Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten arra használja az időt, hogy segítsen növekedned

2019. december 28. 03:00 - FodorImi

20191228.jpg

„A megfelelő időben meg fogom hallgatni az imádat, az üdvösség napján meg foglak segíteni” (Ézs 49,8 NCV fordítás).

A megfelelő időben Isten képes bármit azonnal megtenni. Ézsaiás próféta könyve 60. részének a 22. versében Isten ezt mondja: „Én vagyok az Úr, és amikor eljön az ideje, megcselekszem ezen dolgokat, melyek hamar meg fognak történni” (NCV fordítás).

Nehéz ezt elfogadnunk, mert Isten „várószobája” néha életünk legnehezebb része. Akkor vagyunk Isten várószobájában, amikor siettetnénk, hogy megtörténjen valami, Isten azonban nem. Lehet, hogy sürgetnéd, hogy megszerezd a diplomád, hogy megházasodj, vagy megköss valami nagy üzletet. Figyeled, ahogy az idő egyre csak fogy, fogy, és azt mondod: „Istenem már nincs hátra túl sok idő. Ez vagy most történik meg, vagy soha.”

Isten azonban nincs az időhöz kötve. Mivel ő teremtette az időt, ő az időn kívül áll. Ezért mondja a Biblia a 90. Zsoltár 4. versében, hogy ezer esztendő Isten előtt olyan, mint néhány óra.

Isten arra használja az időt, hogy próbára tegye a hitedet, és építse a jellemedet. Miközben te a céljaid elérésén dolgozol, Isten rajtad dolgozik. Istent sokkal inkább érdekli, hogy te milyen vagy, mint az, hogy mit próbálsz elérni, mert a sikereidet nem viszed a mennybe, csak a személyiségedet.

Sokszor azt gondoljuk, hogy mi várunk Istenre, hogy megtörténjen valami, például hogy választ kapjunk egy imádságunkra. Isten azonban azt mondja: „Nem ti vártok rám, én várok rátok. Felkészítelek titeket. Próbára teszem a hiteteket, az érettségeteket, mert az áldás, amit adni akarok nektek, messze nagyobb, mint amit jelenleg kezelni tudnátok. Bíztok bennem?”

A késleltetés része lehet Isten tervének, hogy tanítson, hogy bízz benne, és hogy növekedjen a jellemed. Ézsaiás próféta könyve 49. részének a 8. verse ezt mondja: „A megfelelő időben meg fogom hallgatni az imádat, az üdvösség napján meg foglak segíteni” (NCV fordítás). Nem csak „lehet”, hanem Isten igenis meg fog hallgatni, válaszol és segít, amikor eljön az ideje.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Most mit vársz Istentől, hogy megtegyen az életedben?
  • Mit gondolsz, milyen módon szeretné Isten, hogy növekedj miközben vársz?
  • Szeretnéd, ha Isten hűségesnek találna amikor az élet „várószobájában” vagy? Hogyan nyilvánul ez meg abban, ahogy külsőleg vagy belsőleg Isten késleltetésére reagálsz?

 +(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.21.)

Szólj hozzá!

Amikor az oktatás próbára teszi a hitedet, három választásod van

2017. október 10. 03:00 - FodorImi

„Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni Krisztus Jézusban, azokat mind üldözni fogják!” (2. Timóteus 3:12 – NIV)

Az oktatás életbe vágóan fontos mindannyiunk számára. Ez is része annak a néhány dolognak az életünkben, amiknek soha nem lenne szabad véget érnie. Mindig tanulnunk kellene. A Biblia szerint ez a kulcsa a sikeres életnek. (Példabeszédek 19:8)

Azonban ahogy minden értékes dolgunkat, ezt is őriznünk kell. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a tanulásunk közelebb húz minket Istenhez, nem pedig eltávolít tőle.

Ez egy döntéssel kezdődik.

Előre el kell döntened, hogy kiállsz Isten mellett!

Nem akkor kell végig gondolni az Istenhez való hűségedet, amikor valami újat tanulsz, hanem mielőtt elkezdenéd.

A Biblia azt mondja nekünk „a világban nyomorúságotok van” (János 16:33)

Ez a vers nem azt mondja „talán” lesznek problémáid. Azt sem mondja „ha” lesznek problémáid. Azt mondja "lesznek problémáid”. Ebbe bele tartozik az oktatásod. A hited meg lesz próbálva a tanulásod során. Efelől semmi kétség.

A 2 Timóteus 3:12-ben azt olvassuk: „Bizony, akik Isten akarata szerint akarnak élni Krisztus Jézusban, azokat mind üldözni fogják!”

Ha nem szenvedsz semmilyen üldözésben az életedben, az talán azt jelzi, hogy nem élsz teljesen Istennek tetsző életet. Talán kaméleon vagy akiről néhányan nem is tudják, hogy keresztény.

Számíts rá, hogy próbára leszel téve az oktatásod során. Elbukhatsz egy matek nagydolgozatot, de nem bukhatod el a legfontosabb vizsgát, amit valaha is tenned kell – a hited megpróbálását. Ennek örökké tartó következményei vannak.

Amikor az oktatásod próbára teszi a hitedet három választásod van.

Elbukhatsz. Visszalépsz és eldobod a hitedet.

Visszahúzódhatsz. Egész egyszerűen részekre osztod az életed és nem hagyod, hogy Isten Szava hatást gyakoroljon arra, amit tanulsz.

Növekedhetsz. Választhatod azt is, hogy mindent amit tanulsz Isten Szaván keresztül nézed.

Dániel könyvének első fejezetében Dániel és a barátai is ezt tették. Mielőtt belementek a király kiképző programjába „Dániel azonban elhatározta, hogy nem szennyezi be magát” (Dániel 1:8)

Dániel és a barátai nem hagyták, hogy hamis gondolatok megsemmisítsék a hitüket. És neked sem kellene.

Az elejétől kezdve döntsd el, hogy őrizni fogod az elméd. Döntsd el, hogy mindent egy bibliai szűrőn keresztül fogsz nézni. Így tudsz boldogulni a tanulásod során - és a hitedben. Nem számít milyen idős vagy, nem számít, hol tartasz az életben használd ezt a szűrőt. Isten azt akarja, hogy tanulj egy életen át, ami azt jelenti, hogy egy életen át kihívásokkal fog szembenézni a hited.

Emlékezz rá, hogy Isten érted van, nem pedig ellened, amikor próbákban vagy. Vezet téged egy szorosabb kapcsolatra vele és mélyebb hitre Ő benne.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj arra, mikor láttál valakit „elbukni” vagy „visszahúzódni”, amikor a hitük meg volt próbálva az oktatásuk során. Mit tanultál ezokból az esetekből?
  • Hogyan használod Isten Igéjét, mint szűrőt, amikor valami olyat dolgozol fel amit megtanultál? Ebben az esetben, hogyan tudsz növekedni?
  • Hogyan tudsz segíteni másoknak, hogy megtanulják ennek az áhítatnak az elveit, és megőrizzék az elméjüket végig a tanulásuk során.

 

(Daily Hope by Rick Warren  - 2017.10.03.)

Szólj hozzá!

Az Isten szerinti célokhoz hitre van szükség

2015. január 17. 03:00 - BenedekDávid

“Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11:6a)

rest-in-god1.jpg

Isten szerinti célokat csakis hit által állíthatsz fel. Ezt a Biblia is igazolja a Zsidó 11:6-ban: “Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt”. Ahhoz, hogy Isten előtt kedves légy, olyan célokat kel kitűzz magadnak, melyekhez szükség lesz a hitedre.

Mit is jelent ez valójában? Azt jelenti, hogy olyan célokat fogalmazol meg magadnak, melyeket saját erőből nem lennél képes elérni.

Például szeretném, ha erre az évre kitűznél magadnak egy célt az egészséged kapcsán. Ha nincs célod e területen, akkor vagy ugyanolyan állapotban maradsz, mint voltál, vagy még rosszabbul leszel. Ahhoz, hogy fejlődj és egészségesebb légy, szükséges, hogy célokat fogalmazz meg e téren is.

Tegyük fel, hogy fogynod kellene, és azt mondod, hogy az a célod, hogy fogyj egy kilót, közben pedig tudod, hogy jóval többre volnál képes. A céljaidat Isten beszédére építsd, hogy megvalósítsd azokat, és kétségkívül olyan célok lesznek, melyhez szükséged lesz Jézusra.

Addig nem hiszel igazán Istenben, míg nem próbálsz megtenni valamit, amire saját erőből nem lennél képes.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tapasztaltad meg Isten munkáját életedben, ahogy segített céljaid elérésében?
  • A céljaid milyen módon mutatják be az Istenbe vetett hited nagyságát?
  • Mit mond neked Isten, hogy tedd meg, de eddig azt hitted, hogy túl nehéz számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.10)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása