Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten megoldása a magányra

2017. június 13. 03:00 - kennedymárti

“De az Úr az én pártomra állt és megerősített.”(2 Timóteus 4:17, NIV fordítás)

A Biblia a következőkre bátorít, amikor a magánnyal próbálunk megbirkózni:

Először is, helyezzük a fókuszt mások szükségeire. Választhatjuk azt, hogy mások felé fordítjuk a tekintetünket ahelyett, hogy csak önmagunkra fókuszálnánk. Kereshetünk különböző lehetőségeket arra, hogy szolgáljunk mások felé. Pál apostol azt tartotta legfőbb céljának, hogy minél több embernek beszéljen Jézusról: „De az Úr az én pártomra állt és megerősített, hogy hirdetni lehessen rajtam keresztül a tiszta evangéliumot és eljuthasson az minden pogányhoz.” (2 Timóteus 4:17, NIV fordítás)

Másodszor, fókuszáljunk arra a célra, amire Isten elhívott. Bár Pál apostol börtönben volt, mégis mindig azt tartotta szem előtt, hogy megvalósítsa a legfőbb célt, és továbbra is Jézusról beszélt az embereknek. Valójában, amikor házi őrizetben volt Rómában, akkor írta számos olyan levelét, amelyek ma az Újtestamentum részét képezik.

Harmadszor, helyezzük előtérbe, hogy másokon segítünk. Ahelyett, hogy az járna a fejedben, hogy „olyan magányos vagyok”, mondd ezt Istennek: „Atyám, segíts nekem, hogy barátja lehessek valakinek, akinek barátra van szüksége. Segíts, hogy tudjak segíteni a magányos embereken.” Ez nagyon hatásos ellenszer a magányra.

Segíthetsz másoknak azzal, hogy megajándékozol valakit egy emberi kapcsolattal ─ az ajándék te magad vagy.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez: 

  • Beszéljétek meg, miért fontos ez az igevers: „De az Úr az én pártomra állt...” (2 Timóteus 4:17, NIV fordítás)
  • Hogyan segíthet az a magányodon az, hogy megvalósítod azt a célt, amire Isten elhívott?
  • Mondj néhány példát, hogyan lehet elérni és támogatni olyan embereket, akik magányosak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.06.) 

Szólj hozzá!

Isten közel van

2016. december 19. 03:00 - K. Juc

„Közel van az Úr mindenkihez, aki segítségül hívja.” (Zsolt 145:18/a, NIV-fordítás)

Isten nem olyan távoli, mint a legtávolabbi csillag. Egy szívdobbanásnyira van csak tőled. Ott van veled minden pillanatban. Az apostolok cselekedetei 17. fejezetének 27. versében így ír erről a Biblia: „Isten mindezt azért tette, hogy az emberek keressék Őt, és talán kinyújtsák a kezüket utána, és megtalálják. Habár nincs messze egyikünktől sem.” (NIV-fordítás)

Talán úgy érzed, hogy Isten fényévekre van tőled. De jól tudjuk, hogy az érzésed és a valóság nem mindig egyezik. Az igazság az, hogy Isten most is veled van.

Mert Ő olyan Atya, aki közel áll hozzád.

Sohasem túl elfoglalt ahhoz, hogy figyeljen rád. Ő ennyire közeli, és ilyen a szeretete. A 145. zsoltár szerint „Közel van az Úr mindenkihez, aki segítségül hívja.” Mindig közel van, amikor segítségül hívod. Sokkal többször gondol rád, mint te Őrá. Már a születésed előtt is gondolt rád, és ugyanezt teszi minden nap minden percében. Az igazság az, sokszor mi vagyunk túl elfoglaltak ahhoz, hogy Istenre figyeljünk. Ő viszont sosem túl elfoglalt ahhoz, hogy velünk foglalkozzon.

Isten szereti kielégíteni a szükségletünket. És ezt még csak nem is vonakodva teszi. Szereti megtenni ezt! A Máté evangéliuma 7. fejezetének 11. verse szerint Ha tehát ti […] tudtok jó ajándékot adni a gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!" Örülj annak, hogy Isten örömét leli abban, ha jó dolgokkal ajándékozhat meg.

Isten együttérez veled a fájdalmadban. Vannak olyanok közöttetek, akik valamilyen nagyobb nehézségen mennek át ezen a héten, és ezért szükségetek van erre az Ige-versre. „Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti a reményvesztett lelkűeket.” (Zsolt 34:18) Isten közel van hozzád, és megért. Fordulj hozzá!

Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mivel kapcsolatban érzed, hogy segítségül kell hívnod Istent?
  • Miből tudhatod, hogy Isten közel van hozzád?
  • Mit kell megváltoztatnod az életedben ahhoz, hogy ne legyél túl elfoglalt Istenhez fordulni?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2016. 12. 12.)

Szólj hozzá!

Kapcsolatra lettél teremtve

2013. november 13. 03:00 - Robin85

 “…Nem jó az embernek egyedül lenni…” (1 Mózes 2:18)

6 2013.11.13.jpg

Amit gyakran magánynak hívsz, az valójában egy honvágy Istenhez. Csak ezt soha nem ismerted fel. Arra lettél teremtve, hogy egy személyes, bensőséges kapcsolatban élj Jézus Krisztussal, egy kapcsolatban, amit Isten annyira akar, hogy a halálával fizetett érte. Tulajdonképpen, a fia halt meg azért, hogy a tiéd lehessen ez a kapcsolat. Ezt soha semmi sem fogja helyettesíteni – sem személyek, sem tapasztalat, sem drog, sem siker, sem ingóság, sem tulajdon. Semmi sem fogja kitölteni azt a tátongó lyukat a szívedben, amit Isten saját maga számra hozott létre. Azt akarja hogy ismerd őt.

Hogyan ismerheted meg Istent?

  1. Nyisd meg az életedet Jézus Krisztusnak. Mondd: “Jézus Krisztus, meg akarlak ismerni. Meg akarom tanulni, hogy úgy szeresselek téged, ahogyan te szerettél, még mielőtt tudtam volna róla. Azt akarom, hogy kapcsolatba kerüljünk.” Istennel való kapcsolatra lettél megalkotva – nem félelem alapú vallásosságra, törvényekre, szabályokra és szertartásokra, hanem egy személyes kapcsolatra, amiben folyamatosan Istenhez beszélsz és Ő tehozzád. Ez az ellenszer a legmélyebb magányosságodra.
  2. Csatlakozz egy családias gyülekezethez. Nem magányos farkas keresztyénnek kell lennünk. Találj egy olyan területet, ahol becsatlakozhatsz. Kapcsolódj be egy kis csoportba, ahol a többiek megismerhetnek és ahonnan támogatást kaphatsz, amikor átmész azokon a bizonyos nehéz időkön. Kockáztass. Vállald a rizikót. Kapcsolódj be egy kiscsoportba.

A valódi ok, amiért olyan sok keresztyén ember magányos, az, hogy egy helyben ülnek, ahelyett hogy mások felé szolgálnának. A világ körülöttünk tele van magányos emberekkel, akik azt várják, hogy valaki törődjön velük. Ilyen az az idős ember, akit két éve nem látogattak meg. Az a tinédzser, aki teljesen össze van zavarodva és magában azon mereng, hogy mit kezdjen az életével. Az az egyedülálló felnőtt, aki minden este egy magányos albérletbe megy haza. Az az özvegyasszony, aki épp most temette el a férjét. Vagy az az alkalmazott, aki a kocsmába megy munka után, mert nem tud mást csinálni.

A világ tele van emberekkel, akik várják, hogy szeressék őket. Ne mondd többé: “Nincsenek is barátaim!”, hanem helyette kezd azt mondani: “Isten, kinek a szolgálatában tudsz engem használni? Kinek tudom megmutatni a te szeretetedet?" Ha csak annyit tennél a hátrelévő életedben, hogy elkötelezetten a barátja leszel magányos embereknek, akkor igen jelentőségteljes életed lesz. Ez egy valódi, értékes életcél lenne. Kapcsolódj be a szolgálatba.

Az életed folyamán keresztül fogsz menni magányos időszakokon, de soha nem leszel egyedül, ha egy bensőséges kapcsolatod van Jézus Krisztussal. Ha még nincs ilyen kapcsolatod Krisztussal, elmondanád ezt az imádságot neki? Mondd:

“Kedves Jézus Krisztus, nem értek mindent, de van egy űr a szívemben, amit megértettem, hogy csak te tudsz betölteni. Megértettem, hogy arra lettem teremtve, hogy szeress engem és kapcsolatban legyünk egymással. Ma szeretném átlépni a határaimat és elkezdeni veled ezt a kapcsolatot. Arra kérlek, hogy gyere be az életembe és cseréld ki a magányosságomat és a fájdalmamat a te szeretetedre. Szeretnék a te családod – a nem látható, de jelenlévő egyház – tagjává válni. Szeretném odaadni az életemet arra, hogy segítsem azokat, akiknek annyira nagy szükségük van a te szeretetedre és segítségedre.”

Ha elmondtad ezt az imát, Isten meghallott téged, és megtetted az első lépésedet a keresztyén életben.

Mindannyian így imádkozzunk: “Atyánk, köszönjük neked, hogy a legmélyebb szükségleteinket te töltöd be azzal, hogy elküldted a Fiadat, Jézus Krisztust, hogy személyes kapcsolatunk lehessen veled, ami soha nem szűnik meg, és ezért soha nem leszünk teljesen magányosak, mert jelen vagy az életünkben. Köszönjük. Jézus nevében. Ámen.”

(Daily Hope by Rick Warren 2013.11.06.)

Szólj hozzá!

A keserűség állandóvá teszi a magányt

2013. november 10. 03:00 - FodorImi

„Első alkalommal, mikor bíróság elé vittek, senki sem jött velem. Mindenki cserbenhagyott. Ne legyen ez felróva nekik!”
(2 Timótheus 4:16 – NLT fordítás)

Bitterness4.jpg

A Biblia útmutatást ad, mit kell tennünk, mikor a magányosság időszakán megyünk át. Ezt illusztrálja Pál életében 2 Timótheus 4, mikor börtönben volt és várta a kivégzését.

Azt mondja Pál a 2 Timótheus 4:16-ban: „Első alkalommal, mikor bíróság elé vittek, senki sem jött velem. Mindenki cserbenhagyott. Ne legyen ez felróva nekik!” (NLT)

Pál, Jézus után a legnagyobb keresztény, vád alatt volt Rómában, és nem volt egyetlen személy sem, aki előállt volna, hogy megvédje. Senki sem. Teljesen magára maradt. Senki nem lépett előre, hogy ezt mondja: „Ez egy jó fiú, teljesen rendben van!” Pál mégsem mondta: „Ezek a semmirekellők – azok után, amit éveken át tettem értük!” Helyette ezt mondta: „Ne legyen ez felróva nekik.” Más szavakkal, nem engedte magának, hogy megkeseredjen. Mert a keserűség a magányt mindig még rosszabbá teszi.

Mikor magányosnak érzed magad, arra van szükséged, hogy a legkisebbre csökkentsd a sérülésed. Az kell, hogy háttérbe szorítsd, kicsivé tedd a magányt és felemeld, naggyá tedd az imádkozást. Ne hozd elő újra és újra a magányt a gondolataidba. Ha ezt teszed, akkor az egyre nagyobb és nagyobb lesz, végül már nem tudod ellenőrzésed alatt tartani. Az elutasítás sértődötté tesz, mert a keserűség felemészt.

A keserűség és a magány együtt járnak, mert egy körfolyamatot alkotnak. Magányossá válsz. Aztán elkezded rosszul érezni magad miatta, és szánalmas alak leszel. Keserűvé válsz, a keserűség még magányosabbá tesz, amitől még keserűbbé válsz. Hamarosan egy megterhelt szívű, depressziós személy leszel, akit senki nem tud megközelíteni.

Senki sem akar egy keserű személy körül lenni. Senki sem akar egy cinikus ember körül lenni. Senki sem akar egy goromba, dühös ember körül lenni.

A keserűséged csak állandósítja a magányodat. Ezért, mikor a magányosság időszakán mégy át, minimalizálnod kell a sérüléseidet. Ne építs falat magad köré!

Beszéljetek róla:

  • Mi a természetes reakciód a magányosságra?
  • Kik azok az emberek az életedben, akiket elérhetsz, mikor magányos vagy?
Szólj hozzá!
Címkék: magány

Isten szeretetének magassága

2013. február 13. 03:00 - Á. Bözse

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem démonok, sem  jelen, sem jövő, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmi egyéb a teremtett világban nem választhat el minket az Isten szeretetétől, ami Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.” (Róma 8,38-39, NIV fordítás)

428275_3019899290407_392658581_n.jpg

Nem tudsz olyan helyre menni, ahol ne lenne veled Isten szeretete. Soha nem leszel elválasztva Isten szeretetétől.

Semmi – semmilyen körülmény, semmilyen helyzet – nem tud elválasztani téged Isten szeretetétől, mert az mindenhol jelen van: „sem magasság, sem mélység, sem semmi egyéb a teremtett világban nem választhat el minket az Isten szeretetétől, ami Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van” (Róma 8,39, NIV fordítás)

Ha a magányosság ellenszerét keresed, akkor megtaláltad: soha nem leszel elválasztva Isten szeretetétől. Szeretteinket elveszítjük. Ha házas vagy, egyikőtök hamarabb fog meghalni, és a másik gyászolja majd.

De ha keresztény vagy, soha nem leszel magányos, mert megtapasztalhatod  Isten szeretetét. Nem vallásról beszélek. Én egy élő kapcsolatról beszélek Jézus Krisztussal. Az Ő szeretete örökké tart, és az Ő szeretete mindenhol ott van.

Beszéljünk róla

  • Milyen magas Isten szeretete? Elég magas ahhoz, hogy szemet hunyjon a hibáink felett! Elfogadtad Isten ajánlatát, hogy megbocsát neked és segít újrakezdeni?
  • Hogyan tudsz bekerülni Isten szeretetébe amikor nehézségeid vannak, vagy amikor magányosnak érzed magad?

Daily Hope by Rick Warren, 2013. 02. 06.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása