Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Álljatok meg tehát

2011. szeptember 05. 03:00 - Lilla:)

 "Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde." (Efézus 6:14-17.)

 
 
Isten tudja, hogy a lelki harcokban a tűzvonalban vagy, ezért lát el téged olyan eszközökkel, amikkel talpon tudsz maradni.
 
Ima:
 
"Atyám, ma Jézus nevében felteszem az igazságszeretet övét. Tudom ki vagyok, tudom, hogy a Szent Szellem lakik bennem, és az aki bennem van, nagyobb a világnál.
 
Köszönöm, hogy felvehetem a megigazulás páncélját. minden helyzetben az igazsággal tudjak reagálni, nem pedig érzelmeimmel.
 
Ma felveszem a békesség evangéliumának saruját. Akárhová megyek, békességre segíthetek másokat veled. Segíts, hogy emlékezzem a béketeremtő és a békefenntartó közti különbségre, és a kegyelem győzedelmeskedjen, ne az ítélkezés.
 
A hit pajzsával megadod nekem a kellő védelmet bármelyik nyíllal szemben, amit ellenségeim lőnek az utamba. Rájöttem, hogy ez a hit a Te Szavad hallgatásából származik.
 
Köszönöm, hogy Krisztus értelmét adtad nekem. Az üdvösség sisakját viselve az értelmem megújult Isten ereje által, és gondolataim fogságba ejtem Krisztusnak.
 
A Lélek kardja a te Szavad, a Biblia. A Szent Szellem vezetésével arra használom Szavadat, hogy ellenálljak az ellenség minden támadásának, tudva, hogy nem hús és vér ellen harcolok, hanem minden hazugság atyja ellen.
 
Uram neked adom az értelmem és a szívem ma, az egész napot neked ajánlva. Csak a te akaratod akarom az életemre. Jézus vérén és nevén keresztül, ámen."
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2011.08.29.)
Szólj hozzá!
Címkék: hit isten akarata

A hit: bizalom Istenben

2011. augusztus 04. 03:00 - kohutnemarti


"Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!"  Péld. 3:5


Minden alkalommal, amikor hit ébred bennünk, támaszkodunk valamire. Ha egy székben ülsz, a szék gyártójára hagyatkozol, abban bízva, hogy olyan dolgot alkotott, ami megtart téged. Mikor az autópályán utazol, bíznod kell a téged körülvevő sofőrökben.

Az Istenbe vetett hit a rá való támaszkodást jelenti és az ő megbízhatóságától függ. Az, hogy van hitem, azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, hogy Isten nagyobb, hatalmasabb és jobb nálam - és nagyon szeret engem.

A Példabeszédek 14:12 azt mondja: "Van út, amely egyenesnek látszik az ember előtt, de végül a halálba vezet". Itt a probléma az önmagunkra való támaszkodással. Sokszor tévedünk. Az emberi megérzés nem mindig megbízható. Valójában azonban pont elég ahhoz, hogy úgy gondoljuk, nekünk van igazunk - még akkor is, ha nincs.

A valódi hit bízik Istenben és útmutatásában. Isten megbízható. Tudja, mire van szükséged, és be akarja tölteni ezeket a szükségeket. Sajnos mi azt gondoljuk, hogy jobban tudjuk. Azt gondoljuk, jobb tervünk van. A saját logikánkat akarjuk használni és olyan úton akarunk a válaszhoz jutni, ami minket jó színben tüntet fel - és nem kockázatos. De Isten azt akarja, hogy növekedjünk, ezért egy másfajta útra visz.

A Szentírásban sokszor kér minket Isten olyan dolgokra, ami a mi logikánk számára értelmetlen. Például ezt mondja a Márk 10:43 "aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok". A legtöbb ember számára ez az igevers teljesen értelmetlen; azt gondolnád, hogy a nagy emberek kiszolgáltatják magukat másokkal. Jézus azt mondja, hogy ez pont ellenkező irányban működik - azok a nagy emberek, akik másokat szolgálnak. Abban kell bíznom, amit Isten mond a nagyságról, nem abban, amit én gondolok róla.

Isten azt is mondja, hogy iránta való tiszteletből minden bevételünk első 10 százalékát vissza kell adnunk neki. A mi oldalunkról ez teljesen értelmetlen. De Isten értelmezésére kell hagyatkoznunk, nem a sajátunkra.

Mivel benne bízunk, engedelmeskedünk a szavának - még akkor is, ha az értelmetlennek tűnik számunkra.

Daily Hope by Tom Holladay (2011. július 28.)

Szólj hozzá!
Címkék: hit bizalom

A hit: kockázatvállalás

2011. augusztus 03. 00:14 - dlkyra

 
„Szeresd az Urat te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.”
 
A hit mindig egyet jelent a kockázattal. Az életben amúgy is minden a veszélyről szól. Például a Prédikátor könyve 10:9-ben ezeket említi az ige: „Aki követ fejt, megsértheti magát, és aki fát hasogat, veszedelemben forog.”  Bármit is teszünk az életben, egy kis rizikót mindig vállalunk vele. A legnagyobb kockázatot azonban minden közül a másokkal és az Istennel való kapcsolatunkban találjuk meg, abban, hogy miként éljük meg ezeket a kapcsolatokat. Márk 12:30: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből.” Ha teljes szívvel szeretsz, kockázatot vállalsz. Megéri? Mindenképpen. Jézus figyelmeztetett bennünket, életünk legnagyobb hibája az lehet, ha túlzottan a biztosra játszunk. Azt mondta: „… aki meg akarja tartani az életét, az elveszíti…”. 
 
Ha láttad a harmadik Indiana Jones filmet, biztosan emlékszel arra a jelenetre, amikor Indiana Jones egy szikla pereméhez érkezik. El kell döntenie, hogy kijjebb lép-e a szikla szélén túl, pedig addig még nem látja, hogy van-e ott híd. Találó képe ez az igazi hitnek. A hit az, hogy megteszed a lépést, amit Isten kér tőled, akkor is, ha nem látod mi lesz belőle. Nem tudod pontosan, hogy Isten mit hoz ki az egészből, de tudod, hogy arra kér, hitből tedd meg azt a lépést.
 
Életünk során sokszor lesz olyan, hogy a saját hitünk peremére érkezünk. Amikor nem vagyunk biztosak abban, hogy merrefelé tartunk. Lehet, hogy első alkalommal kell döntened amellett, hogy kapcsolatba lépsz Jézussal. Lehet, hogy egy üzleti döntésben vagy egy kapcsolatban kell megbíznod benne. Mindig érzel némi veszélyt, ha hitből lépsz. Kiben fogsz bízni? Teljes szíveddel bízol az Úrban? Mi lesz, ha mégis tévedsz? Biztos, hogy Isten bíztat arra, hogy megtedd azt a lépést?
 
Gyakorold a 80-20 szabályt
Ha megteszed Isten akaratának a 80%-át, ami a Bibliából világossá válik számodra, akkor ő majd megmutatja a 20%-ot amit még nem látsz. Más szóval, szeresd a felebarátodat. Tölts időt Isten igéjével. Beszélgess Istennel imában. Tölts időt Isten népe között. Szeresd a családodat. Szeresd a gyermekeidet. Vigyázz arra, hogyan beszélsz másokkal. Légy kedves a kapcsolataidban. Légy türelmes. Tedd meg a 80%-ot, ami egyértelmű és Isten megmutatja neked a többit.
Tehát, vállald a kockázatot. Bízd Istenre mindenedet, amid csak van. Tedd meg, amit Isten az igéjében kért tőled. Aztán, ha Isten arra hív, hogy a hit kockázatát vállald, akkor majd sokkal biztosabb leszel abban, hogy megtedd amit kér tőled.
 
 
Jon Walker, Daily Hope 2011. július 27.
 
 
Szólj hozzá!

Isten megvéd

2011. július 04. 03:00 - FodorImi

Istennek minden szava színigaz, pajzsa ő a hozzá menekülőknek. (Példabeszédek 30:5)

Stephen Ambrose történész elmondja, hogy a második világháború alatt „a szövetséges bombázók tele voltak gépfegyverekkel a repülőgép orrában, a hasa alatt, a tetején és a farrészében.”

Beszámol róla, hogy a légi harcok „igáslova” a B-17 bombázó volt, amit úgy ismertek, mint a „repülő erőd”, mert 30 darab 50-es kaliberű gépfegyvert szállított.

Meglepő módon a tudományos vizsgálatok szerint a B-17 biztonságosabb lett volna fegyverek nélkül. A fegyverek és a kezelésükhöz szükséges legénység súlya nélkül a gép gyorsabban és magasabban tudott volna repülni, ami megnövelte volna a nappali bevetések túlélési esélyeit.

A pilóták azonban azt mondták, hogy semmiképpen sem mennek bevetésre a repülőgépre telepített fegyverek nélkül. Azt akarták, hogy képesek legyenek visszalőni.

Mi ugyanezt a döntést hozzuk, mikor eljön a mi harcunk. Isten azt mondja, hogy nincs szükségünk fegyverekre, vele gyorsabban és magasabbra szárnyalhatunk. Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk (2.Korinthus 10:3)

Isten megmondja, milyen fegyvereket akar adni nekünk: Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. (2.Korinthus 10:4)

Mi pedig azt mondjuk: „Köszönjük, nem! Vissza akarunk lőni!” és védjük magunkat dühös szavak egész fegyvertárával, követelőző hozzáállással, megtévesztő manőverekkel, mértéktelen mentegetőzéssel, mások hibáztatásának bombáival.

Ahhoz hit kell, hogy abbahagyjuk ezeknek a testi fegyvereknek a használatát, helyette felvegyük „a hit pajzsát” és felfegyverezzük magunkat „az Isten fegyverzetével”, kezdve a szeretettel. (Efézus 6:13-17)

Ez az a fajta hit, amelyet Dávid mutatott, mikor közeledett Góliát felé és ezt mondta: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a seregek URának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál. (1.Sámuel 17:45)

Vajon Isten szellemi fegyverzete képes megvédeni?
Pajzsa ő a hozzá menekülőknek!
(Példabeszédek 30:5)

(Daily Hope by Jon Walker – 2011.06.27)

Szólj hozzá!
Címkék: harc hit

A hit az valami, amit teszünk

2011. június 02. 02:00 - Kingdom

"Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere,valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?" Jak2,15-16

 

A hit több annál amit érzünk. Sokan összetévesztik az érzelmeket és érzéseket a hittel. Elmennek gyülekezetbe, érzelmileg megindulnak, ihletettek és stimuláltak lesznek. Azonban, ez nem jelenti azt, hogy hitben is járnak.

A Biblia azt állítja, a hit az valami amit teszünk, nemcsak amit érzünk. Más szavakkal, a hit nem puszta érzelmesség. Tegyük fel, kimegyek az utcára és látok valakit, aki hajléktalan és szűkölködik. Látom, hogy éhes, fázik, ruhára és hajlékra van szüksége. Vajon nagy hitről tennék tanúságot, ha elsétálnék mellette a következő szavakkal:"Fel a fejjel! Ne aggódj, légy boldog! Érezd jól magad! Mosolyogj!"

Nem kíván nagy hitet ezt tenni. A hit együtt jár az együttérzéssel. A hit szava:"Bármit megteszek amit tudok, hogy enyhítsek a fájdalmadon". A teljes Újszövetségben azt látjuk, hogy Jézus együttérzéssel megindult az embereken. Jézus megmutatta, hogy a hit gyakorlati dolog.

Amikor látunk egy szükséget, teszünk valamit ellene. Nemcsak odavetünk egy gyors "Hát, imádkozok érted"-et. A Biblia azt állítja, hogy hitünket cselekedeteink által tesszük láthatóvá.

 

(Daily Hope by Rick Warren 2011.05.26.)

Szólj hozzá!
Címkék: hit
süti beállítások módosítása