Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Várd Isten válaszát az imáidra!

2013. július 27. 03:00 - FodorImi

„Ha tudni akarjátok, hogy Isten valójában mit akar, hogy tegyetek, akkor kérdezzétek meg tőle… de ha nem hittel kéritek, ne várjátok, hogy az ÚR bármi határozott választ ad nektek.”
(Jakab 1:5-6 – LB fordítás)

Isten irányítani akar téged az életben, ehhez azonban két dolog szükséges. A megfelelő személyt, Istent kell kérned, és a megfelelő hozzáállással – hittel, választ várva – kell kérned.

Megtörtént már, hogy kértél valamit Istentől, és nem vártad, hogy megkapod? Nos, ezért nem kaptad meg. Isten a hit által végzi a munkáját az életünkben. Olyan sokszor mondjuk: „Istenem, kérlek, vezess engem!” Aztán már megyünk is tovább, nem is várjuk meg, hogy vezetést, útmutatást kapjunk. Azonnal cselekszünk. „Istenem, adj bölcsességet, segíts helyesen döntenem.” De valójában nem várjuk, hogy Isten megtegye. Azt gondoljuk, minden csak rajtunk múlik.

A Jakab 1:5-6 ezt mondja: „Ha tudni akarjátok, hogy Isten valójában mit akar, hogy tegyetek, akkor kérdezzétek meg tőle… de ha nem hittel kéritek, ne várjátok, hogy az ÚR bármi határozott választ ad nektek.” (LB fordítás)

Isten megígérte, hogy ad bölcsességet, ha kérjük. A bölcsesség az, hogy az életet Isten nézőpontjából nézzük. A bölcsesség az a képesség, hogy döntéseinket oly módon hozzuk, ahogyan Isten hozza a döntéseit.

Gondolkozz csak el azon, hogy Isten sosem hoz rossz döntést és sosem hibázik. Ő azt mondja, ha bízunk benne és figyelünk rá, ő vezetni fog minket. De hittel kell kérnünk.

Beszéljünk róla:

  • Mikor kaptál választ Istentől egy konkrét imádra?
  • Írd fel egy füzetbe az imakéréseidet, és figyeld meg, hogyan válaszolja meg Isten az imáidat.


(Daily Hope by Rick Warren – 2013. 07. 20)

Szólj hozzá!

Több időt a megtérésre

2013. július 23. 03:00 - *Agota*

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. (2 Péter 3:9)

A történelem a tetőfoka felé halad. Miért nem vet véget Isten az egész földnek? Mert be akarja mutatni a kegyelmét.

A Biblia azt mondja 2 Péter 3:9-ben: “Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”

Isten azért viseli el a fájdalmat, melyet a föld okoz neki, mert próbál nagyon türelmes lenni. Arra vár, hogy lépd át a képzeletbeli vonalat és kezd el a vele való kapcsolatodat.

Mikor valaki odajön hozzád és azt mondja: “Nem tudok egy olyan Istenben hinni, aki nézi, ahogy az emberek szenvednek...” ezt válaszold rá: “Ilyen Istenben én sem hiszek. Isten nem ilyen Isten. Sőt, nem is tudod elképzelni, hogy Istent mennyire bántja, mikor látja a Föld bűneit. Sokkal jobban fáj neki, mint bárki másnak! Nagy fájdalmat okoz neki, amikor látja, hogy teremtményei hogyan viselkednek egymással.”

Abban az Istenben hiszek, aki egy nap véget vet minden ördögi dolognak. Lesz egy elszámolás. Egy nap megméredtetik minden rosszakaró, és azokat, akik Isten családjához tartoznak, Ő magával viszi majd, hogy vele éljenek örökké, egy tökéletes helyen.

Ha még nem adtad át életed Jézusnak, biztos vagyok abban, hogy a mai áhitatot azért olvasod, mert Isten azt akarta, hogy ezt az üzenetet meghalld. Jézus azt mondja a János 10:10-ben, hogy Ő azért jött, hogy bőséges életünk lehessen, de ezt az életet csak úgy élhetjük, ha őt követjük.

Hogy jobban megérthesd, hogy hogyan lehetsz Jézus Krisztussal kapcsolatban, látogass el ide: www.rickwarren.org. Kattints a “Know God” szövegre, itt majd találsz egy videót, ami elmagyarázza, hogy mit jelent Isten családjába tartozni.


Beszéljetek róla:

  • Mikor arról olvasol, hogy Isten türelmesen vár a megtérésünkre, mit mondd ez neked el róla?
  • Kiket ismersz, akiknek nincs kapcsolata Jézus Krisztussal? Tudnál imádkozni, hogy Isten türelmes legyen velük, és megadja a lehetőséget, hogy halljanak róla?

Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.16.

Szólj hozzá!

A Biblia: Egy következetes, valóságos történet

2013. július 14. 03:00 - FodorImi

„Aki megvizsgálja ezt a bizonyságtételt, az életét is erre fogja feltenni (erre a bizonyosságra jut): Isten maga az igazság.” (János 3:33 – MSG fordítás)

Amint megvizsgálod a Bibliát, meg fogod ismerni mind a külső, mind a belső bizonyítékait, hogy a Biblia igaz.

A külső bizonyítékok olyan dolgokat foglalnak magukban, mint a Biblia másolatainak száma abból az időszakból, amikor írták. A történészek ezt nézik, hogy egy könyv vajon pontos és igaz-e, hogy kizárható-e minden lehetősége annak, hogy a könyv megváltozott, miközben a generációk egymásnak továbbadták. A Biblia leírását közvetlenül követő 70 esztendőből 5366 Biblia másolatot ismerünk.

Külső bizonyítékok közé tartozik a régészet is. Volt egy hosszú időszak, mikor a történészek azt mondták, hogy az ún. Hettita törzsről csak a Biblia beszél az Ószövetségben. Aztán mintegy 100 évvel ezelőtt egy Hugó Winkler nevű férfi felfedezett egy helyet 10.000 agyagtáblával: a Hettita fővárost. Ma mindenki elfogadja, hogy ez a történelem része.

Vannak belső bizonyítékok is arra nézve, hogy a Biblia igaz, mint például a szemtanúk beszámolói. Ha másod- harmadkézből kapok információt, nem bízhatok benne. Ha azonban ez egy szemtanú beszámolója, akkor bízhatok benne, hogy úgy történt, ahogy ő elmondta. A tárgyalóteremben, ha az ügyésznek valamiről van két-három szemtanú vallomása, akkor nyert ügye van.

A Biblia tele van szemtanúk beszámolóival. Mózes ott volt, mikor a Vörös tenger kettévált. Józsué ott volt, és látta, amint Jerikó falai leomlottak. A tanítványok ott álltak a felső szobában, és látták a feltámadt Jézust.

A Biblia következetes is, ahogyan elmondja a történetet. A Bibliát 1500 év időtávban, 3 kontinensen, 40 szerző írta – emberek az élet minden területéről, királyok, pásztorok, halászok, vámszedők… Mégis a Biblia az elejétől a végéig egyetlen történetet mond el: Jézus Krisztus által hogyan jött el ebbe a világba Isten szeretete és az üdvösség az embereknek. Isten hatalmának egy csodálatos példája, hogy ezt a történetet a mi életünkben is írja.

Olyan igaz, mint ez a könyv, hogy nem sok változást okoz, ha a polcodon áll. Le kell venned a polcról, be kell vinned az életedbe, és megváltozik az életed. János 3:33 ezt mondja: „Aki megvizsgálja ezt a bizonyságtételt, az életét is erre fogja feltenni (erre a bizonyosságra jut): Isten maga az igazság.” (MSG fordítás)

Beszéljetek róla:

  • Milyen kérdéseid vannak a Bibliáról? Mit fogsz tenni ma, hogy válaszokat kapj?
  • Rendszerint hova teszed a Bibliád, mikor hazaérsz a kiscsoportból vagy a gyülekezetből? Hogyan alakíthatnál ki egy egyszerű szokást, hogy más helyre tedd, ami segítene, hogy gyakrabban „levedd a polcról”?


(Daily Hope by Rick Warren – 2013.07.07)

Szólj hozzá!

Vizsgáld meg a bizonyítékokat!

2013. július 13. 03:00 - FodorImi

„A bolondok mindent elhisznek, de a bölcsek meggondolják, mit tesznek.”

(Példabeszédek 14:15 – NCV fordítás)

Több mint 40 éve követem a Bibliának nevezett térképet. Mindvégig igaznak találtam. Mindig elvezetett oda, ahova mondta, hogy vezetni fog. Nem mindig éreztem kényelmesnek, nem mindig szerettem ott lenni, de mindig elvezetett oda, ahova mondta, hogy el fog vezetni.

Megfontolás által tudjuk, mi a helyes és mi az igazság.

Az igazság megismerhető. Megfigyelheted, próbára teheted, és megvizsgálhatod a bizonyítékokat.

A legtöbb ember sosem lassít le eléggé, hogy végiggondolja a dolgait, csak sodródik az egész életén keresztül. Sosem gondolkodnak arról, hogy hová tartanak, vagy mit fognak tenni, ha valahová eljutnak. A Biblia újra és újra emlékeztet, hogy „Fontold meg lábaid ösvényét!” Más szavakkal, hogy gondold végig az életed,  ne csak sodródj az élettel. Szánj időt a gondolkodásra, megfigyelésre.

A helyes úton vagy? Ha nem tudod, akkor ellenőrizd le! Szánj rá időt még ma!

A Példabeszédek 14:15-ben ezt mondja a Biblia: „A bolondok mindent elhisznek, de a bölcsek meggondolják, mit tesznek.” (NCV fordítás) Ez a megfontolást, mérlegelést jelenti. A bölcs emberek gondolkodnak arról, amit tesznek.

A János 3:33 ezt mondja: „Aki megvizsgálja ezt a bizonyságtételt, az életét erre fogja feltenni (erre a bizonyosságra jut): Isten maga az igazság.” (MSG fordítás)

Vannak komoly kérdéseid a Bibliával és Istennel kapcsolatban? Rendben van, ellenőrizd le a dolgokat. Lehetsz szkeptikus, semmi rossz nincs ebben. Véleményem szerint ez egyfajta józanság is. Ostoba dolog csak tétlenül ülni és semmit nem tenni, amikor olyan fontos kérdések foglalkoztatnak, mint például hogy „Létezik-e Isten?” vagy „Jézus valóban az-e, akinek mondta magát?”.

Ellenőrizd le! Vizsgáld meg a bizonyítékokat! Azt fogod találni, hogy rábízhatod az életed Isten igazságára!

Beszéljünk róla:

  • Voltak-e valaha is nehéz kérdéseid Istenről? Mit tettél, hogy megtaláld a válaszokat és a szükséges bizonyítékokat?
  • Mik azok a butaságok, amelyekben hittél (vagy hiszel), mert készpénznek vetted és gondolkodás nélkül elhitted?


(Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.06)

Szólj hozzá!

Alakítsd a saját világnézeted

2013. július 07. 03:00 - Lilla:)

"Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." (2. Korinthus 5:17.)

Talán nem tudatosult még benned, de minden nap hatással van rád és befolyásol más emberek világnézete. De nemcsak ez - minden nap a saját világnézeted is befolyásol. A tény az, hogy ez meghatározza a boldogságod, az életben elért sikereidet, a lelki nyugalmadat, a stresszküszöböd és a bizalmi szintedet.

Tehát mi is a világnézet?

A világnézeted a hited, amire az életedet építed. Az, ahogyan a dolgokat látod az életben - Istent, magadat, másokat, a Sátánt. A világnézeted része az is, hogy mit gondolsz az életről, halálról, jövőről, szenvedésről, kapcsolatokról, pénzről. Minden, amit az életről gondolsz része annak, amit világnézetnek hívunk.

A világnézeted életed minden területére hatással van. Úgyhogy, ha meg akarod változtatni az életed, a gondolkodásod kell megváltoztatnod első körben. Meg kell változtatnod azt, amiben hiszel.

Lehet, hogy egy lejárt, működésképtelen, hibás vagy hamis világnézet szerint élsz. A Biblia a 2 Korinthus 5:17-ben azt mondja: "Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre." Ez azt jelenti, hogy amikor kapcsolatba kerülsz Krisztussal új személyiséget kapsz. Isten azt mondja, hogy minden rossz, amit eddig tettél, teljesen meg lett bocsátva és teljesen el lett felejtve. Azaz, egy teljesen új életet kezdesz.

A gond viszont az, hogy még ha egy új személyiséged is van, az elmédben a régi lemez megy - azok a régi dolgok, amiket az emberek mondtak neked kiskorodban és ezek lehet, hogy nem is igazak. Például: "Kezelhetetlen vagy", úgyhogy e szerint cselekszel. "Nem vagy igazán jó a sportokban", úgyhogy e szerint cselekszel. "Soha nem viszed semmire" vagy "Nem vagy jó ebben vagy abban". Ezek mind az adatbázisodban vannak és némelyiket törölni kellene. Egy új nézőpontra van szükséged Istenről, magadról és a célodról.

Az igazság és valóság útjára kell jutnod - nem oda, amiről azt gondolod, hogy igaz, hanem ami ténylegesen igaz a Biblia szerint, hogy az életed alapja legyen.

A jó hír ez: Habár a világnézet nyomorulttá teheti az életed, a világnézet egy választás. Hihetsz bármiben, amiben akarsz, vagy nem hiszel el semmit, amit nem akarsz. Még Isten sem erőlteti rád, hogy miben kell hinned. A saját képére teremtett téged, és szabad akaratot adott, hogy megválaszthasd miben hiszel és miben nem.

Ha a hitelveid nyomorulttá tesznek vagy ha hamisak, megváltoztathatod őket. Most rögtön elkezdheted és láthatod az igazságon keresztül azt, ahogy Isten látja a világot.

Új személyiséged van Krisztusban. Most használd ezt, hogy alakítsd miben hiszel.

Beszéljetek róla:

  • Mire alapozod a világnézeted?
  • Milyen módon látod, hogy a világnézeted pozitív vagy negatív hatással van a döntéseidre és arra, hogyan látod az életet?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.06.30.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása