Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Mit csinálsz, miközben vársz az Úrra?

2015. március 12. 03:00 - Á. Bözse

"Várni fogok arra, hogy mit mond az Úr, és hogyan válaszol." (Habakuk 2:1, NLT fordítás)

man-in-prayer.jpg

Miután visszavonultál egy csendes helyre, hogy Istennel tudj beszélni, várnod kell és gondolataidat valamint érzéseidet le kell csillapítanod. Le kell higgadnod!

Habakuk 2:1-ben azt olvassuk, hogy "Várni fogok arra, hogy mit mond az Úr, és hogyan válaszol." (NLT fordítás) Ez azt jelenti, hogy ülj nyugodtan és várd meg, amíg Isten szól hozzád.

Miért fontos ez? Mert a sietség az ima halála. Amiatt nem hallod meg Istent, mert túl sokszor rohansz. "Istenem, hallani akarlak téged. De siess! Oda kell érnem a következő találkozómra!"

Isten azokhoz az emberekhez szól, akik szakítanak időt arra, hogy meghallgassák. Akarnod kell Istent meghallani, visszavonulni egy csendes helyre, távol minden zavaró tényezőtől, lenyugodni és várni.

Felsorolok négy dolgot, amit megtehetsz, miközben Istenre vársz:

  1. Lazítsd el a testedet. Amikor a tested ellazul, az ellazítja az elmédet is. Így sokkal nyitottabb leszel, és könnyebben meghallod Isten hangját. A Zsoltárok 46:11-ben azt olvassuk, hogy "Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!" (NIV fordítás)
  2. Várj csendben. A Zsoltárok 62:6 azt írja, hogy "Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet." (NLT fordítás) Az elfoglaltság megemeli az agyad percenkénti fordulatszámát. Teljesen felpörgeti. Volt már olyan, hogy olyan gyorsan pörgött az agyad, hogy nem tudtad lelassítani? A csendes várakozás lenyugtatja a gépezetedet. 
  3. Várj türelmesen. "Légy csendben és várj az Úrra!" (Zsoltárok 37:7) A belső béke megteremti a közvetlen utat Istenhez. Más szóval, megteremti a kapcsolatot. Amikor elcsendesedsz, Istenre tudod irányítani az elméd, és mindarra, amit Ő mondani akar neked.
  4. Várj úgy, mint aki biztos abban, hogy választ kap. A Biblia azt mondja a Zsoltárok 130:5-ben, hogy "Úgy várok, mint aki tudja, hogy Isten válaszol, bízom benne, hogy segíteni fog, mert megígérte." (TLB fordítás) Isten beszél azokkal az emberekkel, akik várják az Ő válaszát.

Isten figyel téged, hogy lássa, valóban kész vagy-e befogadni az ő szavát. Csendesen és türelmesen kell várnod rá, és bíznod kell abban, hogy válaszol.

Beszéljetek róla

  • Mik azok a zavaró tényezők, amelyek ellened dolgoznak, miközben megpróbálsz ellazulni és türelmesen várni?
  • Van egy konkrét kérdés, amivel kapcsolatban válaszra vársz az Úrtól? Hogy tudsz úgy várni, hogy számítasz a válaszra?
  • Milyen fizikai és mentális gyakorlatokat tudsz végezni, hogy segíts ellazítani a tested?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.05.)

Szólj hozzá!

Önmagunk átadásának 3 lépése és 8 következménye

2015. január 28. 03:00 - Habakuk

,,Add át a szívedet Istennek, fordulj hozzá imádságban, bánd meg bűneidet – még azokat is, amelyeket titokban tettél. Akkor nem kell szégyellned magad, hanem magabiztos leszel és nem fogsz félni. A nyomorúságodat eltűnik, mint víz a híd alatt, legsötétebb éjszakád fényesebb lesz a déli verőfénynél. Nyugalomban és biztonságban fogsz pihenni, telve leszel reménységgel, nem fogsz aggódni.” (Jób 11:13-18, CEV fordítás)

Ezt írja a Biblia az 1 János 4:18-ban: "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet".

Hogyan tanulhatsz meg tehát Isten szeretetében élni úgy, hogy félelemtől szabadon élj?

Át kell adnod a szíved Istennek minden nap.

Minden reggel, amikor felébredsz, mielőtt letennéd a lábad a földre ezt kell mondanod: ,,Istenem, még mielőtt elkezdem a napomat, átadom neked az érzelmeimet. Azt akarom, hogy legyél úrrá az érzelmeimen. Azt akarom, hogy te irányítsd a gondolatomat és az érzelmeimet. Átadom a szívemet neked. Azt akarom, hogy tölts be engem a szereteteddel.”

Jód 11:13-18 ezt mondja: ,,Add át a szívedet Istennek, fordulj hozzá imádságban, bánd meg bűneidet – még azokat is, amelyeket titokban tettél. Akkor nem kell szégyellned magad, hanem magabiztos leszel és nem fogsz félni. A nyomorúságodat eltűnik, mint víz a híd alatt, legsötétebb éjszakád fényesebb lesz a déli verőfénynél. Nyugalomban és biztonságban fogsz pihenni, telve leszel reménységgel, nem fogsz aggódni.” (CEV fordítás)

Van három parancsolat és nyolc ígéret ebben a versben. Isten azt mondja, hogy tedd meg ezt és ő majd megteszi azt. Minden ígéretnek van egy feltétele.

Először is adott egy parancsot: Add át a szíved Istennek minden nap. Fordulj hozzá imában minden nap. Ismerd be, valld meg bűneidet Istennek.

Majd figyeld meg a nyolc jutalmat. Nem fogod szégyellni magad, magabiztos leszel, nem fogsz félni, gondjaid távoznak, mint a víz a híd alatt, a sötét éjszaka, amin keresztül mész, a déli napnál is fényesebb lesz, fogsz tudni aludni, mert biztonságban, védve érzed magad, reménységgel leszel betöltve és kiürül belőled az aggodalom.

Hűha! Ki ne akarná megtapasztalni ezeket a jutalmakat? Le kéne írnod ezeket az igeverseket egy kártyára és tedd olyan helyre, ami egész héten szem előtt van. Hadd emlékeztessen téged erre a három dolgokra – add át a szíved Istennek, fordulj hozzá imádsággal és valld meg bűneidet – aztán Isten szeretet betölti az életedet és kiűzi minden gondodat és félelmedet.

Próbáld ki ezt ezen a héten, és figyeld meg, hogy Isten hogyan teljesíti be az ígéreteit, miközben betölt téged a szeretetével.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan tarthat távol büszkeséged attól, hogy átadd Istennek életed bármelyik részét is?
  • Milyen félelmeket kellene kiűznie Isten szeretetének az életedből?
  • Szerinted miért akarja Isten hogy tegyél valamit, mielőtt beváltja az ígéreteit?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.01.21)

Szólj hozzá!

Az írás lelki hatása

2014. december 18. 03:00 - Lilla:)

"Az ÚR megadta nekem a választ: 'Írd le tisztán, amit én láthatóvá tettem számodra, hogy egy pillantás alatt olvasható legyen.'" (Habakkuk 2:2. TEV)


Ha hallani akaros Isten beszédét, vissza kell vonulnod egy csendes helyre és türelemmel kell várakoznod, kérve Istent, hogy adjon jelet, mit szeretne mondani neked. Utána írd le, mit válaszolt Isten a kérdéseidre.

Habakkuk könyvében az Úr utasítja az írót, hogy "Írd le tisztán, amit én láthatóvá tettem számodra, hogy egy pillantás alatt olvasható legyen." (Habakkuk 2:2. TEV)

Így kaptuk meg mi Habakkuk könyvét. Az első fejezetben Habakkuk leírja, hogy ő mit mondott Istennek, aztán a második fejezetben, azt írja le, hogy Isten mit válaszolt neki.

Ugyanígy kaptuk a Zsoltárok könyvét is; ezek Dávid csendes perceiről szólnak. Dávid a Biblia első öt könyvét tanulmányozta, a Tórát, és aztán leírta a gondolatait, amiket zsoltároknak nevezett el. A zsoltárok többsége azzal kezdődik, hogy ő mit érzett és úgy zárul, hogy Isten mit mondott.

Ha az imaéleted beragadt egy nyomvájúba és ugyanazt ismételgeted imáidban újra és újra - "Istenem legyél ezzel az emberrel" vagy "Áldd meg ezt az ételt, mely testünket táplálja" - akkor itt van, mit kell tenned: kezd el leírni az imáidat.

"Tessék? Úgy érted, hogy nem kell kimondanom őket?" Így van! Írd le őket egy papírra. Isten hallja őket a gondolataidból. Csak írd le őket!

Az rendben van, hogy leírom őket és utána felolvasom? Persze. Amikor leírod, imádkozol. Amikor olvasod, imádkozol.

Váljon az írás lelki szokásoddá, ez olyan dolog, amit minden kereszténynek meg kellene értenie és gyakorolnia kellene.

Az írás nem egyenlő a naplóval. A napló arról szól, hogy mit csináltál. Az írás arról szól, hogy mit tanultál meg - a hibákról amiket elkövettél és arról, hogy miket tanultál belőlük.

Beszéljetek róla:
- A papír és toll használatán kívül milyen más módjai vannak az írásnak, amik számodra kényelmesebbek?
- Mit tanított neked ma Isten, amit le tudtál írni?
- Kezd azzal az imádkozást, hogy leírod a következő kérdésekre a választ: Isten milyen tulajdonságait szereted? Az életedben kinek van szükséges Isten közbelépésére? Milyen formában van szükséged Isten gondoskodására? Mit köszönhetsz ma Istennek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 12. 11.)

Szólj hozzá!

Az Istennel való találkozásod

2014. december 15. 03:00 - magyarosijulia

„Találj egy félreeső csendes helyet, hogy ne légy megkísértve, hogy megjátszd magad Isten előtt. Légy ott olyan egyszerűen és őszintén, amennyire csak képes vagy rá. A hangsúly átcsúszik rólad Istenre, és elkezded megérezni a kegyelmét.” (Mt 6,6 MSG fordítás)

Isten nem fog hozzád szólni, ha az életed tele van lármával. Egyedül és csendben kell lenned ehhez. Ezt nevezzük elcsendesedésnek.

Jézus ezt mondja a Mt 6,6-ban: „Találj egy félreeső csendes helyet, hogy ne légy megkísértve, hogy megjátszd magad Isten előtt. Légy ott olyan egyszerűen és őszintén, amennyire csak képes vagy rá. A hangsúly átcsúszik rólad Istenre, és elkezded megérezni a kegyelmét.” (MSG fordítás).

A kulcsa, hogy meghalld Istent beszélni, és megtudd az életedre szánt tervét, a következő: Isten találkozni akar veled.

Rá kell ébredj, hogy nem te vársz Istenre, hanem Ő vár rád! Isten azért teremtett, hogy kapcsolatban legyél Vele! Ő azt akarja, hogy naponta időt tölts Vele, hogy naponta találkozód legyen Vele. Ő vár!

Egyedül lenni egy csendes helyen elég nehéz feladat manapság. Nem tudom, észrevetted-e, hogy mennyi zaj van körülöttünk: a kocsiban folyton megy a rádió, vagy mindig fülhallgató van a füledben, vagy be van kapcsolva a Bluetooth. Minden váróteremben, élelmiszerboltban és liftben dübörög a zene. Borzasztóan kevés idő van az életünkben, amikor teljesen csendben lehetünk.

Ha gyerekeid vannak, még nehezebb! De engedd meg, hogy reménységet is mutassak. Susanna Wesley, a történelem egyik jeles asszonya, 18 gyermek édesanyja volt. Egyik fia, John, a Metodista egyház alapítója lett, és metodista ébredési prédikációkkal egész Nyugat-Amerikában terjesztette a keresztyénséget, míg egy másik fia, Charles, több, mint 6000 egyházi éneket írt.

Hogyan találsz időt egyedül lenni 18 gyermek mellett? Életrajzában az áll, hogy Susanna Wesley minden délután leült a kedvenc hintaszékébe, és a fejére tette a kötényét egy óráig. Mindegyik gyermek tudta, hogy amikor anya fején a kötény, akkor egy gyermek sem zavarhatja őt, ha nem akar meghalni!

Wesley úgy tartotta, hogy az anyja imádságai formálták az életét. Ha ennyire kétségbeesetten kell neked az Isten, megtalálod az időt! Szánj időt csendben lenni és találkozz az Úrral!

Beszéljetek róla:

  • Naponta mennyi időt töltesz csendben? A napod mennyi része telik csendben?
  • Mit kell megértenie a családodnak, hogy ne elvonjanak, hanem támogassanak a csendességed megtartásában?
  • Milyen hatása lehet a csendességnek nem csak a saját, de a családod életére is?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2014.12.8)

Szólj hozzá!

A csoportos imádság ereje

2014. december 03. 03:00 - rorsy

"Azzal segítesz, ha imádkozol értünk. Így sok ember fog hálát adni, mert Isten kegyelmesen válaszolt az értünk mondott imádságokra." (2 Korinthus 1:11, NLT fordítás)


Ahhoz, hogy keresztül tudj jutni azon a helyzeten, amiben jelenleg vagy, toboroznod kell embertársakat, akik tudnak imádkozni érted.

Ezt egyszerűbb kérni, ha tagja vagy egy kis csoportnak. Amikor nehéz időket élsz át és nincs egy kis csoport melletted, védtelen vagy. Nem vagy olyan erős, mint azok, akik tagjai egy ilyen közösségnek, mert nincsen senki, aki tudna érted imádkozni.

A Bibliában, 2 Korinthus 1:11-ben azt olvassuk, hogy "Azzal segítesz, ha imádkozol értünk. Így sok ember fog hálát adni, mert Isten kegyelmesen válaszolt az értünk mondott imádságokra." (NLT fordítás)

Őszinte leszek veled: nem tudom, hogy ez hogyan működik. Mégis, van valami különleges, plusz erő abban, amikor csoportosan imádkoztok, és ez nincs jelen, ha egyedül magadért könyörögsz. Több erő van a csoportos imádságokban, mint az egyéniekben.

A Bibliában azt olvassuk, hogy "...ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám." és "Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."

Szükséged van erre az erőre, ahhoz, hogy túljuss azon a helyzeten, amelyben éppen vagy. Ezért van szükséged egy kis csoportra. Ezért kell az házi csoportod tagjait megkérned, hogy imádkozzanak érted.

A Galata 6:2-ben arról tanít minket Isten, hogy "Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be az Isten törvényét." (NIV fordítás) Mi Krisztus törvénye? "Szeresd felebarátodat, mint magadat." Amikor másokért imádkozol, akkor úgy szereted a felebarátodat, mint magadat. Amikor ők imádkoznak érted, akkor ők úgy szeretnek, mint saját magukat.

Beszéljetek róla

  • Kik azok az életedben, akikhez bátran fordulhatsz imakéréseiddel és biztos is lehetsz abban, hogy imádkoznak majd érted?
  • Hogyan gondoskodott Isten rólad kiscsoportos imádkozáson keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.11.26.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása