Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Egy anekdota az ellenszerről

2012. december 22. 03:00 - jletti

"Ő pedig ezt mondta: "Leányom, kockáztattad a hitedet, de teljesen meggyógyultál. Élj jól, légy áldott!" (Márk 5:34, MSG fordítást)

Amikor régen cikket írtam a középiskolai újságba, tanárunk azt mondta: "A különbség e között az osztály között és a többi osztály között az, hogy amikor a többi osztályokban a diákok beadják a házijukat, akkor az egyedüli ember, aki láthatja a hiábáikat, az a tanár. Ebben az osztályban viszont, ha hibáztok a házi feladattal, az megjelenik az újságban és mindenki láthatja." 

Néhány napja hibát követtünk el, ugyanis hibásan közöltünk egy főcímet, mely így jelent meg: "Az önzetlen adakozás a materializmus anekdótája." Kétségkívül, Isten felhasználhatja valakinek a vicces és érdekes kis történetét - azaz anekdótáját -  a materializmus ellenszereként, de a főcímnek mégis a következőnek kellett volna lennie: "Az önzetlen adakozás a materializmus ellenszere."

Tökéletlen emberek vagyunk, akik egy tökéletes Istent szolgálunk, és ezért az elnézéseteket kérem.

Ahogy már korábban említettem, az egyik dolog, amit Rick pásztor mondani szokott, ez : "Azt akarom, hogy minden munkatársam kövessen el legalább egy nagy hibát minden héten. Ha nem hibáztok, akkor nem is próbáltok ki semmi újat." Ez alatt ő azt érti, hogy nem akarja, hogy féljünk új és kreatív dolgokat kipróbálni, még ha ezzel néha azt kockáztatjuk, hogy hibázunk.

Volt egyszer egy nő, aki "tizenkét éve vérfolyásos volt", már mindenféle orvosnál járt, akikre nem csak, hogy ráköltötte minden pénzét, de még rosszabbul lett, mint azelőtt. Egy nap meglátta Jézust, amint áthalad a sokaságon és azt gondolta magában: "Ha megérinthetem akár csak a ruháját is, tudom, hogy meggyógyulok."(Márk 5:28)

"Abban a pillanatban, amikor ezt megtette, elapadt a vérzés forrása. Érezte testében a változást, tudta, hogy kigyógyult a betegségéből"(Márk 5:28, MSG fordítás).

Jézus megfordult és azt mondta: "Ő pedig ezt mondta: "Leányom, kockáztattad a hitedet, de teljesen meggyógyultál. Élj jól, légy áldott!" (Márk 5:34, MSG fordítás)

Lehet hogy neked is van egy "bajod" az életedben, amit hordozol, és amiről nem hiszed, hogy valaha is megváltozik, és nem hiszed, hogy valaha is kigyógyulhatsz belőle. Lehet, hogy Jézus arra kér téged, hogy kockáztass, de te félsz attól, hogy kinyújtsd a karod és megérintsd a ruhája szegélyét.

Vállald a kockázatot, és nézd meg, hogy mit tesz Isten. Valójában, a kockázat vállalása az egyik módja hited elmélyítésének - mivel így minden egyes apró lépés önbizalmat ad neked ahhoz, hogy nagyobb lépéseket merj megtenni.

Beszéljetek róla:

  • Már nem sok van hátra, ahogy elmúlik a Karácsony, mindjárt itt az Új Év. Az életednek melyik részén van szükség változásokra 2013-ban? Jézus azt mondja: "Minden lehetséges annak, aki hisz" ( Márk 9:23).


(Daily Hope by Jon Walker, 2012.12.15)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása