Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három dolgot kerülj el, amikor dühös vagy

2015. december 03. 03:00 - magyarosijulia

“Amikor haragszol, ne engedd, hogy a dühöd bűnbe vezessen.” (Efézus 4:26a, GNT fordítás)

ch-20-mood-shift.jpg

Időközönként mindannyian felmérgelődünk. Talán másképpen kezeljük, de egyikünk sem szabadul meg teljesen ettől az érzéstől. Viszont attól, hogy mérgesek vagyunk, nem azt jelenti, hogy vétkezünk is.

A Bibliában azt olvassuk, hogy „Amikor haragszol, ne engedd, hogy a dühöd bűnbe vezessen.” (Efézus 4:26a, GNT fordítás). Pál itt arra figyelmeztet, hogy ne engedjük, hogy a haragunk bűnbe torkoljon. Ez azt jelenti, hogy a harag nem feltétlenül jelent bűnt. Az az igazság, hogy a haragot egyaránt kezelhetjük helyesen és helytelenül.

Sajnos a legtöbben úgy fejezzük ki a haragunkat, hogy azzal eltávolodunk a céljainktól, ahelyett, hogy közelebb kerülnénk azokhoz.

Például, itt van három dolog, amit jó elkerülni, amikor haragszunk:

Ne fojtsd magadba a haragod. Ne raktározd fel magadban! Amikor magadba fojtod a haragod, és nem fejezed azt ki a megfelelő módon, az olyan, mint amikor felrázol egy szénsavas üdítőt. Egyszer csak ki fog robbanni! Előbb-utóbb hatással lesz a testedre. Az orvosok szerint nagyon sok fizikai betegség oka az elfojtott harag.

Ne tagadd le a haragod. Amikor letagadod, egyszerűen nem veszed figyelembe, hogy ott van a harag. Ha elég sokszor letagadod, hogy mérges vagy, depressziós leszel. Amikor több tanácsadást tartottam, nagyon sok embertől hallottam, hogy depressziósok, pedig valóban csak dühösek voltak. Azt gondolták, hogy egy kereszténynek nem szabad mérgesnek lennie, így egyszerűen felgyűjtötték magukban. A harag tagadása bűn – hazugságnak nevezik!

Ne helytelen módon fejezd ki a haragod! Nagyon sok helytelen módja van a harag kifejezésének. Duzzogunk, szarkasztikusan kibökjük, manipulálunk, vagy valami bolondságot követünk el (megrészegedünk, afférokba keveredünk, stb.), de egyik hozzáállás sem visz egy picit se közelebb a várt eredményekhez.

Tehát mit kell tegyünk a haragunkkal?

Valld meg! Nem csak bevallod, hogy dühös vagy, hanem megvallod az okát is. Elmondod Istennek – és annak, akire haragszol, – hogy frusztráltan vagy veszélyeztetve érzed magad. Minél őszintébb vagy a kapcsolataidban, annál könnyebb lesz eljutni a haragod gyökeréhez.

Itt van a jó hír is a haraggal kapcsolatosan: lehet, hogy olyan otthonban nőttél fel, ahol a haragot folyamatosan helytelen módon fejezték ki. A helytelen haragot megtanuljuk, de le tudunk róla szokni. Meg lehet változni! Nem kell ugyanilyennek maradnod!

Beszéljetek róla

  • Hogyan kezelte a családod a haragot gyerekkorodban?
  • Melyik említett helytelen módon szoktad kifejezni a haragod? Hogyan fejezed ki a haragod a családod szerint?
  • Milyen haraggal küzdesz most? Hogyan szeretné Isten, hogy ezt kezeld?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.11.26.)

Szólj hozzá!

A kedvesség lecsendesíteni a konfliktust

2015. október 26. 03:00 - sema22

"Egy kedves válasz lecsillapítja a haragot, de a durva válasz felkavarja az indulatot." (Példabeszédek, 15:1 NIV)

 

Észrevetted már, hogy az emberek hajlamosak utánozni azokat az érzelmeket, amiket a velük szemben lévő emberen tapasztalnak? Ez az agyban lévő tükörneuronok miatt van. Ezek tesznek bennünket együtt érzővé, és ezek miatt vagyunk képesek visszatükrözni a másokban megnyilvánuló érzelmeket.

Például ha valaki dühös lesz rád, akkor te is azzá válsz. Ha valaki nagyon depressziós és te sokat vagy a közelében, te is depressziós leszel. 

És ha például az emberek felemelik a hangjukat veled szemben, akkor te is felemeled a hangod. Aztán ők még ingerültebbek lesznek, mire te is, és hamarosan elveszíted az uralmat az érzelmeid felett. 

A Biblia ezt mondja: "Egy kedves válasz lecsillapítja a haragot, de a durva válasz felkavarja az indulatot." (Példabeszédek, 15:1 NIV)

Hadd adjak egy tanácsot, amivel sok fájdalomtól és konfliktustól kímélheted meg magad az életben: Amikor mások felemelik a hangjukat veled szemben, te nyugodtan és kedvesen beszélj. Ezt az elvet alkalmazd a házastársaddal, a barátaiddal és a munkatársaiddal is. Ilyenkor egy belőled kitörni készülő erőt tartasz féken. Ezt hívják önuralomnak.

A kedvesség "hatástalanítja" a konfliktust, és megakadályozza, hogy a harag és a düh eljusson a tetőpontjára. 

Itt egy jó igevers, amire szükséged lesz - talán már ezen a héten is: A Prédikátor 10:1 így hangzik: "Ha a felettesed megharagszik rád, ne add fel. Szelíd természettel még a nagy hibák is legyőzhetők." (NLT ford.)

Ha a főnököd mérgesen szól hozzád, vagy a házastársad felemeli a hangját veled, az lehet, hogy nem miattad van.  Ahelyett, hogy visszatámadnál, inkább legyél kedves. Ha kedvesen válaszolsz, az lefegyverzi a másik embert, és a kedélyek lehiggadnak.

Beszéljetek róla:

  • Mi a szokásos reakciód arra, amikor valaki - például a szemtelenül viselkedő gyereked vagy a vitatkozó házastársad - felemeli a hangját veled szemben? 
  • Mit gondolsz, miért tud másokat annyira lefegyverezni az, ha nem dühösen, hanem kedvesen válaszolsz a haragra? Miért figyelnek fel erre az emberek? 
  • Keress alkalmat ezen a héten arra, hogy kedves legyél valakivel. Hogyan reagálnak az emberek, amikor kedvesen válaszolsz? Fel is jegyezheted, mit csináltál, és azt, hogy az milyen reakciót váltott ki másokból. Mondd el a tapasztalatod a házi csoportban, ahová jársz.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 10.19.)

 

Szólj hozzá!

Milyen viselkedést vár el Isten tőled azok felé, akik bántottak?

2015. július 22. 03:00 - magyarosijulia

„A gyülőlet bajt kavar, de a szeretet minden sértést megbocsát.” (Péld 10,12 TEV fordítás)

Lehet, hogy gyerekként bántott egy felnőtt – egy tanár, egy családtag, lehet éppen a szüleid. A Biblia azt mondja, súlyos ítélete lesz a gyermekbántalmazásnak, a gyerekek elhanyagolásának és magárahagyásnak; egy nap Isten kiegyenlíti a számlát. Amikor Isten azt kéri, hogy tiszteld apádat és anyádat, nem azt várja, hogy tiszteld a bűneiket, az önzőségüket vagy a szegényes döntéseiket. Ő nem azt kéri, hogy figyelmen kívül hagyd az életedben levő fájdalmakat, és boldog arcot vágj, megjátszva, hogy minden nagyszerű.

Akkor mit vár el Isten? Hogyan kérheti, hogy szeresd azokat a romboló embereket, akik bántottak?

Isten nem várja el, hogy figyelmen kívül hagyd, hogy megszépítsd, letagadd, visszafojtsd vagy mentegesd azokat akik bántottak.

Isten nem azt akarja, hogy színészkedj, hanem, hogy szembenézz, mert addig nem tudsz megbocsátani, amíg nem szembesülsz a fájdalmaddal. Le kell állnod a futásból és a hibáztatásból.

Hogyha azzá a szerető nővé vagy férfivá válsz, akivé Isten akar látni, foglalkoznod kell azzal a rombolással, amit valaki a múltadban okozott. Hogyha még mindig haragszol a szüleidre, vagy bárki másra, még mindig megengeded neki, hogy irányítson.

Ne engedd meg többé! Szembe kell nézned a haraggal! Számolnod kell vele, mielőtt meg tudnád bocsátani.

A Péld 10,12-ben ez mondja: „A gyülőlet bajt kavar, de a szeretet minden sértést megbocsát.” (TEV fordítás).

Nem tudom kinek kell megbocsátanod, de azt tudom, hogy ma ennek a napja! A szeretet elengedi és megbocsátja. Azért, mert megérdemlik? Nem, hanem azért, mert Isten is így tett veled, és ez a szabadság egyetlen útja.

 Beszéljetek róla:

  • Melyek azok a sérelmek, amelyekhez még mindig ragaszkodsz?
  • Milyen hatása van az életedre, ha megbocsátasz valakinek? Hogyan változtat meg téged?
  • Hogyan tudsz tisztelni valakit, aki bántott a múltban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.07.15)

Szólj hozzá!

Három kérdés, ami segít kezelni az érzéseidet

2015. január 26. 03:00 - Robin85

“Mostantól fogva, tehát, Isten akarata által irányítva kell leélnetek a hátralevő földi életeteket és nem emberi kívánságok szerint." (1 Péter 4:2 TEV fordítás)

A Biblia azt mondja az 1 Péter 4:2-ben: Mostantól fogva, tehát, Isten akarata által irányítva kell leélnetek a hátralevő földi életeteket és nem emberi kívánságok szerint." (TEV fordítás)

Mik azok az emberi kívánságok? Az érzéseid és a vonzalmaid. Most, hogy Krisztus-követővé váltál, az életedet Isten akaratának kellene irányítania és nem annak, ahogyan éppen érzel.

Engedd meg, hogy mutassak neked három kérdést, amit feltehetsz magadnak, amikor azt akarod kideríteni, hogy miként kellene kezelni az érzéseidet. Amikor haragszol vagy dühös vagy, esetleg felzaklattak - bárhogy is érzel - tedd fel magadnak ezt a három kérdést:

  1. “Mi az igazi ok, amiért így érzek?” A válasz lehet félelem vagy aggodalom.Lehet, hogy azzal van összefüggésben, amit valamikor évekkel ezelőtt az apád mondott neked, és amikor ezt a férjedtől hallottad, az összes apáddal szemben felgyülemlett haragodat ráborítottad.
  2. "Ez valójában igaz?" Igaz az amit abban a pillanatban érzel? Van egy hely a Bibliában, amikor Illés annyira elkeseredett, hogy elment Istenhez és így panaszkodott: "Isten, én vagyok az egyetlen Izráel egész nemzetében aki megmaradt, hogy téged szolgáljon." Erre Isten kihívás elé állította őt, ezt válaszolva neki:"Most viccelsz velem? Itt van ez a sok ember aki még szolgál engem. Úgy viselkedsz mintha te lennél az egyetlen aki helyesen akarsz cselekedni az egész világon! Nem, Ez nem igaz."
  3. "Amit érzek az segít vagy árt nekem?" Meg fogod kapni, amit szeretnél ha továbbra is így érzed magad? Nagyon sok érzésre azt gondoljuk, hogy természetesen van jelen, de valójában önpusztítóak ránk nézve.

Tegyük fel, hogy bemész egy étterembe és a kiszolgálás rendkívül lassú. Hosszasan várod, hogy kiszolgáljanak, erre bejön egy pár 15 perccel utánad és hamarabb kapják meg amit rendeltek. Fokozatosan elkezd zavarni a helyzet, amíg azt nem érzed, hogy valami elkezd előtörni belőled.

Mi a valódi oka annak, hogy ebben a pillanatban így érzel? Hát az, hogy éhes vagy!

Ez igaz? Igen. Felzaklattad magad, mert a kiszolgálás lassú. De ebben a helyzetben az amit érzel segít vagy ártani akar neked? Jobb kiszolgálást fogsz kapni, ha megharagszol a pincérre? Biztos, hogy nem.

A zsörtölődés működik? Működött valaha is? Ha valaki elmondja neked, hogy mi az amit rosszul csinálsz, az segít akarni a változást? Nem! Az összes amit tehet az, hogy védekezővé válsz.

Amikor felteszed magadnak ezt a három kérdést, jobban meg tudod fogni miért érzed magad úgy ahogy és mit kell tenned annak érdekében, hogy megoldd a helyzetet.

Ezt az érzelmeid kezelésének hívják.

Beszéljetek Róla

  • Mit gondoltok miért nehéz néha beismerni, hogy az érzés amit épp érzünk, valójában nem igaz?
  • Gondolj egy mostanában átélt tapasztalatodra amikor haragudtál vagy felzaklatott valaki. Mit gondolsz, miben változhatott volna meg ennek az esetnek a kimenetele, ha felteszed magadnak ezt a három kérdést?
  • Mit gondolsz, mit jelent Isten akaratának irányítása alatt lenni?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.19.)

Szólj hozzá!

Szívátültetésre van szükséged?

2014. augusztus 02. 03:00 - magyarosijulia

„Az emberek véleményétől való félelem elgyengít, de az Istenben való bizalom megőríz.” (Péld 29,25 MSG fordítás)

Ha kordában akarod tartani a haragod, Jézusra kell alapoznod a személyiségedet, megértve, hogy ő feltétel nélkül szeret, az övé vagy, értékes vagy, és célja és terve van az életeddel.

Ha bármi másra építed a személyiséged, egész életedben bizonytalansággal fogsz küzdeni. Építheted a személyiséged a munkádra, de bármikor elveszítheted a munkád. Építheted a személyiséged a csinos külsődre, de a szép külsőt is elveszítheted. Építheted a személyiséged a házastársadra, de előbb-utóbb ő is el fog hunyni. Építheted a személyiséged a hírnevedre, de nem leszel mindig népszerű.

Ha olyasmire építed a személyiséged, ami elvehető tőled, akkor bizonytalan leszel és a bizonytalanság a harag gyökere. Amíg nem vagy biztos magadban, addig az emberek folyton feldühítenek. Amikor tisztában vagy, hogy ki is vagy te és kié vagy, az emberek nem tudnak felidegesíteni. Egyszerűen nem tudnak kihozni a sodrodból! A düh és a bizonytalanság együtt jár. Minél bizonytalanabb vagy, annál mérgesebbnek érzed magad.

A Biblia azt írja a Péld 29-25-ben, hogy „Az emberek véleményétől való félelem elgyengít, de az Istenben való bizalom megőríz.” (MSG fordítás)

Amikor dühös vagy a szádon az jön ki, ami a szívedben van. A durva nyelv feltárja a dühös szívet. A negatív nyelv elárulja a félénk szívet. A büszke, dicsekvő nyelv alatt bizonytalan szív lakik. A túlbuzgó nyelv egy nyugtalan szívet takar. Az ítélkező nyelv felfedi a bűnös szívet. A kritikus nyelv mögött keserű a szív. A mocskos, erkölcstelen nyelv elárulja a tisztátalan szívet.

Másfelől pedig, egy bátorító nyelv egy boldog szívet, a kedves nyelv egy szerető szívet, a megfékezett nyelv pedig egy békés szívet takar.

Tudod, hogy mire van szükséged, hogy megszabadulj a dühödtől? Szívátültetésre van szükséged! Szerencsére, Isten pont erre szakosodott! Ezt nevezik megváltásnak! Isten egy teljesen új szívet és új személyiséget ad neked. Nem a munkádban, a karrieredben, a bankszámládban, a csinos külsődben vagy a kapcsolataidban kell keresd a személyiséged, hiszen te az vagy, akinek Isten mond téged!

Jézus mindhárom dologból meg tud gyógyítani, amelyek a dühödet okozzák: a fájdalmas sebek, a csalódottság és a félelem. Jézus szeretete meggyógyítja a fájó szívedet! Jézus békességre cseréli a csalódásokat. Jézus eltörli a szíved félelmeit az Ő erejével.

Ha az öledbe veszel egy síró gyermeket, és közel húzod magadhoz, hogy érezze a meleget és a biztonságot, elhallgat a sírásból. Elmúlik a haragja is. Amikor megérzed, hogy milyen biztonságban vagy Jézus Krisztusban és Ő elfogad, a haragod is eloszlik.

Beszéljetek róla:

Imádkozz így ma: „Drága Istenem, beismerem, hogy gondjaim vannak a haragommal. Megengedem másoknak, hogy felvigyék a cukromat, bosszút állok és nem gondolkodom mielőtt beszélek. A Te segítségedet kérem! Segíts, hogy gondolkodjak mielőtt reagálok! Segíts, hogy megfelelő képpen engedjem ki a dühömet! Segíts, hogy teljesen magamra találjak benned! Teljesen nyitott vagyok előtted. Jöjj be az életembe! Ments meg! Változtasd meg az életemet, ahogy csak Te tudod megtenni! A Jézus nevében kérlek. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.07.26)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása