Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Légy őszinte Istennel, amikor szétesik az életed!

2023. július 17. 03:00 - gerbeaud

"[Isten] öreggé tette a bőröm és a testem. Összetörte a csontjaimat. Ostromolt, és gyötrelemmel és szorongással vett körül. Egy sötét helyre temetett, mint a régen meghaltakat... Bár sírok és segítségért kiáltok, Ő elzárkózik imádságom elől." (Jeremiás siralmai 3,4-6,8 NLT)

Mindannyian átélünk olyan időszakokat, amikor az életünk szétesni látszik. Elveszítjük a munkánkat, tönkremegy egy kapcsolatunk, valaki meghal, vagy rosszabbra fordul az egészségünk.

Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Isten elhagyott minket.

De nem hagyott el!

Jeremiás próféta ugyanebben a csónakban evezett, amikor megírta a Siralmak könyvét. Országa, Júdea, gazdasági válságot élt át, és egy idegen ellenség tartotta rettegésben. Hihetetlenül embertelen cselekedetek szemtanúja volt, amelyeket Júdea ellen követtek el. Az emberek munka nélkül maradtak és éhen haltak.

Mit tett először Jeremiás? Elmondta Istennek, hogy mit érez: "[Isten] öreggé tette a bőröm és a testem. Összetörte a csontjaimat. Ostromolt, és gyötrelemmel, szorongással vett körül. Egy sötét helyre temetett, mint a régen meghaltakat... Bár sírok és segítségért kiáltok, Ő elzárkózik imádságom elől." (Jeremiás siralmai 3,4-6,8 NLT)

Meglep, hogy ezek a szavak benne vannak a Bibliában? Jeremiás - ahogy többen is manapság - úgy érezte, hogy Isten megfeledkezett róla. De Jeremiás nem hagyta figyelmen kívül azt, amit érzett. Nem szépítette a helyzetet. Elmondta Istennek, ami a szívét nyomta. Sőt, Jeremiás öt fejezeten keresztül mondja el Istennek, hogy mit gondol a helyzetről. Azt mondta Istennek: "Itt valami nagyon nincs rendben!"

Miért tett Isten egy ilyen szöveget a Bibliába? Mert azt akarja, hogy tudd, hogy Ő tudja kezelni a haragodat, a szorongásodat és a bánatodat. A Bibliának egy egész könyvét teszi ki az, hogy Jeremiás "kiengedi a gőzt" és elmondja a fájdalmát és az érzéseit. Ha Isten elég nagy ahhoz, hogy kezelni tudja Jeremiás fájdalmát, akkor elég nagy ahhoz is, hogy a tiédet is tudja kezelni.

Ha lenyeled az érzéseidet, csak magadnak ártasz. A gyomrod majd számon tartja azokat!

Öntsd ki az érzéseidet inkább Istennek!

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, gyakran hisztiztek. Emiatt nem szerettem őket kevésbé, nem vontam kétségbe a saját döntéseimet, és nem éreztem magam kevésbé jó apának sem. 

A hisztizésük egyszerűen csak tudatosította bennem, hogy a gyerekeim még éretlenek. Még nem tudták azt, amit én tudtam.

Isten nem szeret kevésbé, ha nyafogsz és panaszkodsz neki. Ő nem tartozik neked magyarázattal, de soha nem fél attól, amit mondani akarsz.

Szóval, mondj el neki bármit. Ez lesz a gyógyulás kezdete.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi olyan történik most az életedben, amiről eddig még nem mertél beszélni Istennel?
  • Miért nehéz néha őszintének lenni Istennel a küzdelmeiddel kapcsolatban?
  • Próbálj meg levelet írni Istennek a küzdelmeidről. Lehet, hogy könnyebbnek találod az érzéseidet írásban kifejezni, mint hangosan kimondani.

 

Döntsd el még ma, hogy követni akarod Jézust!

Isten az Ő fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította be jóságát. A Biblia ezt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16)

Készen állsz arra, hogy bízol Istenben, hogy Ő betölti az örök élettel kapcsolatos ígéretét? Ha a válaszod igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérem a Te bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye a bűneim, és hiszem, hogy  Te feltámasztottad Őt. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és Uramként akarom követni Őt a mai naptól kezdve. Vezesd az életem, és segíts megtenni a Te akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.10.) 

Szólj hozzá!

Tudjuk, hogyan végződik a történet!

2023. július 15. 03:00 - Anita.B

sebin-thomas-odbfuurphjo-unsplash.jpg“Tehát nem azt nézzük, amit épp most látunk, a körülöttünk lévő gondokat, hanem a mennyei örömöket várjuk, amelyeket még nem láttunk. A gondok hamarosan véget érnek, de az elkövetkező örömök örökké tartanak.”  (2Kor 4,18 TLB)

A 24 a valaha volt egyik legizgalmasabb tévéműsor. A főszereplő, Jack Bauer minden egyes epizódban három világkatasztrófát tudott megoldani. Én nem a tévében néztem ezt a műsort, mert utálom a reklámokat, hanem megvettem a teljes sorozatot DVD-n, hogy reklámok nélkül nézhessem.

Amikor a feleségemmel, Kay-jel a 24 első évadát néztük, kezdtem nagyon izgulni, ahogy Jack belekeveredett az egyik megjósolhatóan zűrzavaros helyzetbe, és mindössze öt másodperce volt, hogy megmentse az egész világot. Egyből arra gondoltam, “Sikerülni fog ez neki? Vagy itt a vég a hősünk számára?”

De aztán eszembe jutott, hogy persze, hogy sikerülni fog neki, merthogy van még öt évad!

A feszültség, az izgalom csökken, ha tudjuk a történet végét. Ha nem kell azon idegeskedni, hogy a dolgok rosszul alakulnak-e, az befolyásolja a nézőpontunkat és a hozzáállásunkat.

Ez az oka annak, hogy a Krisztusban hívők másképp viselik a szomorúságot, a gyászt, mint mások.

Amikor a hívők elveszítik egy családtagjukat vagy egy barátjukat, aki szintén hívő, gyászolnak, mert hiányzik nekik az, aki elment, viszont azt is tudják, hogy sokkal jobb helyen van: a mennyben, Istennél, örökre.

Bizonyos értelemben magunkat gyászoljuk, mert meg kell találnunk az utat a továbblépéshez a szerettünk nélkül. De amíg gyászolunk, a remény is él bennünk, mert tudjuk a történet végét: egy napon csatlakozunk hozzá a mennyben, és örökké Istennel leszünk.

Akkor is élhet remény benned, amikor veszteség ér!

Hogyan? Úgy, hogy nagyobb perspektívában kell látnod a dolgokat, és távolabbra kell tekintened. Másra kell irányítanod a figyelmedet. Abba kell hagynod a csak az "itt és most" perspektívájában való gondolkodást, és el kell kezdened úgy élni, hogy tudod, még sokkal több dolog vár rád az életed során.

Ez az élet nem minden. Ha csak a mára nézel és arra, ami most történik, reményvesztett leszel. De ha az örökkévalóság fényében látod, ami történik veled, akkor rájössz, hogy ez az élet egy felkészülés a következőre. Isten felkészít az örök életre.

“Tehát nem azt nézzük, amit épp most látunk, a körülöttünk lévő gondokat, hanem a mennyei örömöket várjuk, amelyeket még nem láttunk. A gondok hamarosan véget érnek, de az elkövetkező örömök örökké tartanak”  (2Kor 4,18 TLB).

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az örökkévalóság-központú szemlélet az életnek (a gyászon kívül) mely más területein tudja megváltoztatni a hozzáállásodat, vagy azt, hogy mire irányítod a figyelmedet?
  • Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy kevesebb fájdalmat érzünk, amikor valakit elveszítünk és gyászolunk? Miért igen, vagy miért nem?
  • Hogyan növeli Isten a szellemi-lelki érettségedet mostanában, és hogyan készít fel az örökkévalóságra?

 

Te hol fogod tölteni az örökkévalóságot?

A Biblia azt mondja, csak úgy juthatsz a mennybe, ha hiszel Isten Fiában, Jézus Krisztusban. Nem tudod kiérdemelni, hogy a mennybe kerülj: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által – és ez nem tőletek van, ez Isten ajándéka –, nem cselekedetek által, hogy senki se dicsekedhessen.” (Ef 2,8-9 NIV).

Ha készen állsz arra, hogy Jézusnak szenteld az életedet, kezdd ezzel az imával:

“Drága Istenem, megígérted, ha hiszek a Fiadban, Jézus Krisztusban, akkor minden bűnt és rosszat, amit valaha elkövettem, Te megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba, a mennybe.

Bevallom, hogy vétkeztem, kérlek, bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és hiszem, hogy Te feltámasztottad Őt. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és követni akarom Őt a mai naptól kezdve. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Lesújtva, de nem megsemmisülve

2023. július 13. 03:00 - FodorImi

sky-gb39fc06ca_1280.jpg„Amikor mély vizeken mégy át, én veled leszek. Amikor nehéz folyókon kelsz át, azok nem borítanak el téged. Amikor az elnyomás tüzén haladsz keresztül, nem égsz meg, a lángok nem emésztenek meg.(Ézs 43,2 NLT fordítás)

Nehéz időszakokon fogsz keresztülmenni, és nagy veszteségeket fogsz átélni az életben. Hogy miért? Mert nincs növekedés változás nélkül; nincs változás veszteség nélkül; nincs veszteség fájdalom nélkül; és nincs fájdalom gyász nélkül.

27 éven át minden nap azért imádkoztam, hogy Isten gyógyítsa meg a fiam mentális betegségét. Matthew nagyon gyötrelmes, fájdalmas életet élt. Az ország legjobb orvosaihoz jártunk, és a legjobb gyógyszereket kaptuk. Több ezer ember imádkozott értünk. Erős, támogató családunk van, amely tele van hittel.

És mégis, az imám Matthew gyógyulásáért soha nem kapott választ a Földön. Tudom, hogy abban a pillanatban gyógyult meg, amikor belépett Isten jelenlétébe a mennyben. De miért nem itt? Miért kellett ennyit szenvednie? Egyszerűen nem volt értelme.

Matthew halála után ezt írtam a naplómba: "Inkább járjak úgy Istennel, hogy egyik kérdésemre sem kapok választ, minthogy nélküle járjam végig az életemet, és mindenre tudjam a választ."

Amikor egy nagy veszteség ér, az ember hajlamos azonnal okot, összefüggést vagy magyarázatot keresni: Miért hagyott el engem? Miért vesztettem el a munkámat? Miért kaptam rákot? Miért, miért, miért, miért?

A fájdalomban a magyarázatok nem segítenek. Nem magyarázatra van szükséged, hanem Istenre . Az Ő vigasztalására és a jelenlétére van szükséged.

Isten azt mondja: „Amikor mély vizeken mégy át, én veled leszek. Amikor nehéz folyókon kelsz át, azok nem borítanak el téged. Amikor az elnyomás tüzén haladsz keresztül, nem égsz meg, a lángok nem emésztenek meg.” (Ézs 43,2 NLT fordítás).

Lehet, hogy lesújtanak, de nem pusztítanak el. A tűz nem emészt meg téged, mert Isten veled van a fájdalmadban és a gyászodban.

Ha a hozzád legközelebb álló személy holnap hirtelen meghalna, az ok ismerete cseppet sem csökkentené a fájdalmat. Ne keress tehát többé magyarázatot. Nincs rá szükséged!

Isten nem ígért magyarázatot arra, hogy miért történik minden a világon. De mindenkinek, aki Jézust követi, megígérte, hogy nem fog egyedül keresztülmenni mindezeken.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen kérdéseket tettél fel folyamatosan Istennek, amelyek megválaszolatlanul maradtak? A mai áhítat elolvasása után mit fogsz kezdeni ezekkel a kérdésekkel?
  • Hogyan mutatja meg neked Isten, hogy közel van hozzád?
  • Gondolj arra, hogyan gondoskodott Isten rólad a múltban, amikor veszteséget és fájdalmat éltél át. Isten múltbeli gondviselése hogyan segít elhinned, hogy a jövőben is kegyelemmel és hűséggel fog viseltetni irántad?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.07.06.)

Szólj hozzá!

A helyes kérdés, amit fájdalmadban fel kell tenned

2023. július 12. 03:00 - Besther

resilience-gba1592b2c_1280.jpg

"Ezért tehát nem csüggedünk...Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk." (2Kor 4,16-17)

Amikor az élet valóban keménnyé válik, a legtöbb ember végül megkérdezi, "Miért történik ez velem?"

Ez viszont rossz kérdés, amikor a dolgok kezdenek elsötétülni. Helyette próbáld ezt kérdezni, "Istenem, mi a célod ezzel?"

A Biblia ezt mondja Péter első levelének első részében, a hatodik és hetedik versekben: "...egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között, hogy a ti megpróbált hitetek, amely sokkal értékesebb a veszendő, de tűzben kipróbált aranynál..."

Semmi sem jön az életedbe véletlenül. Isten nem idéz elő rosszat. Viszont minden egyes dologból ki tudja hozni a jót, még a rosszból is. A próbák felfedik jellemed, érettséged, biztonságodat, értékeidet és a hitedet.

A Biblia egyik fő alakja Pál apostol. Egész életét Isten szolgálatának szentelte. Pedig sok tekintetben az élete rosszabb volt, mint képzelnéd. Megkövezték, hajótörött volt, megverték, hátrahagyták meghalni, bebörtönözték, megkorbácsolták és kirabolták, szomjazott és éhezett. 

De sosem volt keserű. Ahelyett, hogy azt kérdezte volna, "Miért én?", ő kereste és bízott Isten tervében. Megtanult bízni Istenben a problémái között is, még akkor is, ha nem értette. 

Mi a titka a kitartásának? "Ezért tehát nem csüggedünk...Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk." (2Kor 4,16-17)

Akárcsak Pál, te is ragaszkodhatsz a reményhez, mert Istennek célja van. Sőt, jutalma a fájdalmad is meghaladja.

Mikor Jézus meghalt a kereszten, követői azt hitték, hogy ez egy értelmetlen tragédia. Azt hitték, hogy Isten hibázott! De amit nem láthattak az az, hogy Isten még mindig a trónján ült és egy nagyobb célt hajtott végre.

Jézus a feltámadása után megjelent a tanítványoknak és ezt mondta, "Békesség nektek! Ahogyan engem elküldött az Atya, én is elküldelek titeket." (Jn 20,21)

Még néhány pillanattal előtte nem látták a fájdalmuk okát. De itt volt Jézus és elmondta nekik, hogy Isten új feladatot ad nekik, mely egy nagy cél része.

Isten szándéka az életeddel mindig nagyobb, mint a problémáid. Bízz benne. Szeret a keresztrefeszítésekből feltámadásokat csinálni. Reménytelen helyzetekre specializálódott. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Az életed milyen körülményei között kérdezted, "Miért én?"
  • Mikor láttad, hogy Isten jót hoz ki a nagyon nehéz körülményből?
  • Életed mely területén kell elkezdened kérdezni, "Istenem, mi a célod?"

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.05.)

Szólj hozzá!

Isten veled van a legjobb és a legrosszabb napodon is

2023. július 11. 03:00 - daniella_89

360_f_104264918_mdj2yhnggamq4j2urxa68nglmk00bfne.jpeg„Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, ő megmenti azokat, akik minden reményüket elvesztették” (Zsolt 34,18 GNT fordítás).

Az élet tele van váratlan helyzetekkel. Vannak köztük olyanok, amik földbe döngölnek, és azt az érzést keltik, hogy életed összeomlott.

Mit teszel, amikor a világod darabokra hullik? Amikor megérkezik a rettegett telefonhívás? Amikor megjönnek a válási papírok? Amikor a csőd borítékolt?

Az első kérdés, amit a legtöbb ember feltesz: „Ki törődik velem?”

Jézus halála után a tanítványai zárt ajtók mögött találkoztak, mert féltek a zsidó vezetőktől, akik Jézust keresztre feszítették. A tanítványok egyedül érezték magukat, ezért féltek, és a legrosszabbra számítottak.

De aztán valami történt, ami mindent megváltoztatott: „Jézus eljött, megállt közöttük és ezt mondta: »Békesség nektek!« Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezeit és az oldalát. A tanítványai megörültek, mikor meglátták az Urat” (Jn 20,19–20 NIV).

A különbség azonnal érzékelhető volt. Krisztus jelenléte a pánikot partira, a félelmüket jó hangulatra váltotta.

Isten életed minden pillanatában – a legeslegjobbtól a legeslegrosszabbig – veled van. Törődik veled. Sosem fogsz keresztülmenni a nehézségeken egyedül. Valójában Isten akkor van a legközelebb, ha fájdalmat élsz át.

Azt mondja: „Ha mély vizeken és nagy gondokon mész keresztül, veled leszek. Mikor keresztül mész a nehézség folyóin, nem süllyedsz el! Mikor átsétálsz az elnyomás tüzén, nem égsz meg, a lángok nem perzselnek meg” (Ézs 43,2 TLB fordítás).

Szenvedsz ma? Azt kérdezed: „Ki törődik velem?” Attól félsz, hogy senki? Békélj meg abban a biztos tudatban, hogy Isten törődik veled. Sosem hagyott el. Ott van veled most is. Végig ott volt melletted. Nem vagy egyedül.

Hidd ezt ma el, és tapasztald meg azt a békességet, amit Krisztus hoz neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor érezted úgy, hogy az életedben minden darabokra hullik? Hogyan tapasztaltad meg Isten jelenlétét?
  • Hogyan segít neked megnyugodni az Isten szeretetébe vetett biztos tudat?
  • Miért van szükséged más emberekre ahhoz, hogy emlékeztessenek Isten szeretetére, mikor te küszködsz? Ki az most a te életedben, akinek szüksége lenne arra, hogy emlékeztessék Isten gondoskodására?

Követed ma Jézust?

Isten az Ő fián, Jézus Krisztuson keresztül bizonyította jóságát. A Biblia azt mondja: "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn 3,16 CSB fordítás)

Készen állsz arra, hogy bízz Istenben, és Ő betöltse ígéretét az örök élettel kapcsolatban? Ha a válaszod igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te fiad. Megvallom, hogy vétkeztem, és kérem a Te bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus meghalt, hogy elvegye a bűneim, és Te életre keltetted Őt. Szeretnék bízni Jézusban, mint Megmentőmben, és követni őt Uramként ettől a naptól kezdve. Vezesd az életem, és segíts megtennem a te akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha elmondtad ezt az imádságot és elfogadtad Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angolul a Rick@PastorRick.com címre, és írd meg nekem. Szeretnék néhány ingyenes kiadványt küldeni, amik segítenek neked a Jézussal elkezdett utad kezdetén.


*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása