Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A kis dolgok számítanak

2014. november 16. 03:00 - angie.keyr

"Aki hű a kevesen, a sokan is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokan is hamis az." (Lk 16,10)

iStock_000007114478Small.jpg

Isten kis dolgokat használ arra, hogy a feddhetetlenségedet próbára tegye. Noha úgy gondoljuk, hogy a nagy dolgoktól lesz valaki vezető, pedig nem így van. A nagy krízisek felfedik a vezetői képességet, de nem azokra épül fel, hanem az élet kis dolgaira. Ez az, ahol a feddhetetlenség meglátszik, azokban a dolgokban, amiket senki se lát, amik a színfalak mögött vannak. A kicsi, észrevehetetlen, nem látványos dolgokban, amikor helyesen döntesz, pedig soha senki nem fogja ezt megtudni.

A hűség feltétele a feddhetetlenség, és ezt Isten a kis dolgokon teszteli.

A Lk 16,10-ben Jézus azt mondja: "Aki hű a kevesen, a sokan is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokan is hamis az." Ezzel azt mondja, hogy a közösségben megélt áldás a személyes feddhetetlenségedtől függ.

Ha valamelyik politikusról kiderül egy botrány, biztos lehetsz benne, hogy akik védik, előlépnek, és azt mondják: "Egyáltalán nem kell számítson az, hogy mi történik a magánéletében." Találkoztál már ezzel a véleménnyel? "Egyáltalán nem számít az, hogy mi zajlik valaki magánéletében, mert semmi köze, hogy milyen vezető."

Pedig pont a magánéleti kérdések azok, amelyek meghatározzák ezt. Ha egy férfi hazudik a feleségének, hazudni fog a választópolgároknak is. Hidd el nekem, ha hazudik a legjobb barátjának, és annak akinek megfogadta, hogy "míg a halál el nem választ", akkor téged is - aki rá szavazol - be fog csapni.

A nyilvánosság előtt is látható áldások, amelyeket vezetőként kapok, a magánéletem miatt valósulhatnak meg, amit soha senki sem lát. A te közösségben megélt áldások a te személyes életedből fakadnak, amit szintén senki sem lát. Isten a kis dolgokat használja, hogy a feddhetetlenségünket tesztelje.

Beszéljetek róla:

  • Melyek azok a kis dolgok, amelyeket Isten rád bízott, hogy feddhetetlenséggel kezeld?
  • Milyen különbséget teszel a "kis" és "nagy" dolgok között? Isten mit szeretne, hogyan kezeld ezeket?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.09)

Szólj hozzá!

A hit fontossága

2014. november 15. 03:00 - gyanus

"Mert az ÚR szeme körbejár az egész földön, hogy megerősítse azokat, akik teljes szívvel odaszánják magukat neki." (2Krón 16,9a NLT fordítás)

A Biblia három dolgot mond el a hit fontosságáról.

1. Isten keresi a hűséges embereket.

Isten fizikailag, láthatóan, aktívan kezdeményez, hogy megtalálja azokat a hűséges embereket, akiket megáldhat. A 2Krón 16,9 ezt mondja: "Mert az ÚR szeme körbejár az egész földön, hogy megerősítse azokat, akik teljes szívvel odaszánják magukat neki" (NLT fordítás).

Ez volt az egyik "élet igém", és megtanultam, hogy ha engedem, hogy használjon, akkor Isten teljes mértékben használni fog. Ha engeded, hogy áldottá válj, akkor Isten áldása miatt hihetetlen dolgokban lesz részed. Isten keresi a hűséges embereket, akiket használhat.

2. Nehéz hűséges embereket találni.

A Biblia azt mondja a Péld 20,6-ban: "Mindenki arról beszél, hogy milyen hűséges, de próbálj találni valakit, aki tényleg az." (GNT fordítás). Sokan csak mondanak dolgokat, de nem bíznak igazán Istenben. Inkább bíznak a bankkártyájukban. Azt mondják, hogy hisznek Istenben, de amikor az anyagiakról, az egészségükről vagy a munkájukról van szó, nem bíznak benne igazán.

A Zsolt 53,2-3 azt mondja: "Isten lenéz a mennyből az egész emberi fajra; azt nézi, hogy valaki igazán bölcs-e, hogy valaki keresi-e Istent. De nem, mindenki elfordult, és romlott lett. Senki sem tesz jót, egyetlen egy sem!" (NLT fordítás).

3. A hűség az áldás és a győzelem kulcsa.

Az 1Jn 5,4-5 azt mondja: "Isten minden gyermeke legyőzi a gonoszat a világban, és ezt a győzelmet a hitünkkel érjük el. És ki tudja megnyerni ezt a csatát a világ ellen? Csak azok, akik hiszik, hogy Jézus Isten Fia."

A Biblia azt mondja a Péld 28,20-ban: "A hűséges embernek sok áldásban lesz része" (HCSB fordítás). Szeretném, ha az életed áldásokkal lenne tele, de hogy ebben részed legyen, meg kell tanulnod hűségesnek lenned. Isten sokféle módon teszi próbára a hűségedet. Megengeded-e neki, hogy növekedést adjon ezen a területen, hogy ezen keresztül a hit embere legyél?

Beszéljetek róla:

  • Tudsz-e néhány olyan módot, ahogyan Isten próbára teheti a hűségünket?
  • Kik azok az emberek, akikre felnézel, mert hűségesnek tartod őket - emberek, akik tele vannak Isten iránti hittel? Milyen közös tulajdonságok vannak bennük?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2014.11.08)

Szólj hozzá!

A te mennyei szurkolótáborod

2014. október 24. 03:00 - torokaron

„A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, s még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát!” (Zsidókhoz írt levél 12:1)

A hazai pálya előnye rengeteget számít a sportban. Az otthon játszó csapatok sokszor lényegesen jobb eredményre képesek, mint azok, akik idegenben játszanak. Amikor egy csapatnak van szurkolótábora, akkor gyakran a képességeiket meghaladó teljesítményre képesek.

A Biblia azt mondja, hogy neked is van egy ilyen táborod, amelyik neked szurkol. A Zsidókhoz írt levél 12:1-ben azt olvassuk, hogy „A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért mi is dobjunk le magunkról minden terhet, amely akadályoz bennünket a futásban, s még azokat a bűnöket is, amelyek olyan szívósan tapadnak ránk és elgáncsolnak! Kitartással fussuk végig az előttünk lévő versenypályát!”.

Semmit sem tehetsz úgy, hogy valaki ne lássa, neked is vannak nézőid. A Menny figyel. De ami még fontosabb, van egy saját szurkolótáborod. A Biblia azt tanítja, hogy mindenki, aki a Mennyben van, szurkol neked.

Arra talán már rájöttél, hogy Isten mindenről tud. A Biblia szerint „Az Úr szemei forognak az egész földön...” (2 Krónika 16:9). Az Úr semmiről sem marad le, tud minden dolgodról, tudja, hogy mikor vagy jó, vagy rossz állapotban. Ismeri minden gondolatodat.

Mindezeken túl azonban körbevesz téged „a hit embereinek nagy serege” is. Mózes figyel téged. Ábrahám nyomon követi a veled történő eseményeket. Minden hívő, aki valaha élt, áll és figyeli, hogy hogyan éled meg a hitedet.

Szurkolnak neked. Amikor félsz, akkor azért szorítanak, hogy legyen elég bátorságod. Amikor fel akarnád adni, akkor arra bíztatnak, hogy folytasd. Amikor jelentéktelennek, elfeledettnek érzed magad, akkor is ott vannak veled.

Beszéljetek róla

  • Mit változtat meg benned azt a tudat, hogy Isten tudja, hogy mikor vagy jó vagy rossz hangulatban?
  • Mit gondolsz, kik vannak a te szurkolótáborodban? Vannak barátaid, vagy családtagjaid, akik már eltávoztak előtted?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.10.17.)

Szólj hozzá!

A Biblia értelmezése - Isten világossá akarja tenni számunkra az Ő Igéjét

2014. október 11. 03:00 - Á. Bözse

"Senki sem ismeri Isten gondolatait, egyedül Isten Szelleme."(I. Korinthus 2,11b  NIV-fordítás)

Hallottad már valaha valakitől: "Ez csak a te Biblia-értelmezésed!"? Olyan, mintha ezzel a kérdéssel az illető megcáfolná mindazt, amit mondtunk.

Az Igét lehet jól és rosszul értelmezni. A következő hat alapelv általában mindenhol elfogadott:

  1. Hitre és a Szent Szellemre van szükséged, hogy az Igét értelmezni tudd. A Biblia nem érthető a nem hívők számára. Ez Isten szerelmes levele a hívőknek. Amikor egy nem hívő olvassa az Igét, akkor valaki más levelét olvassa. A Biblia Isten Szelleme által ihletett könyv, amelyet szellemben újjászülettet embereknek kell megértenie. A Biblia azt mondja az I. Korinthus 2,11-ben: "Senki sem ismeri Isten gondolatait, egyedül Isten Szelleme."
  2. A Biblia legjobb magyarázata saját maga. A Szentírás értelmezi a Szentírást. Gyakorold ezt az alapelvet úgy, hogy egy olyan Bibliát szerzel, amiben vannak kereszthivatkozások a margón. Azzal, hogy megkeresed a kereszthivatkozásokat, egy sokkal nagyobb és tisztább képet kapsz arról, hogy Isten mit mondott a teljes Írásban, és nem csak az adott szövegkörnyezetet értelmezed.
  3. Olvasd az Ószövetséget úgy, hogy észben tartod az Újszövetséget, és olvasd az Újszövetséget úgy, hogy észben tartod az Ószövetséget. Az Újszövetség el van rejtve az Ószövetségben,  az Ószövetség pedig az Újszövetség által fedezhető fel.
  4. Értelmezd a nem teljesen egyértelmű szakaszokat a teljesen egyértelmű szakaszok fényében. Nézd meg, hogy Isten mit mond a témával kapcsolatban a teljes Szentírásban, hogy jobban megértsd azt a szakaszt, ami számodra ellentmondásos vagy nem világos. Például az I. Korinthus 15,29 nagyon homályosan beszél a halottakért való bemerítkezésről, és csak itt és egyszer szerepel ez a gondolat a Szentírásban. Ezt a részt a megváltásról és a bemerítkezésről szóló egyértelmű szakaszok alapján kell értelmezni.
  5. Ne mondjunk ki követendő alapelveket kizárólag történelmi leírások alapján. A Bibliában a történelmi vonatkozású részeket az eredeti szándéknak megfelelően kell értelmeznünk  - azért írták le azokat, hogy okuljunk belőlük. Ne állítsunk fel olyan szabályokat, hogy azokat követnünk kell. Például a Márk 1,35-ben a Biblia azt mondja, hogy Jézus korán felkelt, elment egy magányos helyre és imádkozott. Ez azt jelenti, hogy neked is fel kell kelned hajnali négykor, elmenni otthonról valahová és ott imádkozni? Egyáltalán nem! Isten talán meggyőz téged arról, hogy ez egy jó ötlet, de ez nem egy parancs. A bibliai alapigazságokról szóló részek azok, amelyekre építened kell, a történelmi leírásokat viszont arra használd, hogy tanulságot vonsz le belőlük.
  6. Soha ne értelmezd a Szentírást a saját tapasztalataid alapján. A Biblia-tanulmányozás lényege nem az, hogy olyanná formálod a Szentírást, hogy az megegyezzen a te szubjektív véleményeddel vagy tapasztalataiddal. Az érzéseink és az érzelmeink hazudnak. Inkább fedezd fel Isten örök érvényű igazságát, és hagyd, hogy ez formálja át a te életedet. Tanulmányozd a Bibliát nyitott szívvel, és kérd Istent, hogy formáljon téged az Ő akaratának megfelelően.

Isten azt akarja, hogy megértsd a Szentírást, amikor tanulmányozod. Ha követed az előbb felsorolt alapvető szabályokat, amikor tanulmányozod a Bibliát, akkor Isten perspektívájából nézve tudod olvasni azt.

Beszéljetek róla

  • A fenti szabályokat észben tartva olvass el újra egy olyan szakaszt, amit az Úrral együtt töltött idődben olvastál az elmúlt héten. Milyen új dolgot mutatott meg neked Isten?
  • Nyitott vagy arra, hogy hagyod a Szent Szellemet munkálkodni az életedben? Hogyan tudod nyitva tartani az értelmed és a szíved a Szentírás tanulmányozásakor, hogy a Szent Szellem tudja irányítani a gondolataidat?
  • Hogyan változik a véleményed, amikor megérted, hogy a Biblia nem érthető a nem hívők számára?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 10. 04.)

Szólj hozzá!

Isten kegyelmének trófeája vagy

2014. szeptember 21. 03:00 - Lilla:)

"Tudjuk, hogy Isten által minden a javára lesz azoknak, akik Istent szeretik." (Róma 8:28. NLT fordítás)

Amikor olvasod a Bibliát, talán a legunalmasabb részek a leszármazotti listák. Elolvastad már valaha is őket? A legjobb orvosság álmatlanság ellen.

Azonban igenis van jelentősége ezeknek a listáknak, ugyanis az egyik bizonyítéka annak, hogy Jézus a Messiás az, hogy Dávid király leszármazotti ágához tartozik.

Jézus leszármazotti listájában az az érdekes, hogy ez az egyetlen, amely nőket is felsorol. A nőket régen szinte sosem említették, de Jézus nemzedékrendje megemlít négyet. Amikor megnézzük ennek a négy nőnek a történetét, láthatjuk, hogy  nagyon szomorú.

Támárnak zűrzavaros volt az élete. Elcsábította egy rokona és két rossz férje volt. Az élete tele volt  botránnyal, és eléggé rossz híre volt.

Ráháb tulajdonképpen egy prostituált volt, ugyanakkor jót is tett, amikor segített néhány istenfélő embernek.

Ruth még csak zsidó sem volt. Moábita volt, aki megszegte a törvényt azzal, hogy egy zsidó férfihoz ment feleségül, mert a zsidó törvények tiltották, hogy zsidó emberek nem zsidó emberrel házasodjanak.

Betsabénak viszonya volt Dávid királlyal, aki megölte a férjét, hogy ne derüljön fény a viszonyukra. Tehát Betsabé története sem mondható olyan nagyszerűnek.

Isten viszont kiválasztotta ezt a négy asszonyt, hogy a világ Megváltójának nemzedékrendjébe bekerüljenek. Ez bizonyíték arra, hogy Isten a hibáinkat, csalódásainkat, sérelmeinket és bűneinket is mind beleszövi az Ő tervébe.

Szeretném, ha most életed legnagyobb hibájára gondolnál. Aztán gondolj életed legnagyobb csalódására. Majd gondolj arra a bűnre, amit legjobban bánsz. És gondolj életed legnagyobb sérelmére.

Aztán értsd meg a következőt: még mielőtt megszülettél volna, Isten már tudta, hogy ezek meg fognak veled történni, és kitalált egy tervet arra, hogy ezekből jót hozzon ki.

Milyen fantasztikus Isten! És ez az Isten az, akit mi imádunk. Jézus Krisztus követőiként sem tagadjuk le a hibáinkat. Nem rejtegetjük azokat, és nem teszünk úgy, hogy sohasem rontottunk el semmit. Nem teszünk úgy, hogy mások sohasem tudnak megbántani minket. Őszinték vagyunk az érzéseinkkel, a hibáinkkal, a bukásainkkal, a csalódásainkkal és a félelmeinkkel kapcsolatban. Isten kegyelmének bizonyságai - az Ő trófeái - vagyunk.

Beszéljetek róla:

  • * Az, hogy megérted és elhiszed a Róma 8:28-at, hogyan segít neked abban, hogy egyszerre realista és optimista is legyél?
  • * Hogyan láttad vagy tapasztaltad már, hogy Isten valami jóra használta fel a félelmet, az elkövetett hibát vagy a bukást a te életedben, illetve mások életében?
  • * Milyen további példákat tudsz említeni a Bibliából arra, hogy Isten használt embereket a bukásaik vagy reménytelennek tűnő helyzetük ellenére is?

    (Daily Hope by Rick Warren, 2014. 09. 14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása