Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hat módszer, amivel dolgozhatsz a feddhetetlenségeden

2023. május 28. 03:00 - Antal Péter Dávid

great-summer-day-with-quiet-sea.jpg

„Nem lavírozunk és nem manipulálunk a színfalak mögött. És nem csavarjuk ki Isten Igéjét úgy, hogy nekünk megfelelő legyen. Inkább mindent a nyilvánosság előtt teszünk és mondunk.” (2Kor 4,2 MSG fordítás)

A feddhetetlenség azt jelenti, amikor nem lehet elmarasztalni semmiben, mert az életed minden területének egyensúlyára ugyanannyi figyelmet szentelsz. Ugyanolyan fontos számodra a házasságban a siker és fejlődés, mint a munkahelyen. Ugyanannyi energiát szánsz a szolgálatra, mint a gyermeknevelésre.

Szeretnék mutatni hat módszert erre a hétre, hogy azokat gyakorolva feddhetetlen emberré válj.

Azáltal válsz feddhetetlen emberré, hogyha:

1) Megtartod, amit ígértél.

A feddhetetlen emberek tartják a szavukat. Ha azt mondják, hogy megcsinálják, akkor megcsinálják. Ha azt mondják, hogy ott lesznek, megjelennek időben. A Biblia azt mondja a Példabeszédek 25:14-ben: „Azok, akik olyasmit ígérnek, amit soha nem adnak meg, olyanok, mint a felhők és a szél, amelyek nem hoznak esőt.” (GNT).

2) Megfizeted a számláidat.

Lehet, hogy nem gondolod, hogy ez nagy dolog, de Istennek nagy dolog. Több pénzt költesz, mint amennyit keresel? Ez felelőtlenség. Eladósodsz olyan dolgokért, amiket nem tudsz kifizetni? Ez is felelőtlenség és a feddhetetlenség hiánya. A Zsoltárok 37,21 azt mondja: „A gonoszok kölcsönt kérnek, és soha nem fizetik vissza.” (GNT fordítás).

3) Nem pletykálsz.

Isten feddhetetlen férfiakat és nőket keres, akik tudják, hogyan kell egy titkot megtartani, és nem a közösségi médiában továbbadni. Ne beszélj az emberekről a hátuk mögött. Ne is hallgass ilyesmire, mert „a pletykás emberre nem lehet titkot bízni, de a hűséges ember nem töri meg a bizalmat.” (Péld 11,13).

4) Hűségesen fizeted a tizedet.

Amire elsőként költünk a pénzünkből, az megmutatja, mi a legfontosabb a számunkra.  A Biblia azt mondja: „Jó, ha valaki becsapja Istent? Természetesen nem, ti mégis becsaptok engem. Hogyan?” – kérdezitek. A tized és a felajánlások ügyében... Hozzátok a tized teljes összegét a Templomba... Tegyetek próbára engem, és meglátjátok, hogy kinyitom a menny ablakait és bőségesen árasztok rátok mindenféle jót.” (Malakiás 3:8-10 GNT fordítás).

5) A legjobbat nyújtod a munkahelyeden.

A Kolossé 3:23 azt mondja: „Bármit dolgozol, úgy tedd, mintha az Úrnak dolgoznál, inkább, mint az embereknek.” (NLT fordítás). Ha hívő vagy, az igazi főnököd Isten, és ha más nem is látja a munkádat, Isten látja.

6) Hiteles arcot mutatsz.

Az igaz és valódi ember nem viselkedik másképp a templomban és megint másképp a munkahelyén vagy a sportpályán. „Nem vagyunk hajlandók maszkot viselni és színjátékot játszani. Nem lavírozunk és nem manipulálunk a színfalak mögött. És nem csavarjuk ki Isten Igéjét úgy, hogy nekünk megfelelő legyen. Inkább mindent a nyilvánosság előtt teszünk és mondunk.” (2Kor 4,2 MSG fordítás)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan kerülöd el a pletyka meghallgatását vagy bátorítását?
  • Milyen ígéreteket nem tartottál be, amelyeket meg kellene tartanod feddhetetlenséged érdekében?
  • Hogyan változtatnál a munkádon és teljesítményeden, ha Isten a főnököd irodájában ülne és figyelné a munkádat?

 *(Daily Hope by Rick Warren 2023.05.21.)

A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.

Szólj hozzá!

Élj feddhetetlenül!

2014. november 25. 03:00 - BenedekDávid

“Álljatok tehát készen és övezzétek fel szorosan derekatokat az igazsággal.” Efézus 6,14a (GNT Fordítás)

A feddhetetlenség nem egy elhanyagolható erény. A Biblia szerint háborúban állunk „uralkodókkal, hatalmasságokkal, e sötét világ erőivel szemben”. Ha nem élünk feddhetetlenül nem leszünk képesek harcolni e szellemi erők ellen, melyek megpróbálják tönkretenni életünk.

Elkötelezettek kell legyünk az iránt, hogy Isten szavát megtartsuk és alkalmazzuk azt életünk morális, pénzügyi, kapcsolati és nemi területeire.

Ezért int minket Pál arra, hogy az igazság legyen az övünk és azzal induljunk harcba a szellemi erők ellen: “Álljatok tehát készen és övezzétek fel szorosan derekatokat az igazsággal.” Efézus 6,14a (GNT Fordítás)

Az Igazság öve mindent fenntart, az igazság nélkül pedig az életünk is darabjaira hullik és a szellemi sötétség fogja azt eluralni.

Az Igazság övét úgy viselhetjük, ha feddhetetlenül élünk. Angolul a szó szimbolikával is rendelkezik, az „integrity” szó az „integer”-ből származik, mely "az egész egységét" jelenti. A feddhetetlen életed nem egy torta szeleteit jelenti, hanem magát a tortát.

A feddhetetlen élethez nem elég csak tudni az igazságot, meg is kell azt élni. Ahogy az öved is, a feddhetetlenség is stabilitást ad, összetart a nehezebb időkben is, biztosítja számodra az elengedhetetlen erőt.

Természetesen a feddhetetlen élet nem jelent tökéletességet, nem azt jelenti, hogy sosem teszel rosszat. Ha a tökéletesség lenne a feddhetetlenség mércéje, senki sem érhetné azt el, mivel mindnyájan megbotlunk időnként.

A feddhetetlen élet azt jelenti, hogy az emberek azt látják kívülről, ami belül van. Azt jelenti, hogy amit látsz, azt fogod kapni is.

A feddhetetlenség legnagyobb ellensége a képmutatás. Ezt akkor gyakoroljuk, amikor tudjuk az igazságot, viszont nem cselekedjük azt, amikor a mi beszédünk nem egyezik az életvitelünkkel.

Ez pedig veszélyes, rendkívül veszélyes. A feddhetetlenség hiánya az életed bármely területén sebezhetővé tesz a Sátán nyilaival szemben. Amikor pedig elkezded felosztani az életed különböző részekre – a gyülekezeti életed, a családod, a némi életed, stb. -, ezzel együtt a feddhetetlenséged is elveszted, mivel nem élsz ugyanúgy az életed minden egyes területén.

Úgy érzed, hogy nyomaszt az élet? Azt érzed, hogy a sötétség győzedelmeskedik az életed fölött? Ez nem is fog változni addig, amíg kettős életet élsz, ameddig nem vizsgálod felül a feddhetetlenséged és nem kezded el azt tenni az életed minden egyes területén, amit Isten tanít. De nem csak azokon a területeken, ahol kényelmes, ilyen feddhetetlenséggel nincs remény számodra.

Beszéljetek róla

• Az életed mely területein könnyebb vagy nehezebb Isten szava szerint élni?

• Hogyan javíthatod olyanná a kapcsolatod Jézussal, hogy amit kívül látnak az emberek, az egy belső erős kapcsolat kivetülése legyen?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.18)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása