Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Azért szeretünk, mert Isten előbb szeretett minket

2014. február 10. 03:00 - Robin85

“Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.” 1 János 4:19

 gods-love.jpg

A Biblia azt mondja az 1 János 4:19-ben: “azért szeretünk, mert (Isten) előbb szeretett minket”. Isten mindenben az első. Ő kezdeményez. Az egyetlen ok, ami miatt te vagy bárki más Istent szeretheti, az az, hogy ő előbb szeretett. Azzal mutatta meg ezt a szeretetét, hogy elküldte Jézus Krisztust a Földre, hogy helyetted meghaljon. Azzal mutatta meg ezt a szeretetét, hogy megalkotott téged. Azzal mutatta meg ezt a szeretetét, hogy neked adta mindazt, amivel most az életben rendelkezel. Azért szeretünk, mert Isten előbb szeretett minket.

Ha meg akarod tanulni, hogy miként szeress másokat, ahhoz először meg kell értened és át kell érezned, hogy mennyire nagyon szeret Isten. Amikor érzed ezt a feltétel nélküli szeretetet, sokkal megengedőbb leszel az emberekkel. Nem leszel olyan dühös, amilyen korábban voltál. Türelmesebbé válsz. Sokkal könnyebben fogsz megbocsájtani. Sokkal irgalmasabb leszel. Kegyelmet fogsz gyakorolni másokon.

Az az oka annak, hogy ítélkező, cinikus, dühös, önigazoló, másokat lenéző embereket látsz, hogy ők saját magukat sem tartják nagyra. Nem érzik jól magukat a bőrükben. Nem érzik szeretve magukat. Nem éreznek megbocsájtást. Nem érzik a kegyelmet. Vétkesnek érzik magukat. Rosszul érzik magukat. Persze, ha rosszul érzik magukat, biztosan nem akarják, hogy te jobban érezd magadat.

Lehet, hogy egyike vagy ezeknek az embereknek. Lehet, hogy megsérültél a szüleid által, a nevelőiden vagy egy partnereden keresztül. Lehet, hogy bántalmaztak vagy kihasználtak, esetleg elutasítottak vagy megtagadtak. Lehet, hogy van néhány sebhely a szíveden. 

Nem tudsz olyat adni másoknak, amit valamikor te ne kaptál volna meg valakitől. A szeretet nélküli embereket nem szerették. A megbántott emberek megbántanak másokat. Ha tele vagy haraggal és türelmetlenséggel, ha nem érzed magad szeretve, mit gondolsz, ez miért van így? Nem leszel képes másokat szeretni. Meg kell értened, hogy mennyire szeret Isten, és engedned kell, hogy meggyógyítsa a szívedet, így tud keresztülfolyni rajtad a szeretete. Lehetetlen másokat szeretni mindaddig, amíg nem érzed igazán szeretve magadat. 

A Biblia azt mondja: “és mi ismerjük és bízunk abban a szeretetben, amellyel Isten szeret minket.” (1 János 4:16a) Ismered Isten szeretetét? Bízol Isten feléd irányuló szeretetében? Nehéz dolgod lesz másokat szeretni, amíg te magad nem tapasztalod meg Isten rajtad átáramló szeretetét.

Beszéljétek át

  • Ki tudod jelenteni, hogy Isten szeretetével szeretsz másokat? Hogyan mutatod ki ezt a szeretetet mások felé?
  • Miért segítene Isten szeretetének megértése mások felé irgalmasnak lenni?
  • Milyen múltbeli sérülés akadályoz meg abban, hogy elfogadd Isten szeretetét és azt másoknak továbbadd?
Szólj hozzá!

"Kedves barátaim! Isten, az Atya már régen kiválasztott titeket..."

2013. szeptember 14. 00:01 - rorsy

"Kedves barátaim! Isten, az Atya már régen kiválasztott titeket és tudta, hogy az Ő gyermekei lesztek." (1Pt 1,2 LB)

Lesznek előttünk akadályok - mindig is voltak. Talán azért érzed csüggedtnek magad, mert harcolnod kell a kapcsolataidban, vagy mert akadályok állnak a karriered útjában, vagy talán mert nem vagy teljesen egészséges.

Amikor a csüggedés időszaka beköszönt, egy dologban biztos lehetsz: Isten választott téged, hogy a családja tagja légy. Már jóval azelőtt, hogy Te Őt választottad volna, Ő már kiválasztott téged!

A Biblia azt írja az 1Pt 1,2-ben: "Kedves barátaim! Isten az Atya, már régen kiválasztott titeket és tudta, hogy az Ő gyermekei lesztek." (LB)

Isten nem azért választott ki, mert tettél valamit. Mindezt azért tette, mert Ő az, Aki, és Ő így döntött. Nem azért, mert elég jó, elég okos, vagy elég szellemi ember voltál, hogy megmentsen. Azért mentett meg, mert szeret!

És ez  jó hír - az evangélium! Ez az a jó hír, amelyre az egész életedet építened kell.

Mivel semmit nem tettél, amivel kiérdemelted a helyed Isten családjában, semmit nem tehetsz azért sem, hogy elveszítsd azt. Az 1Péter 1,3 ezt írja: "Az Ő határtalan irgalma az, ami nekünk adta az újjászületés jogát, így most már Isten családjának tagjai vagyunk."

A Te helyed Isten asztalánál az Ő kegyelme révén van fenntartva, nem a teljesítményeid alapján. Régen sem érdemelted meg, most sem érdemled meg. De a világegyetem Teremtője ezt mondja: "Azt akarom, hogy része légy a családomnak."

Beszéljünk róla:

  • Az a tény, hogy Isten családjában biztos helyed van, hogyan kellene, hogy megváltoztassa a magatartásod és az életszemléleted?
  • Mit tehetnél a mai napon azért, hogy megnyugodj és megpihenj Isten szeretetében és elfogadásában?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 09. 07.)

Szólj hozzá!

Légy irgalmas másokkal

2013. szeptember 06. 03:00 - FHanna

"A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. " Jakab 3:17

A Biblia azt írja, hogy a bölcsesség irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes: "A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató."

Más szavakkal, bölcs dolog kegyelmet mutatni mások felé, ha valamit elrontanak, mikor elszúrják, mikor vétkeznek, mikor esetlenek, mikor hibáik vannak, mikor elbuknak.

Ki a legbölcsebb személy a világon? Isten. Ki a legkegyelmesebb személy a világon? Isten. Tehát minden alkalommal, mikor ítélkezek, bolond dolgot teszek. Minden alkalommal, mikor irgalmas vagyok, olyan vagyok, mint Isten. És az a bölcs dolog! Bölcs döntés elengedni dolgokat másoknak, mivel Isten folyton elenged neked dolgokat.

Mindened, amid van az életben, az Istentől van - még a következő lélegzeted is. Ha azt kaptad volna, amit érdemelsz, akkor nem élnél. Isten mégsem azt adja neked, amit érdemelnél. Azt adja, amire szükséged van. És az a kegyelem.

A bölcs emberek azt adják másoknak, amire szükségük van, nem azt, amit megérdemelnek. Az pedig a kegyelem és a bölcsesség. A bölcs emberek nem hangsúlyozzák mások hibáit, mert irgalmasok.

A Példabeszédek 17:9 írja: "Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától."

Mike a Saddleback gyülekezet munkatársa volt sok-sok éven keresztül. A minap összefutottunk vele és a feleségével, Sallyvel, akivel épp aznap ünnepelték az 50. házassági évfordulójukat. Sally épp indult, szóval odamentem az autóhoz gratulálni neki. Megkérdeztem tőle, mi az 50 évig tartó házasság titka. Rám nézet és azt mondta, "Pásztor, sosem próbáltam őt megváltoztatni."

Miután elment odamentem Mike-hoz, aki kicsit feljebb állt és tőle is ugyanezt kérdeztem. Azt válaszolta, "Sosem próbáltam őt megváltoztatni."

A bölcsesség irgalommal teljes.

Beszéljetek róla:

  • Mit kell elengedned a kapcsolataidban, hogy irgalmat tudj mutatni?
  • Kik azok az emberek az életedben, akiket bölcsnek tartasz a fentiek alapján? Hogy adnak példát a bölcsességükről?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.08.29.)

Szólj hozzá!

Isten kegyelme teljes

2013. augusztus 09. 03:00 - FHanna

"Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek." (2 Kor. 1:12)

infinity (1).jpg

A körülményeidre való tekintet nélkül és függetlenül attól hogyan érzed magad, támaszkodj Isten változhatatlan jellemére.

A 2 Korinthus 1:12 írja: "Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy az Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek."

A körülményeid nem képesek megváltoztatni Isten jellemét. Isten kegyelme még mindig teljes, még mindig itt van a számodra, akkor is, ha nem érzed.

Emlékeztesd magad azokra az örökérvényű dolgokra, amiket Istenről tudsz: Ő jó, Ő veled van, Ő tudja min mész keresztül, Ő törődik veled, Ő szeret és Neki egy fantasztikus terve van az életedre.

Raymond Edman - Billy Graham egyik tanítója - mondta: "Sose kételkedj a sötétben affelől, amit Isten mondott neked a világosságban."

Szóval, mit mondott neked Isten a világosságban, ami felől most kételkedsz a sötétben? Miért kételkedsz Istenben? Emlékezz, a körülményeid nem változtathatják meg Isten jellemét!

Beszéljünk róla:

  • Mit tanultál Istenről és az Ő szeretetéről az életed napsütötte szakaszain?
  • Hogyan fognak ezek az igazságok átvezetni az életed nehezebb részein?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.08.02.)

Szólj hozzá!

Több időt a megtérésre

2013. július 23. 03:00 - *Agota*

Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. (2 Péter 3:9)

A történelem a tetőfoka felé halad. Miért nem vet véget Isten az egész földnek? Mert be akarja mutatni a kegyelmét.

A Biblia azt mondja 2 Péter 3:9-ben: “Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”

Isten azért viseli el a fájdalmat, melyet a föld okoz neki, mert próbál nagyon türelmes lenni. Arra vár, hogy lépd át a képzeletbeli vonalat és kezd el a vele való kapcsolatodat.

Mikor valaki odajön hozzád és azt mondja: “Nem tudok egy olyan Istenben hinni, aki nézi, ahogy az emberek szenvednek...” ezt válaszold rá: “Ilyen Istenben én sem hiszek. Isten nem ilyen Isten. Sőt, nem is tudod elképzelni, hogy Istent mennyire bántja, mikor látja a Föld bűneit. Sokkal jobban fáj neki, mint bárki másnak! Nagy fájdalmat okoz neki, amikor látja, hogy teremtményei hogyan viselkednek egymással.”

Abban az Istenben hiszek, aki egy nap véget vet minden ördögi dolognak. Lesz egy elszámolás. Egy nap megméredtetik minden rosszakaró, és azokat, akik Isten családjához tartoznak, Ő magával viszi majd, hogy vele éljenek örökké, egy tökéletes helyen.

Ha még nem adtad át életed Jézusnak, biztos vagyok abban, hogy a mai áhitatot azért olvasod, mert Isten azt akarta, hogy ezt az üzenetet meghalld. Jézus azt mondja a János 10:10-ben, hogy Ő azért jött, hogy bőséges életünk lehessen, de ezt az életet csak úgy élhetjük, ha őt követjük.

Hogy jobban megérthesd, hogy hogyan lehetsz Jézus Krisztussal kapcsolatban, látogass el ide: www.rickwarren.org. Kattints a “Know God” szövegre, itt majd találsz egy videót, ami elmagyarázza, hogy mit jelent Isten családjába tartozni.


Beszéljetek róla:

  • Mikor arról olvasol, hogy Isten türelmesen vár a megtérésünkre, mit mondd ez neked el róla?
  • Kiket ismersz, akiknek nincs kapcsolata Jézus Krisztussal? Tudnál imádkozni, hogy Isten türelmes legyen velük, és megadja a lehetőséget, hogy halljanak róla?

Daily Hope by Rick Warren, 2013.07.16.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása