Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Válaszd rövid távon a fájdalmat, cserébe a hosszú távú nyereségért

2016. szeptember 06. 03:00 - kennedymárti

„[Mózes] inkább az Isten népével való sanyargattatást választotta, mintsem élvezze a bűn kínálta múló élvezetet.” (Zsidókhoz írt levél 11:25, NIV fordítás)

when-your-sweating-does-it-always-mean-your-burning-calories-even-if-your-not-working-out_612eedfa966c3072.jpg

Azt tanultuk tegnap, hogy annak érdekében, hogy azok legyünk, akiknek Isten akar látni minket, meg kell hoznunk az első döntést: „Elhatározom, hogy nem fogom többé engedni másoknak, hogy egy általuk elképzelt keretbe szorítsanak be. Az leszek, aminek Isten akar látni engem. Azt fogom tenni, amit Isten akar, hogy tegyek és azt a tervet fogom betölteni, amit Ő elképzelt az életemre nézve és nem valaki másnak a tervét.”

A következő, a második döntés, amit meg kell hoznod: Válaszd rövid távon a fájdalmat és cserébe hosszú távon nyereséged lesz.

Mindenkinek, aki már űzött valamilyen sportot, ismerősen fognak csengeni ezek a szavak. Gyakorolni kell és keményen megdolgozni azért, hogy a bajnokságon részt vehess. Nem csak egyszerűen kisétálsz és megnyered a versenyt. Ha bármiben jó szeretnél lenni, el kell fogadnod rövid távon a szenvedést, ami hosszú távon profitot hoz számodra.

Ez nem csak a sportjátékokra érvényes. Pénzügyi dolgokra szintúgy vonatkoztatható, ahogyan igaz a kapcsolatokra is. Jó a házasságom, de Kay és én ezért keményen megdolgoztunk éveken keresztül. Nem magától értetődik. Meg kell dolgoznod azért, hogy a házasságod működjön, mint ahogyan minden másért is az életben.

Miért olyan fontos ez a döntés? Mert a legtöbb problémánk abból ered, hogy képtelenek vagyunk a megelégedésre. Mostani korunk azt tanítja, hogy azt valljuk: „Mindent akarok és most akarom és ingyen akarom és mindenféle nehézség nélkül.” Az élet nem így működik!

Mózes döntött: „Inkább az Isten népével való sanyargattatást választotta, mintsem élvezze a bűn kínálta múló élvezetet.” (Zsidókhoz írt levél 11:25, NIV fordítás)

Azt mondja az Ige, hogy a megvetést választotta – eltűrte a rövid távú szenvedést, hogy hosszú távon nyeresége legyen belőle, mivel helyesen cselekedett. 

Fog fájdalom érni az életben. De ha most a munka nehéz részét választod, az energiádat beleteszed és megfegyelmezed magad azért, hogy tanulj, növekedj, egyre erősebb és érettebbé válj, később mindezek meg fognak térülni.

Jelenleg profitálok azokból a döntésekből, amiket a húszas éveimben hoztam, vagyis nem költöttem többet, mint amennyit kerestem, spóroltam, tizedet fizettem és tiszteltem Istent. Most élvezem a hasznot, sok évvel később, mert megfegyelmeztem magam. A munka nehezét végeztem először.

Ha most a rövid távú fájdalmat választod, ahogy Mózes is tette, megtapasztalod, hogy Isten díjazni fogja azt és élvezheted a hosszú távú jutalmat.

Beszéljetek róla

  • Milyen rövid távú szenvedéssel kell most szembenézned, ami az örökkévalóságban fogja meghozni gyümölcsét?
  • Hogyan tekintesz a nehéz döntéshozatalokra vagy a hosszú órák munkájára? Hosszabb távon ezek fognak kamatozni?
  • Miért gondolod, hogy Isten azt akarja, válaszd a nehezebbik részt most, még ha ez szenvedést is jelent vagy nehézségeken kell keresztül menned?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.30.)

Szólj hozzá!

Hogyan hagyhatod el és változtathatod meg régi szokásaid

2016. augusztus 31. 03:00 - csmsdvd

"Gyakorold ezeket, szenteld az életed ezeknek, hogy mindenki láthassa előrehaladásod ." (1Tim 4:15, GW fordítás)

Igaz, hogy egy teljesen új természetet kaptál abban a pillanatban, amikor megtértél, de még mindig vannak régi szokások, beidegződések és rutinok  az életedben, amiket el kell hagynod  és új szokásokra kell cserélned.

Szabadulj meg a fejlődésedet akadályozó félelmektől. Az igazság szabaddá tesz, viszont előtte gyakran nagyon rosszul érezzük magunkat. Félünk attól, hogy mit találunk majd, amikor őszintén szembenézünk a jellembeli hiányosságainkkal, ezért inkább a tagadás börtönében éljük az életünket. Csak akkor tudunk változtatni, ha Istennek megengedjük, hogy rávilágítson az ő igazságával a hiányosságainkra, hibáinkra és szorongásainkra. Éppen ezért, nem tudsz növekedni, ha nincs benned alázat és nem vagy tanítható.

Ne azonosítsd magad a hibáiddal. Biztosan szoktál ehhez hasonlót mondani: “én már csak ilyen vagyok…”, “én már nem leszek más...” stb. A tudatod mélyén valószínűleg aggódsz amiatt, hogy ha feladod a szokásaidat, a sérelmeidet és a szorongásaidat, akkor ki maradsz te? Ez a félelem mindenképp lassítja a szellemi-lelki növekedésed.

Tegnap arról írtam, hogy a jó szokások kialakításához idő kell. Ne felejtsd el, a jellemed a szokásaid összessége. Nem állíthatod, hogy tisztességes ember vagy, ha nem szokásod az, hogy mindig becsületes és tisztességes vagy.  Az a férj, aki általában vagy többnyire hűséges csak a feleségéhez, az egyáltalán nem hűséges! A szokásaidból épül fel a jellemed.

Ne felejtsd el, hogy gyakorolnod kell minden nap azokat a szokásokat, amik még jobban Krisztushoz hasonlóvá tesznek.

Gyakorold ezeket, szenteld az életed ezeknek, hogy mindenki láthassa előrehaladásod.” (1Tim 4:15, GW ford.)

Beszéljünk róla

  • Melyek azok a rossz szokásaid, amelyeknek hagyod, hogy meghatározzanak téged?
  • Hogyan tudsz alázatos lenni és megmutatni Istennek, hogy kész vagy szembenézni a hibáiddal és szorongásaiddal?
  • Mit szeretnél megváltoztatni az életedben – az időbeosztásoddal, a baráti társaságoddal vagy a szabadidőd eltöltésével kapcsolatban – annak érdekében, hogy minden nap tudj tenni azért, hogy jobb szokásaid  alakuljanak ki?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.24.)

Szólj hozzá!

Isten az életünkben csak fokozatosan adja a növekedést

2016. augusztus 30. 03:00 - torokaron

„Ezért tehát hagyjátok el a korábbi éneteket, a régi életmódotok alapját; hagyjátok el a régi éneteket, amit leromboltak a régi énetek megtévesztő vágyai. A szívetek és az elmétek teljesen meg kell, hogy újuljon, és fel kell vennetek magatokra az új ént, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, és amely egy olyan igaz életben válik láthatóvá, amely  tiszta, becsületes és szent.” (Efezus 4:22-24, TEV fordítás)

steps-1081909_1280.jpg

Ugyan Isten azonnal is meg tudna bennünket változtatni, mégis úgy döntött, hogy lassan fog átformálni minket. Jézus is szándékosan csak fokozatosan formálta a tanítványait, és Isten is csak lépésről lépésre engedte meg a zsidóknak, hogy elfoglalják az Ígéret Földjét, nehogy túl nehéz legyen számukra (5 Mózes 7:22). Isten szeret lépésről lépésre munkálkodni az életünkben.

Miért tart ilyen sokáig megváltozni és felnőni? Több oka is van ennek:

  • Lassan tanulunk. Sokszor csak akkor tanulunk valamiből, ha az már 40-50 alkalommal megtörtént velünk az életben. A problémák állandóan ismétlődnek, és azt gondoljuk, már tudjuk, mit kell tenni. De Isten jobban  ismer minket. Izrael népének története jól szemlélteti, hogy milyen gyorsan elfelejtjük azokat a dolgokat, amiket Isten tanít nekünk, és milyen gyorsan visszatérünk a régi szokásainkhoz. Ahhoz, hogy megtanuljunk valamit, ismétlésre van szükségünk.
  • Sok mindent el kell felejtenünk. Mivel a legtöbb problémánk – és az összes rossz szokásunk – nem egy vagy két nap alatt alakult ki, nem igazán reális azt várni, hogy mindezek egy szempillantás alatt eltűnnek. Nincs olyan gyógyszer, ima, vagy alapelv, ami azonnal el tudja törölni sok év sérüléseit. Az eltávolítás és kicserélés nehéz munkájára van ilyenkor szükség. A Biblia ezt úgy fogalmazza, hogy „levetni a régi természetet” és „felvenni az újat” (Róma 13:12, Efezus 4:22-24, Kolossé 3:7-10, 14).
  • A növekedés gyakran fájdalmas és ijesztő. Nincsen növekedés változás nélkül, de nincsen változás félelem vagy veszteség nélkül. És nincsen veszteség fájdalom nélkül. Minden változás egyfajta veszteséget is magában hordoz. Mi pedig félünk ezektől a veszteségektől, mert  még ha a régi énünk önromboló is volt, de mint egy elnyűtt cipő, legalább kényelmes és megszokott is.
  • A jó szokásoknak időre van szükségük, hogy kifejlődjenek. Emlékezz arra, hogy a jellemed nem más, mint a szokásaid összessége. Nem mondhatod magadról, hogy kedves vagy, ha nem vagy általában az. A szokásaid határozzák meg a jellemedet.

Csak egyetlen módja van annak, hogy egy Krisztushoz hasonló jellemet érj el: gyakorolnod kell ezeket a dolgokat – ehhez pedig időre van szükség! Nincsenek azonnal kialakuló szokások. Pál ezt mondta Timóteusnak: „gyakorold ezeket a dolgokat. Szenteld ezeknek az életed, hogy mindenki láthassa a fejlődésedet!” (1 Timóteus 4:15, GW ford.).    

Beszéljetek róla:

  • Szerinted miért engedi Isten, hogy fájdalmon és veszteségen menjünk keresztül akkor, amikor lelkileg és szellemileg növekszünk?
  • Mi volt az a rossz szokásod, amit nehéz volt megváltoztatni?
  • Mondj egy olyan dolgot, amit minden nap gyakorolnod kell annak érdekében, hogy Krisztushoz hasonló legyen a jellemed.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.23.)

Szólj hozzá!

A szellemi érettséghez vezető úton nincsenek vadcsapások

2016. augusztus 29. 03:00 - Lilla:)

 "És biztos vagyok benne, hogy Isten, aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja azt addig, amíg az be nem fejeződik azon a napon, amelyen Jézus Krisztus visszatér." (Filippi 1:6., NLT fordítás)

Évekbe telik, amíg felnőtté válunk, a gyümölcsöknek pedig egy egész idényre van szükségük, hogy megérjenek. Ugyanez igaz a Szentlélek gyümölcseire is. Nem lehet sürgetni azt a folyamatot, hogy Jézushoz hasonlóvá váljunk. A szellemi növekedés, csakúgy mint a fizikai, időbe telik.

Mielőtt Krisztus belép az életünkbe és elfogadjuk Őt Urunknak, néha kicsit “fel kell puhítania” minket azáltal, hogy engedi, hogy olyan problémáink legyenek, amiket mi már nem tudunk kezelni. Vannak, akik megnyitják életüket már akkor, amikor Krisztus először kopogtat a szívük ajtaján, de a legtöbb ember ilyenkor még ellenáll és védekezik. Sokan a megtérés előtt talán úgy érezték, mintha Jézus inkább azt mondta volna nekik, hogy  "Nézd, itt állok az ajtó előtt, és bombázom az életed!"

Abban a pillanatban, amikor megnyitod az életed Krisztusnak, Isten egy "talpalatnyi helyet" szerez meg az életedben. Azt gondolod talán, hogy átadtad az egész életed neki, viszont az igazság az, hogy rengeteg dolog van az életedben, amiről még csak nem is tudsz. Csak azt tudod Istennek átadni, amit abban a pillanatban ismersz vagy tudsz önmagaddal kapcsolatban. És ez rendben is van így.

Amint Krisztus kap egy kis helyet az életünkben, elkezd munkálkodni, hogy minél nagyobb és nagyobb területet szerezzen, egészen addig, amíg az övé nem lesz az egész életed. Lesznek harcok és csaták, azonban a végkimenetelük sosem lesz kétséges. Isten megígérte, hogy "aki elkezdte a jó munkát bennetek, folytatni fogja azt addig, amíg az be nem fejeződik azon a napon, amelyen Jézus Krisztus visszatér." (Filippi 1:6)

 Beszéljetek róla:

  • A megtérésed előtt volt olyan tapasztalatod, hogy az Úr engedett megtörténni bizonyos dolgokat az életedben, amivel "felpuhított"? Hogyan válaszoltál erre?
  • Életed mely területeit nem adtad még át az Úrnak?
  • Milyen gyümölcsöket szeretnél, hogy Isten kimunkáljon az életedben?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 08. 22.)

Szólj hozzá!

Isten megérti, hogy nem tudsz egy nap alatt megváltozni

2016. augusztus 21. 03:00 - K. Juc

"Öltsétek fel az új embert, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.” (Efézusi levél 4:24 NLT fordítás, második kiadás)

Amikor Isten segít növekedni lelkileg, nem csupán csettint egyet, hogy egy pillanat alatt megváltozzon minden. Fokozatosan segít a változásban. Amikor Isten gombát akar alkotni, hat órába telik, de amikor tölgyfát készít, az eltart hatvan évig is.

Mi szeretnél inkább lenni: gomba vagy tölgyfa?

A Szent Szellem minden elképzelésedet túlszárnyaló változásokat fog elvégezni az életedben, viszont nem egyik napról a másikra. Amikor a Saddleback gyülekezetben elindult a "Sors évtizede" programunk, akkor azért imádkoztam, hogy a Szent Szellem munkáján és Isten igéjén keresztül, valamint a kiscsoportok segítségével a gyülekezetünk egyre érettebb, krisztusibb legyen és hogy a következő tíz évben minél jobban előrehaladjunk a céljaink megvalósításában. Érted is ugyanígy imádkozom: a következő évtizedben növekedj szellemi érettségben, légy egyre krisztusibb és járj egyre jobban az elhívásodban. 

Azt szeretném, ha érzelmileg, fizikailag, szellemileg, lelkileg és anyagilag is megerősödnél – de ehhez céltudatosnak kell lenned.  A Biblia szerint: „Öltsétek fel az új embert, akit Isten úgy teremtett, hogy őhozzá hasonlítson, igazságosságban és szentségben éljen.” (Efézusi levél 4:24 NLT fordítás, második kiadás)

A következőképpen leszünk egyre hasonlóbbak Jézushoz. Ledobjuk a régi dolgokat és elhagyjuk a régi útjainkat, amelyek nem engedik hogy megismerjük Krisztust, valamint akadályozzák, hogy olyanok legyünk mint Ő. Azután a Szent Szellem segítségével felöltjük az új énünket. Hagyjuk, hogy Isten elvégezze bennünk a munkáját, nem számít meddig tart.

„Az Úr Szelleme által fokozatosan átváltozunk, egyre jobban hasonlítunk őhozzá.” (2. Korintusi levél 3:18b, TLB fordítás).

Beszéljetek róla:

  • Miért fontosak, hogy legyenek céljaink?
  • Milyen céljaid vannak az életed következő tíz évére?
  • Miként szeretnéd hogy Isten munkálkodjon az életedben? Imádkozz és kérd meg, hogy segítsen bíznod abban, ahogy az Ő időzítése szerint meg fognak valósulni a tervei az életedben.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása