Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ha rád lehet bízni keveset, akkor Isten többet fog rád bízni

2020. február 04. 03:00 - Ivanyina Krisztina

20200204.jpg

„Akire rá lehet bízni igen keveset, arra sokat is rá lehet bízni, és aki nem becsületes az igen kis dolgokban, az a nagyokban sem lesz az” (Lk 16,10).

Használod úgy a pénzedet, hogy Isten azt mondhatja: „Annak a személynek többet akarok adni.” Az idődet ennek megfelelően használod? Mi a helyzet az emberekre való hatásoddal? Ez az elv az életed minden területére vonatkozik.

Íme, amit Jézus mond nekünk: „Akire rá lehet bízni igen keveset, arra sokat is rá lehet bízni, és aki nem becsületes az igen kis dolgokban, az a nagyokban sem lesz az” (Lk 16,10).

Ha Istentől csak egy kevés tehetséget kaptál, még azt is fel tudod használni hűségesen Isten céljaira. Ne gondold azt: „Nem vagyok szupersztár, és ezért nem fogok semmit sem csinálni.” Ha használod azt a tehetséget, amelyet Istentől kaptál, akkor ő növelni fogja.

Ha csak egy kevés hatást is tudsz gyakorolni másokra, de a jó érdekében és Isten érdekében teszed, akkor Isten növelni fogja a befolyásodat. Ha kevés pénzed van, de bölcsen használod azt – úgy, ahogyan Isten szeretné , akkor ő segíteni fog az anyagi helyzeteden. Ez igaz a lehetőségekre, a vagyonra és mindenre az életben.

Jézus azt mondta: „Azok, akik jól használják, ami adatott nekik, még többet fognak kapni, és bővelkedni fognak“ (Mt 25,29 NLT fordítás). Azt akarom, hogy életed minden területén abban a bőségben légy. De használnod kell azt, amit kaptál mások javára és Isten Királyságára.

A kis dolgokban való hűség nagy dolgokban való gyümölcsözést terem. Lehet azt gondolod: „Ha majd jobban fogok keresni, akkor nagylelkű leszek. Ha több pénzem lesz, akkor elkezdek tizedet fizetni.”

Isten azonban mindent megadott neked, amire most szükséged van ahhoz, hogy hűséges legyél hozzá és az életedre vonatkozó tervéhez.

Ha Isten áldását szeretnéd életedre, akkor kövesd az ő útját! Kezdd el jól kezelni, amit Istentől kaptál, és aztán ő majd többet bízhat rád.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, mi az, amiből nem áll rendelkezésedre elegendő ahhoz, hogy visszaadj Istennek, és az ő céljaira használd?
  • Miért tesztel Isten minket? Mit akar látni, mi menjen bennünk végbe? 
  • Mit gondolsz, mit jelent a „bővelkedni“ megnevezés a Máté evangéliuma 25. fejezetének 29. versében?

*(Daily hope by Rick Warren, 2020.01.28.)

Szólj hozzá!

Valódi identitásod ismerete meghatározza feladataidat

2020. január 03. 03:00 - Lilla:)

20200103.jpg

„[Mózes] úgy döntött, hogy inkább bánjanak vele rosszul Isten népével együtt, minthogy élvezze a bűn röpke örömeit” (Zsid 11,25 NIV fordítás).

Tegnap arról beszéltünk, Isten ismerete hogyan segít megérteni a saját identitásodat. Ma látni fogjuk, a valódi identitásod ismerete hogyan segít meghatározni a feladataidat. Segít, hogy megértsd, mi az, amit Isten elvár tőled, és mi az, amit nem.

Régen megtanultam már, hogy Isten nem várja el tőlem, hogy operát énekeljek. Ha hallottál volna már énekelni, akkor tudnád, miért. Egy nap, amikor az Isten színe előtt állok, nem az alapján fog megítélni, hogyan énekeltem. Az éneklés egy ajándék, amit nekem nem adott meg. Engem nem erre teremtett.

Már elkezdtük megvizsgálni Mózes életét. Isten úgy tervezte Mózes életének eseményeit, hogy felkészítse arra, hogy megszabadítsa Izrael népét az egyiptomi rabszolgaságból. Isten terve az volt, hogy Mózes rabszolgaként szülessen, de hercegként nevelkedjen.

Amikor Mózes megismerte az Istentől kapott identitását, valódi feladata is nyilvánvalóvá vált. Többé már nem hagyhatta figyelmen kívül a szenvedők kiáltásait. Úgy döntött, hogy elfogadja a feladatot, hogy megszabadítsa népét a szolgaságból.

A zsidókhoz írt levél 11. részének 25. verse azt mondja: „[Mózes] úgy döntött, hogy inkább bánjanak vele rosszul Isten népével együtt, minthogy élvezze a bűn röpke örömeit” (NIV fordítás).

Veled mi a helyzet? Ahogy jobban megismered Istent, jobban megismered önmagad. Ahogy jobban megismered önmagad, tisztábban látod az Istentől kapott feladataidat.

Néhány ember úgy él, mintha mindenért felelősek lennének. Ez aggodalmaskodáshoz vezet, ami intő jele annak, hogy túl sok mindenért vállalsz felelősséget. Nem vagy felelős mindenért, azért azonban igen, hogy azzá legyél, akivé Isten teremtett. A rómaiakhoz írt levél 14. részének 12. verse azt mondja: „Mindannyian számot adunk magunkról Istennek” (ESV fordítás).

Isten úgy választotta meg Mózes szüleit, hogy ő zsidónak szülessen, aki megszabadíthatja népét a szolgaságból. Isten szüleidet is arra használta, hogy egyedivé alkosson téged.

Mózes életének sok körülménye nehéz volt, Isten azonban jóra használta azokat. Ugyanez igaz rád is. Isten kiválasztott, hogy megszüless, és ő az életed minden egyes részletét jóra tudja használni.

A te döntésed, hogy igent mondasz-e Istennek, és minden másra nemet. Mózes nemet mondott arra, hogy egyiptomi hercegként éljen; és igent arra, hogy elfogadja az Istentől kapott feladatát.

Ahogy megismered az Istentől kapott identitásodat, feladataid is nyilvánvalóvá fognak válni. Megtanulnod, hogy mikor mondj nemet, és mikor mondj igent. Identitásod ismerete meg fogja határozni a dolgokat, amelyekért felelős vagy, amelyek a te feladataid.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkodj el az élettörténeted részletein! Mit mondanak el az Istentől kapott identitásodról és feladataidról?
  • Hogyan használta Isten javadra életed nehéz körülményeit?
  • Milyen feladatokra szükséges ma igent mondanod? Mikre szükséges ma nemet mondanod?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.27.)

Szólj hozzá!

Amíg várakozol, Isten dolgozik benned

2019. december 15. 03:00 - nagynikoletta

20191215.jpg

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben” (5Móz 8,2).

Ha minden imádság rögtön választ kapna, ha minden szükséglet azonnal kielégítésre kerülne, és ha minden probléma automatikusan megoldódna, akkor a hited sohasem növekedne. Elkényelmesednél. Nem lenne  szükséged a hitre.

Emberek vagyunk, és nem szeretünk várni. Utáljuk! Nem szeretünk várakozni az orvosi rendelőben, sem a sorban az élelmiszerboltban, sem a STOP táblánál. És jobb lenne, ha nem kellene várni az ételünkre az étteremben sem!

Az élet azonban tele van várakozással. Az zsidóknak meg kellett tapasztalniuk ezt a tényt. Mózes 5. könyvének 8. fejezetében a 2. vers ezt mondja: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr a pusztában negyven éven át, hogy megsanyargatva és próbára téve téged megtudja, mi van a szívedben”. Az út, amit a zsidók megtettek Egyiptomból Izraelbe, csupán néhány hétig tartott volna. Nekik viszont 40 évbe telt! Körbe-körbe jártak Istennel szembeni engedetlenségük miatt. Miközben az egyik elodázást a másik után élték át, Isten próbára tette őket. Meg akarta vizsgálni, milyen a hitük.

Isten arra használja a késedelmeket, hogy minket is megpróbáljon, és megvizsgálja, milyen a hitünk.

Érezted már valaha, hogy te rohantál volna előre, de a hited azt mondta, hogy Isten nem ezt teszi? Isten időzítése tökéletes, de az ő menetrendje gyakran nincs összhangban a miénkkel. Amikor sietünk, akkor mindig mikor kérdéseket teszünk fel: „Uram, mikor fogok újból állást találni?”, „Mikor fogom megtalálni a megfelelő embert, aki házastársammá lesz?”, „Mikor lesz gyermekem?”, „Mikor fogok meggyógyulni?”, „Mikor fogsz választ adni imámra?”.

Talán, most éppen Isten várószobájában vagy. Ez nem túl szórakoztató. Azonban ez az idő hited épüléséhez szükséges.

A Biblia azt mondja Ézsaiás könyve 64. fejezetének 3. versében: „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”

Ez azt jelenti, hogy amíg várakozol, Isten munkálkodik. Lehet, hogy te nem látod ezt. Lehet, hogy a színfalak mögött. De mialatt vársz az imádra érkező válaszra, vagy arra, hogy megváltozzanak dolgok, vagy hogy mások legyenek a körülmények, Isten munkálkodik – és Ő dolgozik benned.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A türelem gyakorlása kisebb dolgokban, hogyan segítheti hited növekedését Isten várószobájában?
  • Miért számít, milyen a hozzáállásod, amikor arra vársz, hogy Isten megtegyen valamit az életedben?
  • Melyek voltak a legnehezebb várakozási időszakok életedben? Melyek voltak a legnagyobb lelki növekedés időszakai életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.08.)

Szólj hozzá!

Amikor Isten próbára tesz, akkor erőfeszítésre is késztet

2019. december 14. 03:00 - FodorImi

20191214.jpg

„Menjen ki a nép minden nap, és szedjen elegendőt arra a napra! Ily módon teszem próbára őket, hogy lássam, vajon követik-e az utasításaimat” (2Móz 16,4 NIV fordítás).

Az Újszövetségben sok parancsot találsz. Némelyikük igazán kínos, kellemetlen és kényelmetlen. Ilyenek pl. a „Semmi felől ne aggódjatok!”, vagy „Mindenért hálát adjatok!”, vagy „Mindig fizessetek jóval a gonoszért!”. Néhány igazán lehetetlennek tűnik.

Isten minden kérése próbára teszi a hitünket. Amikor Isten arra kér, hogy olyat tégy, ami megerőltetésre késztet, döntened kell: belső zsigeri érzésedre hallgatsz, ami azt mondja, hogy ez túl sok neked, vagy hiszed azt, hogy, amit Isten mond, azt meg kell tenned?

Tény, hogy Isten gyakran kér, hogy tegyük meg a lehetetlent, miáltal arra kényszerülünk, hogy tőle függjünk.

Mózes 2. könyve 16. fejezetének 4. versében Isten próbára tette a zsidókat, amikor azzal szembesültek, hogy hogyan tudnak majd enni a pusztában: „Menjen ki a nép minden nap, és szedjen elegendőt arra a napra! Ily módon teszem próbára őket, hogy lássam, vajon követik-e az utasításaimat.”  Látszólag értelmetlen elvárással próbálta meg hitüket és engedelmességüket.

Isten arra kérte Ábrahámot, hogy hagyja ott az ismert biztonságot, és utazzon el egy ismeretlen országba, ahol azelőtt sosem járt, és alapítson egy új nemzetet. Ábrahám engedelmes volt, és elindult.

Isten arra kérte Noét, hogy építsen bárkát a szárazföldön, távol az óceántól. Noé megtette, amit mindenki más bolondságnak gondolt, és engedelmeskedett Istennek.

Amikor több mint 5000 ember éhes volt, Jézus azt mondta Andrásnak, hogy etesse meg őket. Isten gyakran kéri az övéitől, hogy tegyenek meg lehetetlen dolgokat, hogy olyan helyzetbe vigyen minket, ahol csak az ő csodájában bízhatunk. Ezt akarja tenni a te életedben is.

A hited nem csak akkor növekszik, amikor örülsz, hogy túljutottál a nehéz helyzeteken, hanem akkor is, amikor rögtön engedelmeskedsz. Az engedelmesség mindig építi a hitedet. Amikor Isten szól, tedd meg, ne ülj le! Ne tűnődj el azon, miért nincs értelme! Ne aggódj, hogy vajon képes leszel-e azt saját erődből megtenni!

Csak tedd meg! Engedelmeskedj Istennek a legmesszemenőbben, és bízz abban, hogy ő mindent meg fog adni, tervei megvalósításához! És ő növelni fogja hitedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Gondolj egy olyan időszakra, mikor Isten valami lehetetlennek látszó dolog megtételére kért. Engedelmeskedtél? Ha igen, akkor hogyan növekedett a hited az engedelmesség által?
  • Miért számít az, hogy azonnal engedelmeskedsz vagy késlekedsz az engedelmességgel?
  • Kik azok a hittel teljes emberek a te életedben, akik az Istennek való engedelmesség modelljei számodra? Gondolod, azt mondják, hogy könnyű volt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.07.)

Szólj hozzá!

Bármit is csinálsz, szolgálatként tedd!

2019. november 25. 03:00 - Lilla:)

20191125.jpg

„Bármit is tesztek, akár szóban, akár cselekedetben, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek hálát adva az Atya Istennek őáltala” (Kol 3,17 NIV fordítás).

Isten arra hívott el, hogy lelkész légy.

Lehet, hogy sosem prédikálsz majd istentiszteleten. Előfordulhat, hogy sosem vezetsz le egy esküvőt vagy egy temetést. Az is lehetséges, hogy sosem leszel egy gyülekezet vezetője.

Azonban afelől ne legyen kétséged, hogy ha Jézust követed, akkor lelkész vagy.

Isten arra hívott el, hogy kettős hivatású lelkész legyél. Mit is jelent ez? Gondolj a bifokális szóra. Azokat a szemüvegeket hívják így, amelyek lehetővé teszik, hogy a használója egyszerre nézzen tisztán messzire és egészen közelre is.

Amikor Jézust követed, mindent két okból kifolyólag teszel, nem egy miatt: hogy másoknak segíts, és dicsőítsd vele Istent. Ez tesz téged kettős hivatású lelkésszé, mindegy hogy kamionsofőr, ügyvéd, házmester vagy olyan szülő vagy, aki otthon maradt a gyermekével. Van egy állásod, és annak betöltése során úgy kell munkálkodnod, hogy segíts másoknak, és dicsőítsd Istent.

A Biblia ezt mondja erről a kolossébeliekhez írt levél 3. részének 17. versében: „Bármit is tesztek, akár szóban, akár cselekedetben, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek hálát adva az Atya Istennek őáltala” (NIV fordítás).

Ez az igerész emlékeztet minket arra, hogy bármit is teszünk, az szolgálat és áldás lehet, ha Isten dicsőségére, valamint mások segítségére szolgál. Bármit is teszel, Jézus nevében tedd! Lehet szolgálat az, ha kiviszed a szemetet, kicserélsz egy koszos pelenkát, vagy kitakarítod a nappalit.

A Biblia azt mondja, hogy amíg helyes a motivációd, bármit is teszel, az szolgálattá válhat. Ez azt jelenti, hogy az alantas feladatok is jelentőségteljessé válhatnak, amikor Isten iránti szeretetből végzed el őket.

Amikor ebből a nézőpontból tekintesz az életre, minden, amit teszel, lényegessé válik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan változtatja meg a hozzáállásodat az általad jelentéktelennek tartott feladatok irányába a Bibliának az a tanítása, hogy mindent az Úrért tegyetek?
  • Hogyan befolyásolja a kettős hivatású lelkészként való elhívásod azt, hogy miként tekintesz a munkádra? 
  • Mely feladatra küzdelem úgy tekintened, hogy azzal másokat segítesz, és Isten dicsőségére végzed? Szerinted miért van ez így?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása