Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Dicsőíts az adakozásoddal!

2021. december 19. 03:00 - gerbeaud

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden bevételed első részét neki adod!” (Péld 3,9 TLB fordítás)

Gyerekkoromban gyakran vásároltam vagy készítettem apró ajándékokat a szüleimnek. Valahányszor ajándékot adtam a szüleimnek, végtelenül boldogok voltak. Nem mintha bármire is szükségük lett volna tőlem – nem volt. Csak örültek, hogy gondoltam rájuk.

Nyolc éves voltam, amikor bementem egy használtruha-boltba, és vettem édesanyámnak egy ruhát 25 centért. Szerintem klassz ruha volt. Körülbelül négyes méretű volt, anyám pedig 12-es. Az eladó azt mondta: „Ricky, anyád még a nagylábujját sem tudná beletenni ebbe a ruhába.” Nagyon megsértődtem, és sírva mentem haza. Amikor odaadtam a ruhát anyukámnak, nagyon meghatódott. És amikor meghalt, megtaláltam ezt a ruhát az egyik fiókjában. Megőrizte hosszú évtizedeken át.

Semmit nem adhatsz Istennek, amire szüksége van. De amikor felajánlasz neki valamit, azt mondod: „Istenem, szeretlek. Épp rád gondolok. Az első helyre akarlak tenni az életemben.” 

A Biblia azt mondja: „Tiszteld az Urat azzal, hogy minden bevételed első részét neki adod!” (Péld 3,9 TLB) Ezt hívják tizednek. A Biblia azt mondja, hogy a tized a kereseted 10 %-a, és ezt kell odaadnod elsőként a jövedelmedből.

A tizeddel nem csak Isten iránti tiszteletünket fejezzük ki. Ez egyben a dicsőítés egy fajtája is. De a Biblia azt is mondja, hogy nem minden adakozás dicsőíti Istent. Tehát milyen adakozásunkkal dicsőítjük az Urat?

A Biblia azt mondja: „Minden hét első napján tegyétek félre megkeresett pénzetek egy részét!” (1Kor 16,2 NLT)

A dicsőítő adakozásnak nem te mondod meg a célját. Ez azt jelenti, hogy nem te irányítod a felhasználást, nem mondod meg Istennek, hogy mit kezdjen vele.

A dicsőítő adakozás ott történik, ahol imádkozol. Remek dolog jótékonysági szervezeteknek vagy rászoruló barátoknak adományozni, de ez nem a tizeden keresztüli dicsőítés. Az igazi dicsőítő adakozásod a helyi gyülekezetedhez megy.

A dicsőítő adakozás tervezett. Nem csak úgy spontán adsz. Imádkozol érte.

A dicsőítő adakozás arányos. Ha nem kerestél semmit azon a héten, ne adj semmit! Ha keveset keresel, keveset adsz. Ha sokat keresel, sokat adsz.

Végül Isten nem a pénzedet akarja. Azt akarja, amit a pénzed képvisel. A szívtől a pénztárcáig vezet a test legérzékenyebb idegszála. Isten a szívedet akarja, de azt mindennél jobban. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, milyen hozzáállást vár tőled Isten, amikor adakozol?
  • Hogy viszonyul ehhez a jelenlegi hozzáállásod?
  • Hogyan befolyásolja az adakozáshoz való hozzáállásodat annak a tudata, hogy Isten jobban akarja a szívedet, mint a pénzedet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.12.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása