Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Változtassuk meg emberi kapcsolatainkat az imádságaink által

2025. november 15. 03:00 - R.K.A.

„[Isten] meghallgat minket, amikor megszólítjuk; és mivel tudjuk, hogy ez igaz, azt is tudjuk, hogy megadja nekünk, amit kérünk tőle.” (1Jn 5,15 GNT)

2025_11_08_kep.jpgGondolkodtál már azon, hogy valóban hatékony-e az imádság?

Könnyű kételkedni ebben, mert gyakran előfordul, hogy amikor valamiért imádkozunk, a Sátán azt súgja: „Mit képzelsz, ki vagy? Mit képzelsz, mit csinálsz? Isten nem hallgat meg. Ne pazarold az idődet. Felejtsd el!”

Az ima azért működik, mert Isten irányít. Minden csoda alapja Isten szuverenitása. Miért tesz meg egy csodát, és egy másikat miért nem? Mert az ő perspektívája nagyobb, mint a miénk. Ő irányít. Ezért bízhatunk a bölcsességében és a jóságában.

Az Efezusiakhoz írt levél 3,20-ban ezt olvassuk: „Isten […] sokkal többet képes megtenni, mint amit mi kérni merünk vagy amiről álmodunk – végtelenül meghaladja legmélyebb imáinkat, vágyainkat, gondolatainkat vagy reményünket” (TLB fordítás).

Az ima mindenre képes, amire Isten képes. Az Ő erőforrásai a rendelkezésünkre állnak. Az Újszövetségben sokszor olvassuk: „Kérj!” Biztató tudni azt, hogy azok a dolgok is Isten ellenőrzése alatt állnak, amelyek nem állnak a mi ellenőrzésünk alatt. Lehet, hogy nem vagyunk képesek megváltoztatni egy helyzetet, de imádkozhatunk, és Isten megváltoztathatja azt.

Ez magában foglalja a rossz kapcsolataink helyreállítását is, és ennek az a leggyorsabb módja, ha elkezdünk hálát adni Istennek azokért az emberekért, akikkel nehezen jövünk ki. Igen, nem csak imádkozunk értük, hanem hálát adunk értük Istennek!

A pozitív imádság sokkal hatékonyabb, mint a pozitív gondolkodás. Az emberek ellenállhatnak a segítségünknek, elutasíthatják a kérésünket és visszautasíthatják a javaslatainkat, de az imádságaink ellen tehetetlenek.

Miért imádkozol? Minél konkrétabb az imádságod, annál konkrétabb lesz a válasz.

A Filippiekhez írott levél 1,9-11-ben Pál pontosan megfogalmazza, hogy hogyan imádkozik az emberekért:

„és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcsét Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.” (NIV fordítás)

Kezdj el imádkozni azokért az emberekért, akikkel úgy gondolod, hogy nem tudsz kijönni. Ez nem csak rájuk lesz hatással – téged is megváltoztat, és a hozzáállásodat Jézuséhoz hasonlóbbá teszi.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan imádkozhatsz azért, hogy a körülötted lévő emberek növekedjenek a szeretetben, bölcs döntéseket hozzanak és azt tegyék, ami helyes?
  • Hogyan kérnéd Istent, hogy töltse meg őket az igazságosság gyümölcsével, hogy életük dicsőséget hozzon az Ő nevére?
  • Ha így imádkozol, hogyan változhat meg a másokhoz való hozzáállásod – és hogyan változhatnak meg ők maguk?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2025.11.08.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten négyféle válasza a kitartó imádságra

2025. október 08. 03:00 - R.K.A.

2025_10_01_kep.jpg

„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által. Legyetek éberek és kitartóak az imádkozásotokban.”
(Efézus 6,18 NLT fordítás)

Nincsen megválaszolatlan ima. Isten nem mindig úgy válaszol az imádságunkra, ahogyan szeretnénk, de mindig válaszolni fog a következő négy lehetőség egyikével:

Amikor a kérésünk nem helyes, Isten azt mondja: „Nem.”
Isten nem teljesít olyasmit, ami számunkra káros lenne. Csak a legjobbat adja nekünk! Néha azért mond „nemet”, mert a kérésünk nem egyezik azzal, ami a legjobb a számunkra.

Amikor te magad nem vagy rendben, Isten azt mondja: „Növekedj!”
Lehet, hogy Isten szeretne adni valamit – talán egy olyan nagy áldást, amit el sem tudsz képzelni –, de még nem állsz készen a felelősségre. Ha most adná meg, az most még nehézséget, feszültséget, stresszt okozna az életedben. Ne hagyd abba az imádkozást! Olvasd tovább Isten Igéjét, és tedd Krisztust az első helyre az életedben!

Amikor az időzítés nem megfelelő, Isten azt mondja: „Lassíts!”
Az Élő Biblia fordításban ezt olvassuk: „Közeledik az idő, amikor a kijelentés, amit kaptál, beteljesedik. Ha lassúnak tűnik, ne ess kétségbe, mert ezek a dolgok biztosan bekövetkeznek. Várd türelemmel! Egyetlen napot sem fognak késni!” (Habakuk 2,3). Közeledik, de még nem érkezett meg. Isten lassan akar haladni, addig, amíg készen nem állsz arra, hogy kezeld, amit kapni fogsz. A növekedést gyakran megfelelően kell ütemezni. És mindig időbe telik.

Amikor a kérés, a lelki érettség és az időzítés is összhangban van, Isten azt mondja: „Rajta!”
Az Efézusi levél 6. fejezetének 18. versében ezt olvassuk: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért”. Nem azért kell állhatatosan, kitartóan imádkozni, hogy meggyőzd Istent. Azért kell kitartóan imádkozni, hogy rendben légy, amikor Isten azt mondja: „Rajta!”

Mindig higgy abban, hogy Isten meg fogja hallgatni az imádat. Lehet, hogy nem mindig az lesz a válasza, amit te szeretnél, vagy amit vársz, de mindig a te javadat és Isten dicsőségét fogja szolgálni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha már régóta vársz arra, hogy Isten meghallgassa imádságodat, hogyan tudsz kitartó maradni?
  • Bízol Isten időzítésében? Miért, vagy miért nem?
  • Ha arra vársz, hogy Isten azt mondja: „Rajta!”, mit tehetsz, hogy lelki érettséged növekedjen, amíg várakozol?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2025.10.01.)

Szólj hozzá!

Isten az érzelmekkel telt imákat várja

2025. szeptember 23. 03:00 - R.K.A.

„Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet Istennek.”
Dániel 9,3 (MSG fordítás)

2025_09_16_kep_1.jpg

Imádkoztál már valaha így: „Most, amikor lefekszem aludni, imádkozom az Úrhoz, hogy őrizze meg lelkemet. Ha meghalnék, mielőtt felébredek, imádkozom, hogy az Úr fogadja be lelkemet”?

Vagy így: „Áldd meg ezt az ételt, hogy táplálja testünket”?

A legtöbb ember elmondta már valaha ezeket a jól ismert imákat. De mit jelentenek ezek? És komolyan gondoljuk őket?

Gyakran csak mechanikusan imádkozunk, emlékezetből mondjuk a szavakat, és kipipáljuk a listánkon, amiért imádkoztunk, mielőtt továbblépnénk a következő témára.

Isten nem érzelemmentes, hiteltelen imákat vár tőlünk. Nem érdekli, ha szépen el tudod mondani a mások által kitalált szavakat. Istennek nem számít, milyen szépen hangoznak az imáid. Nem is annyira a szavak érdeklik, hanem a szíved a szavaid mögött.

Bármit is kérsz Istentől imádságban – legyen az fizikai, anyagi, lelki vagy érzelmi szükséglet –, érzelmekkel fejezd ki vágyadat. Isten okkal adta az érzelmeket! Az Ő képmására lettél teremtve, és Ő érzelmes Isten. Ezért örül neki, ha a szívedből beszélsz.

Amikor Dánielnek Isten bölcsességére volt szüksége ahhoz, hogy hogyan irányítsa Izraelt, „lelkesen imádkozott az Úr Istenhez, könyörgött hozzá” (Dániel 9,3 GNT fordítás). A könyörgés érzelmekkel teli kérés. Több, mint egy rutin kérés. Komoly keresés és kutatás teljes szívből, és őszinte könyörgés. Isten meghallgatja az esedezésünket. 

Ugyanez az igevers modern fordításban így hangzik: „Kiöntöttem a szívemet, feltártam a lelkemet Istennek.”

Ez nem félénk imádkozás. Ez bátor imádkozás. Mikor imádkoztál utoljára így?

Anélkül, hogy személyesen ismernélek, állíthatom, hogy utoljára akkor imádkoztál így, amikor mély fájdalomtól szenvedtél. Nem öntöd ki a szívedet és nem tárulkozol ki Isten előtt, amikor minden jól megy. Akkor könyörögsz hozzá, amikor fájdalmad van.

De ez nem jelenti azt, hogy csak akkor imádkozol érzelmekkel telten, amikor fájdalmas időszakon mész keresztül. Ha körülnézel, és megnézed, mi történik a világban, a szíved megszakadhat ugyanazok miatt a dolgok miatt, amelyek Isten szívét is összetörik. Mondd el neki ezt. Ő érző és érzelmekkel teli Isten, és szeretettel válaszol az érzelmeidre.

Öntsd ki ma a szívedet Istennek! Ez közelebb visz hozzá, és megerősíti a hitedet, amikor megtapasztalod, hogyan válaszol az imádságaidra.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt az utolsó alkalom, amikor igazán megnyitottad a lelkedet Isten előtt? Miért imádkoztál?
  • Ha minden jól megy az életedben, mit akar Isten, hogy teljes szívből könyörögve kérj tőle?
  • Hogyan kérheted Istent, hogy segítsen neked érzelmekkel megtölteni az imáidat, ha nem tartod magad érzelmes embernek?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2025.09.16.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Kérd Istentől a lehetetlent!

2024. október 28. 03:00 - papk


seagull-8781110_640_1.jpg

"Hívj engem, és én válaszolok neked. Csodálatos és megfoghatatlan dolgokat mondok neked, amelyekre magadtól soha nem tudnál rájönni." Jeremiás 33,3 (MSG fordítás)

Amikor kilátástalan helyzetbe kerülsz, sem az adottságaid, sem az eszed, sem a tanultságod nem fogja megoldani a problémádat.

Csak Isten képes rá.

Ilyenkor imádkozz, és kérd Istentől az Ő rendkívüli segítségét!

Jeremiásnak - aki Dániellel egy időben élt, és tudta, mi történik Babilonban - azt mondta Isten: „Hívj engem, és én válaszolok neked. Csodálatos és elképzelhetetlen dolgokat mondok neked, olyanokat, amiket magadtól soha nem tudnál kitalálni „ (Jeremiás 33,3 MSG fordítás). Isten segíteni akar neked!

Dániel szellemi bölcsességet kért Istentől, amikor Nabukadneccar király megparancsolta neki, hogy értelmezze a király álmát.

Dánielnek szüksége volt Istenre, hogy megtudja tőle azt, amire egyedül soha nem lett volna képes rájönni. Ezer évig találgathatott volna, de soha nem tudta volna értelmezni a király álmát. Azonban Isten egy pillanat alatt megmondta neki.

A Biblia azt mondja: "Nem kapod meg, amit akarsz, mert nem kéred Istentől ” (Jakab 4,2 GNT fordítás).

Oly sokszor kimaradunk Isten legjobb dolgaiból, egyszerűen azért, mert soha nem kérjük tőle azt.

Én újra és újra megtapasztaltam, hogy Isten így munkálkodik. Sokszor találkoztam olyan hatalmas lehetőségekkel, amelyeket magam soha nem tudtam volna elérni. Ezért aztán imádkoztam.

És Isten válaszolt. Az én életem a meghallgatott imák sorozata, és szeretném, ha Isten ugyanezt tenné veled is.

Nyugodtan kérd Istentől a legjobbat az életedre! Isten soha nem zárja be a csodáinak tárházát, csak akkor, ha mi becsukjuk a szánkat. Kezdj el imádkozni és kérj Istentől segítséget - majd várd el pozitív válaszát!

Ezt hívják hitben való imádkozásnak. A Jakab levele első fejezet 5-6. verse szerint: "Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve."

Dániel hitt abban, hogy meg tudja magyarázni a király álmát - de csak Isten segítségével. Ezért kérte ezt Istentől, és hitte, hogy Ő válaszolni fog.

Ha ilyen hitet mutatsz, Isten nagylelkűen megadja, amire szükséged van ahhoz, hogy meg tudd tenni még a lehetetlent is.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz, miért akarja Isten, hogy imádkozzunk valamiért, mielőtt beavatkozik?
  • Hiszel abban, hogy Isten segíteni akar neked, és válaszol az imáidra? Ha igen, hogyan tükrözik ezt az imáid?
  • Milyen kilátástalan helyzetben kell most imádkoznod és kérned Isten segítségét?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.10.21.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Mi indítja Istent arra, hogy válaszoljon az imádságainkra?

2023. december 03. 03:00 - R.K.A.

 „Uram, te meghallod az alázatosok kívánságát, megerősíted a szívüket. Figyelmesen hallgatod őket.” Zsoltárok 10:17 (CSB fordítás)

Isten mindig válaszol az alázatra. Ez az a hozzáállás, amely arra készteti Őt, hogy válaszoljon az imáidra.

A Bibliában ezt olvassuk: „Uram, te meghallod az alázatosok kívánságát, megerősíted a szívüket. Figyelmesen hallgatod őket” (Zsoltárok 10:17 CSB fordítás).

Az Ószövetségben Dániel alázatosan viselkedett. Annak ellenére, hogy hatalmas nyomás nehezedett rá, hogy megfeleljen a kulturális elvárásoknak és nem volt elég érzelmi energiája a folytatáshoz, Isten kegyelmére bízta magát. Ahelyett, hogy a saját erejére hagyatkozott volna, így imádkozott: „Vétkeztünk és rosszat tettünk”. De itt nem állt meg, hanem így folytatta: „Gonoszak voltunk és lázadtunk; megszegtük parancsaidat és törvényeidet. Nem hallgattunk szolgáidra.... Uram, te igaz vagy, de nekünk ma szégyenkeznünk kell” (Dániel 9:5-7 NIV fordítás).

Dániel tudta, hogy a többi izraelitához hasonlóan, ő sem érdemelte meg Isten áldását, ezért alázatosan bevallotta bűneit és elismerte gyengeségét. Ezután Isten kegyelmét kérte: „Uram, te, aki minden cselekedetedben igazságos vagy, fordítsd el lángoló haragodat Jeruzsálemtől... hallgasd meg szolgád imáit és kéréseit... tekints kegyesen elhagyott szentélyedre” (Dániel 9:16-17 NIV fordítás).

Hogyan válaszolt Isten Dániel alázatos imájára? Kegyelemmel. Ez volt Isten üzenete Dániel számára: „Dániel, te nagyon értékes vagy Isten számára, ezért jól figyelj arra, amit mondani akarok neked... Attól a naptól fogva, hogy elkezdtél megértésért imádkozni és megalázkodtál Istened előtt, kérésed meghallgatásra talált a mennyben. Eljöttem, hogy választ kapj az imádra” (Dániel 10:11-12 NLT fordítás).

Amikor alázatosan megvallod Istennek a bűneidet, azzal aláveted a saját akaratodat az Ő akaratának. Elismered a gyengeségedet. Elismered, hogy Ő az Isten, te pedig nem vagy az. Ez az az imádság, amit Isten meghallgat, mert megígérte: „Megáldom az alázatos és a megtört szívűeket” (Ézsaiás 66:2 NLT fordítás).

Sokan nem akarják bevallani gyengeségeiket és bűneiket, mert azt gondolják, hogy büntetést kapnak azokért. De Isten már tud minden bűnödről! Tud az összes hibáról, amit az életed során elkövettél. Csak azt akarja, hogy megvalld őket. Azt akarja, hogy mutass alázatot, és amikor ezt megteszed, akkor Ő nemcsak válaszolni fog az imádra, hanem kegyelemmel fog válaszolni.

Bármikor, amikor úgy imádkozol, hogy „Istenem, szükségem van rád, Rád vagyok utalva, mert én ezt egyedül nem tudom megtenni”, akkor Ő meghallgat és megerősít téged.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Amikor valaki bevallja a saját küzdelmeit, nagyobb vagy kisebb a valószínűsége annak, hogy te alázattal reagálsz? Miért?
  • Milyen területeken esik nehezedre beismerni a gyengeségeidet? Miért lehet az, hogy egyes gyengeségeinkről nehezebb beszélni Istennek, mint más gyengeségeinkről?
  • Mikor és hogyan láttad azt, hogy Isten nagyra értékelte, hogy alázatos voltál (vagy hogy valaki más alázatos volt)?

 * (Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.26.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása