Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Erő, amivel tovább mehetsz

2015. április 12. 03:00 - Robin85

“Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja az ő munkáját, amíg az nincs készen." 

(Filippi 1:6, NLT fordítás)

A Bibliában azt olvassuk, hogy Isten mindig befejezi azt, amit elkezdett: “Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja az ő munkáját, amíg az nincs készen." (Filippi 1:6, NLT fordítás). Nem azt mondja, hogy Isten talán befejezi, vagy Isten reméli, hogy befejezi. Azt mondja, hogy Isten be fogja fejezni. Mit is jelent ez?

Azt jelenti, hogy ha tényleg odaadtad az életedet Jézus Krisztusnak, ha megnyitottad magadat Isten előtt és azt mondtad: "Krisztus, legyél te az első az életemben", akkor el fogsz jutni a Mennyországba. Semmi kétség nem férhet hozzá. És kész, ezzel a dolog le van zárva. Át fogsz haladni a célvonalon, mert nem a te teljesítményeden múlik, hanem Isten megtartó kegyelmén. Az egyetlen kérdés az, hogy miként fejezed be a versenyt. Tudjuk, hogy vannak, akik jól fejeznek be egy versenyt, és vannak, akiknek rosszul sikerül.

Nem azt akarom, hogy éppenhogy csak bejuss a Mennybe, vagy épphogy csak átlépd a célvonalat. Segíteni szeretnék neked, hogy az élet versenyét jól zárd. Azt akarom, hogy örülj az életnek, a bővölködő életnek, hogy megértsd, mire alkotott meg Isten, és azt tedd is meg.

Miért lehetsz biztos abban, hogy be fogod fejezni az élet versenyét? Isten megtartó kegyelme miatt. Isten nem csak egyszerűen megmenteni akar. Meg is akar tartani egy életen keresztül. Azt akarja, hogy sikerüljön neked.

Mi a megtartó kegyelem?

A megtartó kegyelem az az erő, ami akkor is továbbvisz, amikor te legszívesebben feladnád. Erő ahhoz, hogy a jót tedd, amikor nem érzed, hogy azt szeretnéd tenni.

Rengeteg buktató és csapda van az életünk maratoni futása során. Ám függetlenül attól, hogy milyen dolgokon mész keresztül, vagy hogy mivel kell még szembenézned idén, számíthatsz Isten megtartó kegyelmére.

"Célom az írásommal az, hogy bátorítsalak titeket és biztosítsalak afelől, hogy az, amit átéltek, igazán része Isten irántatok való kegyelmének. Álljatok szilárdan ebben a kegyelemben." (1 Péter 5:12)

Beszéljetek róla

  • Miért van az, hogy sokszor csak "túl akarjuk élni" a hetet, miközben Isten azt szeretné, hogy bővölködő  életet tapasztaljunk meg?
  • Miként tapasztaltad meg, hogy Isten megtartó kegyelme segített neked abban, hogy kitarts az életednek egy nehéz időszakában?
  • Milyen helyzetekben van szükséged Isten segítségére, hogy erősen megállj? Kérted Istent, hogy megtartson téged?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2015. 04. 05.)

Szólj hozzá!

Ismerd meg még jobban a Teremtődet...

2014. december 30. 03:00 - rorsy

"A kicsinység érzése, amit éreztek, belőletek származik. Nem az életetek jelentéktelen, hanem ti élitek azt jelentéktelenül... Nyissátok meg az életeteket, és éljetek nyitottan és kiteljesedve!" (2Kor 6,12-13, MSG fordítás)

Az évnek ebben a szakaszában mindenkinek nagyon sok dolgot kell elintéznie - meg kell írnunk az év végi összefoglalókat, meg kell tervezni az ünnepi menüt, és természetesen ajándékokat is kell vásárolnunk.

De számodra valami sokkal fontosabb kell, hogy legyen a középpontban karácsonykor: a Jézussal való személyes kapcsolatod elmélyítése. Miért? Két ok miatt.

Először is, mert Jézus alkotott téged. A Biblia szerint: "Mielőtt bármi létrejött volna, Krisztus létezett, és Ő Istennel volt. Ő mindig is létezett, és Ő maga Isten. Ő teremtett mindent, ami van, és semmi sincs, amit nem ő alkotott. Az örök élet Őbenne van, és ez az élet világosságot nyújt az egész emberiségnek." (Ján1,1-4, TLB ford.)

Nemcsak arra van lehetőséged, hogy az univerzum Teremtőjével találkozz, hanem arra is, hogy a te saját Teremtőddel találkozz. Azt szokták mondani, hogy ha az embernek kétségei vannak valamilyen területen, nézze meg, mit ír a kézikönyv.... De Jézust ismerni, ennél sokkal jobb. Ha tudni akarod, hogyan tudod kihozni a legtöbbet az életedből, meg kell ismerned azt, aki téged alkotott.

Másodszor, mert Jézus nyitja meg a szíved, hogy olyan életet élhess és élvezhess, amelyben jelen van a cél, a békesség és az erő. A Jézussal való kapcsolat biztosítja számodra a helyet a mennyben, de ennél sokkal többet is jelent. Isten azoknak, akik ismerik Őt, olyan életet ígér, amelyben cél, békesség és erő van.

Jézust személyesen ismerni azt jelenti, hogy megváltozik az életed. A cél, az erő és a békesség csak a kezdete annak, amit Isten neked adni akar az életben.

Sajnos a legtöbb ember jelentéktelen életet él, mert értelmetlen dolgok töltik ki az életüket.

Most karácsonykor gondolkodjunk el egy kicsit a fogadós példáján, aki nem készített helyet Jézus számára azon az első karácsonyon. Ez nem akadályozhatta meg, hogy Jézus megszülessen, és Istent sem akadályozta meg abban, hogy megvalósítsa a céljait a történelemben. Ez csak a fogadósnak volt rossz. Elmulasztotta azt a kiváltságot, hogy Isten Fiának helyet adjon, amikor a világra jött.

Ugyanez igaz a te életedre is. Ha nem találsz időt arra, hogy megismerd Jézust, elmulasztod a lehetőséget, hogy megismerd a Teremtődet. Elmulasztod a lehetőségét annak, hogy cél, békesség és erő legyen az életedben, mert ezeket csak Isten Fiától tudod megkapni. Ha nem hagysz az életedben helyet Jézusnak, akkor nem tudod majd betölteni az életeddel azt a célt, amit Ő szán neked.


Beszéljetek róla:

  • Az, hogy megismered az Alkotódat, milyen kihatással lehet arra, ahogy az életedet éled?
  • Életed melyik területén szeretnéd megtapasztalni Isten erejét, békességét és célját?
  • Melyek azok a jelentéktelen dolgok, amelyek távol tartanak attól, hogy Istent jobban megismerhesd?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2014. 12. 23.)

Szólj hozzá!

A csoportos imádság ereje

2014. december 03. 03:00 - rorsy

"Azzal segítesz, ha imádkozol értünk. Így sok ember fog hálát adni, mert Isten kegyelmesen válaszolt az értünk mondott imádságokra." (2 Korinthus 1:11, NLT fordítás)


Ahhoz, hogy keresztül tudj jutni azon a helyzeten, amiben jelenleg vagy, toboroznod kell embertársakat, akik tudnak imádkozni érted.

Ezt egyszerűbb kérni, ha tagja vagy egy kis csoportnak. Amikor nehéz időket élsz át és nincs egy kis csoport melletted, védtelen vagy. Nem vagy olyan erős, mint azok, akik tagjai egy ilyen közösségnek, mert nincsen senki, aki tudna érted imádkozni.

A Bibliában, 2 Korinthus 1:11-ben azt olvassuk, hogy "Azzal segítesz, ha imádkozol értünk. Így sok ember fog hálát adni, mert Isten kegyelmesen válaszolt az értünk mondott imádságokra." (NLT fordítás)

Őszinte leszek veled: nem tudom, hogy ez hogyan működik. Mégis, van valami különleges, plusz erő abban, amikor csoportosan imádkoztok, és ez nincs jelen, ha egyedül magadért könyörögsz. Több erő van a csoportos imádságokban, mint az egyéniekben.

A Bibliában azt olvassuk, hogy "...ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám." és "Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."

Szükséged van erre az erőre, ahhoz, hogy túljuss azon a helyzeten, amelyben éppen vagy. Ezért van szükséged egy kis csoportra. Ezért kell az házi csoportod tagjait megkérned, hogy imádkozzanak érted.

A Galata 6:2-ben arról tanít minket Isten, hogy "Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be az Isten törvényét." (NIV fordítás) Mi Krisztus törvénye? "Szeresd felebarátodat, mint magadat." Amikor másokért imádkozol, akkor úgy szereted a felebarátodat, mint magadat. Amikor ők imádkoznak érted, akkor ők úgy szeretnek, mint saját magukat.

Beszéljetek róla

  • Kik azok az életedben, akikhez bátran fordulhatsz imakéréseiddel és biztos is lehetsz abban, hogy imádkoznak majd érted?
  • Hogyan gondoskodott Isten rólad kiscsoportos imádkozáson keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.26.)

Szólj hozzá!

A bűn mindent megrongált

2014. november 12. 03:00 - hofgartekesnoemi

 “Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róma 8:22)


Semmi sem működik tökéletesen, mert az emberiség sorozatosan rossz döntéseket hozott.

Minden megtört, semmi sem működik hibátlanul a földön. A bűn mindent megrontott.

Mindent összetört. A bűn mindent megmérgezett. A bűn mindent elrontott, tönkretett. A bűn mindent megsebzett - minden kapcsolatot, ötletet, álmot és emberi testet. A bűn mindent megérintett.

A Példabeszédek könyvében Salamon az életed hat dimenziójáról ír, amelyet a bűn megfertőzött. A következő néhány napban ezeket fogjuk átnézni.

  1.     Az első következmény a természeti katasztrófák és eldeformáltságok.

Nem élünk már az Éden kertjében. Ahogyan John Milton írta egy világhírű művében, "A paradicsom elveszett." Romlott világban élünk, és ennek eredményeként hurrikánok, tájfunok, kiszámíthatatlan időjárás, földrengések, szárazság és áradások sújtanak bennünket.

Döbbenetes számomra, hogy a biztosítók mindezeket az eseményeket Isten cselekedetének nevezik (angolul: Act of God), ugyanakkor Jézus születésével kapcsolatban ez nem merül fel. Más szavakkal, Istentől csak negatív dolgok érkeznek felénk? Isten nem akarja, hogy a fent említett szerencsétlenségek megtörténjenek a földön. Ugyanúgy felzaklatják ezek Őt, mint minket. A föld viszont megrongálódott, mikor a bűn megszennyezett mindent. 

A Bibliában, Róma 8:20-ban a következőt olvassuk: „A teremtett világ megzavarodott.” (CEV fordítás) Minden elvesztette az eredeti célját. Minden elromlott, a te DNS-ed, a szüleid DNS-e és az ő szüleik DNS-e is. Észrevetted már, hogy a tested nem működik tökéletesen? Ha tökéletesen működne, nem volna szükség orvosokra.

  1.     A második következmény a fizikai elmúlás és halál.

Nem létezett halál ezen a bolygón, míg a bűn be nem tette a lábát közénk. A Példabeszédek 8:8-ban azt olvassuk, hogy tudjuk, hogy "Nem irányíthatjuk a szelet és ugyanígy a halálunk napját sem tudjuk meghatározni." (Szabad fordítás) Tudjuk, hogy a halál elkerülhetetlen, mégis megpróbáljuk megállítani. Rengeteget teszünk azért is, hogy késleltessük az elmúlást. 

Van viszont egy öröm hírünk: Isten nem akarja azt, hogy örökké élj ezen a bolygón. Azt szeretné, hogy örök életed legyen egy tökéletes helyen, nem egy bűn által tönkretett világban.

„Így van a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban, elvettetik gyalázatban, feltámasztatik dicsőségben, elvettetik erőtlenségben, feltámasztatik erőben.” (1Kor 15:42-43)


Beszéljetek róla

  • Miért olyan nehéz még hívőként is elfogadni testünk romlandóságát és halálát?
  • Mit gondolsz, milyen felelősségünk van keresztényekként a környezetünkért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.05.)

Szólj hozzá!

A boldogság feltétele az elengedés

2014. június 30. 03:00 - angie.keyr

Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Filippi 3:13-14

A boldogsághoz tudnod kell elengedni és meg kell tanulnod felejteni. Az aggódás nem változtat semmit a múlton, szóval felejtsd el, amin nem tudsz változtatni, és koncentrálj a jövőre.

A Filippi 3:13-14 azt mondja: Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.

Az erőd véges. Ezért fáradsz el. Ezért merülsz ki.

Mivel csak véges mennyiségű energiád van, nagyon ajánlom, hogy egy cseppjét se a múltra pazarold. Minden nap arra költsd az erődet, ami az előtted lévő úton vár.

Ez a szokás annyira fontos a boldogsághoz, hogy van három csapda, amiről tudnod kell:

A megbánás csapdája. El kell engedned azokat a dolgokat, amiket megbántál. Vannak dolgok, amikről azt kívánom, hogy bárcsak máshogy csináltam volna az életben? Természetesen. De nem rágódhatok rajtuk, mert nem tudom megváltoztatni őket. Ne vesztegess érzelmeket bánkódásra.

A neheztelés csapdája. A haragodhoz való ragaszkodás csak téged bánt. Engedd el! A saját érdekedben meg kell tanulnod megbocsátani. Megérdemlik? Nem. De te megérdemled a megbocsátást Istentől? Nem. Akik megbocsátanak, megbocsátatnak.

A szokás csapdája. Minden folyamatosan változik, és ezt nem tudod megállítani. Neked kell eldöntened, hogy ellenállsz és elutasítod a változásokat, vagy boldog leszel. A boldogság választás kérdése.

Az, hogy hogy kezeled a változásokat az életben felfedi a lelki érettségedet. Amikor az örökkévalósághoz vagy láncolva, és az vezet, körülötted minden változhat, és választhatod a boldogságot.

Beszéljetek róla:

  • Mi az a dolog a múltadban, amit el kell engedned ahhoz, hogy a jövődre tudj koncentrálni?
  • Mit gondolsz, miért olyan nehéz az embereknek megválni a szokásaiktól?
  • Mit fed fel a változáshoz való hozzáállásod a lelki érettségedről?

(Daily Hope by Rick Warren 2014.06.23)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása