Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Engedd, hogy a fájdalom jobb emberré tegyen, ne keserűvé

2023. július 27. 03:00 - Antal Péter Dávid

wonderful-landscape-ukrainian-carpathian-mountains.png

„Néha fájdalmas tapasztalat kell ahhoz, hogy az ember megváltoztassa az útját.” Péld 20,30 (GNT fordítás)

Nem számít, ki vagy, Isten első számú célja az életedben az, hogy Jézushoz hasonlóbbá tegyen. Ennek érdekében ugyanazokon a dolgokon visz át téged, mint amelyeken Jézusnak is át kellett mennie.

Jézus néha magányos volt, vagy félreértették, kritizálták és elítélték. Egyes napokon kimerült volt, más napokon pedig távol kellett lennie az emberektől, hogy egyedül lehessen. Jézus még kísértésbe is került!

Isten nem kímélte meg Jézust ezektől a dolgoktól – és téged sem fog megkímélni.

A zsidókhoz írt levél 5. részének 9. verse azt mondja: „A szenvedés tette tökéletessé Jézust” (CEV fordítás). Ebben a versben a „tökéletes” szó jelentése „teljes”. Jézus úgy lett teljes, hogy nehéz időket élt át.

Ez rád is igaz. Vannak dolgok, amelyeket csak a fájdalmak által tanulhatsz meg.

A második korinthusi levélben Pál keresztények egy olyan csoportjának írt, akik éppen heves üldöztetésen, szenvedéseken és fájdalmakon mentek keresztül. Azt mondja: „Hát nem csodálatos minden mód, ahogyan ez a szorongás közelebb vitt Istenhez? Telve vagytok élettel, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek lettetek. Bárhogy is nézzük, tiszta szívvel jöttetek ki ebből.” (2Kor 7,11-13 MSG fordítás).

Pál rámutatott hét dologra, amelyek a korinthusiak szenvedéseiből származtak. Élettel telibbek, együttérzőbbek, érzékenyebbek, áhítatosabbak, emberibbek, szenvedélyesebbek és felelősségteljesebbek voltak.

Szeretnéd, ha ez a hét nagyszerű dolog az életedbe bekerülne? Csak kérned kell Istent, hogy használja fel a fájdalmat az életedben a jóra és működj együtt vele.

A fájdalom átalakít. Soha nem hagy ott, ahol elkezdted. Választhatsz, hogy elvigyen téged a keserűség helyére vagy jobb emberré válhatsz általa.

Nem tudom, mostanában min kell keresztül menned. Lehetnek fizikai, pénzügyi vagy kapcsolati problémáid. Talán ez egy hosszan tartó fájdalom, amely úgy tűnik, hogy soha nem akar elmúlni. Bármi is legyen az, dönthetsz úgy, hogy méginkább fejlődsz jellemben és általa egyre jobban Jézushoz hasonlóvá válsz.

Miközben Pál és a körülötte lévő hívők szenvedtek, úgy döntöttek, hogy az örökkévalóságra tekintenek, és most te is ezt teheted: „Ezért sohasem csüggedünk el. Bár fizikai lényünk fokozatosan hanyatlik, lelki lényünk mégis napról napra megújul. És ez a kis és átmeneti nyomorúság, amelyet elszenvedünk, hatalmas és örök dicsőséget hoz nekünk, sokkal nagyobbat, mint a mostani baj.” (2Kor 4,16-17 GNT fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen fájdalmas dolgokat élt át Jézus, amelyeket te is átéltél?
  • Hogyan segít az örökkévaló perspektíva kitartani a fájdalmak között?
  • Milyen nehézségekkel nézel szembe most? Mit tehetsz azért, hogy szenvedéseid által Jézushoz hasonlóbbá válj?

 Akarod Jézust követni még ma?

Isten jóságát a saját Fián, Jézus Krisztuson keresztül mutatta meg. A Biblia azt mondja: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16).

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy vétkeztem, és bocsánatot kérek. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hogy te feltámasztottad őt. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha éppen most imádkoztál azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem egy e-mailt a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék küldeni neked néhány ingyenes anyagot, hogy segítsek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.20.)

Szólj hozzá!

A bűn Isten ellentéte

2020. november 02. 03:00 - csmsdvd

josag.jpg

„Minden, amit ő tesz, jó” (Zsolt 111,7 NCV fordítás).

Amikor megkérdezed az emberektől, mi a bűn, akkor egy sor választ kapsz a gyilkosságtól kezdve egészen az „elfelejtettem anyámat felhívni Anyák napján”-ig.

Legtöbbször az emberek úgy gondolnak a bűnre, mint helytelen viselkedésre. Az igaz, hogy a helytelen viselkedés sok esetben felszínre hozza a bűnt. Ezzel szemben, a Biblia az mondja, Istent jobban érdeklik a gondolataink, mint a viselkedésünk, mert a bűnös gondolatok vezetnek a bűnös viselkedéshez.

Mi tehát a bűn? A bűn Isten ellentéte. A Biblia mondja: „Minden, amit ő tesz, jó”, „Ő mindenkihez jó, és könyörületes mindahhoz, amit alkotott” és „Isten minden teremtménye jó” (Zsolt 111,7 NCV fordítás; Zsolt 145,9 GNT fordítás; 1Tim 4,4 GNT fordítás).

Például, amikor a felírt gyógyszereket helyesen veszed be, az enyhülést hozhat. Viszont amikor rendszertelenül szeded, vagy túladagolod, akkor valami jó a károdra válik. A pénz nem rossz és nem jó. Lehet nagyon jóra használni, és lehet rettenetesen rosszra is.

Isten várja, hogy elfordulj a bűntől, és hittel telve menj hozzá. A hit része, hogy elhidd, Isten a javadat akarja. Nem kell azon gondolkoznod milyen Isten. A Biblia egyértelműen azt mondja, Isten tökéletes, és nem követ el bűnt.

A földön te sohasem lehetsz tökéletes, de egyre inkább hasonlóvá válhatsz Jézushoz. Ez azzal kezdődik, hogy elfordulsz a bűntől, és mindennap a jót és az Istennek tetszőt választod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha az a célod az életben hogy egyre inkább hasonlíts Jézusra, akkor milyen módon tudod dolgaid sorrendjét úgy megváltoztatni, hogy ezt a célt szolgálja?
  • Hogyan segíti Isten igéjének ismerete, hogy elfordulj a bűntől?
  • Milyen eszközökkel segít Isten, hogy hasonlatossá válj hozzá?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.26.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása