Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Írd le!

2013. december 20. 03:00 - sema22

"Az Úr így válaszolt: Írd le egy táblára tisztán amiket kijelentettem neked, hogy könnyen el lehessen olvasni." (Habakuk 2,2 TEV fordítás)

Ha meg akarod hallani, hogy mit mond neked Isten, akkor vonulj vissza egy csendes helyre, várj türelmesen és bizakodóan, kérd Istent, hogy jelenítse meg neked képekben, hogy mit szeretne mondani, majd írd le a Tőle kapott válaszokat.

Habakuk könyvében az Úr ezt parancsolja a szerzőnek: Írd le egy táblára tisztán amiket kijelentettem neked, hogy könnyen el lehessen olvasni. (Habakuk 2,2 TEV fordítás)

Így olvashatjuk mi is Habakuk könyvét. Az első részben azt olvashatjuk, amit Habakuk mondott Istennek, és a második részben azt írta le, amit Isten válaszolt neki.

Így kaptuk a Zsoltárok könyvét is: Dávid csendessége alatt született. Dávid a Biblia első 5 könyvén elmélkedett, a Tórán, majd leírta a gondolatait, vagyis a zsoltárokat. Nagyon sok zsoltár az ő érzéseivel kezdődik, majd Isten válaszaival fejeződik be.

Ha az imaéleted egy kerékvágásban halad és mindig ugyanazért a dologért imádkozol újra és újra - "Uram, légy ezzel az emberrel", vagy "Uram, áldd meg ezt az ételt, hogy táplálja testünket" - akkor szükséged van arra, hogy leírd a saját imáidat.

"Micsoda? Nem kell kimondanom őket?" Így van, hiszen leírva is imádság. Isten meghallja őket a gondolataidban. Írd csak le!

Rendjén van az úgy, ha leírjuk az imáinkat és utána felolvassuk őket? Hát persze. Akkor is imádkozol, amikor leírod, és akkor is amikor felolvasod.

Ez egy lelki gyakorlat, vagyis jegyzetelés, és ezt minden keresztyénnek meg kellene érteni és gyakorolni.

A jegyzetelés nem napló: a napló a tetteidről szól, a jegyzetelés viszont a megtanult leckéidről  - a hibáidról, amiket elkövettél és arról, hogy mit tanultál belőlük.

Beszéljünk róla:

  • Hogyan tudnál kényelmesebben írni, mint papíron és tollal?
  • Mire tanított ma Isten, amit leírhatnál?
  • Kezdj el egy imádságot azzal, hogy válaszolsz a következőkre: Isten melyik tulajdonsága tetszik a legjobban? Kinek van legnagyobb szüksége Istenre a környezetedben? Milyen területen várod Isten gondviselését? Mit köszönhetsz ma meg Istennek?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.13)

Szólj hozzá!

Az engedelmesség békességhez vezet

2013. december 15. 03:00 - angie.keyr

"Semmiért se aggódjatok; helyette imádkozzatok minden dologgal kapcsolatban. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett. Ekkor meg fogod tapasztalni Isten békességét, ami felülmúlja mindazt, amit értelmünkkel fel tudunk fogni. Az ő békessége fogja megőrizni szíveteket és elméteket a Jézus Krisztusban való életetek során." (Filippi 4:6-7, NLT fordítás)

22 2013.12.15.jpg

Ha úgy érzed, nagyon nehéz döntened és össze vagy zavarodva, akkor valószínűleg önmagadba vagy belemerülve és nem Isten hangjába. A Biblia azt mondja: "Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek az Istene." (1Korinthus 14:33) Ő nem kelt zavart bennünk. Tehát ha összezavarodva érzed magad most, akkor nem Isten hangja beszél hozzád az életedben.

Ha szülő vagy és megkéred a gyermekeidet, hogy tegyenek meg valamit, szeretnéd hogy összezavarodva vagy nyomás alatt érezzék magukat? Nem. Azt szeretnéd, hogy megértsék, mit kell tenni, és úgy is tegyenek. Isten, az Atya ugyanezt szeretné tenni értünk, és ezt várja el tőlünk is.

Az egyetlen alkalom, amikor "jogosan" vagy nyomás alatt az, amikor Isten szól hozzád, hogy mit csinálj, de te egyfolytában nemet mondasz. Ilyenkor a nyomás elkezd fokozódni. De mindig békességed lesz, ha igent mondasz arra, amit Isten kér tőled.

Sátán bele akar űzni és hajszolni minket bizonyos dolgokba, Isten azonban az Ő irgalmasságával és könyörületességével akar minket magához vonzani. Sátán a bűn vagy veszélyes dolgok iránti vágyakozást akarja felkelteni bennünk, és így akarja irányítani az életünket. Isten azonban a mi Jó Pásztorunk, és Ő önmaga és a békesség felé szeretne vonni minket.

Peter Lord pásztor szokta mondta régebben, hogy "annak, amit Isten nekünk akar mondani,  90 százaléka biztatás." Ha tehát csak negatív üzeneteket kapsz Istentől, akkor valami nincs rendben. Probléma van a köztetek levő kommunikációval.

Ha úgy érzed, hogy Isten mondott neked valamit, amit meg kell tenned, de csak egyre nyugtalanabb vagy miatta, akkor valami nincs rendben.

A Biblia azt mondja: "Semmiért se aggódjatok; helyette imádkozzatok minden dologgal kapcsolatban. Mondd el Istennek, mire van szükséged, és köszönd meg neki mindazt, amit tett. Ekkor meg fogod tapasztalni Isten békességét, ami felülmúlja mindazt, amit értelmünkkel fel tudunk fogni. Az ő békessége fogja megőrizni szíveteket és elméteket a Jézus Krisztusban való életetek során." (Filippi 4:6-7, NLT fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Mi az a döntés, ami miatt most nyugtalan vagy ideges vagy? Úgy érzed Isten mondta, hogy ezt kell tenned?
  • A Filippi 4:6-7 szerint mit kellene tenned?
  • Mi az, amiben nem engedelmeskedtél Istennek? Mi volt a következménye?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.12.08)

Szólj hozzá!

A hálaadó imádság békét hoz

2013. december 07. 03:00 - zsófi68

"Semmiért ne aggódjatok; hanem inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek mire van szükségetek és adjatok hálát mindazért, amit tett. Így megtapasztalhatjátok Isten békéjét." (Fil 4,6-7 NLT fordítás)

17 ne aggodj (2).jpg

A filippiekhez írt levélben található ige egyike azoknak a verseknek a Bibliában, aminek a legnehezebb engedelmeskednünk: "Semmiért ne aggódjatok; hanem inkább imádkozzatok mindenért. Mondjátok el Istennek mire van szükségetek és adjatok hálát mindazért, amit tett. Így megtapasztalhatjátok Isten békéjét." (NLT fordítás)

Nehéz nem aggódni mindennapi életünk gyakran ijesztő eseményei miatt, de Isten azt mondja az igeszakasz második részében: "imádkozzatok mindenért...adjatok hálát mindazért, amit tett." A hálaadó imádság békét hoz. Isten azt mondja, amikor aggódni kezdesz, imádkozz.

A szülők megértik a hálaadó ima erejét. A legtöbb szülő nem örülne, ha gyerekeik mindig csak kérnének, anélkül, hogy megköszönnék mindazt, amit megkaptak. Isten is így látja. Azt akarja, hogy kérjük tőle azt, amire szükségünk van. Az Újszövetségben több, mint hússzor olvassuk, hogy "kérjünk" tőle. De azt is akarja, hogy hálás szívvel kérjünk.

A Biblia arra ösztönöz minket, hogy pontosak legyünk kéréseinkben - és dicséreteinkben. Ahelyett, hogy egyszerűen azt mondanánk "köszönök mindent", Isten azt kéri, hogy mondjuk el, miért vagyunk hálásak.

Mikor a feleségemnek azt mondom "Olyan hálás vagyok neked", mindig azt kéri, mondjam meg pontosan miért. Szereti hallani, hogy mit értékelek benne és hogy miért vagyok hálás neki.

Isten is ugyanúgy akarja ezt hallani. Mikor imádkozol, mondd el Istennek, miért tartozol köszönettel neki. Az imádság az egyik legfontosabb lehetőség, hogy elmondhassuk Istennek: "köszönöm".

Istennek előre köszönetet mondani nagy lépés a hitben. A Biblia azt mondja, hogy mikor van hitünk előre köszönetet mondani Istennek, csoda történik. Minél hálásabbak vagyunk, annál inkább munkálkodik Isten életünkben. A Biblia azt mondja, Isten hívei dicsőítésében lakozik. Erővel ruházza fel és használja hálaadásunkat, mint egy szerkezetet.

Beszéljünk róla

  • Mit gondolsz, a hála miért oly fontos lelki életünkben?
  • Fogalmazd meg olyan pontosan, ahogy csak tudod, miért vagy hálás Istennek. Tölts időt imádkozással, megköszönve Istennek mindazt.
  • Mivel fog Isten megáldani a jövőben? Köszönd meg Istennek - még mielőtt megtörténik.

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.30)

Szólj hozzá!
Címkék: köszönet ima hála

Békülj meg másokkal mielőtt Istent magasztalod!

2013. december 03. 03:00 - rorsy

"Ha tehát áldozatodat a templomba az oltárhoz viszed és hirtelen eszedbe jut valaki, akinek panasza lehet ellened, hagyd ott az áldozatod az oltárnál. Menj és békülj ki azzal az emberrel. Aztán gyere és ajánld fel áldozatodat." Máté 5,23-24 (NLT fordítás)

15 kibekules (4).JPG

A mondás szerint "az idő begyógyítja a sebeket." Pedig ez tévhit! Az idő semmilyen sebet nem gyógyít be. Az egyetlen megoldás a konfliktusok kezelésére az, ha szembenézünk velük.

Amikor szeretsz valakit, igyekeztek elsimítani a problémákat. Mi "béketárgyalásnak" hívjuk ezt, hiszen ilyenkor leülünk és szemtől-szemben megbeszéljük a gondokat.

Lehet, hogy most azt gondolod, "rendben, ha ide jönnek hozzám, akkor szembenézek velük és megbeszélhetjük a problémákat."

Nem! Isten azt várja el az övéitől, Tőled is, hogy mi tegyük meg az első lépést. Azt akarja, hogy béketeremtő legyél. Neked kell először lépni! Nem számít, hogy téged sértett meg valaki vagy te bántottad meg a másikat. Isten azt mondja, mindig Neked kell kezdeményezni.

A Máté 5,23-24 így szól: "Ha tehát áldozatodat a templomba az oltárhoz viszed és hirtelen eszedbe jut valaki, akinek panasza lehet ellened, hagyd ott az áldozatod az oltárnál. Menj és békülj ki azzal az emberrel. Aztán gyere és ajánld fel áldozatodat." (NLT)

A megbékélésnek mindig meg kell előznie azt, hogy Istent magasztaljuk. Először helyre kell állítanod a kapcsolataidat, és csak azután dicsérheted Istent.

Itt olvashatsz néhány jó tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan békülhetsz meg valakivel:

  1. Válaszd ki a megfelelő időpontot. A legjobb az, amikor mind a kettőtöknek a leginkább megfelel. Várj addig, amíg mind a ketten nyugodtak vagytok és készen álltok rá!
  2. Válaszd ki a megfelelő helyet. Ne egy étteremben találkozzatok, ahol bárki megzavarhat, és ne is ott, ahol a gyerekek folyton körülöttetek zsonganak.
  3. Imádkozz a találkozás előtt! Mindig beszélj Istennel, mielőtt azzal a bizonyos személlyel beszélnél, akivel problémád akadt!
  4. Pozitív hozzáállással kezdj neki! Légy készen a megbocsátásra és a kompromisszumra!

Miért kell ezt csinálnod? Miért kell neked kezdeményezned a békülést? Először is azért, mert Jézus akarja így!  Másodszor azért, mert a dicsőítésed hiábavaló lesz, hogyha egy konfliktus kellős közepében vagy éppen. Harmadszor pedig azért, mert nem fogja meghallgatni az imáidat, amíg ki nem békültél a haragosoddal és Vele is.

Talán ez meglepő számodra, de a Biblia azt írja az 1Péter 3,7-ben, hogy "Férfiak, bánjatok tisztességgel feleségetekkel. Ha nem úgy bánsz vele, ahogy kellene, nem fognak meghallgattatni a ti imáitok." Ezek a versek bármely emberi kapcsolatra ugyanúgy vonatkoznak. Isten azt akarja, hogy rendezett kapcsolatok között éljünk. Azt akarja, hogy te kezdeményezd a megbocsátást. Ezután Istennel is megfelelő lesz a kapcsolatod.

Beszéljünk róla:

  • Miért okoz problémát az Isten dicsőítésében az, ha valakivel konfliktusban vagy?
  • Kivel kellene "béketárgyalást" tartanod?
  • Ma milyen lépéseket fogsz megtenni annak érdekében, hogy a kibékülést előremozdítsd a kapcsolataidban?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.26)

Szólj hozzá!

Kapcsolatra lettél teremtve

2013. november 13. 03:00 - Robin85

 “…Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1 Mózes 2:18)

6 2013.11.13.jpg

Amit gyakran magánynak hívsz, az valójában egy honvágy Istenhez. Csak ezt soha nem ismerted fel. Arra lettél teremtve, hogy egy személyes, bensőséges kapcsolatban élj Jézus Krisztussal, egy kapcsolatban, amit Isten annyira akar, hogy a halálával fizetett érte. Tulajdonképpen, a fia halt meg azért, hogy a tiéd lehessen ez a kapcsolat. Ezt soha semmi sem fogja helyettesíteni – sem személyek, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem ingóság, sem tulajdon. Semmi sem fogja kitölteni azt a tátongó lyukat a szívedben, amit Isten saját maga számra hozott létre. Azt akarja hogy ismerd őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

  1. Nyisd meg az életedet Jézus Krisztusnak. Mondd: “Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogy úgy szeresselek téged, ahogyan te szerettél, még mielőtt tudtam volna róla. Azt akarom, hogy kapcsolatba kerüljünk.” Istennel való kapcsolatra lettél megalkotva – nem félelem alapú vallásosságra, törvényekre, szabályokra és szertartásokra, hanem egy személyes kapcsolatra, amiben folyamatosan Istenhez beszélsz és Ő tehozzád. Ez az ellenszer a legmélyebb magányosságodra.
  2. Csatlakozz egy családias gyülekezethez. Nem magányos farkas keresztyénnek kell lennünk. Találj egy olyan területet, ahol becsatlakozhatsz. Kapcsolódj be egy kis csoportba, ahol a többiek megismerhetnek és ahonnan támogatást kaphatsz, amikor átmész azokon a bizonyos nehéz időkön. Kockáztass. Vállald a rizikót. Kapcsolódj be egy kiscsoportba.

A valódi ok, amiért olyan sok keresztyén ember magányos, az, hogy egy helyben ülnek, ahelyett hogy mások felé szolgálnának. A világ körülöttünk tele van magányos emberekkel, akik azt várják, hogy valaki törődjön velük. Ilyen az az idős ember, akit két éve nem látogattak meg. Az a tinédzser, aki teljesen össze van zavarodva és magában azon mereng, hogy mit kezdjen az életével. Az az egyedülálló felnőtt, aki minden este egy magányos albérletbe megy haza. Az az özvegyasszony, aki épp most temette el a férjét. Vagy az az alkalmazott, aki a kocsmába megy munka után, mert nem tud mást csinálni.

A világ tele van emberekkel, akik várják, hogy szeressék őket. Ne mondd többé: “Nincsenek is barátaim!”, hanem helyette kezd azt mondani: “Isten, kinek a szolgálatában tudsz engem használni? Kinek tudom megmutatni a te szeretetedet?" Ha csak annyit tennél a hátrelévő életedben, hogy elkötelezetten a barátja leszel magányos embereknek, akkor igen jelentőségteljes életed lesz. Ez egy valódi, értékes életcél lenne. Kapcsolódj be a szolgálatba.

Az életed folyamán keresztül fogsz menni magányos időszakokon, de soha nem leszel egyedül, ha egy bensőséges kapcsolatod van Jézus Krisztussal. Ha még nincs ilyen kapcsolatod Krisztussal, elmondanád ezt az imádságot neki? Mondd:

“Kedves Jézus Krisztus, nem értek mindent, de van egy űr a szívemben, amit megértettem, hogy csak te tudsz betölteni. Megértettem, hogy arra lettem teremtve, hogy szeress engem és kapcsolatban legyünk egymással. Ma szeretném átlépni a határaimat és elkezdeni veled ezt a kapcsolatot. Arra kérlek, hogy gyere be az életembe és cseréld ki a magányosságomat és a fájdalmamat a te szeretetedre. Szeretnék a te családod – a nem látható, de jelenlévő egyház – tagjává válni. Szeretném odaadni az életemet arra, hogy segítsem azokat, akiknek annyira nagy szükségük van a te szeretetedre és segítségedre.”

Ha elmondtad ezt az imát, Isten meghallott téged, és megtetted az első lépésedet a keresztyén életben.

Mindannyian így imádkozzunk: “Atyánk, köszönjük neked, hogy a legmélyebb szükségleteinket te töltöd be azzal, hogy elküldted a Fiadat, Jézus Krisztust, hogy személyes kapcsolatunk lehessen veled, ami soha nem szűnik meg, és ezért soha nem leszünk teljesen magányosak, mert jelen vagy az életünkben. Köszönjük. Jézus nevében. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren 2013.11.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása