Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Nincs kockázat nélküli hit

2019. december 07. 03:00 - nagynikoletta

trapeze_artists.PNG

„Hit által járunk, nem látás által” (2Kor 5,7 ESV fordítás).

Nincs kockázat nélküli hit.

A hit azt jelenti, hogy úgy lépsz ki az ismeretlenbe, hogy nem is tudod, mit rejt az ismeretlen. A Biblia azt mondja Pál a korinthusiakhoz írt második levele 5. fejezetének 7. versében: „Hit által járunk, nem látás által” (ESV fordítás). Ez azt jelenti, hogy a testi szemeink helyett lelki szemeinkkel látva járunk. Isten szemszögéből nézzük a dolgokat, nem pedig emberi szempontból.

Hit az, hogy elengeded a biztonságot. A hit kifejezi azt, hogy „Szembenézek a félelmeimmel. Megkockáztatom a kudarcot. Merek előre lépni.”

Amikor a gyermekeim kicsik voltak, elvittem őket a cirkuszba. A kedvenc részem az volt, amikor a trapézművészeket néztük. Az egyikőjük lendült, majd a másik elhagyta az állványt. Akkor elérkezik az igazság pillanata, a trapézművésznek döntést kell hoznia: „Ha megragadom a másik művészt, el kell engednem a trapézt. Engedjem el az egyik biztonságát, hogy megragadjam a másikét?”

Természetesen, neki nem állt rendelkezésére az egész nap, hogy ezen gondolkozzon. Ha vár a következő pillanatig, akkor vissza fog lendülni, és minden lendületvétellel kicsit távolabb kerül a céljától. Egyhamar le fog állni, és meg fog rekedni. Nincs idő habozásra.

Ugyanez a helyzet a hittel is. Ha Jézus követőjeként növekedni szeretnél, kockázatot kell vállalnod. Amikor Péter vízen járt, először el kellett hagynia a hajót. Neked is el kell hagynod a megszokott biztonságot az Isten célja szerinti biztonságért. El kell engeded, és meg kell ragadnod a legjobbat, amit Isten neked szánt.

A hit megkockáztatja a kudarcot. Befektetsz időt, pénzt, energiát vagy hírnevet tudva, hogy nem kell félned az ismeretlentől vagy attól, hogy mi fog történni, ha egyedül nem tudod elvégezni. Amikor a hited mozgat, és nem a félelmeid, Isten valami fantasztikus dolgot vihet véghez rajtad keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen kockázatot vonakodtál vállalni a kudarctól való félelem miatt?
  • Milyen biztonságot jelentő dolgok akadályoztak meg abban, hogy kockáztass azért, hogy elérhesd a legjobb dolgokat az életben?
  • Hogyan kerültél közelebb Jézushoz a hit egy konkrét lépésén keresztül?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.30.)

Szólj hozzá!

Készen állsz a rád váró csodára?

2017. november 11. 03:00 - Szíj Melinda

„Sokáig éljen a király! Az én Istenem elküldte angyalát, hogy összezárja az oroszlánok száját, és ne tehessenek kárt bennem, mert ő az ő látómezején ártatlannak talált engem. És neked sem tettem semmit ellenedre, Felség” (Dániel könyve 6:21-22 NLT-fordítás).

31478-daniel_in_lions_den.jpg

Tapasztaltál már csodát az életedben? Sajnos, sok keresztyén nem, mert még sosem adtak rá alkalmat Istennek. Ezek a hívők egész életükben kizárólag a biztonságra törekedtek.

Akarod, hogy Isten veled is csodát tegyen? Akkor kockáztass!

Nem félj kimerészkedni a meredély szélére, a gyümölcs ott terem.

Ha nem vagy hajlandó szembenézni életed komolyabb nehézségeivel, sosem tudod meg, hogy Isten képes megoldani őket. Ő akkor lép a színre, amikor te már eljutottál végső erőfeszítéseidhez. Ha sohasem teszel olyat, ami meghaladja lehetőségeid és képességeid, akkor valójában nem bízol Istenben.

A legtöbben biztonságos korlátok között élnek, és félnek ledönteni azokat. Pedig Isten segítségével messze többre lennének képesek.

A bibliai Dániel nagyszerű példája ennek az alapelvnek. Ő megtapasztalta a csodákat, mert nem riadt vissza a kockázatvállalástól.

Dániel könyvének 6. fejezetében, amikor a király olyan rendeletet hozott, hogy rajta kívül senkihez sem lehet imádkozni, Dániel ellenszegült a rendeletnek – méghozzá nyíltan. Ezután pedig vállalta annak kockázatát, hogy teljes elszántsággal, naponta három alkalommal egy nyitott ablak előtt fohászkodjon Istenhez. A király erre megtorlásul egy oroszlánverembe vetette.

Isten csodát tett, mert Dániel hittel cselekedett. Az emberek általában nem élnek túl egy éjszakát egy éhes oroszlánokkal teli veremben.

Ám az oroszlánveremben töltött éjszaka után Dánielnek királyi látogatója érkezett – és a király legnagyobb ámulatára Dániel életben volt. Így szólt a királyhoz: „Sokáig éljen a király! Az én Istenem elküldte angyalát, hogy összezárja az oroszlánok száját, és  ne tehessenek kárt bennem, mert ő az ő látómezején ártatlannak talált engem. És neked sem tettem semmit ellenedre, Felség” (Dániel könyve 6:21-22 NLT-fordítás).

A király ezt követően úgy rendelkezett, hogy Dánielt emeljék ki a veremből.

Csoda történt tehát, hiszen Dániel hősies ellenszegülése a király szentségtörő rendeletével szemben, kiváltotta Isten segítségét - a csodát.

Minél több kockázatot vállalsz, és minél több problémával küzdesz meg, annál több csodában lesz részed.

Bízz tehát az Úrban, és merészkedj ki a meredély szélére.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mely más hívőktől hallott „csodás történetek” – akár személyesen ismered ezeket, akár nem – bátorítottak téged leginkább?
  • Hazárdíroztál-e valaha hívőként, és ha igen, milyen csodához vezetett ez?
  • Életed mely pontján vezérel az Úr kockázatvállalásra? Hogyan szándékozol válaszolni Istennek?  

* (Daily Hope by Rick Warren - 2017.11.04)

Szólj hozzá!

Egy anekdota az ellenszerről

2012. december 22. 03:00 - jletti

"Ő pedig ezt mondta: "Leányom, kockáztattad a hitedet, de teljesen meggyógyultál. Élj jól, légy áldott!" (Márk 5:34, MSG fordítást)

Amikor régen cikket írtam a középiskolai újságba, tanárunk azt mondta: "A különbség e között az osztály között és a többi osztály között az, hogy amikor a többi osztályokban a diákok beadják a házijukat, akkor az egyedüli ember, aki láthatja a hiábáikat, az a tanár. Ebben az osztályban viszont, ha hibáztok a házi feladattal, az megjelenik az újságban és mindenki láthatja." 

Néhány napja hibát követtünk el, ugyanis hibásan közöltünk egy főcímet, mely így jelent meg: "Az önzetlen adakozás a materializmus anekdótája." Kétségkívül, Isten felhasználhatja valakinek a vicces és érdekes kis történetét - azaz anekdótáját -  a materializmus ellenszereként, de a főcímnek mégis a következőnek kellett volna lennie: "Az önzetlen adakozás a materializmus ellenszere."

Tökéletlen emberek vagyunk, akik egy tökéletes Istent szolgálunk, és ezért az elnézéseteket kérem.

Ahogy már korábban említettem, az egyik dolog, amit Rick pásztor mondani szokott, ez : "Azt akarom, hogy minden munkatársam kövessen el legalább egy nagy hibát minden héten. Ha nem hibáztok, akkor nem is próbáltok ki semmi újat." Ez alatt ő azt érti, hogy nem akarja, hogy féljünk új és kreatív dolgokat kipróbálni, még ha ezzel néha azt kockáztatjuk, hogy hibázunk.

Volt egyszer egy nő, aki "tizenkét éve vérfolyásos volt", már mindenféle orvosnál járt, akikre nem csak, hogy ráköltötte minden pénzét, de még rosszabbul lett, mint azelőtt. Egy nap meglátta Jézust, amint áthalad a sokaságon és azt gondolta magában: "Ha megérinthetem akár csak a ruháját is, tudom, hogy meggyógyulok."(Márk 5:28)

"Abban a pillanatban, amikor ezt megtette, elapadt a vérzés forrása. Érezte testében a változást, tudta, hogy kigyógyult a betegségéből"(Márk 5:28, MSG fordítás).

Jézus megfordult és azt mondta: "Ő pedig ezt mondta: "Leányom, kockáztattad a hitedet, de teljesen meggyógyultál. Élj jól, légy áldott!" (Márk 5:34, MSG fordítás)

Lehet hogy neked is van egy "bajod" az életedben, amit hordozol, és amiről nem hiszed, hogy valaha is megváltozik, és nem hiszed, hogy valaha is kigyógyulhatsz belőle. Lehet, hogy Jézus arra kér téged, hogy kockáztass, de te félsz attól, hogy kinyújtsd a karod és megérintsd a ruhája szegélyét.

Vállald a kockázatot, és nézd meg, hogy mit tesz Isten. Valójában, a kockázat vállalása az egyik módja hited elmélyítésének - mivel így minden egyes apró lépés önbizalmat ad neked ahhoz, hogy nagyobb lépéseket merj megtenni.

Beszéljetek róla:

  • Már nem sok van hátra, ahogy elmúlik a Karácsony, mindjárt itt az Új Év. Az életednek melyik részén van szükség változásokra 2013-ban? Jézus azt mondja: "Minden lehetséges annak, aki hisz" ( Márk 9:23).


(Daily Hope by Jon Walker, 2012.12.15)

Szólj hozzá!

Istennek engedelmeskedni kockázatvállalással jár

2012. december 14. 03:00 - zsófi68

"Amikor Heródes meghalt, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában Egyiptomban, és ezt mondta: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menj Izráel földjére, mert meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek." (Mt 2,19-20)

understanding_fear.jpg

Amilyen kényelmetlen volt József számára, hogy családjával Egyiptomba költözzön, elképzelhető milyen ijesztő lehetett számára Isten parancsának engedelmeskedni, és visszajönni Izraelbe. Olyan lehetett, mint az oroszlán szájába dugni a fejét. Arra készült, hogy Máriát és Jézust visszaviszi oda, ahol a fia élete veszélyben forgott. De mert bízott Istenben és abban, amit Ő mondott, József vállalta a kockázatot és elindult, mert tudta, hogy Izrael az a hely, ahol lennie kell.

A Biblia írja: "Mikor félek is, benned bízom" (Zsolt 56,4 CEV fordítás) Vegyük észre, hogy az angol fordítás azt mondja, "mikor félek", és nem azt, hogy "ha félek". Lehet, hogy félelmek nélküli életet szeretnénk élni ebben a világban, de ez csak a Mennyben fog megtörténni. Ebben az életben ilyen vagy olyan félelemmel, de szembe kell néznünk.

Vannak kisebb és nagyobb félelmeink. Félünk a jövőtől, mi fog történni a munkánkkal, a családunkkal, és félünk kisebb dolgoktól is: vajon helyes volt-e az, amit mondtunk valakinek, jól sikerült-e a prezentációnk, de még egy telefonhívástól is félhetünk.

Mindegyik helyzetben választási lehetőségünk van. Hagyjuk, hogy a félelem vezesse az életünket, vagy vállaljuk a kockázatot hittel, tudva, hogy van egy Istenünk, aki szeret minket.

Hitben való kockázatvállalás lehet az is, hogy olyan helyre megyünk, ahol korábban még nem jártunk, vagy megbocsátunk valakinek, akiről azt hittük, hogy nem tudunk megbocsátani neki. Jelentheti azt, hogy otthagyjuk az állásunkat. Hitben való kockázatvállalás lehet az imádkozás is valamiért, vagy hogy úgy döntünk, Istenre bízunk egy szituációt vagy kapcsolatot, amit addig görcsösen mi irányítottunk.

Beszéljünk róla:

  • Milyen krisztusi kockázatvállalás megtételét kéri tőled Isten?

(Daily Hope by Tom Holladay, 2012. 12. 07.)

Szólj hozzá!
Címkék: kockázat bízni

Isten kockázatos engedelmességet kíván tőled

2012. október 03. 03:00 - FHanna

"Ha kockáztatod az életed, többet szerezhetsz mint amennyiről valaha is álmodtál." (Lukács 19:26-MSG Bible-angolból ford.)

Ha Isten azt mondja neked, hogy lépj meg valamit hitben, de te hezitálsz míg megmutatja a második lépést is, akkor nem te vársz Istenre. Ő vár rád.

Isten a kockáztatásokat használni tudja, kicsiket és nagyokat egyaránt, hogy mélyebbre juttasson a hitedben. Ezért azt akarja, hogy lépjünk meg hitben dolgokat, akkor is, ha nem tudjuk hova visz minket a második lépés. A "nem-tudás" hitet követel, és a "nem-tudás" rákényszerít minket, hogy Istenre támaszkodjunk, hogy vezessen
tovább bennünket.

Attól függetlenül, hogy mit látunk egy Isten által elénk helyezett kockázat túloldalán, az igazság az, hogy Isten már ott van. Ami egy rizikós helyzetnek tűnik, valójában a legbiztosabb garanciát hordozza magában - Isten garanciáját -, hogy Ő munkálkodik az életedben.

  • Istennek ezzel a garanciájával bátran engedelmeskedhetsz a lehetetlennek tűnő dolgokban, még ha kockázatos is, ha ő neked adja az erejét.
  • Istennek ezzel a garanciájával bátran engedelmeskedhetsz abban, hogy szeress más hívőket olyan mélyen és olyan gazdagon, hogy azon meglássa a világ, hogy Isten szeretete árad rajtad keresztül.
  • Istennek ezzel a garanciájával bátran engedelmeskedhetsz abban, hogy szeresd a szerethetetlen szomszédaid, ahogy Isten szeret téged akkor is mikor nem tűnsz szerethetőnek.
  • Istennek ezzel a garanciájával bátran engedelmeskedhetsz abban, hogy változtass a fontossági sorrendeden, hogy megfeleljen Isten fontossági sorrendjének, hitben feláldozva azokat a dolgokat, amiket nem tarthatsz meg, olyanokért, amiket nem vehetnek el tőled.
  • Istennek ezzel a garanciájával bátran engedelmeskedhetsz abban, hogy tanítvánnyá tégy minden embert, bemerítve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítva őket a kockázatos engedelmességre, ami Jézus követésével jár Isten biztosításával (Máté 28:19-20).

Beszéljünk róla:

  • Milyen feladat van előtted, ami lehetetlennek tűnik?
  • Hogy közelítenéd meg ezt a feladatot, ha rájönnél, hogy Istentől van?

(Daily Hope by Jon Walker, 2012.09.25.)

Szólj hozzá!