Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Amikor reményvesztett vagy, Jézus felajánlja jelenlétét

2025. április 26. 03:00 - csmsdvd

Nincsen reménytelen helyzet | Ritter Ida mediátor„Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen” (Jn 20,19).

Érezted már úgy magad, hogy kifogytál a tartalékokból, féltél vagy csak elcsigázott voltál? Volt valaha is eleged abból, hogy beteg és fáradt vagy?

Nem vagy egyedül. Miután Jézus meghalt a kereszten, követői teljesen összetörtek. Zárt ajtók mögött gyűltek össze, félve a zsidó vezetőktől, akik elítélték őt. Legyőzöttnek, csüggedtnek, kiábrándultnak, elnyűttnek és levertnek érezték magukat. Azaz reményvesztettek voltak.

De három nappal Jézus halála után, húsvét vasárnapján Jézus élőként visszatért. És akkor történt valami, ami mindent megváltoztatott: „Aznap, amikor beesteledett, a hét első napján, ott ahol összegyűltek a tanítványok, bár a zsidóktól való félelem miatt az ajtók zárva voltak, eljött Jézus, megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség néktek!” És miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. A tanítványok megörültek, hogy látják az Urat.” (Jn 20,19-20, NLT fordítás)

A változás azonnal végbement. Krisztus jelenléte a pánikot összejövetellé, félelmüket jókedvvé változtatta.

Jézus jelenléte ma is ugyanilyen változást tud hozni az emberek életében. A gyávák merésszé és bátrakká válnak. Azok az emberek, akik eddig üresnek érezték magukat, elkezdenek túlcsordulni az örömtől.

De hogyan tudod elérni, hogy Jézus megjelenjen az életedben? Nem kell sehová menned, mert ha hiszel benne, Ő már veled van. Csak fel kell ismerned a jelenlétét. Figyeld meg, hogy János evangéliumának 20. fejezetében „Jézus megállt középen”. Amikor a tanítványok reményvesztettek voltak, nem kellett keresniük Jézust. És neked sem kell. Ő ott van veled!

Szeretem, hogy a legelső dolog, amit Jézus a követőinek mondott, az volt: „Békesség néktek!”. Elgondolkodtat, hogy mit nem mondott. Bemehetett volna a szobába, és azt mondhatta volna: „Miért hagytatok el engem? Hol voltatok, amikor a legnagyobb szükségem volt rátok?”

De nem ezt mondta. Nem kritizálta, nem dorgálta, nem szidta őket. Nem torkolta le őket.

Amikor te is elvesztetted a reményt, Jézus veled sem teszi ezt. Sőt, éppen az ellenkezőjét teszi. Az ő békéjét kínálja neked, „mely minden értelmet meghalad” (Fil 4,7, GNT fordítás).

Te is reményvesztett vagy? Úgy érzed, mintha Isten fényévekre lenne tőled? Megnyugodhatsz, Isten ma is törődik veled. Ő soha nem hagyott el téged. Ő most is veled van. Mindvégig veled volt. Nem vagy egyedül!

Hidd ezt el már ma, és megtapasztalod azt a békét, amit Krisztus ad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mikor érezted úgy, hogy reményvesztett vagy, hogy a félelem vagy a kimerültség megakadályozza, hogy megtapasztald Isten jelenlétét?
  • Milyen különbséget tapasztaltál magadban, amikor elismerted Jézus jelenlétét és elfogadtad az Ő békességét?
  • Ma mit kell tenned, hogy többet tapasztalj meg Krisztus által felajánlott békességből?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.04.19.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Megfáradt a lelked? Gyere Jézushoz!

2023. december 13. 03:00 - gerbeaud

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." (Mát 11,28)

Amikor Jézus azt mondja: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, ..., és én megnyugvást adok nektek." (Mát 11,28), milyen fajta megnyugvásról beszél?

Jézus olyan pihenést kínál a lelkednek, amely sokkal mélyebb, mint a fizikai pihenés - mert ő tudja, hogy a probléma, amiben most segítségre van szükséged, valószínűleg nem a túlhajszolt izmaid.

Amikor ürességedben Jézushoz jössz, valószínűleg az elméd, a lelked és a szellemed túlterhelt. Nemcsak a fizikai munkától van szükséged pihenésre, hanem a feszültségtől, a stressztől, a szorongástól, a sietségtől és az aggodalomtól is. Olyan pihenésre van szükséged, amire nem megoldás egy jó kis szundikálás vagy nyaralás.

A legtöbb ember másképp pihen, amikor fizikailag fáradt, mint amikor érzelmileg és lelkileg kimerült. Lehet, hogy amikor fáradt vagy, megnézel egy filmet, vagy a telefonodat bújod. Talán le kell feküdnöd, vagy talán szükséged van egy sétára a szabadban. Talán úgy döntesz, hogy a barátaiddal töltöd az időt, vagy talán jobb neked egyedül lenni.

Ezek mind jó dolgok lehetnek - de egyik sem képes helyreállítani a lelkedet.

Csak Isten tudja helyreállítani a lelkedet. Ezért van az, hogy amikor lelki üresség, lelki depresszió vagy lelki túlterheltség van benned, Jézus azt akarja, hogy hozzá fordulj.

Ézsaiás próféta azt mondja: "Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi" (Ézs 40,29). 

Amikor belül üres vagy, a kultúránk azt mondja, hogy többet kell tenned. Több pénzt kell keresned, több dolgot kell szerezned, több dolgot kell tenned, több helyre kell utaznod. Menj, menj, menj! Többet, többet, többet! De éppen ez az oka annak, hogy üres vagy!

Jézus azt akarja, hogy az ellenkezőjét tedd: Ne menj! Gyere hozzá - és gyere csak úgy, ahogy vagy!

A lelked sohasem fog megnyugvást találni semmiben, amit a világ kínál. Ez azért van, mert a lelked nem arra teremtetett, hogy bármi is betöltse ebben a világban.

Istennek teremttettél, és csak akkor találsz igazi megnyugvást, ha megfáradt lelkedet hozzá viszed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Érzel-e bármikor bűntudatot, amikor lelassítasz és megpihensz? Mire emlékeztet, amikor így kezdesz el érezni?
  • Honnan tudod, hogy a fáradtságod a lelkedből fakad, nem csak a testedből?
  • Amikor Jézus helyreállítja a lelkedet, milyen feladatra érzed magad megerősítve és felvértezve?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2023.12.06.)

Szólj hozzá!

Ha elfáradtál, jelezd

2023. december 11. 03:00 - Anita.B

pexels-marcus-aurelius-4064174.jpg“Nem tudtad? Nem hallottad? Az ÚR az örökkévaló Isten; ő alkotta az egész világot. Soha nem fáradt vagy kimerült.”

(Ézs 40,28 GNT fordítás)

Minél nagyobb változás következik be az életedben, annál több időt szükséges Istennel töltened.

Ezt az időt Istennel csendes időnek hívják. Olvasod a Bibliát, imában szólsz Istenhez, és olyan csendben vagy, hogy képes vagy meghallani, amit Isten akar mondani neked.

Amikor kimerült vagy, az Istennel kettesben töltött idő egy nagyszerű stabilizátor az életedben. Szintén a legjobb feltöltődés, amikor erőtlen vagy. Mindnyájan sok feszültségen megyünk keresztül az utóbbi években, és néhányunknak már nincs annyi ereje, mint korábban. A krónikus stressz kimerített minket, hiszen annyi minden változott az életünkben.

Fáradtnak érzed magad? Ez természetes. Ezt teszi a folytonos feszültség a testünkkel. Nem számít, mennyit aludtunk éjszaka, fáradtan ébredünk vagy a nap néhány órájában vonszoljuk magunkat. Ha úgy érzed, épp, hogy csak boldogulsz, nem vagy egyedül.

Ha túlterheltnek, kimerültnek, stresszesnek érzed magad, és mintha alig lennél képbe, akkor emlékezz az Ézsaiás 40:28-ra: “Nem tudtad? Nem hallottad? Az ÚR az örökkévaló Isten; ő alkotta az egész világot. Soha nem fáradt vagy kimerült” (GNT fordítás).

Isten hat nap alatt teremtette az egész univerzumot — és csak a hetedik napon pihent meg, hogy mintázzon nekünk egy Szombatot (Sabath-ot). Sosem fárad el! Sosem túlterhelt vagy kimerült. Sohasem stresszes. Bármivel megbirkózik — beleértve mindazt, amivel te nem tudsz.

Ha kimerült vagy, ne gyors megoldás után kutass. Ne egy parancsikont keress. Ne küzdj olyan változások ellen, amelyeket nem tudsz irányítani. Ehelyett minden nap tölts időt Istennel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Lehet, hogy azt gondolod, nincs időd elcsendesedni, de arra szánunk időt, ami számunkra a legfontosabb. Mik azok a dolgok, amelyekre a legtöbb időt fordítod?
  • Észrevetted a különbséget abban, hogy hogyan érzed magad és hogyan bánsz másokkal, ha csendes idővel kezded a napodat? Milyen tekintetben?
  • Hogyan befolyásolná a folytonos feszültségedet az, ha minden héten tartanál egy Sabath pihenőnapot?

 

*(Daily Hope of Rick Warren, 2023.12.04.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Túl fáradt vagy ahhoz, hogy megfelelően szeress másokat?

2023. október 20. 03:00 - ReveSz

 "Te alkottad a testemet, Uram; most adj nekem értelmet, hogy betartsam törvényeidet."

Zsoltárok 119:73 (TLB fordítás)

person covering own face

Nehéz szeretni másokat, ha fáradt vagy.

Az a helyzet, hogy a fizikai állapotunk erősen kihat a kapcsolatainkra. Ha nem vagyunk kimerültek és van energiánk, az sokat számít!

Mi történik a kapcsolataiddal, ha kimerült vagy? Az általában aprónak tűnő dolgok nagy problémává válnak. Nyűgösebb, sértődékenyebb vagy kritikusabb lehetsz, ha fáradt vagy és kevés az energiád.

Ha elkötelezted magad amellett, hogy jobban tudj szeretni másokat, akkor olyan szokásokat kell kialakítanod, amelyek fizikailag is felfrissítenek. A Biblia számos alapelvet tanít az egészségre vonatkozóan, de a három legalapvetőbb dolog a megfelelő pihenés, a kiegyensúlyozott étrend és a rendszeres testmozgás.

Pihenés. A Zsoltárok 127:2 szerint "Értelmetlen, hogy kora reggeltől késő estig keményen dolgozzatok... mert Isten azt akarja, hogy szerettei kellő pihenést kapjanak" (TLB fordítás). Ha túl fáradt vagy ahhoz, hogy szeresd a gyerekeidet, a házastársadat vagy egy barátodat, akkor a problémád elsősorban fizikai jellegű, nem pedig lelki. Elképesztő, mennyivel jobbnak látszanak a dolgok egy kiadós alvás után.

Kiegyensúlyozott étrend. A Biblia ezt mondja: "Te alkottad a testemet, Uram; most adj nekem értelmet, hogy betartsam törvényeidet" (Zsoltárok 119:73 TLB fordítás). Isten csodálatos finomságokat biztosít számunkra, hogy megegyük és élvezzük azokat. Úgy vagyunk teremtve, hogy élvezzük az ételt! Azonban Isten bölcsességet is adott nekünk, hogy tudjuk, mi és mennyi jó – vagy nem jó – abból, amit elfogyasztunk. Erre figyeljünk oda és étkezzünk ennek megfelelően.

Rendszeres testmozgás. "Isten nagy áron vásárolt meg téged. Használjátok hát testetek minden részét arra, hogy Istennek adjatok dicsőséget" (1Korinthus 6:20 TLB fordítás). A fáradtság leküzdéséhez el kell kötelezned magad a rendszeres testmozgás mellett. Tanulmányok sora bizonyítja, hogy a testmozgás nem csökkenti, hanem növeli az energiaszintünket.

Isten nem akarja, hogy kimerülten éld az életed. Amikor túl fáradt vagy ahhoz, hogy megfelelően szeress másokat, nézd meg alaposan, mennyit pihensz, mit eszel és milyen gyakran mozogsz. Aztán hozz jobb – gyakran nehezebb – döntéseket, hogy odafigyelj saját magadra.

Ez hosszútávon neked is hasznodra lesz, és azoknak is, akiket szeretsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen dolgok élveznek gyakran elsőbbséget az életedben az elegendő pihenéssel szemben? Ezek a dolgok fontosabbak, mint az egészséged?
  • Milyen bölcsességet mutatott meg már neked Isten azzal kapcsolatban, hogy hogyan étkezz? Odafigyelsz erre, vagy elhanyagolod?
  • Ha úgy gondolod, hogy túl fáradt vagy a testmozgáshoz, hogyan tudnád visszanyerni az energiádat? Hajlandó vagy kipróbálni néhány egyszerű testmozgást – például egy 30 perces sétát, reggeli nyújtógyakorlatokat vagy biciklizést – a következő néhány napban? Utána figyeld meg, hogyan érzed magad.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.10.13)

Szólj hozzá!

Túlhajszoltság helyett legyen Isten békessége benned

2023. január 15. 03:00 - csmsdvd

alvo-barany.jpg

„Nincs értelme korán reggeltől késő estig dolgoznod, félve attól, hogy éhen fogsz halni. Isten azt szeretné, hogy az, akit szeret, eleget pihenjen.” (Zsolt 127,2,14 TLB fordítás)

Tudod, hogy a juhok nem szeretnek lefeküdni? Az emberek is ilyenek! Csakhogy ha nem akarsz lassítani, Isten majd kikényszeríti, hogy pihenj.

Az Isten szerinti élet azt jelenti, hogy hagysz időt a pihenésre. Ez nemcsak az egyetlen helyes, hanem az egyetlen egészséges módja is annak, hogy egészségesen  élj.

 A Zsoltárok könyve 127. fejezetének 2. verse szerint: „Nincs értelme korán reggeltől késő estig dolgoznod, félve attól, hogy éhen fogsz halni. Isten azt szeretné, hogy az, akit szeret, eleget pihenjen.” (TLB fordítás)

Isten azt akarja, hogy ne térj le, ne kóborolj el a helyes útról. A nyugtalanság és túlhajszoltság kimerültséghez vezet, testi, lelki és szellemi fáradtsághoz. Az utóbbi kettő kipihenéséhez ráadásul többre van szükséged, mint csak alvásra.

Isten egyik héber neve Jehova Shalom, ami azt jelenti, „Én vagyok a békesség Istene” . Jézus ezt mondja a János evangéliuma 14. fejezetének 27. versében: „Egy ajándékot hagyok  itt nektek – az elme és a szív békességét. És a békesség, amit én adok, egy olyan ajándék, amit a világ nem tud megadni. Tehát ne nyugtalankodjatok és ne féljetek." (NLT fordítás)

Ha Isten azt mondja, hogy ajándékul adja a békességet, akkor ezt így is gondolja. Ez nem olyan, amiért meg kell dolgoznod. Nem olyan, amit ki tudsz érdemelni vagy el tudsz kérni. Ez egyszerűen egy ajándék, amit el kell fogadnod, és ami már ma is elérhető a számodra.

Egy másik fordítás szerint Jézus ezt mondja: „Fáradt vagy? Kimerült? Kiégtél már a vallásosságtól? Gyere hozzám! Gyere el velem, és helyreáll az életed. Megmutatom, hogyan nyugodhatsz meg igazán. Járj velem, és dolgozz velem –  figyeld, ahogy én csinálom. Tanuld  meg a kegyelem nyugodt ritmusát. Nem teszek rád semmi olyan terhet, ami súlyos vagy nem neked való. Legyél mindig velem, és megtanulsz szabadon és könnyedén élni.”(Mt 11,28-30  The Message fordítás).

Jézus azt mondja, ha követed Őt, Ő könnyíteni fog a terheden. Megnyugodhatsz az ígéretében!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az, hogy Isten békessége van az életünkben nem azt jelenti, hogy életünk problémamentes. Hogyan lehet mégis a problémák közepette békességünk?
  • Lehet, hogy egy rövid szunyókálás a legszellemibb dolog, amit ma tehetsz. Mi az, ami nem engedi, hogy pihenj, még ha csak egy rövid időre is, amikor szükséged van rá?
  • Valld meg Istennek, hogy mi az oka a túlterheltségednek, hogy stresszes élet helyett egészséges életet élhess.

Készen állsz, hogy megtaláld a megnyugvást Istennel? Az első lépés a megnyugvás felé, hogy Istennel békességre jutsz azáltal, hogy elfogadod Jézust mint Uradat és Megváltódat. Kezdd ezzel az egyszerű imával:

Drága Istenem, nem akarom, hogy a bűneim elválasszanak többé Tőled. Megígérted, hogy ha hiszek Jézusban, minden bűnt és rosszat, amit tettem, Te megbocsátod, hogy megmutatod életem értelmét és célját, befogadsz engem a családodba, és egy nap a mennyországba viszel, hogy örökké Veled legyek.

Jézus, megvallom neked a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bizalommal elhiszem, amit mondasz, hogy az üdvösség kegyelemből van, hit által, és nem azáltal, amit teszek. Kérlek, jöjj Úrként az életembe. A mai nappal átadom neked az életem.

Szeretnék olyan életet élni, amilyen életre te teremtettél, egy békés és nyugalmas életet, és szeretnélek az életem hátralevő részében Téged szolgálni. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.01.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása