Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Egy anekdota az ellenszerről

2012. december 22. 03:00 - jletti

"Ő pedig ezt mondta: "Leányom, kockáztattad a hitedet, de teljesen meggyógyultál. Élj jól, légy áldott!" (Márk 5:34, MSG fordítást)

Amikor régen cikket írtam a középiskolai újságba, tanárunk azt mondta: "A különbség e között az osztály között és a többi osztály között az, hogy amikor a többi osztályokban a diákok beadják a házijukat, akkor az egyedüli ember, aki láthatja a hiábáikat, az a tanár. Ebben az osztályban viszont, ha hibáztok a házi feladattal, az megjelenik az újságban és mindenki láthatja." 

Néhány napja hibát követtünk el, ugyanis hibásan közöltünk egy főcímet, mely így jelent meg: "Az önzetlen adakozás a materializmus anekdótája." Kétségkívül, Isten felhasználhatja valakinek a vicces és érdekes kis történetét - azaz anekdótáját -  a materializmus ellenszereként, de a főcímnek mégis a következőnek kellett volna lennie: "Az önzetlen adakozás a materializmus ellenszere."

Tökéletlen emberek vagyunk, akik egy tökéletes Istent szolgálunk, és ezért az elnézéseteket kérem.

Ahogy már korábban említettem, az egyik dolog, amit Rick pásztor mondani szokott, ez : "Azt akarom, hogy minden munkatársam kövessen el legalább egy nagy hibát minden héten. Ha nem hibáztok, akkor nem is próbáltok ki semmi újat." Ez alatt ő azt érti, hogy nem akarja, hogy féljünk új és kreatív dolgokat kipróbálni, még ha ezzel néha azt kockáztatjuk, hogy hibázunk.

Volt egyszer egy nő, aki "tizenkét éve vérfolyásos volt", már mindenféle orvosnál járt, akikre nem csak, hogy ráköltötte minden pénzét, de még rosszabbul lett, mint azelőtt. Egy nap meglátta Jézust, amint áthalad a sokaságon és azt gondolta magában: "Ha megérinthetem akár csak a ruháját is, tudom, hogy meggyógyulok."(Márk 5:28)

"Abban a pillanatban, amikor ezt megtette, elapadt a vérzés forrása. Érezte testében a változást, tudta, hogy kigyógyult a betegségéből"(Márk 5:28, MSG fordítás).

Jézus megfordult és azt mondta: "Ő pedig ezt mondta: "Leányom, kockáztattad a hitedet, de teljesen meggyógyultál. Élj jól, légy áldott!" (Márk 5:34, MSG fordítás)

Lehet hogy neked is van egy "bajod" az életedben, amit hordozol, és amiről nem hiszed, hogy valaha is megváltozik, és nem hiszed, hogy valaha is kigyógyulhatsz belőle. Lehet, hogy Jézus arra kér téged, hogy kockáztass, de te félsz attól, hogy kinyújtsd a karod és megérintsd a ruhája szegélyét.

Vállald a kockázatot, és nézd meg, hogy mit tesz Isten. Valójában, a kockázat vállalása az egyik módja hited elmélyítésének - mivel így minden egyes apró lépés önbizalmat ad neked ahhoz, hogy nagyobb lépéseket merj megtenni.

Beszéljetek róla:

  • Már nem sok van hátra, ahogy elmúlik a Karácsony, mindjárt itt az Új Év. Az életednek melyik részén van szükség változásokra 2013-ban? Jézus azt mondja: "Minden lehetséges annak, aki hisz" ( Márk 9:23).


(Daily Hope by Jon Walker, 2012.12.15)

Szólj hozzá!

Engedelmeskedj Istennek késedelem nélkül!

2012. december 18. 03:00 - FodorImi

„Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat.” (Zsoltárok 119:60)

20090801_running_2_035-2.jpg

Amikor az angyal megjelent Józsefnek álmában, azt mondta neki: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” (Máté 1:20b) József pontosan ezt tette: „József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét.” (Máté 1:24) Nem tétovázott, nem vonakodott, megtette.

Ez mutatja József élő, közvetlen kapcsolatát Istennel. Amit Isten mondott neki, azt József megtette.

Ha hiszed, hogy Isten szeret téged, és szeretetére válaszként engedelmes életet akarsz élni, ez az a mód, ahogyan válaszolnod kell. Isten iránti azonnali engedelmességben kell élned, és ezt az életet járja át a lelki izgalom és öröm.

Lehetőségem volt találkozni szerte a világban sok nagyszerű hívő férfival és nővel. Mindegyikük más, különböznek egymástól,  de egy dolog közös bennük: Mikor érzékelik, hogy Isten szól nekik, tegyenek meg valamit, akkor nem késlekednek. Meggyorsítják lépteiket, és megteszik.

1János 5:3 azt mondja: „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek.” Ha tehát Isten kéri tőled, hogy valamit tegyél meg, és azt tehernek érzed, akkor mi a baj? Ez rendszerint halogatás. Ha valamit nem teszünk meg rögtön, akkor annál nehezebb megtenni, minél tovább várunk. Ha azonban megtesszük, amit Isten mond, az a legfrissítőbb szabadságot hozza az életünkbe.

Beszéljetek róla:

  • Mire hívott Isten, hogy megtedd? Talán egy telefonhívás, vagy egy cselekedet, amit meg kell tenned?
  • Bármi is az, írd le most, mondd el Istennek, hogy meg akarod tenni, és kérd, adja meg a szükséges erőt neked, hogy meg tudd tenni.


(Daily Hope by Tom Holladay. 2012.12.10.)

Szólj hozzá!
Címkék: engedelmesség

Isten örül, amikor teljes szívünkből engedelmeskedünk

2012. december 16. 03:00 - BélaPéter

“Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és megtartsam teljes szívvel.” (Zsolt 119:34)

DayMosesBroke.jpg

Isten örül, amikor teljes szívből engedelmeskedünk neki! Ez azt jelenti, hogy akármit is kér Isten, azt fenntartás és késedelem nélkül megteszem. Ilyenkor nem fogod elodázni és azt mondani, hogy "majd imádkozom érte." Haladékot nem tűrően belevágsz. Minden szülő tudja, hogy a késleltetett engedelmesség tulajdonképpen engedetlenség.

Isten nem tartozik neked számadással vagy magyarázattal mindazért, amire megkér. Ráérünk megérteni, de engedelmeskedni nem. Az azonnali engedelmesség többre megtanít Istenről, mint egy életen át tartó Biblia tanulmányozás. Sőt, egyes parancsokat csak akkor ért meg igazán az ember, amikor teljesíti azokat. Az engedelmesség pedig elvezet a megértéshez.

Sokszor csak részleges engedelmességet próbálunk felajánlani Istennek. Válogatunk, hogy melyik parancsolatot szeretnénk megtartani. Csinálunk egy listát, felsoroljuk azokat a parancsolatokat, amiket szeretünk, és azokat megtartjuk, de figyelmen kívül hagyjuk azokat, amikről úgy véljük, hogy ésszerűtlenek, nehezek, drágák vagy népszerűtlenek. Elmegyek a gyülekezetbe, de nem fogok tizedet fizetni. Elolvasom a Bibliát, de nem bocsátok meg annak, aki megbántott. Viszont a részleges engedelmesség nem más, mint engedetlenség.

A teljes szívből jövő engedelmességet örömmel, lelkesedéssel teszi az ember. A Biblia azt mondja, hogy "Engedelmeskedjetek az Úrnak örömmel" (Zsolt 100:2, LB ford.)

Dávid hozzáállása ez volt: "Csak mondd meg, hogy mit tegyek, és megteszem. Amíg élek, teljes szívvel és örömmel engedelmeskedem." (Zsolt 119:34, LB ford.)

Jakab, amikor a keresztényekhez szól, ezt mondja: “Istennek azzal okozunk örömet, amit teszünk, és nem csak azzal, amit hiszünk.” (Jakab 2:24 CEV ford.)

Isten Igéje egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy cselekedeteinkkel nem érdemelhetjük ki az üdvösséget. Kegyelemből, és nem a mi erőfeszítéseink miatt kapjuk. De Isten gyermekeként örömet szerzünk mennyei Atyánknak, ha engedelmesek vagyunk. Bármilyen cselekedet, ami engedelmességből fakad, az egyben Istent dicsőíti.

Miért tetszik Istennek ennyire az engedelmesség? Azért, mert azt bizonyítja, hogy tényleg szereted. Jézus mondta, hogy "ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat" (Jn 14:15)

Beszéljünk róla:

  • Próbáltál már valamit nagyon megérteni? Hogyan tudsz teljes szívvel úgy engedelmeskedni, hogy még többet megtudj Istenről?
  • Használtad már a hitbeli meggyőződésedet kifogásként, hogy ne kelljen engedelmeskedned? Mikor?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012. 12. 09.)

Szólj hozzá!

Engedelmeskedj Istennek az elméddel is

2012. december 15. 03:00 - Á. Bözse

Amikor azonban (József) meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik atyja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea területére vonult vissza, és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek... (Máté 2,22-23 )

Nazareth-The Fountain of the Virgin-1894.jpg

Nagyon sok ember hiszi, hogy hitből való engedelmes életet élni azt jelenti, hogy az elmédet üresjáratba teszed és engeded Istennek, hogy vezessen, ahová csak akar, mintha csak egy robot lennél. Ez egyáltalán nem így van.

A Biblia azt mondja:  "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből." (Lukács 10,27). Össze kell kapcsolnod az elmédet, a gondolkodásodat Istennel, és azt az életet kell élned, amit ő ad számodra.

Ez az, amit József is tett, amikor engedelmeskedett Isten parancsának, hogy költözzön vissza Izráelbe. József hallotta, hogy Heródes fia uralkodik Júdeában, így félt oda menni. "Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea területére vonult vissza, és amikor odaért, abban a városban telepedett le, amelyet Názáretnek neveztek..." (Máté 2,23).

Názáret az a hely, amiről megprófétálták a Bibliában, hogy Jézus ott fog élni, így József pontosan Isten akaratának a középpontjában volt. És úgy került oda, hogy megnézte a helyzetet - a politikai helyzetet, azt, hogy Heródes fia uralkodik - majd rájött, hogy nem biztonságos ott letelepedni, és Isten gondolkodásával összhangba hozta saját gondolkodását, hogy a helyes döntést tudja meghozni.

De honnan kellene kapnunk Isten vezetését az életünkre nézve? Talán nincsenek angyalok, akik megjelennek, hogy irányt mutassanak, de rendelkezésünkre áll több száz oldal Isten Igéjéből. Ahhoz, hogy engedelmes életet tudjunk élni, meg kell ismernünk és tudnunk kell, hogy Isten mit mondott nekünk.

Jézus erről beszél a Máté 7,24-ben: "Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát."

Isten Igéje rendelkezésünkre áll, hogy segítsen megélni Istennel való kapcsolatunkat. Ez nem egy száraz szöveg, parancsokkal. Ez Isten szerelmes levele hozzánk, az Atya útmutatásokkal teli levele arra nézve, hogy hogyan éljük azt az életet, amit ő akar adni a számunkra.

Beszéljünk róla:

  • Milyen gyakran olvasod Isten Igéjét és aztán engedelmeskedsz neki kérdések nélkül?
  • Ahogy Isten Igéjét olvasod ma, bátorítalak, hogy imádkozz együtt a zsoltárossal: "Adj nekem éles elmét, hogy azt tudjam tenni, amit mondasz nekem - hadd legyen az egész életem egy hosszú, engedelmes válasz." (Zsoltárok 119,34, MSG fordítás)

(Daily Hope by Tom Holladay 2012.12. 08.)

Szólj hozzá!

Ne hezitálj engedelmeskedni Istennek

2012. december 11. 03:00 - Lilla:)

"Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat." (Zsoltárok 119:60)

steps.jpg

Ezen a héten, ahogy az engedelmességről elmélkedünk és arról, hogyan tudjuk azt megélni, szeretném, ha megnéznénk József öt cselekedetét, amivel kimutatta engedelmességét Istennek az első Karácsonykor.

Amikor megjelent az angyal József álmában, azt mondta neki: "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van." (Máté 1:20b.). Tehát József ezt tette. "József pedig, amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét" (Máté 1:24.). Nem hezitált, csak megtette.

Ez felfrissítőleg hatott József kapcsolatára Istennel. Amikor Isten mondta, József megtette.

Ha elhiszed, hogy Isten szeret téged és engedelmességben akarod élni életed viszonzásul az ő szeretetére, akkor így kellene reagálnod. Azonnali engedelmességgel élni Isten felé élményekkel és örömmel teli élet.

Lehetőségem nyílt rá, hogy világszerte rengeteg nagyszerű hívő férfit és nőt megismerjek. Mindannyian különböztek egymástól, de egy dolog mindegyikükben közös volt: amikor érezték, hogy Isten azt szeretné, hogy tegyenek valamit, nem hezitáltak. Kiléptek és tették.

1 János 5:3 mondja: "Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancsolatai pedig nem nehezek." Tehát ha úgy érzed, hogy Isten valami megterhelőt kér tőled, mi a gond? Általában ez csak halogatás. Ha nem helyesen cselekszünk, annál nehezebb lesz, minél tovább várunk. De ha azt tesszük, amit Isten mond, a legfelfrissítőbb szabadság költözik az életünkbe.

 

Beszéljetek róla!

  • Mire hívott el Isten? Telefonálnod kellene egyet? Valamit tenned kellene?
  • Akármi is az, most írd le, mondd el Istennek, hogy meg akarod tenni és kérd, hogy adjon erőt hozzá!

(Daily Hope by Tom Holladay, 2012.12.04.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása