Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne mondj le az időtálló szeretetről!

2020. február 18. 03:00 - Erika1832

20200218.jpg

„A szeretet soha nem adja fel, soha nem veszíti el a hitét, mindig bizakodó, és minden körülmények között kitart” (1Kor 13,7 NLT fordítás).

A tartós szeretet állhatatos. Eltökélt. Igyekvő. Odaszánt. Elviseli a legrosszabbakat, és makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy ne szakítsa meg a kapcsolatot.

Valójában egy kapcsolat célja nem csak az, hogy boldoggá tegyen, hanem az is, hogy szentté lehess, és hogy megtanulj jobban hinni másokban, mint magadban. Olyan dolgokat fogsz megtanulni, amikor kitartatsz a nehéz időszakokban, amiket soha nem tanulnál meg más módon.

Amikor a feleségemmel összeházasodtunk, rájöttünk, hogy teljesen ellentétei vagyunk egymásnak. A veszekedések már a nászéjszakánkon elkezdődtek, és onnantól kezdve csak rosszabb lett. Szerettük egymást, csak nem jöttünk ki jól egymással.

De fogadalmat tettünk, és eldöntöttük, hogy a válás szóba sem jöhet. Azt mondtuk: „ez a dolog működni fog akkor is, ha belehalunk” – és majdnem sikerült is! Annak ellenére, hogy le voltunk égve, tanácsadásra jártunk. Áldozatokat hoztunk azért, hogy tiszteletben tarthassuk az egymás iránti elkötelezettségünket. Felnőttünk. Házasságunk első két évében küszködtünk egymással, de mára már jobbak vagyunk.

Talán ma neked is pont az kell, hogy valakitől ezt halld: ne add fel! Folytasd tovább! Tarts ki! Légy elkötelezett! Ne engedd el Isten örökké tartó szeretetének ajándékát csak azért, mert meg kell dolgoznod érte! Ezért mindig megéri harcolni.

Az élet egyedülállóan legnagyobb leckéje, hogy megtanuljunk szeretni. Ezért helyezett Isten minket erre a bolygóra. De ez nem mindig könnyű, és vannak olyanok, akiket nyilvánvalóan nehéz szeretni.

Igazából nincs titka a tartós, életre szóló szeretetnek. A kulcs az, hogy közvetítsd Isten szeretetét. Pál filippiekhez írt levele 2. fejezetének 5. verse azt mondja: „Ugyanolyan legyen a hozzáállásotok, mint amilyen Krisztus Jézusé volt!” (NLT fordítás). Az emberi szeretet elhasználódik. Azért van szükséged Jézus szeretetére, hogy tartósan tudj szeretni másokat. Először meg kell nyitnod neki az életedet, és így ő rajtad keresztül tud szeretni másokat.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan tudtál állhatatos lenni, hogy tartós szeretetben maradj egy kapcsolatban? Ennek köszönhetően a kapcsolatod hogyan tudott továbbfejlődni?
  • Szerinted miért akarja Isten, hogy a szeretet leckéjét az élet bármely más leckéjénél inkább megtanuljuk?
  • Mi jellemzi azt a szeretetet, amit Jézus részéről tapasztaltál meg? Hogy tudnád megtanulni, hogy hozzá hasonlóan, még jobban szeress?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.02.11.)

Szólj hozzá!

Hogyan kezdj el kimászni az adósságból?

2020. január 28. 03:00 - magyarosijulia

20200128.jpg

„Ne tartsd vissza adósságaid visszafizetését!” (Péld 3,27 TLB fordítás).

Isten bőven kifejti a Bibliában, hogy miként érez az adóssággal kapcsolatban: „Ne tartsd vissza adósságaid visszafizetését!” (Péld 3,27 TLB fordítás). Pál rómaiakhoz írott levele 13. fejezetének 8. versében ezt írja: „Ne hagyjatok fennmaradó adósságot!” Isten kijelenti azt a bölcsességet, amit valamennyien ösztönösen így is gondolunk: az adósság nem jó.

Amikor megnézzük, hogy hol állunk jelenleg, akkor a legtöbben hajlandóak lennénk elkerülni azt, hogy újabb adósságba keveredjünk, ha ezzel megfizethetnénk azokért, amelyekbe már belesiklottunk. De Isten azt akarja, hogy visszafizesd azt, amivel tartozol, hogy megáldhasson az anyagiakban. Hogy ezt meg tudd tenni, el kell kötelezned magad, hogy megteszed, utána pedig meg kell tervezned, hogy hogyan viszed azt véghez.

Először is, el kell kötelezd magad, hogy megteszed. Valószínűleg észrevetted, hogy mennyire egyszerű belesiklani az adósságba. Még csak végig sem kell gondolnod. Kifele siklani viszont nem lehetséges. Egy teljes fordulatot kell venned, hogy egy hosszú úttal visszamássz a hegyre. Ehhez egy kemény döntés és elköteleződés szükséges, hogy rászánd a szükséges időt és fegyelmet, ami kivisz az adósságból.

Könnyen egyedül érezheted magad ezen a hegyen felfele haladó úton. De Isten pontosan tudja, hogy hol vagy! Ő már nagyon régen tudta, hogy ez meg fog történni. Isten segíteni akar a problémáiddal való küzdelemben, meg akar erősíteni azok által, és növekedést akar adni a problémák közepette. Ő veled van ebben a kihívásban. Nem vagy egyedül.

Először elkötelezed magad, utána készítesz egy tervet.

Nélkülözhetetlen, hogy legyen egy terved. Az adósságból csak lépésről lépésre, napról napra lehet kimászni. És egy olyan valami is hozzátartozik, amit a legtöbb ember utál: a fegyelem. Ez azt jelenti, hogy nem teszem meg ezt, nem veszem meg azt, elhatározom, hogy megteszem ezt, és eldöntöm, hogy nem teszem meg azt. A Biblia ezt írja A példabeszédek könyve 21. fejezetének 5. versében: „A jó tervezés és a kemény munka jómódra vezet, de az elhamarkodott cselekedetek szegénységet eredményeznek" (NLT fordítás).

Ha adósságod van, ne hagyd figyelmen kívül a Biblia figyelmeztetését: kerüld el az elhamarkodott cselekedeteket! Ha adósságban vagy, szenvedsz, és olyan gyorsan meg akarsz szabadulni ettől a szenvedéstől, amilyen gyorsan csak lehet. Így nagyon hajlamos vagy engedni ennek a kísértésnek.

Ne keresd az elhamarkodott cselekedeteket! Keresd Isten tervét! Kötelezd el magad a terv iránt, és döntsd el, hogy minden tőled telhetőt megteszel, hogy elérd a céljaid!

Gondolj bele, hol lehetsz egy év múlva, ha elkezdesz szorgalmasan kilépdelni az adósságból! Utána, tedd meg ezeket a lépéseket naponta, és hagyatkozz Isten bölcsességére és kegyelmére, hogy ő elvégezze a nehezét.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha most nem lenne adósságod, mi lenne másképp az életedben?
  • Képzeld el, hogy hova szeretnél eljutni egy év múlva anyagi szempontból! Mit kell megtenned minden nap, hogy elérd ezt a célt?
  • Miért utálja a legtöbb ember a fegyelem gondolatát, amikor a pénzügyekről van szó?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.21.)

Szólj hozzá!

Elköteleződésed alakítja életed

2018. szeptember 12. 03:00 - Mate Cseri

"Mivel körülöttünk minden elpusztul, mennyire szent és buzgó életet kell élnünk!" (2 Péter 3:11, TLB fordítás)

 

potier.jpg

Amikor Jézus követését választjuk, nem kell értenünk döntésünk összes következményét. Egyszerűen válaszoljunk az ő hívására, és kötelezzük el magunkat követése mellett.

Elköteleződésünk mindennél jobban alakítja életünk. Fejlődhetünk általuk, vagy el is pusztulhatunk, de mindenképp meghatároznak minket.

Mondd meg nekem, mire szántad el magad, és én megmondom, mi leszel 20 év múlva, mert azzá válunk, amire elkötelezzük magunkat.

Az elköteleződésnek ezen a pontján történik az, hogy a legtöbb ember elvéti életében az isteni célt. Sokan félnek attól, hogy rászánják magukat valamire, és csak végiglötyögik az életet. Megint mások kétes értékek mellett kötelezik el magukat, és ezt is csak úgy közönyösen, mindez pedig csalódottsághoz és a középszerhez vezet. Vannak, akik teljes elköteleződést vállalnak, de világi célok irányában, mint például híressé vagy gazdaggá válni, ez pedig csalódáshoz és keserű szájízhez vezet.

Minden választásnak örök következményei vannak, így bölcsen kell döntenünk: "Mivel körülöttünk minden elpusztul, mennyire szent és buzgó életet kell élnünk!" (2 Péter 3:11, TLB fordítás)

Krisztus követése abból ered, hogy krisztusi elköteleződéseket vállalunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az elköteleződéseiden alapulva, milyennek ítélnek meg mások?
  • Mi tart vissza attól, hogy olyan mellett tedd le a garast, ami segítene Krisztushoz hasonlóvá válnod?
  • Hogyan befolyásolhatja a 2 Péter 3:11 sürgető szava az elköteleződésed?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.05.)

 

Szólj hozzá!

Két fontos lépés, hogy igét kapj Istentől

2017. november 27. 03:00 - FodorImi

Bízz az Úrban teljes szívedből és a magad értelmére ne támaszkodj,
minden utadon engedelmeskedj neki, és ő egyenessé teszi az ösvényeidet.”
(Példabeszédek 3:5-6 – NIV fordítás)

Csendességedben – amikor egyedül vagy Istennel és Bibliát olvasol – bizonyára megtörtént veled is, hogy hirtelen felfigyeltél egy bibliaversre, amit egyébként számtalanszor olvastál azelőtt, s ezt gondoltad: „Ezt sosem láttam még!” Vagy hirtelen más megvilágításban kezdted látni a dolgokat és ráébredtél, hogy éppen erre a szemléletváltásra volt szükséged. Ez a rhema. Isten Lelke ugyanazt az általános igeverset adja mindenki számára, mégis személyes és gyakorlati módon alkalmazza azt rád.

Akarod tudni Isten akaratát, illetve azt, hogy adott helyzetben mi lenne a helyes? Íme két fontos lépés, amit érdemes megtenned, amikor igét vársz az Úrtól:

1.  Valld meg vétkeid, amelyekről tudomásod van.

Mondd, „Istenem, nem szeretném, ha bármi is gátolná a veled való kapcsolatomat. Bocsásd meg a bűneim (légy konkrét a felsorolásnál). Változtatnom kellene bármely viselkedésemen vagy hozzáállásomon? Van valami, amit bár kérted, hogy kezdjek el, én mégsem tettem?” Légy őszinte, és győződj meg vallomásod zavartalan áramlásáról. A Biblia szerint: „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket.” (1János 1:9a – NIV fordítás)

2.  Kötelezd el magad Krisztus mellett.

A Példabeszédek 3:5-6 azt mondja: „Bízz az Úrban teljes szívedből és a magad értelmére ne támaszkodj; minden utadon engedelmeskedj neki, és ő egyenessé teszi az ösvényeidet.” Azaz, ne próbálj magadtól rájönni a dolgok menetére. Csak hagyatkozz Istenre, így időben megérted majd mi mért történik, továbbá az Úr veled szembeni elvárásaira is fény derül.

Nyugodj meg, és eképp bízd rá magad a helyzetre (ez egy kis időbe telhet): „Istenem, legyen meg a Te akaratod jelen nehézségeimben.” Jézus is ezt a hozzáállást tanusította a keresztre menet, amikor a Gecsemáné kertben azt mondta, „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied, Atyám”. Valld meg hát bűneid, döntsd el, hogy Jézust választod, majd mindaddíg imátkozz, amíg képessé nem válsz Jézus hozzáállását követni jelenleg fenálló  nehézségeid közepette.

Bízhatsz benne, hogy Isten egyengetni fogja az utad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy Isten igéjét személyes módon alkalmazd, ne csak általánosságban?
  • Miért lényeges, hogy konkrét légy a bűnbánat gyakorlásakor?
  • Mely döntésed előtt szükséges így szólnod: „Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a Tiéd, Atyám”? Imádkozz Isten sgítségéért, hogy a Krisztushoz hasonló hozzáállással kötelezd el magad a számára.

  * (Daily Hope by Rick Warren – 2017.11.20.)

 

Szólj hozzá!

A Biblia szerint a szeretet választás kérdése

2017. március 31. 03:00 - Szíj Melinda

Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak” (5 Mózes 30:20 NIV-fordítás).

love_is_a_choice.jpg

Manapság sokunk él abban a tévhitben, hogy a szeretet befolyásolhatatlan, és olyasvalami, ami „csak úgy” megtörténik velünk. Ráadásul még a nyelv is, amit használunk (értsd: Rick Warren anyanyelve / a ford. ), a szerelem irányíthatatlan voltát sugallja. Az angol úgy fejezi ki: „I fell in love” („szerelembe estem”), mintha a szerelem valamiféle gödör volna. Ezzel a felfogással akár úgy is mondhatnám, hogy „egy nap jártamban-keltemben egyszerre csak – hopp! – szerelmes lettem”. Nem tehettem róla.

Ám az igazat megvallva: ez nem szerelem/szeretet (az angol ugyanazt a szót használja - a szerk). A szeretet nem történik meg veled „csak úgy”. A szeretet választás, és nyílt elköteleződés.  

El kell határoznod magad, hogy szeretni fogod Istent. Ő nem fogja ezt kikényszeríteni tőled (5 Mózes 30:20). Azt is megteheted, hogy fittyet hánysz Istenre, és homlokegyenest más irányba mész. Tönkre is teheted az életed, ha éppenséggel ezt választod. Isten akkor sem fog kényszeríteni, hogy szeresd, mivel ő tudja, hogy a szeretetet nem lehet kierőszakolni.

Ugyanez az elv érvényes a kapcsolataidra is: választhatsz úgy, hogy szeretsz másokat, ám Isten nem fog rákényszeríteni, hogy bárkit is szeress.

Még ha azt választod is, hogy szeretsz valakit, ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletes lesz. Még csak annyit sem jelent, hogy az a személy el fogja fogadni a szereteted. Azonban te magad vagy az egyedüli személy, aki rábírhat arra, hogy ne szeress (tovább) egy másik embert – mert a szeretet olyan választás, amelyről te döntesz.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van valaki, akihez fűződő szeretetkapcsolatodban nehézségeid támadtak? Ki ez a valaki: egy családtag, egy barát vagy egy szomszéd?
  • Kérd Istent, hogy segítsen szeretned ezt a személyt, ha emellett döntesz.  
  • Mit gondolsz, Isten miért adja meg nekünk a választás lehetőségét olyan sarkalatos kérdésekben, mint szeretni vagy nem szeretni másokat?

* (Daily Hope by Rick Warren 2017.03.24.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása