Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A változáshoz új gondolkodásmódra van szükség

2014. november 08. 03:00 - torokaron

„Tudom, hogy már hallottatok róla, és meg is tanítottak titeket azokra az igazságokra, amelyek Jézusban öltöttek testet. Ennek megfelelően hagyjátok el a korábbi gonosz életmódotokat, és vessétek le a régi emberi természetet, amely már teljesen megromlott a saját rossz irányba vezető vágyai miatt. Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat, és öltsétek fel az „új embert”, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.” (Efezus 4:21-24)

Ahhoz, hogy az életedben változás történjen, új gondolkodásmódra van szükség. A hiányosságaid megváltoztatásához egy csatát kell megvívnod, ami szellemi harc. Ez a gondolataidban kezdődik, és a győzelem vagy a vereség is ott dől el.

Az Efézus 4:23 azt mondja, hogy „Teljesen újítsátok meg a gondolkozásotokat”. Egészen addig nem fogsz megváltozni, amíg a gondolataid és a hozzáállásod nem változik. Éppen ezért nagyon fontos a napi csendesség. Az az idő, amit Isten szavának tudatos tanulmányozásával és imádkozással töltesz, szellemi megújulást hoz az elmédnek. Ha nem gyakorlod ezt, akkor nem lesz meg az erőd ahhoz, hogy meg tudj változni.

Tudod, hogy mi a teológiai megfelelője az „elme megújulása” kifejezésnek? A „megbánás”, ami szó szerint azt jelenti, hogy megújítod az elmédet.

A „megbánás” egy görög eredetű szó, metanoia, aminek az a jelentése, hogy megváltoztatod a gondolkodásmódodat: haláltól az élet felé, bűntől a megbocsátás felé, bűntudattól a szabad tudat felé, pokoltól a menny felé, az én utamtól Isten útja felé fordulni. A legjelentősebb változás az életedben akkor van, amikor megbánod a bűneidet és a megbánásból a megbocsátás és a tudatod szabadsága felé fordulsz.

Meg kell tanulnod a hiányosságaiddal kapcsolatban újféle módon gondolkozni. A hiányosságok gyakran rosszul kezelt erősségek, ami már önmagában is egy újfajta gondolkodásmód. Valószínűleg még sosem gondoltál erre így, de ez a megbánás! Ez az elme megújulása. A hiányosságaid gyakran olyan Isten adta erősségek, amiket rosszul használsz.

Meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat. A Filippi 2:5 azt mondja, hogy „Az a gondolkozásmód és törekvés uralkodjon hát bennetek is, amely a Krisztus Jézusban volt!”.

Isten azt szeretné, ha megtanulnál úgy gondolkozni, ahogyan Jézus tette. Hogy teheted ezt? Hadd hangsúlyozzam mégegyszer: ez egy döntés. Döntened kell, és azt kell mondanod, hogy „Uram, Jézus mit gondolna erről?”. Minél jobban megtöltöd az elmédet Isten szavával, annál könnyebben megy majd ez.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan fogják azok a bántó, vagy segítő gondolatok, amelyek megtöltik a gondolataidat, megváltoztatni a hiányosságaidat?
  • Milyen változásokat fogsz ma tenni a naptáradban, a kapcsolataidban vagy hozzáállásodban, ami meghatározza majd a szellemi megújulásodat?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.01.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása