Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan legyünk “Mutasd és mondd” keresztények

2023. augusztus 06. 03:00 - Anita.B

pexels-saulo-zayas-335887.jpg“Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.”

Kolossé 3,17

Isten okkal adott bizonyos embereket az életedbe. Isten képviselője vagy számukra! Ha nem beszélsz nekik Isten szeretetéről és üdvözítő ajándékáról, akkor ki fog?

Isten azért állított téged a különleges körülményeidbe, hogy megoszd az evangéliumot rokonaiddal, barátaiddal, szomszédaiddal és munkatársaiddal. Hallaniuk kell, hogy Istennnek célja van velük és azt akarja, hogy családja részei legyenek. De nem fogja az égbe írni nekik. Nem fog nekik táviratot küldeni. Már elküldött téged. Azt akarja, hogy tanulj meg jobban hasonlítani rá, hogy megmutasd másoknak, milyen ő — megbocsátó, együttérző, türelmes és hűséges.

A Biblia teljesen világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban: “Tégy meg mindent, hogy békés életet élj.  A magad dolgával törődj, a saját feladatodat végezd… Ha így teszel, akkor az emberek, akik nem hisznek, tisztelni fognak majd” (1Tesszalonika 4,11-12 NCV fordítás).

Szükségünk van Keresztényekre, akik nem csak beszélnek róla, hanem meg is teszik; hallhattad már ezt a klisét korábban, de ez tényleg ennyire egyszerű. A hűséges keresztények nem csak mondják, amit hisznek. Igyekeznek úgy élni, hogy mások lássák a Jézus megismeréséből fakadó reményt és örömöt. “Mutasd és mondd” keresztények. A szájukkal mondják, az életükkel pedig élik az evangéliumot.

“Bármit teszel vagy mondasz, az Úr Jézus képviselőjeként tedd” (Kolossé 3,17 NLT fordítás).

A legveszélyesebb ima, amit imádkozhatsz, két szó: “Használj engem.” Bátorítalak, hogy imádkozd ezt! Bátorítalak, hogy imádkozz így, “Istenem, használj engem! Használj, hogy megmutassam szeretetedet azoknak, akik nem tudják, hogy szereted őket. Használj, hogy megmutassam a célodat azoknak az embereknek, akik nem tudják, hogy célod van az életükkel.”

Ez a fajta ima megváltoztathatja a világot — de a változás a közösségeinkben és az általunk ismert és szeretett emberekkel kezdődik. 

Nem fogják tudni, hacsak meg nem mutatjuk nekik.

 Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Elmondani másoknak vagy megmutatni könnyebb, amit hiszel? Hogy haladsz ezzel a kettővel az életedben?
  • Te vagy Isten képviselője a körülötted élő emberek előtt. Milyen feladatai vannak egy képviselőnek?
  • Imádkozzunk a mai áhítatban, de tegyük személyessé. Illeszd be azoknak a személyeknek a nevét az életedben, akiknek hallaniuk kell az evangéliumot.

(*Daily Hope by Rick Warren 2023.07.30.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten válasza a nehézségekre: a keresztények közössége

2023. augusztus 01. 03:00 - magyarosijulia

 team-4529717_1280.jpg

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is." (Fil 2:3-4)

Mindannyiunknak szüksége van olyanokra, akik ügyeljenek ránk, - óvnak, védnek, és segítenek megmaradni a helyes úton. A Filippibeliekhez írt levelében Pál apostol felhívja a figyelmünket arra, hogy mások érdekeire is oda kell figyelnünk, nem csak a sajátjainkra!

Micsoda formabontó és a kultúránkkal ellentétes igevers ez! A mai nyugati világban az "én" áll a középpontban – az én szükségleteim, az én vágyaim és az én ambícióim. Pál apostol viszont arra tanít, hogy vegyünk figyelembe másokat is.

Sokan tisztában vagyunk azokkal a fizikai veszélyekkel, amelyek minket és a körülöttünk élőket fenyegetik. Azonban, tudtad, hogy van egy szellemi ellenséged is, ami sokkal rombolóbb természetű, mint bármelyik ember? Az ő neve: Sátán, és le akar győzni téged. Problémákkal akarja elhalmozni életedet; tönkre akarja tenni kapcsolataidat, és olyan mélyen akar megsebezni, ahogyan csak tud!

De miért akar téged bántani? Mert fájdalmat akar okozni Istennek, és mivel neki nem tud, Isten gyermekeit támadja. Egyedül sosem győzhetsz a Sátánnal szemben! De ha vannak olyanok, akik ügyelnek rád és segítenek téged, győzedelmeskedhetsz a gonosz felett!

Íme egy jó tanács a Prédikátor könyvének 4. fejezete 12. verséből: „Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent."

Van olyan, aki vigyáz rád? Van aki megvéd, és őrzi lelki egészségedet? Szükséged van egy olyan közösségre, akik így szólnak: „Melletted leszünk, amikor nehézségeken mész keresztül! Nem hagyunk egyedül, nem hagyjuk, hogy elbátortalanodj és elcsüggedj!".

Isten válasza a nehézségekre: a keresztények közössége. A Prédikátor könyvének 4. fejezetében, a 9. versben ez áll: „Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki.

Jegyezd meg: megpróbálhatod, de egyedül nem tudsz harmonikusan élni! Mindannyiunknak szüksége van olyanokra, akikkel közösen haladunk, együttdolgozunk és akik óvnak minket.

Nem kell folyton a hátad mögé pillantgatnod, mert Isten családja ott van veled. Amikor rájuk támaszkodsz, meg tudsz maradni a hitben és az igazságban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Kik azok az emberek, akik ha kell, veled vannak és óvnak téged?
  • Hogyan fejezik ki ezek az emberek érdeklődésüket lelki, szellemi fejlődésed és épséged iránt? És te hogyan tudod kimutatni érdeklődésedet irántuk és más keresztyének iránt?
  • Hogyan láttad megmutatkozni a közösség erejét a Sátán támadásainak legyőzésében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.25.)

Szólj hozzá!

Hogyan vállaljunk közösséget a szenvedésben?

2023. július 26. 03:00 - Olajfa

"Azáltal engedelmeskedtek igazán a Krisztus törvényének, ha egymást segítitek a bajokban." Gal 6,2 (NCV fordítás)

A keresztények sokat beszélnek a közösségről. De ez a szó különböző dolgokat is jelenthet, kezdve az istentisztelet előtti egyszerű köszönéstől a közös szolgálatig egy missziós úton. Ám a legmélyebb módja a közösségnek a szenvedésben való közösség, amikor vállalod annak kockázatát, hogy megosztod valaki mással a fájdalmadat.

A szenvedésben való közösségben Isten arra használja a fájdalmadat, hogy közelebb kerülj másokhoz. Ha ezt megengeded, a fájdalom elmélyíti a mások iránti szeretetedet. A szenvedés éretté, érzékennyé tesz és átformál. Én már láttam, ahogy a legmakacsabb, legegocentrikusabb emberek átváltoztak szerető, nagylelkű személyekké életük nagy tragédiája után, mert úgy döntöttek, hogy megosztják másokkal a fájdalmukat és elhordozzák másokét.

Amikor fiunk, Matthew meghalt, tudtuk, hogy a statisztikák nem jók a házasságunkra nézve. A gyermeküket elvesztő párok közel egyharmada válik el. Ezért mi nagyon tudatosan dolgoztunk a házasságunk ápolásán. Kegyelmet gyakoroltunk egymás felé. Úgy döntöttünk, hogy nem ítéljük el egymás érzéseit. És mivel ezt tudatosan így tettük, a szenvedésben való közösségünk közelebb hozott egymáshoz minket.

A galatákhoz írt levél 6. részének 2. verse azt mondja, "Azáltal engedelmeskedtek igazán Krisztus törvényének, ha egymást segítitek a bajokban." (NCV fordítás) Mi a Krisztus törvénye? Jézus azt mondja nekünk "Úgy szeresd embertársadat, mint saját magadat!" (Máté 29,32 NLT fordítás) Amikor másoknak segítesz fájdalmadban, szenvedésedben és gondjaidban - amikor belépsz a szenvedésben való közösségbe- akkor engedelmeskedsz Krisztus azon törvényének, hogy szeresd embertársadat, mint saját magadat.

Sok ember úgy gondol a szeretetre, mint a csokira, a rózsákra és szerelmes dalokra. De az igazi szeretet a másik ember javát szolgálja. A szeretet ápolja a fizikai sebeket. A szeretet lenyírja egy özvegy gyepét. A szeretet csendben ül valakivel, aki éppen gyászol. Az igazi szeretet cselekszik. Az igazi szeretet munkálkodik. És ha hagyod, a fájdalom megtanít, hogyan szeress igazán.

Ha részt akarsz venni mások szenvedésében, akkor te magadnak is sebezhetőnek kell lenned. Kockázatot kell vállalnod azzal, hogy megosztod valakivel az érzéseidet és hagyni Istennek, hogy a fájdalmadat felhasználva közelebb vonjon másokhoz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért kockázatos sebezhetőnek lenni és megosztani másokkal a fájdalmaidat?
  • Az igazi szeretet a másik ember javát szolgálja. Honnan tudhatod, hogy a másik javára és nem magad miatt teszel valamit?
  • Mit fogsz tenni ma azért, hogy elérj másokat, akár az ő fájdalmaikon segítve, akár a te sebezhetőségeden keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.19.)

Szólj hozzá!

A csendességed nem kell, hogy unalmas legyen

2023. június 29. 03:00 - Anita.B

pexels-fallon-michael-3551711.jpg“Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.” (Jakab 1,22)

Ha valamit erőteljesnek nevezünk, akkor az energiával teli és eredményes. Olyan éltető erő van benne, ami változáshoz vezet. Tudtad, hogy a Biblia tanulmányozásra szánt idő is lehet erőteljes?

De hogy is van ez? Hogyan lesz abból, amit gyakran “elcsendesedésnek” nevezünk, erőteljesen, dinamikusan eltöltött idő?

A dolgok akkor válnak erőteljessé amikor konkrétak lesznek. Tehát ahhoz, hogy a Bibliatanulmányozással töltött időd erőteljes és dinamikus legyen, az olvasott szöveg értelmezésének konkrét cselekvéssé válnia. Más szóval, amikor Isten igéjét olvasod, fel kell ismerned az Igében azokat a konkrét dolgokat, amiket Isten elvár tőled. Azokra az igazságokra kell összpontosítanod, amiket Isten szeretne, hogy most azonnal alkalmazz életedben.

Íme egy szokás, ami segít ebben: miután olvastad a Bibliát, írj egy egymondatos végrehajtási utasítást arról, amit olvastál. Ez abban segít abban, hogy ne csak hallgatója, hanem cselekvője is légy Isten Igéjének.

Egy ilyen utasításnak négy jellemzője van:

Személyre szóló. Nem írhatsz utasítást másnak. Nem arról van szó, hogy a világnak, vagy a házastársadnak, vagy a gyerekeidnek mit kellene megtennie. Arról szól, hogy neked mit kell tenned!

Konkrét. Az utasításod olyan kell, hogy legyen, amit a valóságban konkrétan el lehet végezni és olyan, amit te képes is vagy megtenni. A tágan értelmezhető általánosságok nem segítenek. Valójában az általánosságok aligha eredményeznek cselekvést, hanem inkább tehetetlennek érezzük magunkat tőlük.

Teljesíthető. Ha nem tudod ténylegesen teljesíteni, amit kitűztél, akkor valószínűleg elcsüggedsz. Ha az utasításodban az szerepel, hogy napi öt órát kell imádkoznod, akkor azt nem fogod tudni megtenni. Nem érdemes ilyet leírni! Másrészt, ha az szerepel benne, hogy egy nap se teljen el ima nélkül, az hasznos. Ez egy olyan dolog, ami reálisan megvalósító, teljesíthető.

Igazolható. Más szavakkal konkrét és mérhető célt kell kitűzni elérési határidővel, ami igazolja, hogy sikeresen megtörtént a cselekedet. Ha nem jelölsz ki egyértelműen meghatározott célt határidővel, akkor az csak egy vágyálom.

A Biblia bármely részéhez tudsz ilyen egy egymondatos végrehajtási utasítást készíteni, miközben olvasod. És amikor ezt meg is valósítod, akkor engedelmeskedsz annak, amit a Biblia Jakab levelének 1. fejezetében, a 22. versben mond: “Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat”.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Ennek az áhítatnak az elolvasása után, hogyan változik meg a csendességben Biblia olvasással eltöltött időd?
  • Milyen egymondatos végrehajtádi utasítást fogsz ma véghezvinni a gyakorlatban? 
  • Van benned vágy arra vonatkozóan, hogy azt tedd, amit Isten igéje mond? Hogyan tükröződik ez, az életedben?

*(Daily Hope by Rick Warren 2023.06.21.)

Szólj hozzá!

Miért kell foglalkoznod azzal, hogy rendben legyen a kapcsolatod Istennel?

2023. május 17. 03:00 - Lilla:)

 cross-3764311_1920.jpg

"Az Örömhír megmutatja, hogyan teszi Isten az embereket igazzá." (Róm 1,17 – NCV fordítás)

A "igaz" egy nagyon fontos szó a Bibliában, és több százszor szerepel benne. Például a Bibliában azt olvassuk, hogy Isten szereti az igazságot, és Ő maga az igazság. Máshol azt írja, hogy egy napon Isten igazsággal fogja ítélni a világot. A 23. Zsoltár azt mondja, hogy Isten az igazság ösvényén vezet minket.

De mit jelent egyáltalán az, hogy "igaz"?

Egyszer rákerestem erre egy teológiai szótárban, és a definíció 27 oldalon keresztül volt megfogalmazva! Ha össze akarom foglalni, akkor két dolgot jelent: kapcsolatot és életmódot.

Ha valaki igaz, az azt jelenti, hogy rendben van a kapcsolata Istennel. A Rómaiakhoz írt levél 1. részének 17. verse ezt mondja: "Az Örömhír megmutatja, hogyan teszi Isten az embereket igazzá" (NCV fordítás). Az Örömhír az, hogy Isten helyreállította a kapcsolatot Önmaga és mi közöttünk Jézus halála által, aki megfizette az árat a bűneinkért. Jézus halála miatt személyes kapcsolatunk lehet Istennel.

Az igaz életmódot is jelent. Azt jelenti, hogy igaz módon élünk, úgy, ahogy ezt Isten akarja. A Biblia azt mondja János 1. levele 2. részének 29. versében, hogy "Mindenki, aki az igazságot cselekszi, Isten igaz gyermeke" (The Message fordítás).

Tehát miért kell foglalkoznod azzal, hogy rendben legyen a kapcsolatod Istennel? Mert ez az egyetlen értelmes módja az életnek, és ez az egyetlen módja annak, hogy a Mennybe juss.

Amikor nem vagy kapcsolatban Istennel, nem is élsz igazán, csak létezel. A világon a legtöbb ember nem is él igazán, csak létezik, és megpróbálja végigcsinálni az adott hetet. De teljesen értelmetlen dolog az, ha valaki nincs kapcsolatban az Alkotóval, aki őt egy bizonyos céllal teremtette.

Az élet nem dolgok megszerzéséről vagy bizonyos célok eléréséről szól. Az élet lényege az, hogy megismerd Istent, aki szeret téged, és céllal alkotott meg. Addig nem is élsz igazán, amíg nincs rendben Istennel a kapcsolatod és nem vagy vele élő, személyes kapcsolatban.

A Mennyországba is csak úgy juthatsz, ha rendben van a kapcsolatod Istennel és igaz vagy az Ő szemében. Isten a Mennyet az Ő szeretett gyermekeinek teremtette, és azt szeretné, ha te is vele lennél örökké. Nagyon szeretné, hogy te is a Mennybe juss, azonban nem fog kényszeríteni erre. Választhatod azt is, hogy nem akarsz vele kapcsolatban lenni amíg itt élsz a Földön, viszont ha itt véget ér az életed, nem kapsz majd második esélyt, hogy eldönthesd, hol akarod tölteni az örökkévalóságot.

Isten most ad esélyt arra, hogy állítsd helyre a vele való kapcsolatodat. Azt szeretné, ha úgy döntenél, hogy szereted Őt! És amikor így teszel, akkor helyreáll a kapcsolatod Ővele. Ez a döntés megváltoztatja az életed – itt a Földön is, és az örökkévalóságban is!

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Ha helyreállítja Isten a kapcsolatot veled, akkor miért akarja mégis, hogy tanulj és növekedj a szellemi érettség terén?
  • Mit jelent az, hogy kapcsolatod van Istennel? Hogyan néz ez ki a te életedben?
  • A saját szavaiddal hogyan magyaráznád meg azt, hogy valakinek helyreáll a kapcsolata Istennel, és igaz az Ő szemében? Milyen változást hozott a te életedben az, hogy helyreállt a kapcsolatod Istennel?

Még ma helyreállíthatod a kapcsolatodat Istennel!

A bűneid elválasztanak Istentől, és te magad semmit nem tehetsz azért, hogy rendbe hozd a dolgokat. Szükséged van valakire, aki megment a bűneidtől és elfogadhatóvá tesz Isten számára – hogy igazzá legyél.

Ezért küldte el Isten Jézust. Az ő kereszthalála fizetség volt minden bűnért és rosszért, amit valaha elkövettél vagy elkövetsz majd. Jézus lehetővé tette számodra, hogy kapcsolatba kerülj Istennel, az Atyával. A Biblia azt mondja, "Igazzá váltunk Isten számára azáltal, hogy Jézus Krisztusba helyeztük a hitünket. Ez pedig igaz mindenkire, aki hisz, nem számít, hogy kik vagyunk" (Róm 3,22 – NLT fordítás).

Elindulhatsz a Jézussal való közös úton, ha hiszel Őbenne és megvallod a bűneidet. Ha készen állsz átadni az életed Jézus Krisztusnak, kezdd ezzel az egyszerű imával: "Drága Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és a bocsánatodat kérem. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a Te Fiad. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért, és hogy Te feltámasztottad Őt a halálból. Bízni akarok Jézusban mint Megváltómban, és követni akarom Őt mint Uramat a mai naptól kezdve. Igaz akarok lenni, és helyre akarom állítani a kapcsolatomat Veled. Vezesd az életem és segíts a Te akaratod szerint élni és cselekedni. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.05.10.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása