Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne kapaszkodj két marokkal az áldásokba, amiket kaptál!

2024. szeptember 07. 03:00 - Lencsés Tamás

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.”

(1Tim 6,6-7)

Istent jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed. Nem fog dolgokat adni neked, ha nem tanulod meg először a megelégedettség elvét.

A megelégedettség nem az ambíció hiánya. Nem a célok hiánya. A megelégedettség azt jelenti, hogy a boldogságod nem a pillanatnyi körülményeidtől függ.

Hogyan küszöbölheted ki az elégedetlenséget? Először is, hagyd abba a összehasonlítgatást! Mindent összehasonlítgatunk: a ruhákat, a házakat, az autókat, az intelligenciát, még a férjeket és feleségeket is.

Bármikor, amikor összehasonlítgatsz, akkor elégedetlenséget fogsz érezni. Tehát, meg kell tanulnod, hogy ne hasonlítgasd magad másokhoz!

Pál apostol a Filippiekhez írt levelének 4. fejezetében található 12. versben azt mondja: „Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, bővölködésbe és nélkülözésbe egyaránt.

A megelégedettség nem magától jön, azt meg kell tanulnunk. Azonban amennyiben ezt megtesszük, Isten megígéri, hogy minden anyagi szükségletünket kielégíti.

A Biblia azt is mondja: „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.” (1Tim 6,6-7)

Az egyik legnagyobb titok a megelégedettség megtanulásában az, hogy felismerjük, hogy valójában semmi sincs a tulajdonunkban. Mindent csak kölcsön kaptál néhány évtizedre! Semmit sem hoztál erre a világra, és semmit sem fogsz elvinni belőle. Csak addig használhatod őket, amíg itt vagy a földön.

A Biblia ezt gondnokságnak nevezi. Te vagy a gondnoka, a gondviselője, vagy más szavakkal kezelője annak, amit Istentől kapsz, de valójában nem a tiéd. Amennyiben megérted, hogy csak kezelője vagy azoknak az áldásoknak, amiket Isten megad neked, és nem kapaszkodsz beléjük görcsösen, két marokkal, akkor nem fogsz idegeskedni, amikor elveszíted őket.

És mi történik, ha elveszíted ezeket a dolgokat? Isten elzárhat egy csapot, de ugyanolyan könnyen ki is nyithat egy másikat. Tanulj meg elégedettnek lenni, mert a dolgok nem tartanak örökké! Istent jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • A valós életben mit jelent az, hogy nem ragaszkodsz az Istentől kapott áldásokhoz?
  • Tűzd ki célul ma, hogy tudatosan figyeled hogyan hasonlítgatod magad másokhoz! Mit tudsz másképp csinálni, amikor kísértésbe esel, hogy összehasonlítsd magad valakivel?
  • Mit jelent valaminek a gondnoka, gondviselője lenni? Minek a gondnoka, a kezelője vagy te itt a földön?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2024.08.31.)

Szólj hozzá!

A hűség kiemel a munkahelyeden

2024. március 29. 03:00 - Mapetso

standout.jpg

„Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!”
(1Móz 39,6-9)

A hűség olyan tulajdonság, amelyből a mai társadalmunkban kevés van. Úgy tűnik, mintha már senki sem lenne hűséges semmihez. Nincs olyan, hogy márkahűség. A legtöbb ember nem hűséges a vállalatához, a főnökeihez, még a vezetőihez sem - csak saját magához hűséges.

A hűség régimódi tulajdonság. De ha valaki ezzel a ritka tulajdonsággal rendelkezik, azt elő szokták léptetni. A hűség kiemel a többiek közül!

A hűség azt jelenti, hogy hű maradsz - a főnöködhöz, vagy Istenhez, vagy valaki máshoz -, még akkor is, amikor a nehézségek próbára teszik elkötelezettségedet.

Könnyű hűségesnek lenni, amikor minden remekül megy, de amikor a hajó viharba kerül, akkor jön elő az igazi hűség. És mivel Istent jobban érdekli a jellemed, mint a karriered, a hűségedet gyakran a munkádban teszi próbára. A viharok közepette megnézi, hogy rád bízhat-e nagyobb felelősséget a mennyben.

József kemény próbatétel előtt állt. A Biblia ezt mondja: " Józsefnek szép termete és szép arca volt. Ezek után történt, hogy Józsefre szemet vetett gazdájának felesége, és ezt mondta: Hálj velem! Ő azonban ezt nem akarta, és azt felelte gazdája feleségének: Nézd, az én gazdámnak semmi gondja sincs mellettem háza dolgaira, és rám bízta mindenét. Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?!” (1Móz 39,6-9)

Na, ez aztán hűség! Józsefre ráveti magát egy gyönyörű nő, és megnyugtatgatja őt: "Azt hiszed, hogy elmondom a férjemnek? Viccelsz velem? Senki sem fogja megtudni. 'Tied lehet a torta és be is falhatod!' Csináld a dolgot és lesz egy jó kis kalandunk. Nagyszerű lesz. Nem lesz semmi gáz!"

Biztos vagyok benne, hogy Potifár nem volt tökéletes főnök, mert egyetlen főnök sem tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy József sokszor nem értett egyet a főnökével, mert mindketten emberek voltak. Nincs olyan, hogy valakinek mindig igaza legyen.

De József mégis elutasította a nőt, mert hűséges volt a főnökéhez. Tiszteletben tartotta a bizalmat, amit a gazdája belé helyezett.

Isten ránéz erre a fajta hűségre, és azt mondja: "Ilyen embert akarok előléptetni".

Ugye te is szeretnéd, hogy Isten ugyanezt mondja rólad?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért akarja Isten, hogy hűséget tanúsíts a munkahelyed és a főnököd iránt?
  • Miért fontos, hogy egy hűséges ember következetes is legyen?
  • Mit szeretnél elérni a munkádban vagy a karrieredben? Hogyan segíthet a cégedhez való hűséged abban, hogy ezt elérd?


Követed-e ma Jézust?

A Biblia azt mondja, hogy csak úgy juthatsz a mennybe, ha bízol Istenben és az ő Fiában, Jézus Krisztusban. Nem érdemelheted ki az utat a mennybe: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Efézus 2,8-9).

Ha készen állsz arra, hogy életedet Jézusnak szenteld, kezd ezzel az imával:

„Kedves Istenem, megígérted, hogy ha hiszek Fiadban, Jézus Krisztusban, mindent, amit valaha hibáztam, megbocsátasz, megismerem életem célját, és egy nap befogadsz örök otthonodba a mennybe.
Megvallom, bűnös vagyok, és kérem a bocsánatodat. Hiszem, hogy Jézus azért halt meg, hogy elvegye bűneimet, és te életre-támasztottad őt halottaiból. Bízni akarok Jézusban, mint Megváltómban, és a mai naptól fogva Uramként követem őt. Vezesd életemet, és segíts beteljesíteni akaratodat! Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha imádkoztál, hogy elfogadd Jézust, kérlek, tudasd velem ezt és írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com címre! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.22)

Szólj hozzá!

A szerethetőség titka

2024. március 27. 03:00 - Lencsés Tamás

„Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, megvásárolta őt azoktól, akik odavitték egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. Látta a gazdája, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. Megnyerte hát József a jóindulatát, és házának vezetőjévé tette. (1Móz 39,1-4 EVC fordítás)

Amennyiben ki akarsz tűnni a munkahelyeden, szerethetőnek, szeretetreméltónak kell lenned. Ha az emberek nem kedvelnek, akkor nem bíznak meg benned, és nem is fognak támogatni.

Sokan azt gondolják, hogy a szeretetreméltóság velünk született tulajdonság: vagy szerethető vagy, vagy nem.

Pedig semmi sem áll távolabb az igazságtól. A szerethetőség nem személyiség, hanem jellem kérdése. Egy viselkedésmód. Az, hogy hogyan viszonyulsz másokhoz. A szerethetőség egyrészt döntés arról, hogy mások számára megnyerő lesz a viselkedésed, másrészt olyan kapcsolat-kezelési készségek használata, aminek eredményeként mások veled akarnak dolgozni.

Szeretnéd, ha mások kedvelnének? Íme a nagy titok: szeresd te őket! Ennyi az egész! Amennyiben szereted az embereket, tudod mi lesz? Ők is szeretni fognak. Amennyiben nem szereted az embereket, ők sem fognak szeretni. Ahhoz, hogy szerethető légy, egyszerűen csak szeretned és kedvelned kell az embereket. De őszintén kell szeretned őket. A szeretet döntés: többet foglalkozol mások dolgaival és kevesebbet gondolsz magadra.

József jó példa a szerethetőségre. Mózes első könyvének 39. fejezetében található 1-4 igevers szerint „Amikor Józsefet elvitték Egyiptomba, megvásárolta őt azoktól, akik odavitték egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, így aztán egyiptomi gazdájának a házába került. Látta a gazdája, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. Megnyerte hát József a jóindulatát, és házának vezetőjévé tette.” Potifár megvett egy embert, aki rabszolgaként kezdte, és előléptette a háza vezetőjévé, mert észrevette, hogy Isten segíti, hogy sikeresen végezze dolgát, és meg is kedvelte őt.

Mik azok a vonzó viselkedésmódok, amik valakit szerethetővé tesznek?

Mit szólsz a szerénységhez? Inkább olyan valakivel lennél együtt, aki arrogáns, vagy olyannal, aki szerény?

Mi a helyzet a vidámsággal? Inkább olyan emberrel lennél együtt, aki vidám, vagy aki mogorva?

Mi a helyzet az empátiával? Amikor elmondod másoknak, hogy nem vagy jól, inkább azt választ kapnád, hogy „Hát ez nagyon rossz!”, vagy azt, hogy „Nagyon sajnálom. Mi a baj?” Amennyiben empatikus vagy valakivel, aki kínlódik valamivel, tudod mi történik? Szerethető leszel. A főnökök is szeretik azokat az embereket, akik empatikusan megérzik, amikor a főnök stresszes, akik megértőek, és akik képesek egy helyzetet valaki más szemszögéből is megvizsgálni.

Amennyiben segítesz valaki másnak, hogy ő sikeres legyen, akkor szeretetreméltó leszel, és ha szeretetreméltó vagy, akkor te is sikeres leszel.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen jellemvonások kellenek ahhoz, hogy együttérző légy, és támogass olyan embereket, akiket általában ellenszenvesnek tartanak?
  • Mit szeretnél, mások milyennek tapasztaljanak meg téged?
  • Milyen módon tudod kimutatni ezen a héten az emberek iránti érdeklődésedet a munkahelyeden?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.20.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Az isteni léptékű célok erősítik a hitedet

2023. november 25. 03:00 - ReveSz

 

person standing in front of mountain

 

"Legyen a ti hitetek szerint!" (Máté 9,29)

Isteni léptékű célokat hit által tűzünk ki. A Biblia azt mondja: "Hit nélkül pedig senki sem lehet kedves Isten előtt" (Zsidók 11:6). Ha azt akarod, hogy kitűzött céljaid Istennek tetszőek legyenek, akkor olyan célokat kell kitűznöd, amikhez hitre van szükség.

Más szóval, olyan célokat tűzz ki, amik túl nagyok ahhoz, hogy egyedül elérd őket és Isten ereje kell ahhoz, hogy teljesítsd őket. Az Isten léptékű célok formálják és növelik a hitedet.

Amikor nagy célokat tűzöl ki és bízol Istenben, akkor Isten is nagyban munkálkodik - és látni fogod, hogy a hited is nagy mértékben növekszik. Másrészt, ha kis célt tűzöl ki, akkor nem biztos, hogy meglátod, Isten olyan nagymértékű munkálkodását életedben, ahogyan azt eltervezte és ahogyan az szeretné.

Az Isten léptékű célok tágítják a hitedet. Megerősítenek abban, hogy bízz Istenben, de egyben azt is megmutatják, hogy mennyire bízol Istenben. A Biblia azt mondja:  "Legyen a ti hitetek szerint!" (Máté 9,29)

Ha nem tűzöl ki célokat, az azt jelenti, az a célod, hogy ugyanolyan maradj. És ennek következtében a hited is ugyanolyan marad.

Nézd csak, hogyan működik ez:

  • Ha megkérdezem tőled, hogy "Mi a célod az egészségeddel kapcsolatban?", és azt mondod, hogy "Nincs célom", akkor a célod az, hogy neked mindegy milyen az egészséged.
  • Amikor megkérdezem, hogy "Mi a célod a kapcsolataiddal kapcsolatban?", és azt mondod, hogy "Nincs célom", akkor az a célod, hogy ne javuljanak.
  • Amikor megkérdezem tőled: "Milyen célod van arra, hogy megszabadulj az adósságtól?", és azt mondod: "Nincs célom", akkor az a célod, hogy adósságban maradj.
  • Amikor megkérdezem: "Milyen a célod van az életpályáddal kapcsolatban?", és azt mondod: "Nincs célom", akkor az a célod, hogy örökre csak sodródni akarsz az életedben.

A célok lelki fegyelmet követelnek. Próbára teszik a hitedet. Fejlesztik jellemedet. És építik reményeidet.

Addig nem fogsz hinni Istennek, amíg meg nem próbáltál megtenni valamit, amit anélkül nem tudsz megtenni, hogy az ő ereje ne működne az életedben. Az Isten léptékű célok megkövetelik, hogy továbbra is Jézustól függj. És ez erőssé teszi a hitedet!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez

  • Mikor láttad már, hogy Isten rajtad keresztül munkálkodott, és olyasmit értél el, amit egyedül nem tudtál volna? Hogyan formálta ez hitedet?
  • Milyen módon mutatják meg a jelenlegi céljaid, hogy mennyire hiszel Istenben?
  • Milyen célokat fogsz ma kitűzni, hogy folyamatosan növekedj az életed minden területén?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.11.18.)

Szólj hozzá!

Ugyanúgy viselkedsz nyilvánosság előtt, mint a magánéletben?

2023. május 25. 03:00 - Lencsés Tamás

„Isten megáldja azokat, akiknek szíve tiszta, mert ők meglátják Istent.”

(Mát 5,8 NLT fordítás)

Azon dolgozol, hogy az életedet olyan értékekre alapozd, amelyek maradandóak? Amennyiben igen, akkor meg kell tanulnod feddhetetlenül élni.

A Biblia ezt mondja a Máté evangéliumának 5. fejezetében található 8. versben: „Isten megáldja azokat, akiknek szíve tiszta, mert ők meglátják Istent.”  (NLT fordítás)

„Istent látni” azt jelenti, hogy megtapasztaljuk Isten jelenlétét. Azok a hívők, akiknek tiszta a szívük, megtapasztalják Isten erejét. Megtapasztalják Isten megbocsátását. Megismerik Isten célját az életükkel kapcsolatban. Isten békéjében élhetnek.

Szeretnél Te is egy lenni ezek közül az emberek közül? Manapság nem sokat beszélünk arról, hogy tiszta szívűek legyünk, helyette egy hasonló jelentésű szót használunk, mint „feddhetetlenség”.

A feddhetetlenség nem jelenti azt, hogy tökéletes vagy, mert ha így lenne, egyikünk sem lenne az! Mit jelent tehát a feddhetetlenség?

A feddhetetlenség teljességet jelent

Sokan úgy gondolnak az életükre, mint egy tortára, és az életük különböző részei a torta szeletei. Valaki talán így írja le az életét:

„A tortának ez a szelete a karrierem. Ez a munkám. Ez a lelki életem. Aztán ez a családi életem. Ez a társadalmi életem. Aztán itt van a titkos életem: a kényszereim, a függőségeim és azok a dolgok, amikről senki más nem tud.”

Ha így szegmentálod az életedet, akkor hiányzik a feddhetetlenséged, mert az életed nem egy egész. A feddhetetlenség azt jelenti, hogy mindenhol és mindenkivel ugyanaz az ember vagy beszédedben, tetteidben és az indítékaidban is. Függetlenül attól, hogy az életed melyik részében vagy.

A feddhetetlenség romlatlan motiváció

Ha feddhetetlen vagy, akkor helyesen cselekszel, és helyes okból teszed. Vegyítetlen, tiszta indítékaid vannak. Őszinte és egyenes vagy az életed minden területén és minden emberrel szemben. Azért imádkozol, hogy Istennel beszélgethess, nem pedig azért, hogy lenyűgözz másokat.

A Biblia azt mondja: „Az Úr megveti az álnok szívű embereket, de gyönyörködik a tisztességesekben.” (Pél 11,20 NLT fordítás).

Minket az imázs érdekel, de Istent a feddhetetlenség érdekli. Minket a hírnév érdekel, de Istent a jellem érdekli. A hírnévnek ahhoz van köze, hogy ki milyennek tart téged, de a feddhetetlenség az, hogy milyen vagy valójában. A hírneved azzal függ össze, hogy milyennek tűnsz a nyilvánosság előtt. A feddhetetlenség azzal függ össze, hogy milyen ember vagy, amikor egyedül vagy Istennel.

Aggódtál-e már jobban az imázsod, és a hírneved miatt, mint a jellemed és a feddhetetlenséged miatt? Vállalj kötelezettséget arra, hogy feddhetetlen, életed minden területén becsületes és tisztességes emberré válj.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Vajon az életed minden területén (munkatársaid, osztálytársaid, szomszédaid, családtagjaid és barátaid) ugyanazokkal a szavakkal jellemeznének téged? Miért vagy miért nem?
  • Gondolj valakire az életedben, aki jól példázza az feddhetetlenséget. Mi az a konkrét szokás, amit megtanulhatnál ettől a személytől?
  • Mikor van a legnagyobb kísértés arra, hogy a hírnevet a jellemmel szemben értékeld és védd? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása