Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az élet nem igazságos. Isten még mindig jó!

2023. július 22. 03:00 - Anika Enikő

“Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” ( 2Kor 1,8-9 NLT fordítás)

Az élet tele van szívfájdalommal. Szenvedünk, magányosnak és csüggedtnek érezzük magunkat, és kritikával kell szembenéznünk. És ez néha igazságtalannak tűnhet – de nem az! Kérdezd meg magadtól: Jézus szenvedett? Volt néha magányos? Elcsüggedt-e amikor kísértés alatt volt? Félreértették és igazságtalanul kritizálták? Igen! Jézus mindenkinél jobban megérti a szenvedést.

Egyikünk sem mentesül a szenvedés, a magány, a csüggedés vagy a kritika alól, mert Isten Krisztus jellemét fejleszti bennünk. Ennek érdekében átvezet minket ugyanazokon a küzdelmeken, amelyeket Jézus is átélt.

Ez azt jelenti, hogy Isten okozza a tragédiákat? Nem, Isten jó. Nem fog rosszat okozni vagy rosszat tenni. De Isten a sötét és stresszes időket jóra is használhatja. Használja őket arra, hogy megmutassa nekünk, hogyan segítsünk másokon, hogy megtanítson bízni benne, és hogy közelebb hozzon minket a többi hívőhöz.

Pál apostol és a körülötte élők ezt igaznak találták.

Pál azt mondja: „Minden nyomorúságunkban megvigasztal, hogy másokat megvigasztalhassunk” (2Kor 1,4 NLT). Aztán Pál tovább magyarázza, hogy ő és társai hogyan tanulnak meg bízni Istenben a nehéz időkben: “Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat.” ( 2Kor 1,8-9 NLT)

Küzdelmeik révén közelebb kerültek Istenhez, de más hívőkhöz is: „Segítesz minket azzal, hogy imádkozol értünk. Akkor sokan adnak hálát, mert Isten kegyelmesen válaszolt oly sok imára a biztonságunkért” (2Kor 1,11 NLT).

Szóval mit kell tenned, ha nehéz időket élsz át?

  • Ne csüggedj el.
  • Ne feledd, Isten veled van.
  • Támaszkodj Isten oltalmára és útmutatására.

Mindannyian élünk át nehéz időket. A Jézusban hívők számára az a különbség, hogy bízunk Isten ígéretében, hogy velünk lesz, szellemi érettségünkben növekszünk, és nehézségeinket jóra fordítja.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Könnyebb elviselni a saját szenvedéseidet, ha tudod, hogy Jézus is szenvedett? Miért vagy miért nem?
  • Miért bízhatsz Istenben?
  • Jelenleg milyen nehézségekkel küzdesz? Milyen gyakorlati lépést tehetsz, hogy közelebb kerülj a többi hívőhöz, hogy átsegítsen ezen a nehéz időszakon?
     

Befogadtad Jézust az életedbe? 

Isten bizonyította jóságát Fia, Jézus Krisztus által. A Biblia azt mondja: „Mert így szerette Isten a világot: egyszülött Fiát adta, hogy mindenki, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16 CSB fordítás).

Készen állsz bízni Istenben, hogy beteljesítse az örök életre vonatkozó ígéretét? Ha igen, kezdd ezzel az egyszerű imával: „Drága Istenem, hiszem, hogy Jézus Krisztus a te Fiad. Bevallom, hogy bűnös vagyok, és kérlek bocsáss meg nekem. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye a bűneimet, és hiszem, hogy feltámasztottad őt a halálból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva követni akarom őt. Irányítsd az életemet, és segíts teljesíteni akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most imádkoztál, hogy befogadd Jézust, kérem, írj nekem a Rick@PastorRick.com címre angolul, mert szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal az utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.15.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten jó, még a legrosszabb időkben is

2023. január 04. 03:00 - ReveSz

 

Come Follow Me: New Perspective about Peter walking on water - Latter-day  Saint Missionaries

"Védj meg engem, Istenem, mert bízom benned. Azt mondtam az Úrnak: 'Te vagy az én Uram. Minden jó, amim van, tőled származik." (Zsolt 16,1-2 NCV fordítás)

Nem minden jó, ami az életedben történik. De Isten jó - és Ő a jóságát az életedbe árasztja.

Lehet, hogy a körülmények most nagyon nehezek az életedben, de Isten képes a rosszat is megragadni és jót kihozni belőle. Még a legrosszabb időkben is bízhatsz ebben: Istennek jó célja, jó terve és jó oka van arra, amit tesz.

A Zsoltárok 16:1-2 szerint: "Védj meg engem, Istenem, mert benned bízom. Azt mondtam az Úrnak: Te vagy az én Uram. Minden jó, amim van, tőled származik'" (NCV fordítás).

Bárhol is vagy most az életben, jót tenne neked egy emlékeztető Isten jóságáról. És néha a legjobb módja annak, hogy emlékezz valamire, az, ha imában beszélsz róla Istennel.

Megállnál most, hogy imádkozz és beszélgess Istennel az Ő jóságáról? Mondj valami ilyesmit:

"Istenem, te olyan jó vagy. Soha nem érdemelném meg a jóságodat. Sajnálom, hogy gyakran elfelejtettem vagy kételkedtem jóságodban. Bocsásd meg hálátlanságomat és önző énközpontúságomat. Nélküled semmi vagyok. Mint Dávid király a Bibliában, én is kétségbe esnék, ha nem ismerném jóságodat. Nyisd meg a szemem, hogy lássam, milyen jó vagy valójában, és engedd, hogy jóságod átalakítsa az életemet.

Istenem, a lelkemnek helyreállításra van szüksége. Nem mindig gondolkodom helyesen. Nem mindig választok helyesen. Nem mindig érzek helyesen. Szükségem van arra, hogy helyreállítsd sérült lelkemet, elmémet, akaratomat és érzelmeimet. Miközben egyre inkább megismerem jóságodat, bízom abban, hogy bűneim megbocsátást nyertek, mert eljöttem hozzád, és azt vallottam, hogy szükségem van a Megváltóra. Elengedem azokat az embereket, akik megbántottak, és áldó imát imádkozom értük. Szövetségre lépek veled, és arra kérlek, hogy segíts nekem abban a teherben, amit cipelek. Jézus Krisztus nevében. Ámen."

Isten jóságának legnagyobb példája Jézus élete, halála és feltámadása. Nem fogod teljesen megtapasztalni jóságát, amíg meg nem tapasztalod az ő üdvösségét. Ha nem ismered Jézust mint Megváltót, akkor most rögtön imádkozhatod ezt:

"Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogyan szeresselek téged és, hogyan bízzak benned. Kérlek, bocsásd meg nekem a bűneimet. Kérlek, fogadj be a családodba, nem azért, mert megérdemlem, hanem mert a kereszten megfizettél minden bűnömért. Köszönöm az üdvösség ajándékát. Elfogadom, és kérem segítségedet, hogy hűségesen kövesselek téged, mint Uramat. Ezt a te nevedben imádkozom. Ámen."

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért önteltség nem elismerni Isten jóságát?
  • Hogyan láttad, hogy Isten a veled történt rossz dolgokat valami jóra fordította?
  • Amikor visszatekintesz, és felismered Isten jóságát életedben, hogyan befolyásolja ez a jelenlegi körülményeidre vonatkozó látásmódodat? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten jósága mindenkié

2022. december 25. 03:00 - flependzsi

trees-2562083_340.jpg

 Jó az Úr mindenkihez.” Zsoltárok 145,9

 

Sokan úgy gondolják, csak akkor kaphatunk jót Istentől, ha jók vagyunk. Mintha összekevernénk Istent a Mikulással. A Mikulásról mondjuk: “Figyelj, ne sírj, … jön a Mikulás”

Isten nem így működik. Ő nem az alapján osztja az áldásait, ki volt jó és ki volt rossz. A biblia azt mondja a Máté evangéliumában, az 5. fejezet 45. versében: “Ő (Isten) felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak”.

Isten számára nincsenek kiváltságosok, akiknek tartogatja a kegyelmét és a jóságát. Mindenkinek felajánlja kegyelmét, annak is, aki el sem hiszi, hogy Ő létezik. Akár követed Őt, akár nem, életed minden pillanatában kegyelmet kapsz. Még a következő lélegzetvételed sem biztos Isten kegyelme nélkül. A 145. zsoltár 9 verse ezt mondja: “Jó az Úr mindenkihez”.

Ez nagyon más, mint amit a világ tanít nekünk. A világ vélekedése, hogy azt kapod, amit érdemelsz. A hinduk ezt karmának hívják. Abban hisznek, hogy mindennek, amit teszel van egy oka és egy következménye. Jó dolgok történnek veled, ha jót tettél a múltban, és rosszak, ha rosszat.

De Isten kegyelem szerint cselekszik, nem karma szerint. Ha azt kapnád, amit érdemelsz, nem is lehetnél itt a földön. Ha azt kapnád, amit érdemelsz, nem lenne semmid. Kiérdemelted, hogy megszüless? Kiérdemelted, hogy láthasd a színeket vagy élvezhesd az ízeket? Kiérdemelted a megbocsátást? Nem. Ezek mind Isten ajándékai. 

A Lukács evangéliumának 2. fejezetében, a 10. versben az angyalok azt mondják a pásztoroknak, “Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz!”.

Ez az első nyilvános híradás Jézus születéséről. Kinek szól ez a hír? Mindenkinek. Minden embernek, bármilyen fajú, bármilyen vallású, bármilyen gazdasági helyzetű, és bármilyen kultúrájú is szerte a világon. Amikor az angyalok elmondták a jó hírt, nem voltak korlátozások, vagy feltételek, vagy határok. Nem volt semmilyen kikötés azokkal szemben, akik hallják, és válaszolnak a Jó Hírre. És így van ez ma is.

A karácsony minden embernek szól — mert Isten minden emberhez jóságos.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen módokon mutatta meg Isten a jóságát neked?
  • Mi az benned, amiről úgy gondolod, hogy távol tartja tőled Isten jóságát? Kérd Istent, hogy segítsen jobban megérteni az Ő jóságát, hogy a felszabadulhass a kegyelemben!
  • A karácsony jó híre mindenkié. Kinek mondhatnád el ezt a jó hírt ezen a héten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.18.)

Szólj hozzá!

A bűn Isten ellentéte

2020. november 02. 03:00 - csmsdvd

josag.jpg

„Minden, amit ő tesz, jó” (Zsolt 111,7 NCV fordítás).

Amikor megkérdezed az emberektől, mi a bűn, akkor egy sor választ kapsz a gyilkosságtól kezdve egészen az „elfelejtettem anyámat felhívni Anyák napján”-ig.

Legtöbbször az emberek úgy gondolnak a bűnre, mint helytelen viselkedésre. Az igaz, hogy a helytelen viselkedés sok esetben felszínre hozza a bűnt. Ezzel szemben, a Biblia az mondja, Istent jobban érdeklik a gondolataink, mint a viselkedésünk, mert a bűnös gondolatok vezetnek a bűnös viselkedéshez.

Mi tehát a bűn? A bűn Isten ellentéte. A Biblia mondja: „Minden, amit ő tesz, jó”, „Ő mindenkihez jó, és könyörületes mindahhoz, amit alkotott” és „Isten minden teremtménye jó” (Zsolt 111,7 NCV fordítás; Zsolt 145,9 GNT fordítás; 1Tim 4,4 GNT fordítás).

Például, amikor a felírt gyógyszereket helyesen veszed be, az enyhülést hozhat. Viszont amikor rendszertelenül szeded, vagy túladagolod, akkor valami jó a károdra válik. A pénz nem rossz és nem jó. Lehet nagyon jóra használni, és lehet rettenetesen rosszra is.

Isten várja, hogy elfordulj a bűntől, és hittel telve menj hozzá. A hit része, hogy elhidd, Isten a javadat akarja. Nem kell azon gondolkoznod milyen Isten. A Biblia egyértelműen azt mondja, Isten tökéletes, és nem követ el bűnt.

A földön te sohasem lehetsz tökéletes, de egyre inkább hasonlóvá válhatsz Jézushoz. Ez azzal kezdődik, hogy elfordulsz a bűntől, és mindennap a jót és az Istennek tetszőt választod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha az a célod az életben hogy egyre inkább hasonlíts Jézusra, akkor milyen módon tudod dolgaid sorrendjét úgy megváltoztatni, hogy ezt a célt szolgálja?
  • Hogyan segíti Isten igéjének ismerete, hogy elfordulj a bűntől?
  • Milyen eszközökkel segít Isten, hogy hasonlatossá válj hozzá?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.10.26.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása