusiakhoz írt levelében (2,19) azt mondja: "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek".

A mai független individualizmus kultúrája sok lelki árvát szült - "nyuszi hívőket", akik egyik gyülekezetből a másikba ugrálnak mindenféle identitás, elszámoltathatóság és elkötelezettség nélkül. Sokan úgy gondolják, lehetséges "jó kereszténynek" lenni anélkül, hogy csatlakoznának egy helyi gyülekezethez (vagy akár csak oda járnának). Isten azonban a leghatározottabban vitatja ezt a nézetet.

Az egyház olyan jelentőséggel bír, hogy Jézus meghalt érte a kereszten: "Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte" (Ef 5,25).

Néhány fontos kivételtől eltekintve, amelyek a történelem során minden hívőre vonatkoznak, szinte minden alkalommal, amikor a Biblia az "egyház" szót használja, az egy helyi, látható gyülekezetre utal. Az Újszövetség feltételezi, hogy minden keresztény egy helyi gyülekezet tagja lesz.

Ha Krisztust követed, fontos, hogy elkötelezd magad egy konkrét tanítványi csoport mellett. Egy gyülekezeti család valódi hívőként azonosít. Jézus azt mondta: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást" (János 13,35).

A gyülekezet iránti elkötelezettséged hívőként azonosít - de meg is erősít mint hívőt. Amikor találkozol a gyülekezeteddel, motivációt és bátorítást kapsz más hívőktől, és te is motivációt és bátorítást adsz nekik.

Lehet, hogy remek heted volt, és úgy érzed, nincs szükséged gyülekezetbe járni. De ha nem jársz gyülekezetbe, ki marad le arról a bátorításról, amit te adhatnál? Valakinek, aki a reménytelenség határán van, a meleg mosolyod vagy a bátorító szavad mindent megváltoztathat. Ezt jelenti egyháznak lenni.

Az az igazság, hogy a keresztényeknek szükségük van egymásra ahhoz, hogy növekedjenek. Sokan azt gondolják, hogy a lelki növekedés magánügy, de Isten arra hívja a hívőket, hogy közösségben éljék meg hitüket. Elszigetelten nem lehet mély hitet kifejleszteni.

És amikor a különböző faji és társadalmi hátterű emberek szeretetben összejönnek egy gyülekezeti családként, az tanúságtétel a világ számára. Ahogy Pál a galatákhoz írt levelében (3,28) azt mondja: "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban."

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért fontos egy helyi gyülekezethez tartozni?
  • Mit mondanál egy olyan hívőnek, aki valamilyen múltbéli sérelem vagy csalódás miatt nem jár gyülekezetbe
  • Hogyan tudod felkészíteni a szívedet a gyülekezeti alkalomra ezen a héten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.02.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása