Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten azt mondja, elfogadott téged

2018. március 26. 03:00 - Lilla:)

„Ezért tehát fogadjátok el egymást, ahogy Krisztus is elfogadott titeket. Ő Isten dicsőségére tette ezt.” (Róma 15:7., GW fordítás)

Többségünk azzal tölti az életét, hogy megpróbál elismerést szerezni. El akarjuk nyerni a szüleink, a társaink, a partnerünk elismerését vagy olyan emberekét, akiket tisztelünk, sőt olyanokét is, akikre irigyek vagyunk. Az elismerés megszerzése erős hajtóerő, olyannyira, hogy befolyással lehet arra is, milyen ruhákat hordunk, milyen autót vezetünk, milyen házat vásárolunk, még a karrierünk kiválasztására is.

Gyermekként talán rettenetesen részese akartál lenni egy csapatnak. Ezért lehet, hogy valaki azt mondta: „Na lássam, meg mered csinálni?" és valami olyan dologra ösztökéltek, ami butaság volt vagy veszélyesnek bizonyult. Te azonban megtetted, mert az elfogadás iránti vágyad erősebb volt még annál is, hogy biztonságban érezd magad.

Megtesszük, mert szeretjük azt érezni, hogy „Rendben vagyok. Valaki elfogad engem." Az önbecsülésednek hatalmas löketet ad az, amikor elfogadnak. Az igazság az, hogy Jézus elfogad téged és ez az elfogadás nem a teljesítményeden alapul. Sőt, lehet, hogy elfogadtad Krisztust; de tudatosítottad már magadban, hogy ezt csak azért tudtad megtenni, mert ő elfogadott téged? Nem kell kiérdemelned az elismerését. Nem kell bizonyítanod neki.

Abba kell hagynunk az olyan gondolkodást, ami arról szól, hogy „Egy telhetetlen Isten van odafent, muszáj jó fiúnak vagy jó lánynak lennem, hogy elfogadjon." Isten - Jézus Krisztuson keresztül - már rég elfogadott. Ez az Örömhír!

A Biblia azt tanítja: „Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem" (Zsoltárok 27:10.). Lehet, hogy ma is próbáltál megfelelni egy telhetetlen szülőnek. Továbbra is próbálod elnyerni mások elismerését. Ha magadra ismersz, meg kell értened két dolgot:

Először is, ha mostanáig nem fogadtak el, lehetséges, hogy soha nem is fognak; és másodszor, ez az ő bajuk, nem a tiéd.

Nem kell, hogy mások elfogadjanak ahhoz, hogy lenyűgözd Istent. Isten már elfogadott. Több mint 7 milliárd ember él a bolygón. Ha valaki közülük nem kedvel, kit érdekel? Nincs szükséged rá. Isten elfogadott!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Min alapul a te önbecsülésed?
  • Fizikailag milyen hatással van rád az elfogadottság utáni vágy? Mi a helyzet érzelmi és szellemi szinten?
  • Hogyan változtatja meg az életed a tény, hogy Isten elfogadott?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.19.)

Szólj hozzá!

Ne érezd magad rosszul, ha kiállsz az igazságért

2018. január 21. 03:00 - daniella_89

„Nem szégyen szenvedni azért, mert keresztény vagy. Dicsőítsd Istent a kiváltságért, hogy neve által elhívott vagy!" (1Péter 4:16 NLT fordítás)

istock_000010777884small1.jpg

Sosem kéne zavarban lenned azért, mert kiállsz az igazságért és azt teszed, ami helyes. A Biblia az 1Péter 4:16-ban ezt mondja: „Nem szégyen szenvedni azért, mert keresztény vagy. Dicsőítsd Istent a kiváltságért, hogy neve által elhívott vagy!" (NLT fordítás).

Engedd meg, hogy megkérdezzek néhány dolgot: egy sértés megöl téged? Nem. Ha valaki lenéz, az megöl téged? Nem. Ha valaki valamilyen nevet talál ki rád, vagy megbélyegez, mert kiállsz Krisztus mellett, az árt neked? Nem. Ha néhány troll az internetről arra csábít, hogy kezdj el vitatkozni velük, az lehúz téged? Nem. Nem fog megölni.

Meg kell értened valamit, ami felszabadítja az életedet: nincs szükséged más emberek beleegyezésére ahhoz, hogy boldog legyél.

Lehet, hogy több éven át próbáltad elnyerni, hogy bizonyos emberek elfogadjanak. Utálom ezt mondani, de ha eddig nem sikerült, nem is fogod tudni megszerezni. A jó hír viszont az, hogy nincs is rá szükséged! Senki elfogadására nincs szükséged ahhoz, hogy boldog legyél.

Mindegy, hogy mit teszel, lesznek majd olyanok, akiknek nem fog tetszeni. Nem tudod elkerülni a rosszallást. Ha tehát mindig számolnod kell ezzel, akkor inkább nyerd el a rosszallásukat azzal, hogy helyesen cselekszel, mint helytelenül.

Fontos, hogy erre emlékezz, ha ellenállással kerülsz szembe. Ha valaki véleménye jobban számít neked, mint Istené, akkor szétmorzsolódsz, ha az emberek a Jézusba vetett hitedért támadnak. De ha Istenre összpontosítasz és ismered az igazságot, akkor szilárdan megállsz.

„Álljatok szilárdan ellen (a Sátánnak) és legyetek erősek hitetekben. Emlékezzetek arra, hogy a többi hívőből álló családotok szerte a világon hasonló szenvedéseken megy keresztül, mint ti." (1Péter 5:9 NLT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj vissza egy esetre, amikor lehetőséged volt Jézus Krisztusért és azért kiállni, ami helyes. Mit tettél, és az elfogadás iránti vágyad hogyan hatott a reakciódra?
  • Hol találhatod meg azt a bátorítást, amire szükséged van ahhoz, hogy szilárdan állj, amikor az emberek szembeszállnak a hiteddel?
  • Miért segít azt tudni, hogy vannak más hívők is, akik szintén szenvednek az evangéliumért?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.14.)

Szólj hozzá!

Jöjj Istenhez egyszerűen úgy, ahogy vagy

2017. július 22. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten megmutatta irántunk való nagy szeretetét azzal, hogy elküldte Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk”  (Róma 5:8 NLT-fordítás).

mess3.jpg

Mindazt, amit Jézus tett érted, szeretetből tette. A Biblia szerint Isten azért teremtett, hogy szeressen. Az egyedüli ok, amiért a világon vagy: mert arra születtél, hogy Isten szeressen. 

Ha Isten nem akarná, hogy élj, a szíved azon nyomban megállna; már nem is lélegeznél. Isten megteremtett, és életben akar tartani, hogy szerethessen és hogy te is viszontszerethesd őt. 

Isten nemcsak állította, hogy szeret; hanem meg is mutatta. A Biblia így fogalmaz: „Isten megmutatta irántunk való nagy szeretetét azzal, hogy elküldte Krisztust, hogy meghaljon értünk, amikor még bűnösök voltunk”  (Róma 5:8 NLT-fordítás). Úgy írja, hogy amikor még bűnösök voltunk. Mielőtt még egyáltalán ismertem volna Istent, vagy tudatára ébredtem volna, hogy szükségem van Istenre az életben, Jézus már meghalt értem. 

Létezik egy tévhit, mely szerint „rendbe kell szednünk magunkat”, mielőtt Isten színe elé járulhatnánk: „Ezt még mind el kell rendeznem. Van néhány dolog, amit először rendbe kell hoznom az életemben, és aztán fordulok Istenhez.” Ne tedd! Hozd magaddal Isten elé a problémáidat – a jót, a rosszat, a szégyenteljeset. 

Ha előbb rendezni akarod a körülményeidet, az olyan, mint amikor fogat mosunk, mielőtt felkeresnénk a fogorvost azzal a szándékkal, hogy tisztítsa meg a fogainkat, vagy amikor elmosogatjuk az edényeket, mielőtt a mosogatógépbe helyeznénk őket. Miért tesszük ezt? 

Isten inkább így szól: „Ne tedd, nem kell! Nem kell rendezned a soraidat. Hozz csak mindent magaddal hozzám! Gyere énhozzám minden problémáddal! Nálam mindenre megvan a válasz. Gyere csak egyszerűen úgy, ahogy vagy!” 

A Biblia így emlékeztet: „Ő szeretetéből segítséget küld alá a mennyből, hogy üdvözítsen” (Zsoltárok 57:3a TLB-fordítás). Ezt tette Jézus Húsvétkor. Elküldte önmagát a mennyből, hogy puszta szeretetéből üdvözítsen minket. Így hát bátran jöhetsz Istenhez a problémáiddal, mert nála van a megoldás.   

Ha e hír hallatán nem mozdulsz, akkor Jézus Krisztus halála és feltámadása merő pazarlás volt rád nézve, és nem hoz változást az életedbe. Lehet hogy felismered az ajándékot, ám el is kell azt fogadnod.

„Ha őszintén kimondod, hogy Jézus az Úr, és teljes szívedből hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Isten elfogad és üdvözít, ha őszintén hiszed ezt, és elmondod másoknak” (Róma 10:9-10 CEV-fordítás). 

Isten nem kéri tőled, hogy tarts be olyan ígéretet, amit nem vagy képes betartani. Isten azt kéri tőled, hogy higgy annak az ígéretnek, amit csak ő képes betartani. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Mit szükséges elengedned, amit már egy ideje próbálsz rendbe szedegetni, hogy közeledni tudj Istenhez?
  • Hogyan tükröződik életeden Isten irántad való túláradó szeretete, illetve hogy el is fogadtad azt?

 

* Daily Hope by Rick Warren (2017.07.15)

Szólj hozzá!

Őrizd meg az egészséged: fogadj el másokat!

2017. június 25. 03:00 - K. Juc

 „Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket, az Isten dicsőségére.” (Róma 15:7)

fostering-self-acceptance-c-1024x683.jpg

Isten elfogad bennünket a zűrös életünk, a felemás indítékaink és az idegesítő hozzáállásunk ellenére. Ezért az egyik módja annak, hogy bemutassuk Isten szeretetét és dicsőséget hozzunk Neki, ha feltétel nélkül elfogadunk másokat. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk a furcsaságaikat és nem akadunk fenn a hibáikon – így tudjuk felismerni bennük azt az embert, akit Isten a saját képmására alkotott.

Ahhoz, hogy az egészséges élethez szükséges változások megtörténjenek az életedben, a Biblia szerint mások támogatását kell keresned – ilyen lehet például egy kiscsoport. Egyedül ugyanis nagyon nehéz egészségre szert tenni és hosszú távon megtartani azt.

Emellett, ha támogatunk másokat, mi is megkapjuk a szükséges támogatást. A Biblia arra tanít bennünket, hogy feltétel nélkül fogadjuk el egymást, ugyanúgy ahogy Krisztus is feltétel nélkül elfogadott téged és engem.

„Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket, az Isten dicsőségére.” (Róma 15:7)

Ez az elfogadás biztonságos, elfogadó légkört teremt majd a kiscsoportodban, ahol senki sem fél megosztani a félelmeit vagy a kételyeit, és nem fél a harcairól beszélni. Ez fog hozzásegíteni ahhoz, hogy maradandó változást tapasztalj az életedben.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mi nehezíti meg, hogy elhidd, hogy Isten elfogad téged?
  • Szerinted mi az oka annak, hogy a legtöbben inkább azután képesek a változásra, hogy elfogadásra találtak, és nem előtte?
  • Kérd Istentől, hogy segítsen leengedni a falaidat, hogy sebezhető és őszinte tudj lenni a kiscsoportoddal!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.18.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a megváltás megszabadítson a félelemtől

2017. május 23. 03:00 - Benjoe70

„Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék?” (Zsolt. 27:1a, SZIT fordítás)

3509538065_e37960feda_b.jpg

Szeretem, ahogy a feleségem, Kay a horrorfimeket nézi. Ha olyasmi megy a tévében, mint pl. az Alien. (Nyolcadik utas a halál – szerk.), minden villanyt felkapcsol a szobában, néha még a takaróját is egészen felhúzza, hogy eltakarja vele a szemét. Megnézne vajon egy horrorfilmet teljes sötétségben? Biztos, hogy nem. És közületek sem néznének ilyen filmeket sötétben, mert a fény segít, hogy tisztábban lássunk.

Dávid ezt mondja a 27. zsoltár 1a versében: „Világosságom és üdvösségem az Úr – kitől félnék?” Isten kétféleképpen jelenik meg ebben a versben: mint világosság és mint üdvösség.

Mégis sok keresztény éli az életét az elutasítástól való félelemben, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy ha Isten a megváltónk, akkor nincs mitől félnünk – még akkor sem, ha elveszítjük a körülöttünk élők elfogadását.

Mások általi elfogadottság miatt élni elég szánalmas módja az életnek. Megnyomorítja az életünket.

De Isten a te világosságod és a te üdvösséged!

A fény három dolgot tesz:

  • Megvilágosít és tisztábban láthatóvá teszi a dolgokat,
  • Megvéd és biztonságérzetet ad,
  • Energiával tölt fel.

Dávid azt mondja a 27. zsoltárban, hogy Istennel való kapcsolata ugyanezt a három hatást eredményezi, ezért nem kell félnie. Neked ilyen a kapcsolatod Istennel? Ha nem, akkor valószínűleg hajlamos vagy az elutasítástól való félelemre.

Azért, hogy legyőzzük az elutasítástól való félelmet, hittel elfogadjuk hogy az Úr a mi világosságunk és üdvösségünk, senki más. Ne várd mástól, hogy felragyogtassa a napod. Ne várd mástól, hogy megmentse az életedet. Az Úr a te világosságod és üdvösséged. Ne félj!

Mitől ment meg Isten? A 119. Zsoltár 39-42. verse szerint: „A gyalázatot, amitől félek, tartsd távol tőlem, és végzéseid tegyenek vidámmá! … Lám, törvényed után vágyakozom, s mivel igaz vagy, adj nekem életet! … Irgalmad lebegjen fölöttem, Uram, segítséged, amit megígértél… Szembeszállok gúnyolóimmal, mert bízom a szavadban.”

Elmondom, mi is a helyzet: A szeretetben nincs félelem. Amikor megérted, Isten mennyire szeret, az leegyszerűsíti az életed. Megvilágosít, megvéd és energiával tölt fel. Sütkérezz Isten szeretetének fényében. Engedd, hogy egy életre megszabadítson a félelemtől.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan működik nálad, amikor bízol a megváltásban, hogy megvéd a mindennapos félelemtől?
  • Amikor a héten döntéshelyzetbe kerülsz, kérdezd meg magadtól: „Hogy hoztam ezt a döntésemet? Félelemből vagy pedig a Jézusba vetett bizalmam által?"

*(Daily Hope by Rick Warren - 2017.05.16.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása